Bácsmegyei Napló, 1923. április (24. évfolyam, 90-116. szám)
1923-04-18 / 104. szám
2. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1925. április 18. Ferenc József két ízben le akart mondául trónjáról Dr. Julius Szeps. ismert bécsi publicista. aki egyik bécsi lapban sorozatosan közli visszaemlékezéseit a császári rezsim politikai szenzációiáiéi, igen érdekes adatokat tesz most közzé Ferenc József lemondási (szándékairól dr. Ernst Körber. volt osztrák miniszterelnök és gróf Khuen-Héderváry Károly volt magyar miniszterelnök egyidejű közié-, sei alapján. Ferenc József összesen két ízben haiározta el magát lemondásra. mindkét alkalommal a közös hadsereg kérdése miatt. 1903-ban. amikor az ellenzék az ujonctörvény megszavazását a német vezényleti nyelv eltörléséhez kötötte, gróf Khuen-Héderváry miniszterelnök csak úgy tudott boldogulni az obstrukcióval. bogy visszavonta az u.ionctörvényt- Ferenc József rendkívül elkeseredett emiatt és kijelentette Körberuek, hogy belefáradt az uralkodásba: — lia Rudolf fiam még élne — mondotta — egy pillanatig sem halasztanám el lemondásomat. Akkor is megtennem ezt a lépést, ha lehetséges volna, hogy Károly Ferdinánd főherceg, Károly Lajos főherceg legifjabb fia. lehetne utódom. De azért nem vállalhatom a felelősséget. hogv ebben a habsburgi monarfiiára nézve olyannyira veszedelmes pillanatban. Ferenc Ferdinánd főherceg lépjen a trónra. Ha ő kerülne az uralomra, attól kellene tartani, hogy szenvedélyes temperamentumával még fokozná a zavart s a végsőre kényszerítené a magyar nemzetet. Sokkal komolyabb tonnában merült fel a lemondás gondolata 1912 tavaszán ugyancsak a közös hadsereg kérdése miatt és ugyancsak gróf Khuen-Médervárv miniszterelnöksége idején. A magyar képviselőház a hadügyi kiadások megszavazását bizonyosnemzeti engedményekhez kötötte. A király cllentállt. mire gróf Khuen-Héderváry lemondott. Bécsben ezután tanácskozás tanácskozást követett. He valamennyi meghallgatott magyar politikus ragaszkodott a nemzeti követelések teljesítéséhez. Ferenc József erre kihallgatásra hivatta Khuen-Héderváryt és tudomására hozta, hogy le akar mondani a trónról. Ennek' a kijelentésnek hatása alatt Khuen-Héderváry mégis leszerelte a parlamenti mozgalmat és a képviselőház elállt a szóbanforgó követelésektől. Ezzel azután elsimult a második trónválság is. 2 róka és 3millió dollár Irta: Skiz (Folytatás és vége.) ősz apjával folytatott rövid tárgyalásom alkalmával meggyőződhettem arról hogy a hozomány összegének leszállításáról szó sincs, sőt! Előkelő származásom annyira imponált az öregnek, hogy ha csak egyetlen szót szellők. nyomban megtoldotta volna a három milliót még néhány százezerrel. Közölte velem, hogy leánya tetszését a legteljesebb mértékben megnyertem, (— hálával kellett a fókára gondolnom, amely, ha testi mivoltában nem is működhetett közre boldogságom megalapozásában. mégis csak szerencsét hozott) — és ilyenformán családja részé' ről sem merült fel kifogás az ellen, hogy Izabella és én házasságra lépjünk. Miután befejezte rögtönzött szónoklatát. várakozásteljesen pillantott rám és köhmíett párat, majd amikor néhány udvarias szólamnál nem feleltem egyebet a következő kérdést intézte hozzám: — Méltóságodnak nincs valami megjegyzése. vagy kérdeznivalója? Kellemetlen érzés fogott cl. Most meg kell tudakolnom, gondoltain, hogy micsoda az a kisebb születési hiba, amiről az apróhirdetésben szó volt? Sze> retteni volna ezt a beszélgetési elkerülni, nemcsak azért, mert ilyesmit mindig kényelmetlen feszegetni, hanem főként mert attól tartottam, hogy a \áfasz esetleg lehetetlenné teszi nekem, mint dzsentlemennek. hogy nőül vegyem Izabellát. Elhatároztam, hogy az esküvő előtt nem leszek kiváncsi születési“ Kuriizslássaü vádolnak több suboticai orvos* Névtelen feljelentés diploma nélkül znüködő orvosok elles Nem találják a feljelentői Az orvosok letelepedése és mü-j ködösének engedélyezése — amint! ismeretes — az S. H. S. királyság-; bárt szigorú feltételekhez van kötve. í Sokszor nagy nehézségekbe ütközik,: amíg az egyébként teljes képesítés- j se! rendelkező orvosok is megkezdhetik orvosi működésűket- Többször volt már eset arra Suboticán is, hogy egyes orvosok működését a szociálpolitikai minisztérium felfüggesztette addig, amíg működése jogcímét föl nem derítették. A legutóbbi időben az orvosok működésének ellenőrzésével kapcsolatban olyan feljelentés érkezett az egészségügyi hatóságokhoz, amelyben foglalt vádak, az esetben, ha igaznak bizonyulnának, országos botránnyá dagadnának. Az ügy még a nyomozás stádiumában van, azonban a hatóság véleménye szerint nem lehet feltételezni, hogy* a feljelentésben foglalt vádak igazak. A titokzatos feljelentés Az egészségügyi minisztériumhoz a legutóbbi hetekben feljelentés érkezett, amelyben több suboticai orvost nevezett meg a feljelentő, akikről azt állitottoí hogy nincs diplomájuk. nincs meg a szükséges kórházi gyakorlatuk. .<? hogy nincsen működési engedélyük. Az egészségügyi minisztérium a suboticai városi tiszti főorvosi hivatalhoz küldte le a feljelentést. azzal az utasítással, hogy hallgassák ki a feljelentő egyént és csak annak részletes meghallgatása után, ha az szükségesnek mutatkozik. inditsa meg a hatóság a vizsgálatot a feljelentésben megnevezett orvosok ellen. Ennek alapján a feljelentésben aláirt egyén megidézésére minden intézkedés meg is történt, azonban a rendőrség megállapította, hogy az illető nem tartózkodik Suboticán. illetve hasonnevű egyén a városban nem ismeretes. Csak ennek megállapítása után észlelte a hatóság, hogy a feljelentés Novisadon kelt, miért is az aktát a tiszti főorvosi hivatal visszaterjesztette az_egészségügyi minisztériumhoz, amely most Novisadon. keresi a feljelentőt, akiről különben nincs kizárva az sem, hogy álnevet használt. Mit mond a tiszti főorvos? A feljelentések ügyében a »Bácsmegyei Napló« munkatársa kérdést intézett dr. Pavkovics Milán suboticai városi tiszti főorvoshoz, aki.az iígv érdemére a következőket mondotta : — A feljelentésben foglaltakat nem lehet komolyan venni, mert fel sem tételezhető, hogy Suboticán olyan orvosok működnének, akiknek ne volna meg erre minden képesítésük. annyira meg van nehezítve a működési engedély megszerzése. — A legutóbbi időben több olyan eset fordult elő Suboticán. hogy egyes orvosok működését fel kellett addig függesztenünk, amíg engedélyük ügye teljesen rendbe nem jött. így megtörtént legutóbb, hogy egy ni fogorvos gyakorlatát szüntettük meg addig, amíg nem kapta meg az egészségügyi minisztériumtól a letelepedési és működési engedélyt és egy másik fiatal suboticai belgyógyászt pedig gyakorlatra utasítottunk a suboticai közkórháziba. mert gyakorlati ideje még nem telt le. — Ezeken az eseteken kívül azonban nem történt semmi, ami az említett feljelentésben foglaltakat igazolná. A felfüggesztett orvosi praxis Azoknak az orvosoknak, akiknek működését az egészségügyi minisztérium még nem engedélyezte, vagy hibájára ćs bizonyos puritán szigorral igy szóltam: — Uram mint talpig arisztokratának, aki azonban semmi ostoba előítéletnek nem rabja, csak egyetlen kérdésem lehet önhöz. Hogyan szerezte vagyonát? — Mint impreszárió. — Nagyon helyes, — vettem tudomásul megkönnyebbülve a választ — mindig rokonszenveztem ezzel a foglalkozással. A kultúra terjesztése nem szégyen, és régi vágyam, hogy egy érdemekben gazdag, ősz inipreszáriót nevezhessek majdan apósomnak. Most itt az alkalom, küldjön azonnal papért! Az ősz impreszárió akadékoskodni kezdett: — De előbb még fel kel! önt világosítanom ... — Köszönöm, már fel vagyok, — feleltem hidegen. — Tudniillik a leányom születési hibája ... — Nem érdekel. Hangsúlyoztam, hogy nincsenek előítéleteim. — Mindamellett fel kell hivnom nagybecsű figyelmét... Melegen megráztam kezét. — ön becsületes ember. — mondottam — azonban már az apróhirdetésben felhívta a közfigyelmet arra. hogy a pályázóknak kisebb születési hibáitól el kell tekinteni. Nos én mint a köz egyik tagja, ezt tudomásul is vettem és megváltozhatatlan szándékom, hogy valóban eltekintek a kisebb születési hibától. amely különben is bizonyára lényegesen kisebb, mint gondolja... — Ellenkezőleg, — tiltakozott az impreszárió. Elfogyott a türelmem. — Nézd. apuci. — jelentettem ki erélyesen — kár annyit okoskodnod. Kedves leányod nagyot hallhat miattam, sántíthat tetszés szerinti lábára, viselhet üvegszemet, szenvedhet krónikus vakbélgyulladásban, hordhat mükcblet, hiáiiyozhatik fél tüdeje, lehet kopasz... Az öreg tiltakozni próbáit, de rendületlenül folytattam: nem törődöm vele. ha ötvaros, ha le vannak fagyva az összes tyúkszemei ha leprás, ha kleptomanias, ha ellepik a hullafoltok, mondom, engem semmi sem riaszt vissza és tekintet nélkül mindenre feleségül veszem . . . mert szeretem. Érvelésem előtt meg kellett hajolnia leendő apósomnak, aki nem is ellenkezett tovább: szó nélkül beleegyezett abba hogy másnap reggel megtartsuk az esküvőt. 7. A pap már a szomszédos szobában várakozott és csak percek választottak el attól, hogy Izabellát magaménak mondhassam, amikor édesanyja, az itnpreszárióné. utolsó rohamot intézett ellenem. — Önnek most hamarosan meg kell tudnia. — mondotta — hogy mi Izabella születési hibája. — Nem bánom én azt sem. ha ikrek... — csúszott ki a számon. Szerelmem anyja összecsapta kezeit: — Hát ezt hogyan találta igy el? Róbert és Izabella csakugyan ikrek. Kényelmetlenül mosolyogtam, de hogy valamiképpen helyreüssem elszólásomat, kijelentettem, hogy imádom a gyerekeket és nagy örömömre szolgál, hogy feleségem készen hoz mindjárt a házasságba két helyes porontyot. — Jó apjuk leszek. — ígértem köhynyes szemmel. — Apjuk? — nézett nagyot jövendőbeli anyósom — talán férjük illetve sógoruk? pedig engedélyük’ elnyerése bízó-« nyos formalitások miatt késik, nagyon nehéz a helyzetük. Most is vannak ilyen felfüggesztett praxisa orvosok Suboticán. akiknek az engedély megérkezéséig nem szabad orvosi táblát se kitenniük, a gyógyszertáraknak pedig az ö receptjeikre nem szabad gyógyszereket kiszolgáltatni. Gyakran nagyon sokáig tart az engedélyek megszerzése. Á közegészségügy védelme és a női alkalmazottak Még a vendéglők szakácsnői is rendőri felügyelet alá kerülnek A belügyminiszternek az egészség-ügyi miniszterre! egyetértőleg egy néhány hónappal ezelőtt kiadott uj rendeletét hajtja most végre a szuboticai hatóság. A rendelet sok kényes és nehezen megoldható kérdést vet fel. Amint annak idején megirtuk, az uj rendelet szerint a kávéházak, vendéglők, éttermek és mulatóhelyek valamenynyi női alkalmazottá ezentúl orvosi felügyelet alá kerül. A rendelet kiterjed az egész országra és annak Szuboticán való végrehajtását a rendőrhatóság most készíti elő. A szuboticai rendőrség a kori biztosok utján már megkezdte az e kategóriába tartozó női alkalmazottak öszszeirását. Összeírnak minden női alkalmazottat, még a vendéglők szakácsnőit és kávéházak mosogatólányait is. Nem lesznek kivételek a barban szereplő artistanők sem. Az ,uj rendelet annyira szigorú, hogy még a korcsmárosokkal törvénytelen házasságban élő nők, vagy ezeknek leányai szintén rendőri felügyelet alá veendők. Az összeírás már néhány napja folyamatban van és már 1 most jelentkezik az érdekeltek részéről az a felháborodás, amely sok esetben érthető is. A hatóságnál már eddig is többen tiltakoztak a rendőri felügyelet ellen olyanok, akiket becsületes kenyérkeresetük fűz olyan munkához, amely vendéglőhöz vagy kávéházhoz köti őket. A suboticai hatóság azonban kénytelen a rendeletét teljes egészében végrehajtani és könnyítést a rendelet csak annyiban enged meg, hogy a most rendőri fölügyelet alá kerülő nőket nemcsak a hatósági orvos, hanem olyan I magánorvosok is időszaki orvosi vizs-Nem értettem a dolgot —■ Sógoruk? — kérdeztem megdöbbenve. — Izabella és Róbert tudniillik az élt gyermekeim... — Es az ikrek? — ök az ikrek. — Vagy úgy? — mondottam — .fez családi szokás? Izabellának is ikrei vannak, mint mamájának. — De uram, miket beszél ön? Az én Izabellámnak nincsenek gyermekei. Csak éppenhogy ikrek RóbertteL — Nem értem, bogy ez mennyiben születési hiba? — Annyiban, hogy nem lehet szétoperálni őket. mert a tanár szerint ez életükbe kerülne... 8. Most jöttem csak rá. hogy mi a tényállás: — Egyszóval összenőtt ikrek? — Úgy van, Róbert rá van nőve Izabella hátára, ezért nem látta ön őt idáig— Ez az egész? — Igen. Mit gondol, nem fogja őní feszélyezni, hogy Róbert ... Biztosítottam az aggódó anyát, hogy szükségtelen ilyesmitől tartania. — De gondolja meg — jelentette ki — egy liarniadik személy állandó jelenléte ... a legbizalmasabb pillanatokban is . . . esetleg mégis csak zavarólag hat majd önre. — Eleinte mindenesetre szokatlannal! fogom találni. — válaszoltam — de remélem, hamarosan megbarátkozom majd a helyzettel. — Helyes lesz. ha Róberttel is megbarátkozik . . . Bcszólitotta a fehér menyasszonyi ruhába öltözött Izabellát, aki gyöngéden szemembe pillantva kilencszer megcsókolt. maid édesanyja utasítására hátat