Bácsmegyei Napló, 1923. január (24. évfolyam, 3-30. szám)
1923-01-08 / 7. szám
1923. január 9. tíldsl. B ACS MEGYEI NAPLÓ beogredi csehszlovák ügyvivő tav beogredí újságíró eiött nyilatitózört progfn mm járói. Svagrovszki n$. elhunyt Kalina politikáját akarja folytatni, a két ország politikai és gazdasági közeledésének még szorosabbá tételét. Nagy súlyt helyez a két ország újságíróinak és sportférfiainak közeledésére is. Bulgária és Jugoszlávia közeledését szívesen látná, de az ini C.iativa ebben a kérdésben tőié nem indulhat ki, legfeljebb közvetítő szerepet vállalhatna A kisantantnak Magyarországhoz való viszonyáról kijelentette a követ, hogy a kisantant tagjai teljesen szolidárisok abban, hogy a békeszerződés semmiféle megsértését és kijátszását nem fogják megengedni. Az agrárreform tönkreteszi a subcíicai városi gazdálkodási A legutóbbi közgyűlés, amint ismeretes, leszavazta a városi tanácsnak azt a javaslatát, amely szerint a^város a tulajdonát képező földekből 500 holdat elad, hogy az igy befolyó pénzből uj iskolákat építsen. A városi tanácsnak ezzel a földeladással kettős célja volt: egyrészt fedezetet akart teremteni a most már nélkülözhetetlen uj iskolák építésére. másrészt meg akarta menteni ezt az 500 hold földet az agrárreformtól^ amely mind súlyosabban fekszik rá a város gazdálkodására. Köztudomású, hogy az agrárreform végrehajtásánál, úgy, mint mindenütt, Suboticán is súlyos hibák történtek épp a múlt évi agrárrevizió alkalmával is, amikor a várostól olyan földeket vettek el, amelyek már bérben voltak. Nem utolsó az agrárreformnak a városra nézve káros következményei között az sem ,hogy a Subotica tulajdonában még meglevő földek nagyrészét az agrárminisztérium zár a'att tartja, Érzelmes novella Irta: Radó Imre Mária cipőszalagja kibomlott, ezt ő észrevette, a tópartról egy ösvényen áí eltűnt. Egy elhagyott padra feltette a lábát és megpróbálta csokorra kötni cipője szalagját. De Mária nem tudott elég közel hajolni a cipőjéhez, bár nagyon erősen igyekezett a megkívánt hajlást kierőszakolni. Mária a negyvennegyedik esztendejét éli most, köszvény is kinozza és ez mindent megmagyaráz. Leült a padra egy kicsit pihenni, meg aztán ülve kevesebbet hajolva, tán sikerül is a csokor helyreállítása. Ó, igy sem sikerült. Az ut hajiásából most előtűnik egy férfi. A férfi, fehérbe iuszu, piros arcú ur, megáll és pillanatokig megrendülve nézi Máriát, akit huszonnégy éve látott utoljára. Látja Máriát, aki gyötrődve kísérletezik és most felemeli a fejét, az égre akar nézni, hogy onnan kérjen segítséget, de meglátja a férfit, Istvánt, és ráismer ... Felsikoitott. Ez a sikoly száz sötét színből éleződött ki, ebben a sikolyban benne volt Istvántól a köszvényig minden. István Mária elé lépett, letérdelt előtte a földre, és megkötötte a csokrot. Mindez gyorsan történt, bár István is túlsók testi fájdalmába került, mert bizonyos koion túl a férfi derekak sincsenek bessemer acélból. Amikor a csokrot ily g’-orsan megkötötte, nem ugrott nyomban talpra, hanem térden maradva feltekintett Máriára. aki kónyezett... És ez a hangulat kedvezett Istvánnak abban, hogy lassan, álmodozva, dadogó mozdulatokkal felemelkedjék. A két térd m-manásái ki hallotta volna meg most. a lelket dübörögve rázó pillanatban. Talpra álltán már egészen rugalmassá vált testileg, lelkileg is. Ebncsolvrdóit i's nagyon kedvesen, szitué szivhangor :;:r idézte huszonnégy év előtt elhangzott szavait: r~. Emlékszik, drága Mária, hogy a hogy azok bármikor rendelkezésre álljanak az agrárcélokra való igénybevételre. Ilyen körülmények között a város, amely a békeszerződésben megállapított határ következtében amugyis sok földet vesztett el, a szekvesztrált földek felett sem rendelkezik szabadon és ez az állapot erősen hozzájárul az agrárváros jellegű Subotica rossz gazdasági helyzetéhez. Mivel tehát a zár alatt levő földek amúgy sem jövedelmeznek a megfelelő mértékben és amellett tartani kell azok elvételétől, ezért akarta a város egyelőre 500 holdnak a feloldását kérni, hogy a kockán forgó földeket pénzzé tegye. A közgyűlés határozatával ez a terv kudarcot vallott és a városi tanács most azon gondolkodik, hogy miképpen teremtsen fedezetet az uj iskolák építéséhez, mert az ehhez szükséges jelentékeny összeg előirányzásához a város ez évi költségvetése. sem elég teherbiróképes. A baranyai magyarok élete Vesziiinovics baranyai alispán nyilatkozata a Bncsmegyei Naplónak a közigazgatásról, a megye berendezéséről és a közállapotokról — Kiküldött munkatársunktól — Baranya székhelyén lenni, a hermetice elzárt külvilágtól elszigetelt terület centrumát meglátogatni érdekes és el nem mulasztható útja annak, aki hü képpel akar szolgálni erről a jugoszláviai, más részéből minden tekintetben elütő territóriumról. Az utas elindul ide Dárdára, útközben kiszínezi magának a képet: járási székhely, megyei székhely, központ. Valami, ami már mázában véve is többet I Ígér és többet látszik meginutogatni Ba_ I tanya nevezetességeiből. Egyenes utcák, rendes házak, napi munkájukkal elfoglalt emberek: a nagyközségek megszokott és állandó képe fogadja az érkezőt A község egyik végében, hol már végződnek a házak, húzódik meg sűrűn befásitott területen a megyeháza. Valamikor Frigyes cxíoherceg kastélya, ahol csönd és letompitott, halkszavu lakájsereg surrant át, ma serény munka, zajos irógépkattogás és sűrű rajokban vándorló ügyesbajos felek színhelye. Ide igyekeztem be, hallani és komoly *szót Baranyáról, tudomásul venni egy hivatalos nyilatkozatot az országnak erről a legismeretienebb és ma tagadás benne, legelhagyagoitabb részéről. Eldiskurálni Baranya lakosságáról, Baranya népéről, Baranya magyarságáról. Annyi nyomorúság, annyi baj és jaj hangzott már itt e!, annyi néma és titkolt és elfojtott szemnek érzés bújik itt meg a szemekben, amiről megíeledkez. ni, amit a forum előtt suba alá rejtem örök és megbocsájthatatlan vétek vojna. A régi kastélyban, ahova befut min. den szál a perifériáról s ahonnan kiindul minden utasítás, ahonnan irányítják egész Baranya területét, ott székel Veszelinovics alispán, régi, hozzáértő közigazgatási ember, világos és tisztánlátó fej, aki már hosszú, a sombori megyeházán eltöltött közpályája alatt is tanúidét adta rátermettségének. Előzékenyen áll rendelkezésemre, szívesen szolgál felvilágosítással a Baranyát illető ügyekről. Szakszerűen, magyarázva, minden ismert részletre kiterjedően adja meg információit a vBácsmegyei Napló« részére. Előtte akták, az asztalon levő telefon minden két percben berreg szinte matematikai pontossággal. — Baranya — mondja elgondolkozva. — Nem mondok sokat, ha problémának nevezem ezt a munkát, amelyet mi végzünk itt. Közlekedési viszonyaink kimondhatatlanul rosszak, sőt olyan községek is vannak, ahol ismeretlen a telefon. Nagyon örülök, hogy önök meglátogatják ezt a területet. Pár sorban eljuttatott panaszok, félfüllel hallott suttogások söha sem lesznek képesek hozzásegíteni a közvéleményt a véleményalakitásra. A pécsi kiürítés óta ez a terület külön kerületet alkot, saját önálló megyei múlt szezonban azt mondtam: majd amikor szüksége lesz rám, én nyomban megjelenek... Nos, megjelenteni, szolgálatára álltam... És most mehetek? Mária a férfi felé nyújtotta a kezét. — Üljön le István... Mária és István huszonnégy év után egy magányos pádon egymás mellett ültek és hallgattak. A nagy fák árnyékai már egészen megnőttek. Jött az este. A tóba belenéztek a viilanyiámpik. a cigányok hangoltak, a villák mentén esti újságot árultak, fent a faluban harangoztak ... Este volt. Egészen furcsa eset ez, egy kicsit felesleges is. Minek ily későn találkozni? Talán éltek eddig egymás szivében, sőt ez bizonyos is. mert huszonnégy év után mindent elfeledünk, csak a csalódásainkat nem, és ezeken kívül azt az urat, vagy hölgyet, akiben nem volt alkalmunk csalódni, mert elküldtük és nem hallgattuk meg őket. Ük most ketten találkoztak, talán mint két szökevény, akik a boldog ifjúság együtt eltöltött vizsgálati fogsága után, eddig mint éieífogytfglanra elítéltek, külört-kiilön cellában raboskodtak... — Egyerül van itt? — kérdezte István. — Egyedül van itt? — kérdezte 1st. egyedül vagyok. —; Régen? — üt éve... De azelőtt is voltam többször egyedül... Egyszer kétszer évekig, de többnyire csak hónapokig... István!... Nem tudtam egyedül élni... Es maga? — En? ... Én ... én sohasem voltam egyedül... Én mindig magával voltam... Ezt higyje el. ha nem is érdekes, ha nem is nagyon valószínű — könyörgött a férfi. — István, maga negyvenkilenc éves... — És maga, kedves Mária, negyvennégy éves... de a ritka asszonyok közé tartozik: a leánykori arcát viseli. Nem udvarolok magának — ígérem, hogy fogok i~ de meg keli mondanom, igen. az arca a régi. a soha nem feledett arc, csak a bohó fényképész, a drága ifjúberendezéssel. Három járás a dárdai, a pélmonostori és batinai közt felosztva, saját főbírói hivatala által igazgatva. A közigazgatási viszonyok terén sok baj volt eleinte, már kevesebb van. A közigazgatás semmivel sem rosszabb ma már, mint bármely más részén az országnak. Ön hozzámfordult, mint a közigazgatás vezetőjéhez s ön az első, aki ezt megtette. Hivataloskodásom egész ideje alatt minden igyekezetem az volt, hogy erős kézzel elnyomjam a visszaéléseket, megtisztítsam a hivatalos helyiségeket az oda nem való elemektől. Ma már ott tartunk, hogy mindenütt megfelelő emberek ülnek a hivatalokban. A vezető állásokban szlávok és nagyon sok olyan hivatalnok működik a községekben, aki ezelőtt is ott dolgozott. — Mi a véleménye alispán untak a karancsi esetről? — kérdeztem. — Olvastam a karancsi esetről és meg ke|l állapítanom, hogy túlzott. Milislcs, aki az ügy főszereplője iszákos ember, alkoholista, aki tényleg elkövetett visszaéléseket, de koránt sincs olyan hatalmas, mint azt az illető lap feltüntette. Egyszerű, minden befolyás nélkül való, jelentéktelen községi Írnok, aki ellen a legszigorúbb vizsgálatot indítottam meg, ha a fokozott vádaknak csak egy hányada beigazolódik, szigorúan meg fogom büntetni. Bucsu2ásul a következőket mondotta Vcszelinovics alispán: — írja meg kérem, hogy Baranya lati kóssága párt, nemzetiségi és felekezeti külömbség nélkül nyugodt lehet, hogy itt soha semmi legkisebb szabálytalanság elkövetése megtorlatlanul nem fog maradni. Előfordulhatnak mindenütt visszaélések, de azokat én itt a legsúlyosabban megtorlóm. Mindenki akkor szolgálja saját és az állam érdekét, ha konkrét panaszaival a hatóság hivatott vezetőjéhez fordul. Súlyos, komoly szavak és becsületes nyilatkozat, amelynek hatása és visszhangja nem maradhat nyom nélkül Baranya magyarsága köreiben. Igéreet, biztatás és hitvallás a nyugalomra, a békére, a rendre és a feltétlen jogbiztonságra. Ez Veszelinovics alispán üzenete Baranya népének. Mestcrházy Ambrus. ság már nincs itt. hogy oda retusálja a hajnal-piros rózsákat... — Ma egy kicsit rendben vagyok. Koncertre megyek. A volt második uram hegedül... Az asszony hamiskásan mosolygott. A férfi arca befelhőződött. Érezte, hogy Mária most előtte flörtöl a veit urával. És ez igy is volt. Mária egészen felelevenedett. Tele volt árammal. Most megtudta volna a cipője csokrát is kötni. Futni tudott volna fel a hegy tétjére, ott önfeledten a fűbe dőlni .. De meg látta a férfi szomorúságát, közelebb ült hát hozzá, megfogta a kezét és esdeklően beszélt: — István! maga haragszik rám. Oly gyermekes voltam az imént... De maga az oka, mert visszahozta az én legelső időmet... Mennyi tenger idő telt !e azóta?... De mindig csak maga után vágytam. Eleinte csak kíváncsiságból: vajon milyen lenne ő? a sok megismerés után éppen őt ne ismerjem meg, akit legkülönbnek leéli í. rtanom? De később sokkal erősebben és másképp vágytam maga után és életem minden ködébe, esőjébe, fagyába oda hívtam magát... és most hogy találkoztunk ... — Mária! — szólt közbe halkan István — ez már nem találkozás... Mária! mi összekéstünk... Az asszony lehajtotta a fejét és a férfi hangján ismételte: — Összekéstünk ... — Igen. Mária, mi összekéstünk... Talán úgy mint a mindig késő vicinális. amikor egyszer bevánszorog a fővonalon lévő végállomásra és ott találja a gyorsvonatot, mely ezegyszer szintén nagyot késett... A gyorsvonat és a vicinális összekésett... Hiszen a menetrend szerint mindennap kéne taiálkozniok... Hiszen az a cél. hogy a vicinális szerény utasa — elérje a gvorsvo. natot... Mindig hajnalban indultam ei, hogy találkozzam. De én. vicinális, sűrűn megálló szomorú szerelvény, reménytelenéi hurcoltam az egyszerű vidéki embereket. Az életem tele volt szomszédos forgalommal... Ó. az én életem tele voit tolatással, innen egy vagon fát kellett tovább cepeinem, onnan egy vagon téglát kellett hoznom... Vánszorgás . . . tolatás ... állomásokon hosszú tespedések... istenem ha esténként a végállomásra értem, hol volt már akkor a gyorsvonat?... De ma este összekéstünk... Mária hangosan sirt. — Menjünk! — mondta a férfi, gyengéden megérintve az asszony vállát. Elindultak. Az utón István tréfálkozott: — Most aztán nem tudom, hogy : '.v véletlenül összekéstünk, a vicinálisból szállnak át a gyorsr- vagy megfordítva? Az asszony erősen belekarolt Istvánba... Ez volt a válasz. — Ebben az esetben a vicinálisból tehervonat lesz — mondta tréfálkozva István, de hogy semmi sértés ne legyen a dologból, erősen magához szorította az asszony karját. A tóhoz értek. Hüs szellő legyintette meg arcukat. István tele volt jókedvvel. Ingerkedett, játszadozott az asszonnyal. Udvarolt, sőt vallott. Mária nagyon komoly volt. így beszélt: — Mondja, drága István, miért mondja azt, amit mond? Remélhetünk mi még valamit az élettől... egymástól? — Mária, ha a gyerek egy nagy stariicii cukrot kap, neki esik, felhabzsolja. Nagy mohósággal, nem egyenként, hanem marokkal rakja a szájába a bonbonokat. A cukor, igy hamar eltűnik. A gyerek bánatosan gyűri össze a staniclií. és sóvárogva gondolja, hogy ha legalább még e~y cukra volna... És a mint gyűri, gyúrja a síaniclit, a keze keménységet érez. mert... igen... a stanicii csücskében egy bonbon... még ott van... És a gyerek ezt az egyetlen. utolsó bonbont már nem ropogtatja. hanem lassan, óvatosan szopogatja ... és ez az utolsó szem cukor szerzi neki a legtöbb gyönyört... Édes Mária. mi is megtaláljuk ezt az utoisó bonbont ..,
