Bácsmegyei Napló, 1923. január (24. évfolyam, 3-30. szám)

1923-01-05 / 4. szám

2. oldal

BACSMEGYEI NAPLÓ

1923. január 5.

Uj vasutsgazgatóf

neveztek ki Szuboticára

Gyority igazgatót nyugdíjazták

Mint Beogradból jelentik, a szerdai minisztertanács elhatározta, hogy Gyority Miladin suboticai vasuíigazgatót betegsége miatt nyugdíjazza, egyben a király a kormány javaslatára Bority Milutin beogradi heiyeítes-vasutigazgatót nevezte ki a suboticai vasutigazgatóság vezetőjévé. Gyority igazgatót nyugdíjazása alkalmával őfelsége a Szent Száva rend II. osztályával tüntette ki.

A suboticai vasutigazgatóság vezetőjének nyugdíjazása nem keltett meglepetést, minthogy Gyority igazgató majdnem egy év óta súlyos beteg és ez idő óta nem láthatta cl hivatalának vezetését és nem volt kilátás arra, hogy állását, hosszú idő múlva is, újból elfoglalhatja. Annál nagyobb feltűnést kelt az uj igazgató kinevezése, mert joggal lehetett remélni, hogy a vasutigazgatói állásra a kormány Marwjlovics Milán helyettes-igazgatót fogja ajánlani, aki Gyority igazgató betegsége miatt közel egy esztendeig látta e! a legnagyobb szakavatottsággal és legteljesebb tudással a suboticai vasutigazgatóság vezetését. Gyority- igazgató megbetegedése óta Manojlovics Milán vezette és vezeti a suboticai igazgatóság ügyeit és november hónapban a közlekedésügyi minisztérium teljesjogú igazgatói hatáskörrel ruházta fel az igazgató-helyettest. A nagy képzettségű helyettes-igazgató körültekintő, szakavatott vezetésének és megfeszített munkájának volt kő szönhető, hogy az elmúlt évben a legkritikusabb viszonyok között is a suboticai vasutigazgatóság volt az, amelynek területén az egész országban a legkevesebb és legkisebb mértékű forgalmi korlátozások váltak szükségessé, Az ő gondos és előrelátó munkája folytán szénhiány és egyéb üzemzavarok még akkor sem bénították meg a forgalmat, a

mikor a többi igazgatóságok nagyobb mértékű korlátozásokat voltak kénytelenek életbe léptetni. Éppen ezért teljesen érthetetlen és méltánytalan a kormánynak az eljárása, amikor az igazgatói állást Manojlovics Milán mérnök, helyettesigazgató mellőzésével mással tölti be.

Az uj igazgató kinevezésével egyidőben Pavlovics Mihajlot, a suboticai vasutigazgatóság forgalmi osztályának főnökét az állami folyamhajózási igazgatóság szénosztályának főnökévé, — az ő helyére pedig a suboticai forgalmi osztály vezetőjévé Mátics osztályfőnököt nevezték ki.

A viroviticai kiutasítások

Sresaü Fráavó alispán nyilatkozata a kiutasításokról

— Kiküldött munkatál-sunk iái —

A viroviticai kiutasításokról annak idején a Bácsmegyei Napió is megemlékezett. Ezek a kiutasítások még decemberben történtek, az érdekeltek felebbezésekke! fordultak a kormányhoz, azóta nem hallatszott hir a fciebbezések sorsáról. Ezárt az ügyben legiüetékesebb tényezőkhöz, Srcsan Franjoho.z, az osijeken székelő viroviticai alispánhoz fordultunk felvilágosításért, aki a következő nyilatkozatokat tette a Bácsmegyéi Napló munkatársa előtt:

— A kiutasítások valóban megtörténtek, a íeiebbezés is illetékes helyére került, azonban azokat csak részben intézték el kedvezően a kiutasitottakra nézve. Ennek pedig egyszerű magyarázata van. Van ugyanis egyenes törvényes rendelkezés, amely félre nem érthető, az 1903. V. t.-c. 10. szakasza, amelynek rendelkezése szerint külföldi állampolgárok csakis akkor tartózkodhatnak az állam területén, ha

1. az útlevelük, amivel jöttek, még nem járt le;

2. ha az itt tartózkodó külföldiek a köz- és állam szempontjából nem veszélyesek,

A szóbanforgó kiutasítottak, akik közül csupán kettőnek intézték el kedvezően az ügyét, e törvényszakasz első pontja alapján vesztették

el itt tartózkodásuk jogcímét. Ami

S. //. S. királyságbeli állampolgárok kiutasításáról szóló híradást illeti, az nem felel meg a valóságnak. I mert eddig nem volt rá eset és nem is' tudok elképzelni hatóságot, amely ezt megtenné. Külföldi állampolgáf, rokra már másként áll ez az eset, mert minden törvényes rendelkezéstől -eltekintő hatósági intézkedés! re saját kormányuk hasonló jogtalan rtpresszáliákkal felelne. Én mindent tisztán a törvényes rendelkezések és utasítások alapján vezettem.

— Végeredményben még csak annak a megállapítására szorítkozom, hogy a viroviticai kiutasításoknál szigorúan ragaszkodtunk a minket is kötelező utasításokhoz.

Eddig tart Ircsan Franjo alispán nyilatkozata, melynek őszinteségét nem lehet kétségbe vonni. Viszont meg kell állapítani ezzel szemben, hogy a viroviticai városi tanács mintegy harminc esetben rendelt el újabban kiutasítást, ezek az ügyek azonban még függőben vannak. Ki fog ezeknek jogorvoslatot adni, ha ezekről az alispán nem tud? Az a törvénycikk, melyre a kiutasítást alapítják, a közre és államra való veszélyességről szól. Azt pedig jól tudjuk, mennyire a helyi hatóságok önkényétől és elfogult belátásától függ.

rgar'^BiK.'aasagaaaprai «■bke'mkhsbmk gmseegaroi

A kínai ember

Irta: Kosztolányi Dezső f.

—• És — kérdezte a tanácsos — tud ön kinaiul?

Végzetes csend volt. A tanácsos szivarja bordó tűzzel égett. Az estély közönsége körülvette a kis újságírót, aki a kérdés hatása alatt elalélva, haldokló vonásokkal, lógó és szimatoló kutyaorral állott ott, horpadt arccal, mint egy lelőtt: ant léggömb. Nevetésre ajzott szájak bámulták. Egy időre szomorúan lefelé görbedve, hogy aztán annál nagyobb erővel kunkorodjanr.k fel. kitágulva a kacaj feloldó enyhületében. Már lehetett is hallani a röhej harsogását, mely a viszkető torkokban szunnyadt, csendesen, mint az ágyudörej, mikor a csőben a golyó, de még csak a kanóc serceg. Kiváncsi fejek bújtak elő. Egy vendég majdnem leejtette a poharát. Néhányan, a szegény átkozott áldozat barátai, aggodalmasan csoportosultunk kör éje és néztük az arcát, amint emelkedett és elsötétedett, de aztán felragyogott hidegen, méitóságosan. az arcokra fagyasztva minden mosolyt. Azt mondta:

— Igen.

II.

Később egy ablakmélyedésben fclbugyant a nevetés. Mi, akik ismertük a fiút a kávéházakból és a szerkesztőségekből, nem tudtuk elfojtani a kacagást. Egyszerre csak szétrobbant egy levegővel felfújt arc. Bujdosott a kuncogás, pukkant és rángatózott, cikázott és kánkánt táncolt a kacaj, hol itt, hol ott, mint szürkületkor a lombok közé bujtatott békarakéták. Semmi se volt oly mulatságos és hihetetlen, minthogy a Sárga Félix, az újságíró kinaiul beszél. Ez a {in hasonlított egy aszaltszilvára. Az álláról gyér. sárga szőrök lógtak le. Szomorú és igénytelen jelenség volt. amint a szerkesztőségek lámpája alatt gyötrelemmel forditgatta — németből — a kínai novellákat és aztán gondosan letisztázva, komoly homlokkal felsóhajtott:

— Nincs más ország, barátom, csak Kina. Ott szeretnék élni. Ez itt nem élet.

— Miért? — kérdeztem tőle egyszer.

A felelettel adós maradt.

III.

Az estély után vele mentem haza. Szótalan és mogorva volt. Valami láz röpítette és lebegett a széles utcán, mint a viharban á ponyva. A szégyenét nagy kortyokban nyelte. Tele volt vele a szája, az orra, az egész teste. Tréfára fogtam a dolgot és mosolyogva mondtam:

— Pompásan kivágtad magad.

— Hogy érted te azt? — - kérdezte aggodalmasan.

— A kínai nyelvet értem. Az a szamár tanácsos szentül hiszi, hogy te tudsz kinaiul.

Félix mereven a szemembe nézett és iurcsa fintorral megrántotta a száját.

— Tévedsz, — dadogta — én csakugyan tudok kinaiul. Nem folyékonyan beszélek, de töröm a nyelvet.

A kapuja előtt álltam. Kezet nyújtott és elrohant. Én pedig egyedül maradtam az éjszakában. Nem tudtam ellentmondani neki. Eleinte nevetni akartam, de végigborzongott rajtam a hideg.

— Ez az ember, — gondoltam magamban — teljesen megbolondult.

rv.

A zavar pedig zengő hullámokban nőtt körötte Egy hétig még mosolyogtunk rajta. A másik héten a vállunkat vontuk. Aztán már daccal beszétl és senkit sem engedett közel magához.

Egy remetére, vagy egy bolondos szentre emlékeztetett. Kimaradt a társaságunkból, pontos és rendes lett, szótlanul jött és ment, valami napkeleti méltóság ült rajta, ö volt a kínai ember. Átvette a kínai politikát, a keleti érdekességeket, s hozzá utaltak mindent, verset, cikket és hirt, mely Kinára vonatkozott Már nem igen lehetett meg

akadályozni a lavinát. Valami, mulatságos fickó egy novella alá odaírta egyszer, hogy »Kínai eredetiből fordította.« Ezzel meg volt pecsételve az élete.

V.

Nem tudom, hogy fogta föl a sorsát. Csak annyit látunk, hogy megkomolyodott. Talán örült is ennek a tallérnak, melyet — szegény koldus — vakon talált, kotorászva az életben. Fájdalmas honvágy élhetett benne a távol Napkelet után,

, Egy .este. meglátogattam őt. A szobája móst már égy tarka és rikító szarkafészekhez hasonlított, melyben roskadozva és zsúfoltan álltak a badar csecsebecsék, a kínai teakészletek, állványok, porcellánok, vázák. Az asztalán tusos edények. Tao és Konfucius könyvei. Ágya fölött egy nyugalmas, barna szobor, penyhüdt arccal, lógó emlőkkel, egy ijesztő fa-Buddha, aki közönyös és idegen szemmel nézett le rám és a sápadt fiúra, akit egy szó, egy hülye ötlet, egy farsangi tréfa tett a hi vévé.

— Minden pénzemet ezekre költőm — mondta.

A könyvtára a szenesiádán egy kinai gyiijtetnény volt. Érthetetlen ákombákomok, furcsa pergamenek, zavaros Írások. Egy kis polcon pedig másik vas-szobor.

— A Pusztulás Istene.

Kezembe adta a szobrot. Egy kaján és kárörvendő gnóm volt, táncoló és gonosz isten, aki vigyorogva ujong mindenen és táncol életek és romok fölött, bősz haraggal rázva hosszú vakorcsát: a testet öltött pusztulás. Ijedten néztem rá a sötét szobában. Majdnem leejtettem a könyvet.

VI.

— Fiuk, — mondtam másnap — kegyetlen a tréfa. Hagyjuk abba. Képzeljétek. ez a szerencsétlen most csakugyan megtanult kinaiul.

— Óriási, —harsogta a röhögő kórus.

— Iszonyú, — mondták elsápadva mások.

Ä szuboticai színház

második féléve

A hátralevő szezon müsorcsszeálliíása

A suboticai szláv színtársulat a szezon első felét már befejezte és most uj bérletet hirdet a második félévre. A szezon eddigi folyamán a szintársuiat nem tudott nagyobb anyagi eredményeket felmutatni, azonban a királyi udvar által kiutalt szubvenció segítségével sikerült mégis a mutatkozó deficitet fedezni.

A sziniidény második felében anyagilag már valamivel könnyebb lesz a színtársulat munkája, miután már folyósították a kormány 100.000 dináros szubvencióját, amelyet a Szinügyi bizottság vett fel és amelyből az első 20.000 dinárt már kiutalták Dimulovics színigazgatónak a szervezési költségek fedezésére. A szubvenció többi része pedig a szezon hátralévő felére a szükséghez képest fogja a színház költségeit fedezni.

A színtársulat már összeállította az idény második felére a műsortervezetet és azt a szinügyi bizottság elé terjesztette. Eszerint az ismert operettek közül a következők szerepelnek repertoáron: Kálmán Imre: Bajadér cimü, Lehár Ferenc: vrasquita című nj operettjei, valamint Fali Leó: Csárdáskirálynő, Schubert: Három a kislány, Lekár: Kék mazur és Pacsirta és Medbal: Lengyelvér cimü operettjei. Az operák közül csak Mascagni: Cavaleria Rusticana cimü operája kerül színre.

A bemutatásra kerülő drámák szerzői között szerepelnek a szerb színpadi szerzők legkiválóbbjai: Nusics, Bojics, Kulundjics és mások. A magyar szerzők közül Molnár Ferenc -»Ördög« és Lengyel Menyj hért »Tájfun« cimü darabjai kerülnek színre. A klasszikusok és modernek közül Moliére, Gogolj, Gorkij, Strindberg (Julia kisasszony és Haláltánc), Bisson, Bernstein, i Schnitzler, Arciibasev darabjai szerepelnek. * VII.

Fáztunk és melegünk volt. De a kinai emberen már nem lehetett segíteni. Mogorván tűnt el a szemünk elöl a kínai könyveivel és rongyaival. Pár hónap múlva már alig került a szemünk elé. Egyszer valaki látta még egy vendéglőben, amint egy copfos kínai odament asztalához és hamutartókat kínált neki. Állítólag kinaiul beszéltek, örültek egymásnak és mosolyogtak. Mások szerint azonban ez a találkozás is mese. Szegény fiú rettegett a kínaiaktól és mérföldre futott tőlük, ha látta őket. Otthagyva vacsoráját, a borát, nehogy beszédbe kelljen elegyednie velük és kisüljön a hazugsága. Egyelőre kínai nyelvtant tanulta éjjel és nappal. Egy év múlt el és nem láttuk. Aztán egy éjjel találkoztam vele, hajnal felé, az Üllöi-uton. Már majdnem csontvázzá aszott. Mikor köszöntöttem, nem ismert meg. Azóta nem is láttam.

VII.

Akkor már nagyon messze volt, Kínában, a porcellántornyok között, vagy még távolabb.

Nem is igen lepett meg, mikor pár évre rá Pckingből kaptam tőle levelet. Azt irta benne, hogy jó! van, dolgozik és boldog. De szájamban keserű lett a szivar és egyszerre unalmasnak, értelmetlennek tetszett a könyv, melyet olvastam. Arra. gondoltam talán, hogy egyszer majd azért kell meghalnom, mert valaki elneveti magát. Aztán sokáig semmi hir sem jött felőle.

Múltkor tudtam meg, hogy tavaly nyáron, forró augusztusban, elragadta a sárgaláz. Sokat nyomorgott. Tussal festett furcsa figurákat és ábrándokat nyers selyemre. Ebből tengődött. A halált azonban nyugodtan fogadta, mint bölcs ázsiai ember. Egy apró teáscsésze állt a bambusznád asztalon az ágya mellett és egy rézsutszemü kis kinal ápolónő fo'-ta le szemeit

Különben azt mondják, hogy az utolsó években már egészen jó! beszélt kínaiul;