Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)
1922-12-24 / 348. szám
1^22. december 24. BÁCSMEGYEI NAPLÓ A tőzsde — Emilie Verhaeren — Az óriási utca és a roppant Házak rekeszük el a tömeget S gránittplak ablakszemén kilobbant, Dicső, nagy esték búcsúja remeg. Akár egy csonka kő- és érc-szobor Titokzatosan, a szennyes titokba, És emberektől lihegve-dobogva Forr az aranyház, a sötétbe forr. Körötte sok fekete bank Nehéz orommal a magasba les S falét úgy tartja az érc-Hcrkules, minthogyha pénzt emelne és aranyt. Amerre néz, a kicsi köz Tüzet fog, rajté láz szalad, S vágyik delejes mélyihöz; A köz, a tér, a házfalak, A gáz, a láng, a gázszalag És árny suhan, és fény suhan A járda aszfaltján busán. Ó mennyi dióm s halovány, Rőt tűz cikáz el tétován Ezen az őrült palotán! Gonosz nyerés és ved mérés Csomóba bogozódik és Fogan a vágy s száll távoli körökre. Házból a házba átoson, Ragályt teremt a városon. Páncél-szekrény csapódik itt dörögve, Hörögve ácsorog a dölyi örökre. Majd fölviharzik a bukás, Bőszen parittyáz szerteszét,' S' a földre nyomja a csudás, Nagy polgárok kövér fejét. És délután oz elhagyott Órán a láz tán még nagyobb, Egyszerre erjed-gerjed ez, Már a falakba terjedez. A mozdulatlan lámpapózna Felgyullad a láztól vadul, És mintha messzebb harapódzna, Ugrik a tűz, kígyózva dúl És sustorog- és sistereg A m árv dny •! ép csőház felett. Sápadt reménység délibábja Vad vágyukat éleszti föl És néhanap a gőz, a lárma M éhéből hirtelen kitör. Lappul tusáznak, hallgatag. Szem diiiled, görbe kéz mozog, de száírazak a nyelvek, S agyukba förgeteg gyanánt a milliók lkerengnek, Riadnak és riasztanak. Sietség színlel itt erőt S mindenki egyre vakmerőbb. A pénztár asztalán a pulyalelkü Játékos ujja reszket, mint delejül. Égy népet villám sújt le végképp S leszámítolják itt kajánul. Napfénybe száll megannyi rémkép Szerencse zárul és kitárul. Marakszcnak: »adok, veszek« S haragszanak, mint a veszett. Izzó a lég — és száll a sok mammutfszám A pénzt kövér kötegbe fogják. Vetik, hajítják, félredobják Az összevissza hercehurcán. S végül a küzdelem, bár hadként íilláinak az árak, És ők sóvárak. Kifárad. S ha egy napon jön a csőd és a bomlás, öngyilkosoktól népesül a romlás, És csupa rom és- omladék az omlás, Melyet betáklyáz egy mesés És óriási temetés. De alkonyul, s az akarat Acélosul, a láz arat, A küzdés véres virtusa, S kezdődik újra a tusa. Csalárd mosolyt, cselt látni itt, Mások haldiát készítik, Mint gép dohog a gyűlölet, Mely embert öl, embert ölet. Éllopjak azt is, ami nincs. Attól, kinek a semmi kincs. Tisztes becsület és zsiványság elegyül, Országok vesznek, hogyha már elég volt, Csak a cudar, forró arany van egyedül. Reáuszitnah minden kapzsi tébolyt. Arany! ott messze, fellegekbe tornyok, Akár a tornyok, délibábba forgók, Roppant arany! mint tornyok messze [lenn, Karok remegnek hozzád esztelen, Fohász hiv téged minden esteien S imák susognak és imák epednek A földön, hogy dicsőség a nevednek! Ott messze aranyháromszög, aranyköb Körötte pénz és vakszerencse. Algebra, mit aranyköd és arany föd. Meginni téged, s enni is, arany! őrjöngni érted s nemcsak enni-innl, Hanem a titkos, nagy játékba hinni, A véletlenbe, mely sötétbe leng el S az akaratba, amely fékezett Csellel kihívja a vén végzetet, Játék; kaland rugója, szörnyű tengely, Hol majd szabálytalanul, szerteszéjjel, Pörög parázna és párzó szeszéllyel A rémület törvénye s a növő Vak zür-zavar, amely akár az éjfél És véle együtt táncol a fövő. Akár egy csonka kő- és érc-szobor Titokzatosan, a szennyes titokba, És emberektől lihegve-debogva Forr az aranyhúz, a sötétbe forr. Kosztolányi Dezső. Színésznő a zárdában Irta: László Ferenc I. Derűs, szép őszi délután bársonyos ruhájába öltözött az ucca és Sima Piri színésznő leikében elmúlt őszi délutánok emléke ajzott föl, mint finom hegedű húrjain a régi melódiák. Jó volt igy menni, egyedül és önfeledten a görbe kisvárosi uccár., melyet úgy simogatott most végig meleg tekintetével, mint régi kedves barátot hosszú távoliét után. Simó Piri színésznő most, hogy a zárda felé igyekezett, úgy érezte magát, mint évek előtt, amikor kislánykorában annyiszor megtette ezt a jólismert utat. Simó Pirit akkor meg Schneider Piroskának hívták, nem volt színésznő, csak a Notre-Dame nőizárda illedelmes kis növendéke és a színpadi taps helyett jámbor apácák halk imája fogadta minden reggel . . . Félórákat térdepelt akkor mindennap a zárda-templom hideg kövezetén és ebből a vallásos nevelésből valahogyan megmaradt benne még mosíanig is annyi, hogy minden színpadi élményen, minden hajszás, mohó életörömön keresztül is vallásos volt. Gyerekes, tiszta mosoly suhant át az arcán, most, hogy kislánykora derűs napjai elevenedtek fel benne a zárda felé vezető utón. A vén sétatér öregesen kopaszodó nagy fái is úgy integettek feléje, mintha a régi, csintalan kis diák-leány viszszatérését ünnepelnék és a fáradtan terpeszkedő fehér padokról eszébe jutott Simó Pirinek az első szerelme. Egy tiszta és szent diákszerelem, a mi itt lesett rá egy nyári aíkonyaton, amikor egy kipirult és suttogó reálista először megcsókolta. Hol van ma már az az első csók himó Piri színésznő változatos életében ? Hány másik követte már ezt az első szűzi csókot, amit Schneider Piroska adott. De Simó Piri még fiatal volt most is és lelkében tiszta és ártatlan. Ep olyan gyerekes örömmel sietett most is a zárda felé, mint régen, mikor még Schneider Piroska a kedves testvérek növendéke volt... II. A Notre-Dame zárda ájult csöndben zárkózott el a város zsivajától. Falai mögött meddő asszony-életek temetkeztek el és az élők temetőjébe csak a városból bejáró leánynövendékek vittek egy kis szint, kacagást, életet. A zárda komorsárga épületének kapuja is csak akkor nyílt meg tanórák előtt és azoknak végén, mikor a kislányok jöttek vagy mentek. A tanításon kívül csak imádkozással töltötték idejüket a jámbor életű apácák. Ide jött Simó Piri színésznő, a szigorú kedves testvérekhez. Egykori tanárnőihez... A zárdában ezen a mosolygó őszi délutánon épen táncóra volt. Mert táncolni is megtanították a zárda növendékeit. A városból járt be egy tánctanár és a nagyteremben zongoraszó mellett tanulták a fiatal, kipirult lányok a Iegilledelmesebb, legszebb táncokat, inkább csak táncmozdulatokat. Ide várták most! izgatottan és titkos kíváncsisággal a szivükben Simó Pirit, a színésznőt, hogy betanítson egy kis balettet, amit egy vallásos és szép ünnepen fognak a növendékek előadni a püspök előtt... in. Mikor Simó Piri frissen és illatosán belépett a zárda nagytermébe, minden szem feléje fordult. A bámuló növendékeknek a megkezdett tánclépésbe merevedett a lábuk, az apácák pedig, kik már rég leszoktak arról, hogy kiváncsiak legyenek, dobogó szívvel és alig titkolt érdeklődéssel mentek eléje. Simó Piri színésznő egyenesen Mater Dolorosa felé tartott és hosszan, illedelmesen kezet csókolt neki. Úgy mint régen... Dolorosa testvér volt itt a főnöknő és őt szerette legjobban Schneider Piroska... Az apácák hosszan nézték a színésznőt. Csak alig tudták Simó Piriben megismerni a regi Schneider Piroskát, az ő kedves kis növendéküket. Aztán beszélgetni kezdtek, előbb halkan, vontatottan, majd mind élénkebben. A színésznő elmondta, hogyan volt, mi minden történt azóta, mióta elhagyta a zárdát, hogyan éit, mennyit vesződött és küzködött, amíg elért idáig, hogy ünnepelt, hires színésznő. Az apácák csodálkozó figyelemmel hallgatták és az élet lehelete nyomán furcsa kérdések hagyták el az ajkukat. Nemcsak a színpadot nem tudták ( képzelni ezek az élve eltemetett nők, hanem messze voltak az egész élettől. Meghatóan kedves volt, amint igy egymáshoz hajoltak bizalmasan, csevegőn : az apácák meg a színésznő. Ebben a percben leomlott közöttük minden mesterséges korlát: asszonyok voltak, egymást oktató, egymást vigasztaló, összetartó, egyforma asszonyok. Mindannyian érezték is ezt és ritka melegség futott át a szivükön . . . IV. Simó Piri a türelmetlen növendékekhez fordult és megkezdte a tánc betanítását. A zongora szólt és a színésznő megmutatott minden tánclépést. A lányok nagy igyekezettel utánozták. G szigorú volt, de kedves, sokszor isméieltetett meg egy-egy figurát. Aztán Simó Piri a terem közepére állt és felkiáltott 33. oldal — Most majd én táncolom el nektek lányok az egészet. Figyeljetek C3ak ide 1 És Simó Piri táncolni kezdett. Előbb a balettet táncolta el. Olyan szépen és kocsesen táncolt, hogy a körben álló növendékek elragadtatva megtapsolták. Más sem kellett a színésznőnek. Egy percig az apácákra nézett. Azok mohón, kíváncsian figyelték. Simó Piriben égett a tánc, a siker láza, meg aztán felébredt benne a régi Schneider Piroska, aki itt e falak közt szőtte az első színpadi álmokat. Már egész lelkesen kiáltotta oda az apácáknak: — Most valami szinpadi táncot mutatok maid, kedves testvérek! A legújabb operettből 1 És már odaszólt a zongorához, az egyik növendéknek, hogy mii játszón és táncolni kezdett. Fülbemászó, könnyű angol tánczenére 'ejtett izgató szinpadi táncokat, ugyanazokat, melyekkel minden este lázba hozta a közönséget, láncolt vadul, szépen, tüzesen, úgy' táncolt Simó Piri, mini még soha ... Halálos csönd volt a teremben. Az apácák ijedt, de gyönyörűséges csodálkozással figyelték pompás, fiatal testének ritmikus hajtását, az áttört selyem harisnyát a formás lábán és a fekete trikót, mely lebegő szoknyája alatt a mezi télén testéhez tapadt. A kedves testvérek életükben először hallottak ilyen melódiákat és még sohasem láttak ilyen táncot. Mereven figyeltek, nem tudtak szólni egy szót sem és az élet vágya leselkedett pergament-arcukon. V. Sokáig táncolhatott Simó Piri, ott benn a komor zárdában, mert amire abbahagyta, már este volt. Különösen, vadul táncolt és későbben énekeli is: léha kis operett-dalokat, szerelemről, férfiakról. Kacéran, kedvesen daiolt, *gy, mint a színpadon szokta. És a táncában, a gyönyörű és hires táncában benne volt ezen a délutánon húsz éves fiatalságának minden tüze. Testének remegő hallásában, meleg simulásaiban a színésznő raffinált eszközei me!'- it ott lüktetett a kis Schneider Piroska emléke is, aki Ugyanebben a teremben tanulta az eiső táncmozdulatokat és itt álmodozott először arról, hogy hires színésznő lesz... Aztán fáradtan, kipirultan és lihegőn megállt. Egy kicsit szédült is, ezért odament a csodálkozó, gyönyör-ittas apácák közé és leült, jó ideig hallgattak és amikor később Simó Piri megkérdezte tőlük, hogyan tetszett mindez, felocsúdni aS- lig tudó, naiv, dadogó szavak adtai: csak neki feleletet. A kedves testvérek ilyet még sohasem láttak... VI. Simó Piri, az ünnepelt, hírneves primadonna ismét kinn volt az utcán Már egészen sötét volt. Megilietődve nézett mégegyszet a mögötte becsukódó zárda kapujára és idegesen, megigazította a nyakán a fehér rókát. Evvel a mozdulattal mintha el akarta volna kergetni a régi Schneider Piroskát. Mér megint Simó Piri volt, a becézett primadonna, aki nem szereti az ellágyulást... És Simó Piri elindult a sötét, görbe kis mellékutcán, a Notre Dame-zárdából, vissza a vakitóan világos, nyüzsgő, zajongó, kavargó város felé... Egy estélyre ment, színésznők és újságírók közé, az ő rendes társaságába, vissza a tomboló életbe. Az életbe, hol nincse nek csudák és nincsenek szén.
