Bácsmegyei Napló, 1923. május (24. évfolyam, 117-144. szám)

1923-05-09 / 124. szám

6. oldal BÄCSMEGYEI NAPLÓ >— Jnnius nyolcadikad tárgyallak a Székely és Vajkovics-cég tolvajainak bűnügyét. Mint ismeretes, a Székely és Vujkovics cégnél tavaly nyáron nagy­­arány u se'yemtolvajlásoknak jöttek nyomára. Az eljárás megindult és az ál­lamügyészség harminckilenc egyén el­len emelt vádat, részben mint rettes s részben mint orgazda ellen. A suboticai törvényszék vádtatiácsa kedden délelőtt tartott ülésében tárgyalta a vádirat el­leni kifogásokat. A vádtanács a kifogá­sokat elvetette és vád alá helyezte va­lamennyi terheltet. Pavlovics István törvényszéki elnök, a bűnügy főíárgya­­lását június S-ra, péntekre tűzte ki. A főtárgyalás, tekintettel a vádlottak nagy számára, előreláthatólag több napig íog tartani. A novisadi kereskedők panasza s > áminvaíal ellen. Novrsadrói jelentik: A novisadi ipar- és kereskedelmi kamara beadvánnyal fordult a bebgradi központi vámhivatalhoz, amelyben különböző pa­naszokat közölnek a vámhivatali eljárás ellen. A kereskedők sérelmezik, hogy áru­jukat nem engedik utánmérlegelni és többször előfordult, hogy a szállítmány­ból hiányzik. Azonkívül kérik, hogy No­­sađon állítsanak fel kémiai laboratóriu­mot, hogy ne kelljen a vegyvizsgálás miatt az árakat Beogradba küldeni, mert ezáltal sokáig tart az áruk meg­vizsgálása és elvámolása, amelyek után vám,íekbért kell fizetni, ami érzékeny Sí árt okoz a kereskedőknek. !l t— Betörés Sentáa. Sentáról jelentik: ííétíőn éjjel ismeretlen, tettesek betör­tek az Uránia mozi raktárhelyiségébe, :Sahol a lejátszott filmeket tartották. A betörőket, amint az ablakon át a helyi­ségbe hatoltak, megzavarták s elmene­kültek. A Rendőrség megindította az el­járást. i Valódi angol kölnivíz és svájci száj­víz kimérve, olcsó áron kapható Parfl­­gnerie Hirih. mantkiirszalon. Lifka-mozi mellett. 1 f— öngyilkos lett egy bécsi asszony & HohenIche-ház családi törvényei miatt. icsből jelentik: Käthe Rosen, a bécsi társaságokban általánosan smert, feltű­nően szép uriasszony huszonnégy éves korában öngyilkosságot követett e! sze­­fencsétlen szerelme miatt. A dúsgazdag elvált asszony múlt évben megismerke­dett Clodwig Hohenloke herceggel. Az ;egykori német kancellár unokája heve» szerelemre lobbant az asszony iránt, a ki csakhamar viszonozta a herceg ér­zelmeit Már-mír úgy volt, hogy Ho­henlohe herceg feleségül veszi Rosen asszonyt, amikor a herceg családja köz­belépett és figyelmeztette Clodwig her­ceget, hogy a »Hohenlohe hercegek •yagy rangjukhoz méltóan nősülnek, ,Vagy egyáltalán nem«. Ez a családi tör­vény kiközösítés terhe alatt kötelező a hercegi család minden tagjára. A fiatal herceg erre kénytelen volt Rosen asz- Szony értésére adni hogy a szerelem­nél nagyobb ur a családi törvény, amely megtiltja neki. hogy feleségül vegyen egy polgári — pláne zsidó — családból származó asszonyt. Rosen asszonyt ez a fordulat teljesen buskemorrá tette és néhány hónap alatt az öngyilkosságba kergette, A tragikus sorsú nő három­esztendős leánykát hagyott hátra, aki első házasságából született. Dr. Barta Antal kir. törvényszéki or­vos lakását Strosmajerova-ulica 22 (hal­piac) helyezte át. Rendel 8—9-ig és 2—4-ig. Telefon 128. Hírek a Münáríoíók Köréből. A Mü­­bártolók Körében élénk élet_ folyik, amennyiben most 100 szereplővel ké­szül a pünkösdi gyermeknap előadásai­ra, Mindkét pünkösd délutánján mese­­syermekelöadás kerül színre a Városi Színházban mindkét este pedig egy ni népszínmű kerül bemutatásra. —■ Ezen előadásokkal befejezi a kör a szezou .működését a színházban. Es miután a Gyermekvédő Liga — amelynek a kö­telékében . és védnöksége alatt működik I— megállapodásra jutott a palicsi fürdő­­igazgatósággal. minden héten előadást log tartani Paíicson a Liga javára. Az előadások sikere érdekében az előké­születek és betanulások már nagyban kormait. — Boxntérfcőzés Sentán. Sentáról je­lentik: Csütörtökön este az Eugén-szál­­ló nagytermében Utasak finn-orosz baj­nok és Lakos György magyar boxbaj­­nok mérkőznek. A boxmeccs iránt nagy az érdeklődés. Ui udvari szállító. Őfelsége 1. Sándor király Brauko Biezakoviő európai trrü vegyészmérnök vezetése alatt álló és kitűnő pipere- és mosószappangyártmá­­nyairól hires Elektra-Kcmijsko Tvorniea D. D. karlováe: szappangyárnak leg­magasabb elismerése jeléül a királyi udvari szállító címet adományozta. A nagyszabású ipartelep vezérképviselete Reh Mátyásnál van. Subotica Zmaj- Jovina-ulica 2. — Műkedvelői előadás Starakanizsán. A starakanizsai Sport Egylet inüked­­veiögárdája vasárnap jól sikerűit színi­­előadást rendezett, amely alkalommal fák elő. A darab szereplői Kelemen ílus, Gábor Andor »Princ« cimü darabját ad- Kalmár Henrik, Kelemen István és Sa­lopper Béía, kifogástalan játékukkal nagy sikert arattak. A legújabb női divat. A tavaszi és nyári ruhák dísze a batikzsebkendő. A karkötőkben, övben, kosztümzsebekben mindenütt a baíikssebkendőt hordják. A Bácsmegyei Napló nőolvasóinak 7.50 dinár levélhető beküldése ellenében bér­mentve szállítja a Neuheiten Versand­büro Wien, í., Fleischmarkt 18. Post­fach I. 155. Lepedat & Jovanovic suboticai föel­­árusitókná! vásárolt sorsjegyekből má­jus 7-én a következő sorsjegyek sorsol­­tattcik kí * 4000 dinárt nyert: 13885 48929 59152. 2000 dinárt nyert 62284. 1000 dinárt nyert: 125S5. 500 dinárt nyert: 1627 25267 35688 56121. 71568 72095 80849 S5865 8848! 97836. 240 dinárt nyert: 1618 25 4504 17 50 71 95 97 0337 8S7 8153 9115 33 200 10419 11177 12588 13896 15236 51 82 95 17602 18637 49 72 94 19162 427 30 62 20975 22952 23867 2S204 14 60 82 87 89 95 513 84 882 28744 46 48 34051 679 36005 12 17 27 29 41 67 325 55 87 33190 46613 24 47702 50 89 4S951 90 91 81 49383 000 51055 60 64 70 53207 17 28 32 85 96 57472 59156 80 91 62216 18 24 65 67 64606 69 65216 32 36 66214 52 300 67763 71 71.564 72037 77325 51 78Ó08 20 72 79842 52 79903 64 80302 838 42 83216 53 59 518 37 52 88441 89303 24 605 95 96270 705 20 9 26 35 55 97030 67 72 93 811 93 99573 93. Az európathirü kitűnő attrakciókkal dolgozó ?Renlow«-cirkusz Suboticára érkezett és mai napon megkezdi elő­adásait. A Viisonova-téren felállított amerikai, rendszerű sátrak impozáns méretűek. A társulat 45 tagból áll és válogatott műsorokkal rendelkezik. Rö­videsen a »Renlow«-cirkusz lesz a leg­kedveltebb szórakozóhelye a suboticai közönségnek. Jegyek eiőre válthatók a »Đenlko« dohánytözsdében. I. SSL övaáia beogradi ügyvéd, telefon 1548. Interveniál minden ügyben a ha­tóságoknál. Levelez: szerbül, magyarul és németüL Dr. Andrejevics Antira fogászat! spe­cialista fogorvosi és technikai műtermét egyévi berlini és bécsi tanulmány után megnyitotta és minden fogászati mun­kát a legmodernebb kivitelben teljesít. Fogászati laboratóriumában a technikai munkákat fogorvosok részére is Alesch ur, a bécsi fogászati egyetemi klinika volt főnöke végzi. Rendel d. e. 9—12 és d. u. 2—5-ig Kralja Petra Park 7. számú házban az emeleten (volt Reichl-palota). Telefon 4—52. — Bőr- és nemibetegnek Somborban rendel dr. Koralek lakásán (Weidinger­­palota I. emelet) délelőtt 8—10 és dél­után 2—4 között. Salvarsan-oitások vérbaiosoknak. 1923. májas 9. A BácsmeggeiNapló 124-ik számához Aki junius 30-ig ezeket a szelvényeket összegjfüjti és beküldi, az U2 évi idő­tartamra baleset ellen lOOQ'— dinár erejég halál 2500'— dinár ere éig rokkantság esetére a Rossija-Fonciére biztosító és viszontbiztosító társaságnál díjmentesen biztosítva lesz Közgazdaság Veszedelemben a szarvasmarha tenyésztés A bácsmegyei gazdasági egyesület fontos törekvését képezi az, hogy 53 éve elismerésre méltó módon törekszik a szarvasmarhatenyésztés fejlesztéseié. Atnig a legelőket nem osztották fel, az egyesület maga szerezte be köztenyész­tésre a tenyészbikákat, a legelők fel­osztása folytán 1903-ban áttért a piros­­tarka szarvasmarhatenyésztésre. Vas, Toroníál, Moson, Baranya és Tolna vár­megyékből, továbbá Svájcból és Bajor­országból szerzett be nagyszámban te­­nyészjószágot. A világháború alatt a hatóságok az értékes tenyészállomány­­nak legjavát elrekviráiták, az agrárre­form következtében a nagyobb gazda­ságok a tenyészbika tenyésztéssel fel­hagytak, a kisgazdák pedig a takar­mány drágasága folytán kevesebb te­nyészbikát neveltek. Néhány hét óta olasz kereskedők lepik el Bácskát s a pirostarka jószág állomány legjobb anyagát viszik át a határon. A tenyész­tő gazdát lépre viszi a kínált magas ár (ma 76—78 koronát kínálnak élősúly­ért.) Ha ez igy tart tovább, úgy a szarvasmarhatenyésztés, különösen mi­nőségileg, nemcsak csökken, hanem gyors iramban oda jut, ahol 1903-ban volt, s igy az egész okszerű tenyész­tési akciót ismét elölről kell kezdeni. A bácskai gazdasági egyesület megkeres­te a foldmivelésügyi minisztert, hogy tiltsa be a fajállatok, valamint a te­nyésztésre alkalmas üsző és birkabor­juk, tenyészüszők, s a 2 éven aluli te­nyészbikák, s tenyésztőkének kivitelét. Gazdanap. A bácsmegyei gazdasági egyesület úgy a központban, mint fiók­jaiban folyó hó 6-án gazdanapot ren­dezett. amely alkalommal a központban Katyanszky Radivoi főtitkár az egye­sület és fiókjai hivatásáról s Skomrü Pái vármegyei főállatorvos a házi álla­tok védőoltáséiról tartott előadást. A gazdagyülés elhatározta, hogy a som­­bori szállásokon a gazdaköröket be­szervezi, megfelelő államsegély kiesz­­köziése végett küidöttségileg jár el a foldmivelésügyi miniszternél s minta­gazdaság felállításához 80 kát. hold föl­det kér a kormánytól. Vasút! konvenció Magyarország­sa!. Beogradból jelentik: A magyar delegátusokká! folytatott tárgyalá­sok a közlekedésügyi minisztérium­ban befejezést nyertek, miután az összes kérdésekben megegyezés jött létre. A magyar delegátusok már vissza is utaztak Budapestre. A cseh haíárzár miatt ehuarad a gazdák prágai tanulmányútja. A csehszlovák köztársaság e hó 16-tól 21-ig Prágában országos mezőgaz­dasági kiállítást rendez. Ezenakiálli­­íáson a bácsmegyei gazdasági egye­sület is részt akart venni. A cseh­szlovák követség most értesítette a megyei gazdasági egyesületet, hogy’ a csehszlovák határ Magyarorszá­gon el van zárva, igy az egyesület a tervbe vett kirándulást elhalasz­totta. Román-jugoszláv vasút! konferen­cia. Beogradból jelentik: A napok­ban Orsován a jugoszláv és román kormányok kiküldöttei konferenciát fognak tartani, amelyen a két ország közötti vasúti forgalom uj szabályo­zását fogják tárgyalni. Emellett újra rendezik a Bega és Duna hajózásá­nak kérdését is. Szóba fog kerülni a konferencián a temesvári jugoszláv és a Becskereken felállítandó román konzulátus kérdése is. Augusztus 11. és 26-ika közt í®sz a novisadi kiállítás. Hétfőn délután tartott ülésén a novisadi kiállítási bi­zottság elhatározta, hogy a kiállítás időpontját véglegesen augusztus hó 11-től 26-ikáig tartják meg. A bizott­ság úgy döntött, hogy a kiállításon részt vehetnek azok a külföldi cégek is. amelyeknek az S. H. S. király­ságban képviseleteik vannak. A bi­zottság kérelmet intézett a kereske­delmi minisztériumhoz, hogy a kiál­lításon résztvevők számára ö.tven százalékos személy- és áruszállítási kedvezményt biztosítson. TŐZSDE ® SS Novisadi terménytőzsde, május 8-án. Lanyha irányzat mellett mindössze 39 vasgon áru kelt el. Busa 445 dinár, ten­geri, prompt 250 dinár, fél kasszával 247.50 dinár, Szemederovo paritásban 270 dinár, májusi szállításra 250 dinár, rozs 370 dinár, 7-es lisz 443.75 dinár, zsák nélkül. Zab, bácskai 290 dinár, bá­náti 280 dinár, korpa, boszniai 135 di­nár, bácskai, jutazsákban 155 dinár. Más áruban nem volt üzlet. Beograd, május 8. Devizák: Paris 634, London 43950, Milánó 453.50, Genf 17.20, Newyork 94.50, Berlin 0.27, Prága 283.50, Szaloniki 120, Bécs 01313. Bukarest 45- ■■ 46.50, Brüsszel 550, Budapest 187, Szó­fia 72. Valuták: Dollár, 9350, Francia frank 630, Lei 46.50. Zürich, május 8. Zárlat: Berlin 0.0153 (00150). Holland 217.30 (216.75), New­york 554.50 (554), London 25.63 (25.63)', Páris 36.72 (36.90), Milánó 26.05 (27), Prága 16.49 (16.42.50), Budapest 0.1050 (0.1O50), Beograd 5.80 (5.85), Varsó 00.117 (00.115), Bécs 000.78, Bélyegzett 000.78.25. Budapest, május 8. A devizaközpont hivatalos árfolyamai: Devizák: Bécs 7.40—7.70, Berliu 15—17. Prága 155— 161 Beograd 55—57, Szófia 39.50— 41.50, Bukarest 25.50—27.50, Varsó 12— 13.20, Milánó 254—264, Páris 345—355. Brüsszel 301—311, Zürich 940—970, London 24100—24700, Newyork 5225— 5360, Amsterdam 2037—2097, Valuták: Osztrák korona 7.40—7.90, Márka 16— 18 Szokol 155—161, Dinár 55—57, Leva 39.50—41.50, Lei 25.50—27.50, Lengyel márka 12.20—13.20, Lira 259—269, Fran­cia frank 350—360, Angol font 24125— 24725, Dollár 5245—5385, Hollandi fo­rint 2037—2097, Napoleon 19000. si se E. SZÉCSI PH1LATELIA BÉLYEGKERESKEDÉS Subotica (főposta mellett). Nagy választék régi valamint uj bélyegekben. Választékot gyűjtőknek referenciák elleniében küldök. Katalógusok Albumok raktáron. Bútorok minden stílusban, csakis szo­lid kivitelben. Krausz Ede Novlsad. Dr. Vécsel Jenő orvosi rendelője ne­mi betegek részére rendel délelőtt 7—9- Ig. délután 2.től fél 4-ig és 5—7-lg. La­kás: Cyrill-metoda.tér 5. I. emelet. VoJ. nich Piroska féle ház. FRIGID KÜLFÖLDI KÉSZ BÉPSZmRK RNDRR55Y és TRR5R SZÉLpc._ börkereskEuésében q*ok Subotica, Bćrpalofa ^ kötő- “ jf KAPHATÓ 4‘ legiutányo3cbb űrben to KÖTŐ- v0 SZIjJAK

Next

/
Oldalképek
Tartalom