Bácsmegyei Napló, 1923. február (24. évfolyam, 31-48. szám)
1923-02-04 / 34. szám
12. oldal EACSMEGYEI NAP'.Ö 1923. február 4. beljácsa. Egyletei köziií, mint leg- j nosság előtti szereplésükkel valóságrégibbet. legelőször kell megemlite- gal oroszlánrészt vesznek Debeijá' nünk az »Iparegyletet«, mely 40 évi csa kulturéletéből. Ezek: a Pesti fennállás Után eljutott oda, hova bi- Gyula kántor vezetése alatt álló »Dalegylet« és a »Legényegylet«, Mindkét egyesületet külön-külön dicséret illeti azért a nemes küzde^ lemért, melyet a közművelődés érdekében sok-sok sikerre! kifejtenek. Az izr. jótékony »Nőegylet« élén Krausz Árpádnéval csendben, de annál sikeresebben veszi ki részét a nemes versenyből. Saját külön iróembere is van Debeijaósának, Baloghy Imre jegyző, aki szorgalmas irodalmi munkásságot fejt ki, szerényen, de lelkes igyekezettek Legutóbb két kisebb regénye jelent meg a »Papiak históriája« és »Zsivanovics Portir« cimü, melyek mindegyke a bánsági életből merit! tárgyát. Dióhéjba foglalva ilyen Debe-Ijácsa élete. Azaz ilyen féle. Mert aki tudni akarja, hogy valóidban milyen, annak legajánlatosabb elláto- i gatni Debeljácsán, ahol hamar megkedveli ennek a magyar községnek népét és levegőiét és hamar észre\ veszi mindazt, ami e rövid cikk ke- i rétéből hiányzik. De nemcsak külön házi poétájuk van a debelj ácsai aktiak. Egy tehetséges zeneszerző is él itt: Vittkay Górnia, akinek már több szép szerzeménye ismeretes. Legutóbb nagy Delelj ácsai leány tipr s (Becsei Ilona) zonyára sok nagyvárosi iparegylet irigykedve néz utána. Ennek az »Iparegyletnek« ugyanis saját házában, külön dalárdája, külön színpaddal rendelkező műkedvelő gárdája A Babos-féle téglagyárban Páríos téglagyáros. dr. Samomti. Baloíh Imre bácsi I. és közel 300 aktiv tagja van A»Kaszinó«, »Magyar Kulturegyiet«, Általános Kulturegylet«, »Vadászegylet« mellett még két olyan egyesületről kell megemlékeznünk, melynek tagjai különféle, a nyilvá;re volt Karr nyál című müvével, lakik Vittkay Árpád festőművész is, akinek képei jó nevet szereztek számára. Feltűnést keltett Sándor királyról készített szép arcképe. A Vajdaság kereskedelme és ipara Debeijacsa —- Toroniálvásárhely Kereskedelmi r. t. Debeijacsa. | Tóth és Haanauer A vállalat két üzletágra oszlik. A gabonakereskedelmi és a fakereskedelmi osztályra. A gabonakereskedelmi osztály fuzionált Stein Ignác régi gabonakereskedő céggel, s úgy ez, mint a fakereskedés messze vidékekkel bonyül.t ic [orgamnu. A részvénytársaság a kerületi nagytőzsde bérlője, az amerikai Standard Oil Company lerakata. Érdekkörébe tartozik az opovai gőzmalom, amelyet nem régiben alakítottak át és szereltek újonnan fel. Őrleményei egy részét Beográdba' szállítja, ‘ahol a malomnak lerakata van, amely igen jelentős forgalmú. A vállalat fejlődése Krausz József igazgató agilitását és tetterejét dicséri, aki hosszú évtizedes munkásága alatt szerzett tapasztalatait és a környék lakosságának osztatlan bizalmát állította a vállalat szolgálatába. A jövő fejlődésre a legbiztatóbb kilátásai vannak a vállalatnak. Marhahizlaldát készül felállítani, amely külföldi exportra fog dolgozni. A hizlaldához szükséges területet vállalat már megszerezte. fa-, szén-, mész-, cementkereskedés. Alakult 191ő-ban. Nagy épületfa, tűzifa és szerszámfa raktára van. Kovács-szenet és faszenet ad el úgy nap-yban, mint kicsinyben. Rakterülete 800 négyszögöl. A szállításhoz úgy a vizi, mint a szárazföldi utat felhasználja. Krausz Ignác fia cég Debelj ácsai üvegudvar. Alapittatott 1872-ben. A cég jelenlegi tulajdonosa az aiapitó fia, Krausz Árpád igazgató, egyike Debeljácsán emberszeretete révén is legnépszerűbb pely-íminpk. Az üvegkereskedés mai raktára a \ béfrear anyuit jóval felülmúlja. Üveg, porcellán, majolikaaruk, zománcozott edények vannak felhalmozva. A világhírű Oroszlán védjegyű zománcedények lerakata. Pártos Simon téglagyár, Debeijacsa. i A gyár 40—60 munkást foglalkoztat s évenként egy millió darabot' meghaladó mennyiségben .hoz forgalomba téglát és fedőcserepet. Gyártmányait tartósságukért ked*.vélik. Joanovfts Simon gyógyszertár. Joanovits Simon debeijácsai gyógyszerész azok közé tartozik, akiknek ambícióját nem elégíti ki, ha csak az élet taposó-maimában a mindennapiért küzd, többre, nagyobbra vágyik s munkájával hasznára óhajt lenni az emberiségnek. Ez vezette azoknál a kísérleteknél, amelyeknek az volt a célja, olyan szereket hozni forgalomba, amelyek az egészséget, az emberi arc és test ! szépségét megőrzik és fokozzák, j Kozmetikai laboratóriumában a Iiigé- i nia minden kellékével rendelkező cikkek készülnek, amelyek hatás tekintetében nemcsak versenyeznek, de felül is múlják a cifra-etikettel ellátott francia különlegességeit. Az álta'a gyártott Natália-krém, , Natália-szappan, Natália pouder, Bijbiána kézFnomitó. kölnivíz hatását i országszerte ismerik. A. Pancsevói Népbank debeijácsai bor-, sör és szesznagykereskedése. Az agilis Pancsovai Népbank debeijácsai szesznagykereskedése, likőr- és rnmgyár, cognac, szilvórium. és törkölyíőzde. A Weifert-féle sörgyár föierakata. Hatalmas üzleti vállalkozás, amelynek forgalma messze felülmúlja a debeijácsai arányokat. Jéggyára napi 50 mm. termelőképességgel bir. A debeijácsai depot édes aszuborai messze földön híresek. Kreditna Banka Debeliácsa. Torontálvásárhelyi Hitelbank A bank, amely a múlt évben négy millió dinár alaptőkével alakult, az idén tiz millió dinárra emelte föl alaptőkéjét. Egyike tehát a Vajdaság legnawobb bankjainak. Vezérigazgatója Krausz József, igazgató Krausz Árpád. Szoros összefüggésben van a Bánáti Kereskedelmi r.- t.-gai, amelynek alaptőkéje külön 4.000,000 dinár. A bank, amely a környéken osztatlan bizalomnak örvend, foglalkozik a bankszakma minden ágávai. Babos szálloda Vezetője: Vittkay Antal. A hotel vidéki arányokat és a vidéki fogalmakhoz mért kényelmet messze felülmúlja, ötven elegáns szobája, tágas étterme és kávéháza van. Itt talál otthont a most újjászervezett Kaszinó s itt tartják a legényegylet nagysikerű mükedve lői előadásait. A Babos-kávéház, amely fontos tényező Debeliácsa társadalmi életében, itt intéződik el a helyi politika, itt beszélik meg a társadalmi aktualitásokat, itt jön össze Debeljácsa intelligenciája. A Vittkay-család maga is hozzátartozik Debeljácsa kulturéletéhcz. Vittkay Gyula zeneszerző, Vittkay Árpád művészi érzékkel megáldott festő. DELELŐN Ezt a verset Révész Aurél irta. aki ez idő szerint a panöevói járásbíróság telekkönywezetője. A vers legutóbb a Petőfi- Társaság Grünwald-pályázatán dicséretet nyert. Napfényes májas. Virulnak a rózsák, A Maguravölgy illattal tele, Szinültig szórta sok színes virággal Bűbájos tavasz tékozló keze. A völgy felett a borongó hegyoszlop Kopár fejével a homályba vész, Magasba nyúló hótakarta orma Felhők ködén át föl az égre néz. Mint elűzött vad, gyors iramoddssal Kicsiny patak siet a völgyön át, Napsugaraktól csillogó vizében Vig madár ser eg ringatja magát. A hegygerincen szemlélőn megállód Hol a tavasz pompája véget ér, Hol egybeolvad mélység és magasság, Hol zöld a dél és az észak fehér. És hosszan nézejn ezt a tarka képet, Amelynek mása szivemből való: Égyik felében életet ígér még, A másikban már egyre hull a hó. \ Orvosok által elismert legjobb egészségi HASKÖTŐK készülnek STEINNÉ SCHAFFER MARGIT szakképzett füzőkészitőnél Karađžićeva ul. 7. (Bárány Szálló melletti utca) — Vidéki megrendeléseket a slusz, csipő és a hashossz beküldése után pontosan eszközöl. Fogorvosok, kik salát laboratóriummal nem rendelkeznek, kérjenek árjegyzéket! Reinitz i Berger zubotehnićki laboratory í Gsijek I. Desatićina ulica 11. H E. SZECSI FHILATíXIA” eélyeghaz Suboíica (főposta mellett) K .resak megvételre használt Jugosláv bílye. c' ’.et. Névért ék 3J százalékát fizetem s jelen T ** fi.malmiak közűi 1.— 8.— 20.— és 30. rosskért. diní-Az »UJ rokon« című remei? vígjátékot játsza folyó hó 8-án esté a Városi Színházban a Müpártolók Kőre, mely keretében három kitűnő színművész vesz részt. Jegyek kaphatók. Dr. Feuer Lipót moll orvos, kit a suboticai kerületi munkásbiztositópénztár igazgatósága néhai dr. Waidner Jpzseí helyére staribečeji pénztári orvosnak megválasztott. Stari-Becei-é n orvosi működését megkezdte Wilsonova ulica 34. szám alatt. Meghívó. A subotical férfi és női szabómesterek szakcsoportja 1923 február hó 4-én a Bárány-szálló összes termeiben zártkörű táncvigalmat rendeznek, melyre az érdeklődőket tisztelettel meghívja a rendezőség. Dr. Vécsei Jenő orvosi rendelője nemi betegek részére rendel délelőtt 7—9« ig. délután 2_től fél 4-ig és 5—7-ig. Lakás: Cyrill-metoda.tér 5. I, emelet. Vojnich Piroska.féle ház. Dr. Andrejevics Ándra fogászati specialista fogorvosi és technikai műtermét egyévi berlini és bécsi tanulmány után megnyitotta és minden fogászati munkát a legmodernebb kivitelben teljesít. Fogászati laboratóriumában a technikai munkákat fogorvosok részére is Alesclf ur, a bécsi fogászati egyetemi klinika volt főnöke végzi. Rendel d. e. 9—13 és |d. u. 2—5-ig Kralja Petra Park 7. számú házban az emeleten (volt Reichl-palota). ' Telefon 4—52. Dr. Mezey István orvosi rendelőiét megnyitotta. Belgyógyászati rendelés. Férfi és női nemi betegségek modern gyógykezelése. Rendel: d. e. 8—11. és d. u. 3—5-ig. Subotíca. Cara Dušana-ul. 6. (Vass Adámmal szemben.) Telefon; 695. (*) Roth Olga kozmetikai intézeté« hen Kr. Alexandra va-ulica 21. szám alatt, az Angol-Magyar Bank palotájában, félemeleten, modern szépségápolás, arcbörhámlasztás, alkalmatlan hajszálak, pattanások, szemölcsök, szeplők, májfoltok végleges eltávolítása. Kaphatók saját késziíményü, kiváló hatású kenőcsök, púderek, gvógyszappanok, arcfehéritfl és ízeplőkenöcsök stb. 280-i Fájdalmakat érez? Arcban? a végtagokban? Kísérelje meg a valódi Feller-féle Elsa Búiddal! Csodálkozni fog! Jótékony hatású az egész test bedörzsölésénél és mint kozmetikum a bőr* * fog és száj ápolására! Sokkal erősebb és jobb, mint a sósborszesz és 25 év óta mindenütt előszeretettel használják! Csomagolással és postaköltséggel együtt három dupla üveg vagy egy speciális üveg 24 dinár: 36 dupla üveg vagy 12 speciális üveg 208 dinár és 5% felár. Szétküldő: Feder Jenő gyógyszerész, Stvbíca-donla. Central» 185. Hrvatska.