Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)

1922-12-24 / 348. szám

a», «m*

PÁCSMEGYEI napló

irtottak eszébe, akiket liliomma) a

fezükben látott a templom faiára testve bent a városban. És'a szájára ^sjszefÉiggűsteien ’ szavalt, tolultak'... Széni . . . szent ^ . szeretem * ,

»imádságom <• . . .”ó)i, szűz Mária.-, szépségem — és kiesi híjjá volt' hogy le nem térdelt ott a fa alatt és. alighanem csak azért nem tette., mert akkor nem tudott Volna tovább belátni a magas ablakon,

Egyik este, mikor ilyen extázisbán bámészkodott be, azt látja, hogy á kisasszonyka ott hagyja a táncosát, egy cwikkeres fekete bajusza és igen szemtelen képű pesti Iegenyke volt — és a fiatalember kimegy a teremből, le megy az udvarra és ott halad el Jani mellett, alig pár lépésre. Talán látta is, de nem törődött véle. Jani látta, hogy az üvegház felé befordul. És még Janinak a maga lassú észjárásával nem volt ideje elgondolni, hogy mit is akarhat ott — mikor már elsuhant méh lette egy másik árnyék, egy karcsú, fehér árnyék, a kisugárzó lámpák fényében árulóan csillant fel szőke haja És ez az árnyék is az üvegház felé tűnt el.

Jani csak állt, mintha oda gyökerezett volna a lába. Percekig tartott mig meg tudott mozdulni, mig a nehéz paraszti eszévei meg tudta érteni, hogy itt valami rettenetes, borzasztó történt, valami hihetetlen. Akkor lassan megindult az üvegház felé és érezte, hogy valami összeomlott. És vitte magában á romokat és olyan súlyosak voltak, hogy alig tudta a lábát emelni. Mire oda ért az üvegház elé, amazok már jöttek ki.

Kisasszonyka vette észre a legényt, amint hatalmas termetével eU állta nekik az utat. Halkan fölsikitott és bele kapaszkodott lovagjába.

— Hiszen ez János — mondta aztán megkönnyebbülve — nincs semmi baj, csak a János.

■De Jani nem mozdult, csak állt az. utón, mint egy óriás, nem lehetett megkerülni, elmenni mellette. Alit és halgatott. A kisasszony kicsit meghökkent ettől a mozdulatlanságtól, a pesti ur pedig egy kihívó lépést tett Jani felé.

— Na János, hát mi az? — kérdezte — vagy inkább csak akarta kérdezni, mert még mielőtt végig mondhatta volna, az óriás kinyúlt utána és úgy fogta meg a nyakát, hogy azt lehetett hinni, el se ereszti többet.

De csak fölemelte a levegőbe és aztán meggondolva magát, csak úgy félrehajitotta, valahogy maga mögé, ahogy elrúgunk, könnyedén az utunkból egy férget, amit utálunk eltaposni. Ä kis cingár ember egyet nyekkent, aztán valahogy eltűnt, semmivé lett, eloszlott, mintha ott še lett volna.

Ketten voltak.

Janinak a hatalmas melle úgy járt, mint egy gőzkazán.

— Kisasszonyka! — hördült föl belőle — kisasszonyka.

A lány remegve állt előtte. Nem tudta mit csináljon, inkább csak érezte, hogy most a Jani kezében yan az élete és ettől az érzéstől eltűnt minden rangkülönbség és ő olyan kicsi lett, olyan egész kicsi, mint amikor Jani föltette a szénaboglya tetejére és egészen az ő kény e-kedvének volt 'kiszolgáltatva, hogy leveszi-e, vagy se.

És ennek az érzésnek hatása alatt oda simult a kocsishoz és mig ujjai idegesen tépdesték a libéria , vitézkötéseit, siránkozva könyörgött.

— Janikám, Janikám, hiszen te mindig szerettél engem, Janikám, ugy-e nem mondod el senkinek és hízelkedve hajtotta oda fejét.

Ezt nem várta Jani. Csak érezte a kis fehér kezeket a mellén és az orrába szállt a szőke haj finom illata, végig a lábaihoz surolódott a fehér szoknya és yalami soha nem

érzett, soha nem képzelt gyönyörűség öntötte el. A vére szinte kihűlt benne az izgalom kéjében — de nem sokáig tartott. Csak amíg a lassú észjárású ember a gondolataival utolérte áz ösztöneit, amik előre száguldottak. Mikor utolérte, ipikor megértette, vagy meg vélte érteni, akkor egyszerre eltolta magától' z Kisasszonykát.

Egy szót mondott neki, egvetléh szót. Egy nagyon csunpa és goromba szót, amitől kisasszonyba szédülten támolygott az üvegház falához, mert soha még közelről ezt a szót nem hallotta és az érteiméi is inkább megérezte, mintsem tudta.

De Jani nem nézett már rá. Megfordult és lehajtott fejjel, nehéz lépésekkel elment.

Elhagyta az üvegházat, átvágott a gazdasági udvaron, pillantásával végig simogatta az istálló épületét, aztán kitárta a kaput és kilépett az országúira.

Messziről szikrázva fénylettek a város lámpái. Jani arra felé vette útját. Lassan ment, lelkében vitte a romokat. És lassankint elmaradt mögötte az uradalom, amely fiatal életének kenyere, nevelője, öröme, mindene volt. De Jani csak ment, leszegett fejjel, összetört hittel és nem fordult többé vissza.

á

'politikai aréna kulisszái mögül

Egy politikai riporter vázlatkönyvéből

Nézzük meg őket közelről, a foil rum hőseit, a csendes bölcseket, a I nagyhangú ágálókat, az elcsendese- Idetteket és azokat, akik végül szintén el fognak csendesedni.

Nézzünk a pózok mögé, egypár í vonással próbáljuk meg lerajzolni jaz „országló urakat“.

Uj nevek szerepelnek mostanában az ország közvéleménye előtt, fa lapokban és a parlamentben. Nézzük meg közelről, legalább egyet.

Angyelics Pálról olvashatni külö- I nősen sokat. O hozta össze a biokjjkot és Davidovicsékat, tejlát végeredményben ő vitte zátonyra a Pasics-kormány hajóját.

Mi, újságírók, már régen várjuk 1 a kedves és szimpatikus Angyejj licstől, hogy kitör belőle a rebellis jjvér. Örök harcban állt nemcsak a jj pártja ellenzékével, hanem a pártijával ig. Típusa az örökké ellenzéki f politikusnak. Fekete paraszíruhában |jár, a feje érdekes, szakállas intell iektuel fej. Kormánypárti ember léptére ő szokta a legkellemetlenebb

Í kérdéseket intézni saját pártvezéreihez. Ő piszkálta fel a György herceg ügyét és egyszer, pár hónap I előtt, pártja nagy megrőkönyödéí sáré, a szaioniki afférról kezdett 5 beszélni a parlamentben. A képviselők idegesen szitták a fogukat, ő I pedig beszélt a legtragikusabb I dolgokról, mint egy nyugati char- Imeur, mosolyogva, finoman. Pribijjcsevics arcán megfagyott a mosoly, f A választójogi bizottságban, az elpienzéki pártok kivonulása után, f megszervezte az ellenzéket és szinte í pótolta is. E sorok Írója Petkovity kollégával, a „Politika“ munkatársával közrefogták az ülésteremben az újságírókat akkor a képviselők közé ültették — és bizonyit; aíták neki, hogy a javaslat milyen j reakciós. És Angyelics Pál bizony I minden szakasz után fölállt és kejmény szavakat mondott a javaslat s ellen. Pribicsevics Valérián a szom| széd padokból dühös szemekkel

I nézett hátra felénk, de Angyelicsnak mégis sikerült, ha csak jelentéktelen kérdésekben is eredményeket elérni. Most megbuktatta a kor| mányt.

I Hadd essék szó most az Angye- I lics-féle politikusok antipőlusáról, jj az örök ellenzékivel szemben, hadd I állják az örök kormányparti. Trif- I kavics Márkó törvényelőkészitő mij niszter a jelenlegi parlament egyik I legjellegzetesebb figurája. Az örök jj miniszter, a Pasics-iskola legkiemeljjkedőbb tanitványa, a Károly-puccs l idején külügyminiszter volt, a mozí gósitási parancsot ő forszírozta ki.

Egy kis vidéki állomásfőnök szólibájában várta néhány képviselővel

Trifkovics, akkor miniszterelnök^ helyettes a vonatot. A Bácsmegye' Napló munkatársa szintén ott volt a várakozók között. Az Adria-vasut kérdése akkoriban erősen foglalkoztatta a közvéleményt. Egy térképet nézek a falon, a hátam mögött a miniszterelnök állt.

— Merre megy majd az Adriavasut, — kérdem Trifkovicstól.

— Erre, felelt gondolkodás nélkül és egy egyenes vonalban öszszekötötte botjával a térképen Kotort és Beogradot.

. így Sarajevo kimarad, jegyeztem meg és az nem történhetik meg.

— Miért nem ?

A térképet egy hirdetési vállalat adta ki és mivel Montenegróban nem nagyon vannak vasutak, a vállalkozó az igy maradt üres helyre is egy hirdetést nyomott. Ezt nézte Trifkovics. Csóválta a fejét, láthatólag bosszankodott.

— Ezt megmutatom Pasicsnak, gúnyt űznek az országból.

Más alkalommal is alkalmam volt együtt lenni a hatalmas miniszterrel. Kerestem benne a koncepciót. Az államférfiben, aki a világháború után majdnem háborúba merte vinni az országot. A kormány akkoriban válságos napokat élt át, a szalcnkocsija ebédlőjében utazhattam Trifkoviccsal néhány óra hosszat. Nagy társaság volt ott, aktiv politikusok, miniszterek, képviselők és Trifkovics vitte a szót.

A zagrebi üzletvezetőséget korholta szüntelen, mert a jobbikfajta szalonkocsikat nem akarják Beogradba küldeni.

Akkor rendült meg bennem végkép az államférfim bölcsességbe vetett hit . . .

Nem egyszer történt meg már velem, hogy újságolvasó emberek azt kérdezték tőlem:

— Hány európai koncepciójú politikus ül a beegradi parlamentben és kik azok.

Nehéz ugyan erre a kérdésre felelni, de én többek között ezeket a neveket szoktam felsorolni: Posies, Pribicsevics Korosec, Divác, Jovánovics Ljuba és Javán, Trumbics, Spalajkovics (most párisi követ), Krsztity, Nincsity, Joskitu, Radonity Andrija, Velijkovity, Protics, Ribár, Halil bég, Hrasnica, Zserjáv, Jankovics Velizár és . . . van még, bizonyára van még néhány, de nem jut most több név az eszembe.

Davidovity ? Kedves, jómegjelenésü középiskolai tanár. Markovics az igazságügyminiszter ? Párisban tíz évre blamirozta az SHS. államot. Azt hiszem különben, hogy a legzseniálisabb ember is rossz politikus, ha, mint Markovics igazságügyminiszter, csak 150 centiméter

1922. december 24.

magas. Lehet egy ilyen liliputi emberkét komolyan venni ?

A parlament szellemi és morális nívója egyébként nem nagyobb és nem kisebb, mint a többi utódálla-Irook parlamentjéé. Az átlagon felül áll a Vulovics miniszter tipusa: éveken át volt a k. u. k. Boszniádban szolgabiró, az átlagon alul állnak azok a parasztképviselők, akik egy-egy elvi kérdést elintéznetőnek vélnek egy jól irányzott pofonnal. A következő parlament minden esetre : magasabb szintű lesz minden tekintetben.

Ez a parlament még mindenestül a Pasics parlamentia. Ez a nagymultu politikus a kezében tartja a parlamentet. Hogy miben rejlik az ereje, azt nehéz megfejteni. Talán abban a titokzatosságban, ami körülfonja. Még a pártja sem sejti soha, hogy mit akar, a parlament még kevésbé, az ország talán a legkevésbé. Finoman és diszkréten mosolyog, ha akárkivel is beszél, az újságírók bosszankodva mondják egymásnak, hogy nagy routinnal tud igen sok szóval — semmitsem mondani. Újságíró körökben különben ez a jellemző anekdota járja róla:

Egyik legutóbbi politikai válság idején, amikor az ország feszülten figyelte az eseményeket, egy újságíró a délelőtti órákban bejutott Pasicshoz, aki akkor miniszterelnök volt.

— Mi újság a válsággal kapcsolatban, kérdezte az izgatott riporter.

— Nem tudom, felelte mosolyogva Pasics, még nem olvastam a mai lapokat . . .

Az újságíró persze leforrázva ment ki a kabinetiből.

A csodálói azt mondják róla: a Balkán Bismarkja, a hívei szerint: a legreálisabb politikus, az ellenzék szerint: a legszerencsésebb ember, zz ellenségei azzal jellemzik, hogy a nyolcvanas években mint emigráns az akkori bolgár kormánytól fél léva napidijat kapott és abból élt, ma pedig az ország leggazdagabb embere.

Még egy kis statisztika. A régi magyar politikában is volt egy pár név, amely egy-egy panamavád, vagy panama emlékével mindörökre összeforrt. A „talpfa“, a „só“, kitörölhetetlen nevek voltak a magyar politikai szótárban. A belgrádi parlament egy néhány tagjának is kijár egy-egy ephiteton omans, Marinkovics Pált, a suboticai vágóhíd, Marinkovics Vójót és Markovics Lázót az amerikai kölcsön, Pucelj minisztert a sertésszállitások Zserjáv minisztert a szlovéniai állami bányák, Jankovics Velizárt a kalimegaáni állami bányák, Krisztán exminisztert a béílyei birtok, Velykovics Vóját a pénzbecserélés, Kumanudi minisztert a külföldi kölcsönök, Mehmed Spahot holmi boszniai államosított gyárak, Miladinovics Zsárkót a postabélyegek, kapcsán szokták emlegatni, — mindeddig büntetlenül — az ellenzéki lapok. Hogy ezekből a vádakból még csak sajtóper is alig született, azt a hosszadalmas és végnélküli birói eljárásnak tulajdonítják a megtámadottak hívei. Annyi bizonyos, hogy vagy uj sajtótörvény kellene Jugoszláviában, vagy uj miniszterek.

Kik a jugoszláv politika legfeltűnőbb „popularitätshascher“-jei ? Ebben a sorban minden kétséget kizáróan első helyen áll Rádics István. Talán nincs az országnak olyan I ujságiró-volontőrje, aki ne csinált volna még Radics-interjut. így az

»