Bácsmegyei Napló, 1923. május (24. évfolyam, 117-144. szám)
1923-05-13 / 127. szám
BÁCSMEGYEI NAPLÓ 9. oldal. 1923. május 13. Kávéházi muzsika ... A nyárba hajló enyhe szuboticai este meghozta megint minden évben megszokott jókedvű ajándékát: az ingyen muzsikát, az ajándékul szétszórt melódiákat az utcák pénztelen fiainak. A kávéházakból kiszűrődő cigányzene nemcsak az utcára kitett asztaloknál fagylaltot szopogató, vagy söröző vendégeket szórakoztál ja hanem az utcákon sétáló kávéházi örömöket — csak ők hiszik, hogy örömök — nem ismerő szegény embereknek is ajándékoz egy kis vidámságot, néhány könnyű melódiát amit jó a kávéházi terrasz mellett hallgatni egy ideig és aztán iassan íütyörészve tovabandukolm... Vájjon úgy van-e vele más Is. mint én. hogy jobb szeretem ezt az »ingyen publikumot«, mint a kávéházi asztaloknál ülőket, mert ezek legalább szeretik a muzsikát s azért állnak meg. hogy magukkal lopjanak. egy tűnő melódiát. Hogy menynyire szeretik ezek az egyszerű, szegény emberek a muzsikát, azt megfigyelheted kávéházi asztalod mellett kényelmesen ülő olvasó esténként a Városi Kávéház előtt, ahol a langyos esti fuvoliaiban most nem cigány muzsikái, hanem zenekar. Ez uj Szuboticán és az utcai sétálók. akik hosszú évek során már kigusztáltak maguknak minden idevaló cigányt, most a Városi elé csődülnek. hogy a szimfonikusokat hallgassák. A szimfonikusok nem húzzák és nem cifrázzák annyi érzéssel a bus magyar nótát, mint a cigány, kottából játszanak, a prímás a vonójával meg nemcsak játszik, hanem .dirigál is. mint a színházi karmesterek és jó, nézni azt a Beethoven^ fejű öreg urat is. aki olyan kedves elmélyedéssel játszik a hegedűjén és hallgatni a harmóniumot _ és a zongorát, amint kidobog belőlük a ritmus a sok hegedű és brácsa közül . . . Bizonyára ezt érzik azok. akik esténkül! megállnak egy-egy percre a tavaszi utcán, a kávéházi asztalok mögött és aztán ott feledkeznek soká és naiv. együgyű áhítattal hallgatják a szimfonikusokat. Megfigyeltem tegnap egy öreg. fáradt embert — napszámos lehetett — a mezítelen Iába csak papucsba bujtatva, a zenekar ép a Rigolettót játszotta és . a melódiák úgy vonzották az asztalok között mindig előbbre, egészen a zenekar pódiumáig, mint az eltévedt pillangót az esti iámpafény. Tágrameredt szemekkel ott állt és ott feledkezett akkor is még amikor a zene már a Händel Largóját játszotta. És ojyan komoly áhítattal Hallgatta a neki bizonyosan uj és ismeretien melódiákat, mint senki más. Nem tudom, hogy a karmester, aki igen ügyes zenész és sokfelé muzsikált már. észrevette-e. de ha látta volna az egyszerű öregnek csodálkozását, bizonyosan csak neki játszott volna és nem a sok csacsogó-fecsegő dámának és urnák. És ilyenek ők valamennyien a kávéházi muzsikát az utca1 állóhelyéről hallgató drága ismeretlenek . . . Éjféltáján aztán, amikor az utcán sétálók már lassan elfogynak, más közönség váltja fel őket a Városi Kávéház előtt, itt találkoznak a vendéglőkben. kávéházakbap már munkájukat végzett cigányok, akiknek záróra után most ez a rendes találkozóhelyük. amióta . szimfónikus zenekar játszik, ök már nem hallgatják a zenészeket olyan áhitatos fifigyelemmei. hanem a szigorú kriAz ő nevét emlegetik legtöbbet! nemcsak Magyarországon, de a kör-1 nyékbeli államokban is. ha a magyar | politikáról esik szó. Gombos! Foga-1 lom a neve. Az antiszemitizmusnak, : a mellékkormánynak és a pucsnak a fogalma három év alatt teljesen öszszeforrott az ő nevével. Ha a nevét bedobják délelőtt a tőzsdei forgalomba. elegendő ahoz. hogy lanyhaságot csináljon. — Gömbös valamit tervez — portálja a hirt a kontrámul s senki se mer vásárolni papirt. Ha Gömbös valamit tervez, az biztosan nem a konszolidációhoz vezet és a »gyenge kezek« sietnek túladni papiraikon. Ez Gömbös a közgazdaságban. A politikában rettegett vezére és feje a mellékkormánynak, amely nincs és mégis minden héten hivatalosan meg kel! cáfolni a létezését. És Budapesten ilyen párbeszédeket lehet hallani. tikus maszkját veszik fel és úgy hallgatják a »konkurenciát«. A legtöbbnek nem imponálnak a szimfonikusok. mert kottából játszanak: hallottam két öreg cigány beszélgetését, akik nagyon fitymálták ezeket, amiért nem »naturalisták«. De a komoiyabbja nagyon figyel. Az Orfeuszt játszották a szimfonikusok és a cigányok ezt még megjegyzéseiket ugyan vissza nem tartva, de alig titkolt tetszéssel hallgatták, hanem, mikor ezután valamelyik nehezebb koncert-darabra került a sor. az egyik füstösképü a hóna alá kapta hegedütokját és kedves őszinteséggel odaszőlt a többinek: — Gyerünk, mert ez már nem nekünk való! És elszéledtek és igy szélednek szét minden éjszaka, hogy másnap aztán uim megálljának egy félórára a szíri iá ikusokat hallgatni. És a karmcskv :,r alighanem tudja ezt és tisztában van egész népszerűségével és játszik mindent: klasszikust és simmit. dirigál, játszik és steppel is közben és ontja szét a melódiákat a csöndes esti utcák tavaszi enyheségébe. a 1.) — Bethlen mégis maradhat. — Hogy. hogy? — Megegyezett Gömbössel. Vagy: — A honvédelmi miniszter biztosan lemond. . — Miért? — Valami konfliktusa akadt Gömbössel. Esetleg: — Sajnálom, de az ön lakásügyét nem ál! módomban így elintézni. — De kérem hisz engem X. miniszter ur őexelíenciája proíezsá!?! — Kérem, ha maga Gömbös protezsálja. akkor se lehet ebben az ügyben semmit se csinálni1. Ez a Gömbös arca néhány oldalról megvilágítva. Egyébként markáns. intelligens, gondolkodó arc. Csinos fiú a kapitány. Sneidig, szőke. borotváltképü. világos szemű, jámbor embernek látszik, ő maga is folyton azt hangoztatja. Érdekes fejek a magyar közéletből ÍV. GÖMBÖS GYULA Spekuláné a könyvesboltban Irta: Baedeker Az irodalomkedvelő hölgy nemrég megvette Petőfinek háromkötetes életrajzát Ferenczy Zoltántól, és amint a: alábbiakból kitűnik azt el is olvasta. Spekuláné meglátogatja Müller urat a könyvesboltjában és igy szói hozzá: • — Elolvastam , az . egész életbiográfiát ától cetiig. Müller ur: A Petőfiét? Spekuláné: Igen, a Ferenczyíől. És csodálom ennek az embernek a sokoldalúságát. ' Müller ur: A Petőfiét? Spekuláné: Dehogy! Ferenczyéi. Müller ur: Mért találja ezt a derék tudóst sokoldalúnak? Talán mert sok oldalra terjed az életrajz, amelyet a nagy költőről irt? Spekuláné: Nem, hanem azért, mert festő létére olyan kitünően tud írni. Müller ur: Most hallom először, hogy a Petőfi biográiusa festeni is szokott. Spekuláné: Oh, hát maga se olyan szörnyű tudós, mint gondoltam! És én se vagyok annyira tudatlan, mint hittem, mert lám, én láttam tavaly Budapesten egy kiállításon akárhány Ferenczy-képet s csak azért nem vettem meg valamelyiket, mert nem értek a festészethez és mert rettentő drága volt. Müller ur: Az, kérem, egy más Ferenczy volt. Az Ferenczy volt, a festő. Spekuláné: Nem értem. Müller ur: Ez két különböző Ferenczy. Az egyik, az életiró, nem fest, s a másik, az piktor, nem ir életrajzot. Az előbbit Zoltánnak, az utóbbit Károlypak hívják. Spekuláné: Az ember mindig tanul s a tudománynak vannak olyan finomságai. amelyekre nem könnyű rájönni. Ez is olyan. De mindegy, ha ez a Ferenczy nem is fest, igen szépen irta le Petőfi életét. És mondhatom, hogy ez a litográfus szörnyű ügyes ember lehet. Müller ur: Biográfqs, ngos aszszotiyom. És miben áll az ügyessége? Spekuláné: Hát abban, hogy nem jön zavarba, ha beszélni keli neki. Müller ur: Honnan gondolja ezt? Spekuláné: Arról, hogy Petőfi mindössze huszonhat éves eít s a tipográfusa-olyan sokat tudott írni róla, mint ha száz esztendeig élt volna. Elzának az asztalán fekszik egy életrajz Goethéről, aki az iroclalomtudósunk szerint nyolcvanhárom évig élt és ez az életrajz — akár hiszi, akár nem — csak két kötet. Tehát vagy Petőfi volt sokkal nagyobb költő mint Goethe vagy pedig Ferenczy tud jobb litográfiát írni mint az, aki az öreg Goethe életrajzát csinálta. Müller ur: Ezek eldöntetlen kérdések, amelyekről a jövő van hivatva Félni. Spekuláné: Majd várunk . . . Mondja, kérem, milyen munka egy ilyen életrajz? Ugy-e, tudományos? Müiler ur: Annak mondható. Spekuláné: Miiven érdekes! Ki hitte volna tiz esztendő előtt, hogy én valamikor tudományos müvekben fogok gyönyörködni? Müller. Valóban senki. De a háború többi következményeit se sejtettük akkor. Spekuláné: Azt hiszi, a háború következménye az. hogy ezt az életbiográfiát olvasóm? Müller ur: Van némi összefüggés a két esemény között ... Ha nincs háború, akkor ennek a munkának az ára most is csak tizenkét korona volna és nem venné meg senki. Most ellenben száznyolcvan dinárba kerül s kegyed megvette. Spekuláné: De nem azért, mert ennyi pénzbe került; ha íélannyi leit volna az ára, akkor is szívesen megszereztem volna. Leginkább azért kívántam meg, mert érdekelt Petőfinek a regényes sorsa . . . Már régen bámulom őt, aki oly rövid ideig élt és annyi kötet verset irt össze, hogy az becsületére válna bármeiy aggastyánnak. Nem hiszem, hogy van a világon költő, aki ezen a téren ily rikordot ért el. Müiler ur: Rekord, kérem, ngos asszonyom. Ezt rekordnak mondják és nem rikordnak. Spekuláné: Köszönöm . . . Ilyenkor látja az ember, hogy milyen nehéz tudomány a műveltség. A múltkor egyszer újságírásról volt szó, s — Minden disznóságot rám fognak — szokta mondani. Pedig én a légy* nck se vétek. Alapjában véve est*« des. inkább kissé etierváit ember ysw gyök. * Életrajza is van már a kapitánynak. Harminchét éves. aktiv katona volt. i914-ben a zágrábi hadtestnél vezérkari beosztást nyert. A háborúban egy kis sebet kapott, de aztán többet nem ment a frontra. A Károlyi kormány ideién BaÜa Aiadáf zágrábi magyar követ mellett katonai attasé leit. majd miután a jugoszláv tárgyalások megszakadtak, visszament Budapestre a honvédelmi minisztérium kötelékébe. Később ellenforradalmár lett és megszervezte • a MOVE-t, amely elnökévé válasz* 1 tóttá. A kommün idején a szegedi Ká; rolyi féle kormányban mint hadügyi államtitkár szerepelt. A kommün bu„kása után politizálni kezdett és képíj viselő iett. Mint éles szabadkirály«választó csakhamar jelentős pózició- I ra tett szert a kormánypártban, Bethlen első kormányában ki volt szemelve belügyi államtitkárságra, de Andrássy Gyula a kinevezést megakadályozta. Ettől kezdve még : erősebb antiszemita lett és főleg a »numerus clauzus érdekében harcolt azt találtam mondani, hogy a Budapesti Hírlapban nagyszerű reportof olvastam egy vasúti összeütközésről. Erre kijavított az irodalomtudós és megtanitoít, hogy azt nem reporínak hívják és nein is rapportnak, hanem riportnak. Most1— tessék! — rikordot mondtam és maga rekordra javítja ki. Sehogyse jő. Akárhogy ejti ki az ember ezeket a külföldi szavakat, mindig rosszul mondja. Legjobb lesz, ha ezentúl egyáltalán nem használok ilyen vidéki kifejezéseket. Müller ur: Ez igen üdvös elhatározás, ngos asszonyom. De attól félek, hogy épp oiy kevéssé fog ragaszkodni hozzá, mint én a fogadalmamhoz, amely szerint többé sose szivarozok. Pár óra múlva már megint rágyújtok . . . Spekuláné: Olyan nehéz leszokni ezekről a külföldi szavakról? Müller ur: Bizony, azokra csak rászokni könnyű. Leszokni róluk nagyon nehezen lehet. A legelőkelőbb’ irók is használják. De ők természetesen — jól. Spekuláné: Talán még se! Petőfi verseiben nem igen fordulnak elő. Müiler ur: Igen jól figyelte meg, nagyságos asszonyom. A poéták kevésbbé használják ez idegen szólamokat. Furcsa is volna, ha egy lírai költeményben ezt a szót olvasnék: inkimpaíibilis. Vagy ezt: mentalitás. Ellenben a prózairók — Spekuláné: Prózairóknak, nemde, azokat az írókat nevezik, akik végigirják a sorokat, megkülönbözte-
