Bácsmegyei Napló, 1923. január (24. évfolyam, 3-30. szám)
1923-01-11 / 10. szám
1923. január 12. BACSMEGYEÍ NAPLÖ 3. oldal. Békiilékenyek a törökök Engedtek a görög patriarchates kérdésében Lnussnnebói jelentik: A területi kérdésekkel foglalkozó albizottság szerdai ülésének eredményeként a lausannei konferencia jelent s lépést tett előre a békekötéshez vezető utón. Az albizottság elsősorban is megegyezett arra nézve, hogy a túszok és a hadifoglyok kölcsönös kicserélését azonnal megkezdik. — Törökország képviselői beleegyeztek továbbá abba is, hogy a görögök Konstantinápolyban, a törökök pedig Nyugat-7'rdciáb..n maradjanak. Ezután a görög patriarchátus kérdését tárgyalták. Curzon lord kijelentette, hogy a görög patriarchátus évszázadok óta van Konstantinápolyban és mindig jó vi szonyt tartott fenn a török kormánnyal. Ha a patriarchatus beleavatkozott volna politikai kérdésekbe, úgy jogos volna a törökök részéről a patriarchátus eltávolításának követelése, azonban ez nem történt meg, miután a patriarchátus csak vallási ügyekbe folyt be. Barrére ugyanilyen értelemben szólalt fel, majd Spalajkovics jugo szláv delegált, valamint a román delegátus vezetője is azon kivan Ságnak adott kifejezést, hogy Törökország ebben a kérdésben, bizonyítsa be, hogy modern állam. Venizelos kijelentette, hogy a háború kitöréséig nem volt semmi baj a törökországi görög kisebbségekkel, csak amióta a görög patriarchatus megszűnt összekötő kapocs lenni, azóta jelentkeznek a súlyos ellentétek. Izmet pasa kijelentette, hogy miután a szövetségeseknek ez az egyöntetű kívánságuk-, -mtjrföíiSJc elállnak a görög patriarchátus eltávolítására vonatkozó követelésüktől. Curzon ezért köszönetét mondott Izmet-nek, mire a nagyfontosságu ülés véget ért. Tovább tart a nagy ssécsata a magyar nemzetgyűlésben A rendiörvény ellenzői Budapestről jelentik: A magyar nemzetgyűlés csütörtöki ülésén az egységes párt folytatta támadásait a szociáldemokraták ellen. Széchenyi Viktor gróf egységespárti képviselő bírálta a szociáldemokraták parlamenti magatartását. Popper képviselő — mondotta azt a kijelentést kockáztatta meg, hogy az ellenforradalom hatvanezer családot tett tönkre. Nem szál! vitába Popperrel, mert szerinte nyilvánvaló, hogy ez a kijelentés minden alapot nélkülöz és csak arra alkalmas, hogy az ország erkölcsi hitelét a külföld előtt lerontsa. A szociáldemokrata képviselők mindenkor rosszhiszeműen dolgozrak az ország ellen. Felolvas a prágai Pravdából, amely cikket közölt arról, hogy Magyarországon hajszát indítottak a szociáldemokraták ellen. Kitér Esztergályos képviselő beszédére, aki a zalaegerszegi iníernáló-tábor állítólagos szörnyűségeit tárta föl tendenciózusan. Sajnálja, hogy a beszéd elhangzott, mert biztosan megint alapul fog szolgálni arra, hogy az ellenséges külföld Magyarországot igaztakanul megtámadja. A szociáldemokrata pártnak és a szocialista képviselőknek nem volt erre a beszédre egyetlen elítélő szavuk sem. ami azt bizonyítja, hogy a külföldnek szóló ilyen leleplezések szószólóival azonosítják magukat. A rosszakaratú, Magyarország erkölcsi hitelét rontó támadásokért tehát a szociáldemokratapártot kell felelőssé tenni. Az indemnitást elfogadja. Beck Lajos rövid felszólalása után Farkas Tibor pártonkivüH foglalkozott a rendtörvénnyel. Élesen bírálta a kormány reakciós törekvéseit és az ország pénzügyeinek szanálását illetőleg sürgette, hogy hallgassák meg az ügyben a külföld gazdasági és pénzügyi szaktekintélyeinek véleményét. Az indemnitást nem fogadta el. , . * Budapestről jelentik: Szilágyi Lajos pártonkivüli ellenzéki képviselőnek az a kísérlete, hogy az ellenzéki oldalnak azon tagjait tömörítse, akik a szociáldemokratákkal csak kényszerűségből parancsolva haladtak együtt eddig is — sikerrel járt. A mozgalom csütörtökön pozitív eredményre vezetett: Szilágyi Lajos véglegesen megalakította parlamenti csoportját, amely — mint politikai körökben tudják — a kormány felé fog közeledést keresni. Külpolitikai bonyodalmak fenyegetnek Fobíos tárgyalások a külügymimszíermmfoan — Nincsics elhalasztotta agitációs körútját A külpolitikai helyzet bizonytalansága súlyos feladatok elé állítja a kormányt. Hivatalos helyen, a nyilvánosság számára szánt nyilatkozatokban ugyan igyekeznek megnyugtatni a már idegeskedni kezdő közvéleményt, a kulisszák mögött azonban komolyan latolgatják a külpolitika esélyeit. Nyugaton a francia megszállási törekvések fenyegetik felborulással a hatalmi és társadalmi egyensúlyt, a közel keleten a török-görög béke meghiúsulása a háború újabb fellángolására vezethet, ezúttal azonban már nem kisázsiai, hanem európai területen, Kelettráciában. A forradalmi görög kormány újból mozgósít és csapatokat szállít, a görög hadügyminiszter pedig harci kijelentéseket tesz a világlapok tudósítói előtt. Kemal sem marad tétlenül és diplomáciája gyanús tárgyalásokat folytat a bolgár kormánnyal. A beogradi politikai közvéleményt azonban még ezeknél a kérdéseknél jobban izgatják a Magr”'-ország katonai készülődéséről szóló gyakori hírek. Nem múlik el nap, hogy a beogradi sajtó valamelyik orgánuma ne fújna riadót áz olasz-magyar barátkozás miatt, titkos olasz fegyverszállitmányokról regélnek és állandóak a csendes magyar mozgósításról szóló hírek is. Nagy bizalmatlansággal kisérték Seypel osztrák kancellár budapesti tárgyalásait és egyáltalában nem adnak hitelt a kiadott hivatalos nyilatkozatoknak, amelyek szerint csak ártatlan döntőbírósági kérdésekről lett volna szó. Nyilvánvalóan a külügyminisztériumból lanszirozzák azokat a híreket is, amelyekről már a Bácsmegyei Napló is megemlékezett, Szever határmegállapitó bizottsági szakértő magyarországi letartóztatásáról és megkinzásáról. Szerdán a külügyminisztériumban Nincsics külügyminiszter hosszú megbeszélést tartott helyettesével, Nesics Ljubával és Gavrilovics Pántévá!, a politikai osztály főnökével. Ezen a konferencián, hír szerint, részletesen megvitatták az egész külpolitikai helyzetet. A konferencián szó esett azokról a represszáliákról is. amelyeket a Szever-eset miatt Magyarországgal szemben életbe fognak léptetni. A konferencia miatt Nincsics külügyminiszter elhalasztotta tervezett választási agitációs körútját, ami politikai körökben számos kommentárra adott okot. Essenfee bevonultak a francia csapatok A csehek és lengyelek katonaságot vonnak össze a német határon A szerdai bizakodó jelentések után, amelyek' még hittek az angol és amerikai közvetítés sikerében, — csütörtökön remei megkezdődött a francia csapatok bevonulása a Ruhrterületre. Szerdán lázas izgalom nyilvánult meg a francia főváros katonai köreiben, mert a kormány által elrendelt rendszabályok a háborús előkészületek nyilvánvaló jeleit mutatták. Délelőtt letartóztatták Monmousseau, Pietri, Sourdet, Treiszt, Marale és Lartigue kommunista vezetőket és még öt kommunista vezér letartóztatását rendelték el. A parlamenttől kérik továbbá Cachin kommunista képviselő mentelmi joginak a felfüggesztését, hogy ellene az eljárást megindíthassák. A kommunistákat azzal vádolják, hogy Franciaország belső és külső biztonsága ellen vétettek, mert a lakosságot tüntetésre és ellenszegülésre akarták rábírni ?» Ruhr-viclék megszállásával szemben. Szerdán délután a berlini francia követ a német külügyminisztériumot hivatalosan értesítette a francia kormánynak a Ruhr-vidéken tervezett katonai akciójáról. Ezzel egyidöben Pdrisban a német követnek átnyújtották a francia kormány jegyzékét a szankciók életbeléptetéséről. A jegyzék közli a jóvátételi bizottság határozatát, amely bűnösnek mondja ki Németországot a szénszállítások elmulasztásában. Megállapítja a francia kormány, hogy ezzel jogot nyert a szankciók alkalmazására, a mely a Ruhr-vidék széntermelésének ellenőrzésére hatalmazza fel Franciaországot és ebben az olasz kormány határozatai szerint olasz mérnökök is részt vesznek. Kiemeli a jegyzék, hogy Franciaország nem tervez katonai akciót, sem katonai megszállást és a csapatok csak a mérnöki bizottság védelmére szolgálnak. Franciaország számit arra, hogy a német kormány jóakarata elejét veszi mindennemű ellenállásnak és zavarnak, amiért a szövetséges hatalmak Németországot tmnék felelőssé. Szerdán a francia kormány fel. szólította a Csehszlovák köztársaság kormányát, hogy a Németországgal szemben végrehajtandó szankcióban vegyen részt Hir szerint francia részről kije lentették, hogy ha Csehszlovákia erre nem volna hajlandó, úgy Franciaország bojkottálni fogja Csehországot. Csehszlovákia kormánya politikai körök véleménye szerint nem hajlandó a katonai akcióban részt venni, de minden eshetőségre számítva csapaiösszevonásokat rendelt el a német határon. Berlini jelentések szerint a német fővárosba hirek érkeznek a német határon észlelt csapat-koncentrációkról. A német kormány elhatározta. hogy területeinek megsértése esetén a legerélyesebb ellcnrendszabályokat lépteti életbe. Felsősziléziából lengyel \csapatok előnyomulását jelentik a német ha* tár felé. j A francia csapatok csütörtökön reggel Essen felé megkezdték az előnyomulást, Duisburg, Düsseldorf és Mühlheim irányából. Már szerdán nagy előkészületeket és csapateltoiásokat lehetett megfigyelni a Ruhr-vidék határainál. A külföldi tudósitók Essenből már elküldték híreiket a csapatok megérkezéséről, mert a megszállás után a posta- és távirdaíorgalmat a Ruhr-területen megszüntetik, mindaddig, míg a csapatmozdulatok befejezést nyernek. Csütörtök délig a francia csapatok megérkeztek Essen külvárosaiba és azt hisz’.k, hogy a kora délutáni órákban a várost is megszállják. Cuno német kancellár a parlamenti bizottságban kijelentette, hogy, Németország tiltakozik az okkupáció ellen, de annak végrehajtása esetén passzíve fog viselkedni. A kormány a Reichsratot 16-iká helyett már szombatra 13-ikára egy* behívja, hogy a parlamentnek nyilatkozzék a Ruhr-terület megszállásával előállott helyzetről. A párisi és brüsszeli német köve-, tek a kormány utasítására csütörtökön visszatértek Berlinbe. A birodalmi kormány utasította vala- I mennyi külföldi képviselőit, hegy az idegen kormányoknál jelentsék be Németország tiltakozását a megszállás ellen, amit a birodalmi kormány! a békeszerződés megsértésének tekint. Vasamapra a megszállás miatt egész Németországra gyásznapot, rendeltek el. Ezen a napon a birodalom minden városában tiltakozó népgyiiléseket fognak rendezni a megszállás ellen. Berlini jelentés szerint a csehszlovák-német határon Leofsitznél cseh csapatösszevonások vannak azzal a szándékkal, hogy megszállják a hultsini területnek Csehszlovákiához csatolt részét. Attól tartanak, hogy a csehek francia1 példára szín. tén német területeket fognak megszállni. A Lengyelországhoz tartozó Fel sősziléziábati ugyancsak erős katonai készülődés folyik. Varsóban megcáfolják azt, hogy a lengyelek fel akarják használni az alkalmat Felsőszilézia német részének megszállására. Berlinben azonban ennek ellenére is nagy az izgalom. A német lapok felháborodással Írnak a litvánok előnyomulásáról, akik már egy órányira vannak Mem eltol. A felelőtlen bandák mögött reguláris csapatok vannak. A francia csapatok beásták magukat Memel előtt, mert ők vállalták a város védelmét. Rómából érkező jelentések szerint az olasz kormány táviratilag közölte a német kormánnyal azt a kívánságát, hogy a jóvátétel ügyében kontinentális megoldás jöjjön létre. Franciaország, Belgium és Olaszország, mint kontinentális blokk bo. csátkozna tárgyalásokba a németekkel. Azt hiszik azonbaji, hogy amíg idegen csapatok állnak német földön, addig az uj tárgyalások nem lesznek megtarthatók. A német birodalmi gyűlés január, 13-án ül össze és akkor fog ezzel az uj olasz tervvel foglalkozni. Félő, hogy a francia szakciók alkalmazásával végzetes lavina indult meg, amely útjában nagyobb pusztításokat fog okozni, mint amilyenre elindítói számítanak. A nyomában fakadó elkeseredés az eddig higgadt német politikát könnyen a kelet! szövetséges keresésének végzetes kalandjába sodorhatja.