Bácsmegyei Napló, 1923. április (24. évfolyam, 90-116. szám)
1923-04-18 / 104. szám
4. oldal. BACSMEGYEI NAPLp 1923, április 18. Fegyveres paraszilázadás tört ki Boszniában a földosztás miatt 'tír. Korosec, a klerikális-párt elnöke együttesen megjelentek dr. Feles Dusánnál, a képviselőház elnökénél és bejelentették immunitásuk megsértését. Egyúttal kérdést intéztek a házelnökhöz, hogy milyen intézkedéseket szándékozik tenni az ellenzéki képviselők személyes biztonságának megvédésére? Peios házelnök azonnal felhívta telefonon Vujicsics belügyminisztert és jelentette neki az esetet, majd közölte Korosé^ és Hraznica képviselőkkel a belügyminiszter válaszát, amely szerint azonnal szigora vizsgálatot indítanak az ügyben. A képviselők kijelentették a képviselőim elnöke előtt, hogy ezzel az elintézéssel nincsenek megelégedve, mert — mint Hraznica mondotta — tudomásuk szerint a belügyminiszter előzetesen tudóit az omladinistdk támadásáról. Dr. Korosec viszont kijelentette, hogy ilyen körülmények között az ellenzéki képviselők meg lógják gondolni, hogy egyáltalán Beogradban maradjanak-e. A tárgyalás közben megjelent az elnök szobájában Jánics, a radikális-párt főtitkára és Zsujevicj radikális-párti képviselő, akik humoros és gúnyos megjegyzéseket tettek Kprosccuek arra a kijelentésére, hogy nincs Európában még egy parlamenti város, ahol a képviselők személyi biztonsága ne állana a kormány védelme alatt. Minthogy az elnök nem emelt kifogást a radikális képviselők illetéktelen és komolytalan megjegyzései ellen. Korosec és Hraznica tiltakozásuk jeléül elhagyták a szobát. Uj vágóhidat építésiek Szuboticán A városi költségvetés megkezdett tárgya’ásával kapcsolatban több rég húzódó kérdés vetődött föl újra. Ezek között szerepel a suboticai vágóhíd átalakításának az ügye is. Amint ismeretes, a suboticai vágóoid annyira elhanyagolt állapotban van, hogy lehetetlenné válik mostani állapotában való további használata, egyrészt közegészségügyi szempontokból, másrészt pedig azért is, mert a vágóhíd ma úgyszólván megközelíthetetlen. A vágóhíd tervbevett átalakítására szükséges költségeket az idei költségvetésbe kellene fölvenni. Mielőtt azonban erre nézve döntene a fanács, megfontolás tárgyává teszik, hogy érdemes-e a vágóhíd átalakitasa s nem lenne-e sokkal célszerűbb egy uj vágóhíd építése. Ennek elbírálása céljából Pletilcoszits András dr. főispán-polgárin ester kedden Petrovics Koszta fó'mérnökkel kinnjárt a vágóhidnál és megszemlélték annak berendezését, A helyszíni szemle eredményeképpen Pletikoszits főispán kijelentette munkatársunk előtt, hogy a tanács a teljesen hasznavehetetlen állapotban levő vágóhíd átalakítására már nem fog nagyobb összeget bocsájtani az idei költségvetésbe, hanem a város uj vágóhidat akar építeni. Az uj vágóhíd nem a mostaninak a helyén lesz, hanem a tanács a vasútvonal közelében akarja azt létesíteni és ezért már ki is szemeltek kedden alkalmas helyet a Bogojevo- Palánka-i vonal mellett. A városi tanácsnak az a célja, hogy az állatexport /öllendüljön Suboticán, amire a városnak a határon való fekvésénél fogva, arra az időre, amikor szabaddá lesz Magyarországgal a forgalom, sok jogos kilátása van. Arra vonatkozólag is folytat a tanács tárgyalásokat, hogy a város épilse-e föl az uj vágóhidat, vagy vállalkozóknak adja ki az építkezést oly módon, hogy az bizonyos ideig magánvállalkozás lenne s az engedélyezési idő lejárta után a vágóhíd épülete a teljes berendezéssel átszállna a városra. Valószínű azonban, hogy maga a város fogja a vágóhidat fölépíteni, mert a közvágóhidnak olyan tetemes jövedelmei vannak, hogy az üzletnek is virágzó. Szarajevóból jelentik : A zvorniki járásban hétfőn valóságos parasztiézadás tört ki, hogy Rajnicski Dugban megakadályozzák egy nagybirtoknak idegen dobrovoljacok között való felosztásét. A bizottság, amely a földosztási munkaiatokon dolgozik, reggel érkezett meg a faluba, hogy bizonyos előméréseket elvégezzen. A birtokon azonban nagy tömeg felfegyverzett paraszt fogadta a bizottságot és tüzelni kezdett rá. A bizottság erre visszavonult és csendőrséget hivott segítségül. Budapestről jelentik: A nemzetgyűlés még e héten elkészül a mezőgazdasági munkabérek megállapításáról szóló törvényjavaslat letárgyalásával és azután féihetes parlamenti szünetet kap, .hogy a kormány az aktuális kérdések rendelkezésére megfelelő időt nyerjen. Legutóbb ismét olyan hirek kerültek forgalomba, amelyek a Beiklen-kormány távozásáról vagy egyes miniszteri tárcák betöltésében bekövetkezendő változásokról véltek tudni. Legilletékesebb helyről azt közölték a »Bácsmegyei Napló« tudósítójával, hogy mindezek a hirek koholmányok. A kormány szilárdan áll helyén és sem részletes, sem teljes kormányválságról szó sincs. A nemzetgyűlésnek szerdán interpeliációs napja lesz. Elsősorban számíthat érdeklődésre Rassay interpellációja. Budapest székesfőváros törvény-A vasárnapi zagrebi gyűlés előtt osztogatták Radies magyarnyelvű progratnmját is. Ez a programra még a választások előtt készült s arra volt szánva, hogy a magyarok szavazatait megnyerje Radicséknak, azonban nem igen jutott el a magyar tömegek közzé. Kiváncsi érdeklődéssel lapozgatjuk át a 44 oldalas kis füzetet. Hiszen Radics mindenképpen rejtély, kétszeresen az a magyarság előtt, amely nincs tisztában azzal, hogy mit akar Radics. A programm átolvasása nem sokkal segít e rejtélyt megoldani. A magyar kiadás első oldalát Radics arcképe díszíti, alatta ez a felírás: Rađić István, H. R. S.S. és H. B. elnöke. Az angol kiadás the President-nek, az Elnöknek nevezi Radicsot. A horvát köztársasági parasztpárt alaptantételei, vagy annak progratnmja. Ez a füzet címe. s jelzi, hogy ezt a programmot a »báni Horvátország többségének negyedik gyűlése« 1921. március 5-én és 6-ikán tárgyalta le. április 21-én fogadta el s »kihirdetetett Zágráb fővárosban 1921. junius 26-ikán.« A programm, amelyet kegyetlenül rósz magyarsággal fordítottak le, több mint egy politikai párt programmja, utópisztikus tervezete egy uj állam berendezkedésének, amely Horvátország területére egy osztály teljes uralmát statuálja; a parasztságét. A szuverénítást és a kormányzást e szerint a parasztság gyakorolja, »mihelyt az általános választásokon ezen többséget meg is nyerte.« Radics állama e szerint a szerfölött utópisztikus programm szerint, feltétlen pacifista állam, állandó hadsereg nélkül, de amelyben minden polgár katonai kiképzésben részesül. Az emberi jogokat az állampolgárságra való tekintet nél Kül mindenki számára biztosítani ígéri, Körülbelül 200 puskával, kaszával és fejszékkel felfegyverzett paraszt ekkor körülvette a felosztandó birtokot és védelmi állásba helyezkedett. Zvornikböi és Kalesijából rövidesen csendörjárőrök érkeztek a helyszínére, de a csendőrök is kénytelenek voltak a túlerő elől visszavonulni. A csendőrség Tűzlóra fordult segítségért, ahonnan azonnal teherautón erősebb csendőrosztag indult Rajnicski Dugra a rend helyreállítására és a földosztás zavartalan lefolytatására. hatósági bizotságáaak az 1923. év végén lejáró mandátuma és az uj választások elrendelése tárgyában. Rassay azonban nincs Budapesten és igy ez az érdekes interpelláció valószínűleg elmarad. Interpellációt jegyzett be még Cserti József a kormány hivatalos árfelhajtó ténykedései tárgyában, Fábián Béla a bírák és ügyészek fizetésrendezése és Hegymegi Kiss Pál a bajai és komáromi választások ügyében. Rupert Rezső azon hivatalos és nemhivatalos kísérletek, .tárgyában fog interpellálni, amelyeknek célja az áliarnrendőrséget a napi politikába bevonni és a rendőrség tagjainak polgári szabadságát elkobozni. Végül Rainprecht Antal az európai helyzet fel nem ismeréséből származó téves kormány-nyilatkozatok helyreigazítása _ tárgyában interpellál. Az interpellációkat nagy érdeklődéssel várják. a halálbüntetést megszünteti, s arról is intézkedik hogy a vizsgálati fogság egy hónapnál tovább nem tarthat, sőt olyan detaillokra is kiterjed, hogy a házkutatást maga a bíró köteles végezni Ahogy a programúiból megérthető, Radics valami kollektiv paraszttársadalmat akar alkotni, de amelyben például az öröklési jog összhangba volna hozandó a régi birtokközösséggel és az egyéni tulajdonnal. Külön törvényes szabályozást igér a házrendről, az engedelmességről, a házközösségek szervezéséről, de megállapítja a nők teljes egyenjogúságát. Biztosítja a gyülekezési jogot és a sajtó, szabadságot, de kimondja, hogy minden politikai cikket s minden olyan közleményt, amelyben valakinek neve fel van említve, a szerző teljes névvel tartozik aláírni. A politikai lapok tartalmáért a politikus társaság, vagy pártelnöke a felelős. A parasztköztársaságban általános munkaközösség van s mindenkit megillet munkájának a teljes gyümölcse. De emellett a sztrájkra is gondol, amelyet külön törvénnyel kivan-szabályozni. A hitbizemányok, nagybirtokok és az erdők a nemzet tulajdonába mennek át, hogy »minden paraszt otthonnak legeltetési és épüietfa és minden polgár tűzifa szükséglete, amennyire lehet, fedezve legyen.« A nagybirtoknak azonban kártalanítást igér. A parasztok részére személyi hitelt helyez kilátásba s felöleli az általános és kötelező biztosítást is. Megállapítja, hogy a hit a morális kultúra alapja, s hogy különösen a keresztény oktatás és becsületes nevelés alapja, a teljes vallásszabadságot és vallásegyenlőséget hirdeti. Foglalkozik az igazságszolgáltatás és az iskola megreformálásával. Középiskola nem lenne, csak irás-plva.sásra s az elemi isméi eteícre tanítanának, azután produktív! munkára oktatnának s minden osztáyban tanítanák az orosz és német nyelvet. Volna ezen kivül még négy évfolyamos általános műveltségi iskola s szakiskola is. Megállapítja a köztársaság szervezetét is, amelyben a lényeg az. hogy százezer polgár kérelmére az elnök köteles lemondani, a nemzetgyűlést fel kell oszlatni. Reformálja természetesen az adózást is. Ezeken az általános, inkább álomszerű elveken kivül foglalkozik a füzet azzal is, hogy milyen feltételek mellett’ mennének a Radics-párti képviselők a belgrádi parlamentbe. Követelik a horvát állam elismerését, Horvátország, Dalmácia, a Muraköz egy állami egységet alkotna, amely nemzetközi szerződést kötne Szerbiával. A védkötelezettség közös volna, de Hírvátország nem tartana állandó hadsereget. Bosznia és Hercegovina szintén önálló állam lenne, Bácskában és Bánátban pedig népszavazás tartatnék, hogy hova akar csatlakozni. Be!grádhoz-e, vagy Zagrebiioz. A programm a nem szláv nemzeti kisebbségeknek csupán vallási és kulturális szabadságot ígér; ellenben az erőszakoskodások megszüntetését követeli. A programm megállapítja, hogy megt egyezéses alapon a hatalom mostani birtokosai és a Radics-párt nem oldhatják meg a horvát kérdést. Az egész programm kusza és zavaros. A horvát paraszt inkább Radics személyéért lelkesedhet, de nem ezérí a programmért. Vádelejtéssel végződött a malifoegyesi gyilkossági per A törvényszék megszüntette az eljárást Kedden reggel folytatták a Fodor, Pál maii-hegyesi lakos is. társai elleni bünpör főtárgyalását. akiket — mint megírtuk, — azzal vádolt aa ügyész, hogy Komáromi Péteri agyonverték és hulláját a vasúti vágányra fektették. Pavlovics elnök reggel 9 órakor, nyitja meg a főtárgyalást és a hétfőn tanúként kihallgatott Schlesinger, Dávidné leányát, Lillyt szólítja be, mint tanút Tizenhét éves fiatal leány jelenik: meg a bitói emelvény előtt A bizonyítási eljárás során ő lett a perdöntő tanú. Budapest? születésű, malihegyes] lakos. háztartásbeii7 Elnök: Ismerte az elhalt Komárom mi Pétert? Tanú: Igen. Nekünk korcsmánk van, bejáratos volt hozzánk. — Mikor beszélt vele utoljára? — Csütörtökön délután fél 3 órakor. (Az nap este történt Komáromi Péter erőszakos halála). — Vásárolt-e maguknál valamit?, — Igen. két iv levélpapírt és borítékot. — Mikor elment Komáromi maguktól. akkor mit mondott? — Kétszer kezet fogott velem és azt mondta: Isten vele Lilly ke, nem tudom, viszontlátjuk-e még egymást, — Mondott-e még mást is? — Akkor nem. hanem előtte való este is ott volt nálunk és akkor, az esküvő előtt azt mondotta: Inkább akasztani vinnének, mint esküdni. — Megismerné azt a levélpapirost, amit Komáromi maguknál vett?, Nézze, itt van. ezt a levelet találták nála. (Az elnök átnyújtja a levelet a tanúnak.) Van ilyen levélpapiros a maguk üzletébe«? —Igen. Pontosan tudom, hogy v.an nálunk ilyen papiros. Ezt Komáromi Péter nálunk vásárolta. A bíróság a tanút megeskette. Utána Tóth István tanút hallgattat ki a bíróság. A vádlottakat mind ismeri és a kriiikus estén együtt volt velük. Hajós István, Kormos Illés. Fülöp Mihály, tanuk szintén ott voltak ? Hirek a magyar kormány lemondásáról Interpellációk napja A Radics-párt magyaréi is kiadta programm]át A nemzeti kisebbségeknek csak kulturális és vallási szabadságot igé