Bácsmegyei Napló, 1923. május (24. évfolyam, 117-144. szám)
1923-05-24 / 137. szám
1923. május 24. . BÁCSMEGYEi NAPLÓ 3. oldal. ban anélkül, hogy bement volna hivatalába, kedden újra elutazott, hír szerint azért, hogy a horvátországi birtok megvételét perfektuálja. Ebbő! a tisztán magántermészetű ügyből még nem lehetne ugyan semmiféle távolabbi következtetést levonni, azonban ehhez járul még az a körülmény. hogy ár. Pletilcoszils András főispán állítólag megbízást adott már saboticai házának. paUcsi villáidnak és földjének eladására is. Ebből a tényből keletkeztek azok a hírek, hogy Pletikoszits főispán meg akar válni állásától és el akar innen költözni. Meg kell állapítani, hogy a lemondásról szóló híreket csak a fantázia teremteiia meg s azok minden komoly alapot nélkülöznek. Közvetlenül a választások után. amikor hasonló hírek már egyszer elterjedtek, Pletikoszits főispán maga cáfolta meg távozásának hírét. Iskolákat alapit a bánáti haiho’ikus püspökin egye Ä püspöki adminisztrátor a Német Párttá! tárgyal Beogradból jelentik : A bánsági romai katolikus egyházmegye uj püspöki admínistráiora Rodics szerdán Beogradba érkezett, hogy a Becskereken felállítandó katolikus főgimnázium ügyében a kormánynál és politikai körökben előzetes tájékozódást folytasson. A püspöki adminisztrátor a parlamentben is megjelent, ahol a klerikális klubban és a német pártklubban tett látogatást. Értesülésünk szerint az ui egyházmegye admicistráíora — a bácskai egyházmegye már megkezdett iskola alapítási akciójához hasonlóan — az uj püspökség székhelyén papnevelő intézetet akar felállítani, amint azt az egyházi statútumok minden püspökség számára elő is írják.. Hogy pedig a papi főiskola látogatottságát is biztosítsak, egyidejűleg az egyház fennhatósága alatt álló középiskolát, nyolc osztályú gimnáziumot is akarnak szervezni, melynek waturánsai közül kerülnének ki első sorban a szeminárium hallgatói. Mint a Bácsmegyei Napló annak idején már megírt"., ugyan ilyen tervvel foglalkozik már régebben a bácskai 'egyházmegy c Szuboticán székelő adminisztrátora, Budanwics Lajos is. A szubotjcai akciónak — financiális okokból — több kilátása van a sikerre, mint a Becskerekinek. Ugyanis a bácskai egyházmegyének — a kalocsai érsekség volt vagyonából — tizenkétezer hold földié van a Bácskában. Igaz ugyan, hogy ez csaknem egészében le vkn foglalva agrár célokra, illetőleg sequestrum alatt áll, de az egyházi hatóságok remélik, hogy ez csak ideiglenes állapot és az egyház vissza fogja kapni vagyonát és igy saját anyagi erejéből fenn fogja tudni tartani az uj közoktatási intézményeket is. Nem így áll a dolog a bánsági egyházmegyénél, amelynek területén a régi Csanádi egyházmegyének semmiféle vagyona sincs, tehát az csak a hívők áldozatkészségéből tudná fenntartani tervezett iskoláit Ezzel a ténnyel áll összefüggésben Rodics adminisztrátor látogatása a német párt képviselőinél is. A bánsági katholikusok nagyrésze ugyanis német nemzetiségű, akiknek áldozatkészségéhez a németek politikai pártja utján is hozzá akar férkőzni az egyház. Az adminisztrátor előadta a képviselő-klubban a gimnázium alapítására vonatkozó tervét. A." eddigi terv szerint aziskoiankíatási nyelve magyar lenre, a németségre való tekintettel azonban a német nyelv tanítását az állami tantérből eltérően már az ehö osztályban intenziven megkezdenék. Rodics megkérte a képviselőket, hogy az ir.kolaügyci úgy a német hívők előtt, mint esetleg hivatalos fórumok előtt is támogassák. A német párt nem adott azonnal választ a püspöki adminisztrátornak, mert az ügyet először a csütörtökön Becskereken megtartandó pártkoeferencia elé viszik. Ezen a konferencián résztvesznek az összes vidéki pártszervezetek kiküldöttei. - A képviselő-klub részéről előreláthatólag Heinrich és Teabei képviselők vesznek részt a konferencián. Bartinann képviselő megjelenése egyelőre még bizonytalan. Hogy ez a konferencia hogyan fog határozni, azt még nem lehet előrelátni, de Rcdics adminisztrátor a képviselőklubban nem tapasztalhatott az ügy iránt olyan érdeklődést, amely túlságos optimizmusra jogosíthatta volna fők Á német-párti képviselik i&zulfálása a nemzetgyűlés előtt Feles Lázelnök nem engedélyezte a napirend előtti felszólalást Reogradbó! jelentik: A ptuji incidens, Schauer Ferenc német képviselő súlyos sérülése még mindig izgalomban tartja a politikai közvéleményt, amely a sajtó komolyabb részével együtt a legsúlyosabban elítéli a nemzetiségi képviselőket ért inzultust. A német párt képviselői a szerdai ülésen szóvá akarták tenni a parlamentben is az ügyet, A parlament ülése előtt Kraffl István dr., a képviselő klub elnöke felkereste Petes Dusánt, a parlament elnökét és engedélyt kért orra, hogy az ülésen napirend előtt mentelmi bejelentést tehessen a párt három tagja mentelmi jogának megsértése miatt. Á parlament elnöke azonban a kért engedélyt nem adta meg. Az elutasítást Petes azzal indokolta meg, hogy — a kormánnyal kötött előzetes megállapodása értelmében is — mindaddig, amíg a parlament szabályszerűen meg nem alakul, vagyis még az elnökséget meg nem választják, sern napirend előtti felszólalásokat, sem interpellációkat, sem a miniszterekhez és a házelnökséghez intézett kérdéseket nem engedélyez. Eddig már nagyon sok hasonló kívánságot utasított vissza, úgy, hogy ebben az esetben sem tehet kivétek. Tekintettel azonban az eset rendkívül súlyos voltára, azt tanácsolta a német képviselőknek, hegy nyújtsanak be a parlament elnökségéhez írásbeli panaszt az esetről és ö azt a parlament legközelebbi ülésén fel fogja olvastatni A német pártklub még nem határozott afelől, hogy a Poles által ajánlott módoi igénybe veszi-e és benyujtja-e írásban panaszát a Házhoz, vagy pedig bevárja a parlament megalakulását és akkor áll elő panaszával. Mint értesülünk, Krafft István clr. szerdára tervezett felszólalásában nemcsak a ptuji incidenst tette volna szóvá, hanem rámutatott volna az Oriuna szervezetek veszedelmes működésének egész anyagára és hatékony intézkedéseket követelt volna a nemzetiségi lakosság békéjének biztosítására. Belgium uj jóvátétel! konferenciát tervez Theunts és Jaspar Parisban várják meg az uj német javaslatot Párisból jelentik: A Petit Párisién brüsszeli tudósítója jelenti lapjának, hogy Jaspar külügyminiszter szeretné a szövetséges kormányokat megnyerni egy közös válasz számára s zz a terve, hogy az antant kormányai tartsanak együttes konferenciái s azon állapodjanak meg a küszöbön álló uj német javaslatra adandó válasz szövegében. Természetesen ennek nagyon fontos előfeltétele az, hogy a német javaslat Franciaország és Belgium számára a további tárgyalások alapjául elfogadható legyen. Ezt az értesülést a Temps azzal aj brüsszeli hírrel egészíti ki. hogy Theunis miniszterelnök és Jaspar külügyminiszter a jövő hét elejét)( Parisba érkezik, ahol bevárják az uj német jóvátéíeli javaslatot. Számítanak rá. hogy addig megjön Berlinből az uj jegyzék s amenynyiben a belga és francia miniszterek párisi tanácskozásán azt fogják találni. hogy az tárgyalásra alkalmas, akkor arra fogják kérni az angol és az olasz kormájiyt. hogy dolgozzák kí együttesen a szövetségesek válaszát. ■ ; A vajdasági radikális képviselők követelik a községi választások haladéktalan megtartását A régi magyar községi torvényt követelik vissza Beogradból jelentik: A vajdasági! radikális képviselők szerdán délelőtt ülést tartottak, amelyen a vajdasági községi törvénnyel és a vajdasági községi választások kérdésével foglalkoztak. A vajdasági községi törvényt még a múlt parlamenti ülésszakban hozta meg a törvényhozó bizottság, kisebb változtatásokkal a szlovéniai községi törvény mintájára. azonban azt a hivatalos lapban inindezideig nem hirdették ki és igy a törvény még nem lépett életbe. A szerdai értekezleten Alcxijevics Mita belügyminiszteri osztályfőnök referálta az ügyet A képviselők megáilapitoltak, hogy a törvénynek súlyos hibái vannak. A vajdasági községi törvénynek legnagyobb hibája az, hogy csak a községi választások rendjéről intézkedik, de nem írja pontosan körül, hogy a községi választások titán mi tartozzék a községi autonómiák hatáskörébe, Ezért a vajdasági radikális képviselők kifejezést adtak az értekezleten annak a kívánságnak, hogy a vajdasági községi törvényt változtassák meg és pontosan írják körül a községi autonómiák hatásköréi, különösen pedig állítsák vissza a község! képviselőtestületnek azt a jogát, hogy a jegyzőket megválasszák. Általában a régi magyar községi törvényre akarnak visszatérni a vajdasági radikális képviselők. Az értekezlet megbízása alapjára dr. Lalosevics János és dr. Mihajlovics Szveíiszláv képviselők csütörtökön előterjesztik a belügyminiszternek a vajdasági radikális képviselőknek azt a kérését, hogy vagy fogadja el az általuk ajánlott változtatásokat és sürgősen ierjeszsze a javaslatot újból a törvényhozó bizottság elé, vagy lia a változtatásokat nem hajlandó a belügyminiszter elfogadni, úgy a törvényt eredeti formájában sürgősen hirdesse ki, nehogy a községi választások további halasztást szenvedjenek. A vajdasági radikális képviselők követelik, hogy a vajdasági községi választásokat inég június hónap folyamán ejtsék meg, hogy igy helyreálljon a Vajdaságban a jogfolytonosság. Munkatársunknak az értekezlet után alkalma volt beszélgetni. több radikális képviselővel, akik kijelentették, hogy abban az esetben, ha a kormány nem fogadja el az általuk javasolt változtatásokat, minden felelősséget elhárítanak magukról, miután ezt a községi törvénytervezetet a régi parlament törvényhozó bizottsága készítette. Ami a szabad királyi és rendezett tanácsú városok ügyét illeti, — azokra nézve a törvény keveset mond. Rájuk vonatkozólag uj törvény fog intézkedni.-------............................................... Maclics ismét harcias Tiltakozik a francia-gyámság ellen Radios István a zagrebi Slobođni Doni-nak. a horvát köztársasági párt hivatalos lapjának legutóbbi számában több cikket irt. amelyekben ismét élesen támadja a radikálispárjfcot. Egyik cikkében többek között a 'következőket írja; — Mi. horváíok. kis nép vagyunk, de mégis közel négy millió a számunk. Körülbelül mégegyszer anynyian vagyunk, mint azok, akik úgy gondolkoznak, mint mi és velünk együtt ie akarják törni az erőszakos beogradi centralizmust. Mi, horvátek egyik lábunkkal a Dunánál, a másikkal az Adria tengernél állunk. Jobb kezünkkel Splitet és Sikerűket, balkezünkkel pedig Beograd alatt Zernunt tartjuk. Ma beogradban nem térnek észre és Benessel együtt francia gyarmatot akarnak belőlünk csinálni. akkor a horvát népképviselet a horvát nép nevében olyan, akcióba fog kezdeni, amitől ki fog esni a kard a beogradiak kezéből. Radicsék a Muravidéken agitálnak A Muravidéken a Raáics-párí tsz utóbbi időben igen élénk agitócióha kezdett. Vasárnap is öt helyen tartottak népgyüléseket. ezenkívül pedig Itázról-házra járnak és aláírásokat gyűjtenek a horvát köztársaság mellett. Radicséknak ez a mozgalma különösen a klerikálisokat érinti nagyon kellemetlenül, mert a Muravidék Szlovéniához tartozik és Korosecék azt saját területüknek tekintik, —— I — — A hamburgi szocialista kongresszus A világ- oí veszedelem-centruma Hamburgból táviratozzák: A nemzetközi szocialista kongresszus keddi ülését Hanáersohn (Angolország) nyitotta meg, aki közölte a kongresszussal az angol kormánynak a szovjetkormányhoz intézett ultimátumát és kijelentette, hogy az angol munkásság nemcsak itt a kongresszuson, hanem hazájában is tiltakozni fog kormányának ez eljárása ellen. Abramovics orosz deiegá- I tus az orosz munkásság nevében csatlakozott ehhez a tiltakozáshoz és arra utal, hogy a diplomáciai viszony megszakításává! Oroszországot újabb éhscgblokáduak teszik kí. Bauer Ottó osztrák delegatus a nemzetközi reakció ellen való nemzetközi küzdelemről szóló előadói ! jelentésében öt veszedelem-cenírujmot különböztet meg. Ezek: Oroszország, Németország, Olaszország, i Magyarország és a népszövetség. A francia szocialistáknak, valamint a kisantaní szocialistáinak kötelességük az imperializmus ellen harcolni. Az olasz fasciztnus óriási veszélyt rejt magában, amennyiben a reakciót Európaszeríe felbátorítja. Magyarország is olyan probléma, a melyet nemzetközi szempontból keli megvizsgálni. A népszövetség is veszélycentrum, mert a béke és háború kérdésében nem meri szavát felemelni és a jóvátétel! kérdésben is a nyugati hatalmak engedelmes eszköze. Egyhangúlag elhatározták, hogy a megalakítandó uj internaciouale !uj székhelye London lesz.