Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)
1922-12-24 / 348. szám
1922. december 24. BACSMEGYEI NAPLÓ 19. oldal. »emibetegségclt ellent küzdelem kulcsát a könnyen megköthető és szétbontható »szovjetházasságokban« Vélte feltalálni. A gyakori és könnyű házasságkötések azonban éppen az ellenkező eredménnyel jártak. Megtörtént, hogy ma törvényes felesége lett például Olga Ivanova Ivan Boriszovicsnak, holnap törvényesen elvált tőle és holnapután Dimitrij Michajloviccsal kelt ugyancsak törvényeién egybe. Mi ez? Ez nem más, mint egy államilag szabadalmazott miniatűr prostitúció — orvosi vizsga nélkül. Ez mind csak a nemibetegségek express módra való terjedését hozza magával. Színes plakátokkal hasonló módon és eredménnyel lehet küzdeni e fertőző betegeségek ellen. Manapság olyan kevés házasságot kötnek nálunk, hogy a legkönynyebben lehetne keresztülvinni az egészségügyi vizsgát. A társadalomnak kellene összefogódzni és ebből kellene divatot csinálni, nem pedig a jumperekből, cappekből, prémekből, meg a schymmiből. Ma már odajutottunk, hogy az a férfi, aki az éjjeli mulatóhely örömleányát veszi el feleségül, majd még büszkén veri a mellét, hogy ő egészséges leányt vettel feleségül — pont az utolsó orvosi vizsgálat után . . . Vegyünk példát a parasztoktól A jómódú parasztok már nálunk az SMS királyságban is követelni kezdik a férjielölt orvosi megvizsgáltatását. Ok erre maguktól jöttek rá, pedig nem olvastak semmiféle propaganda-irást. A józan parasztész diktálja ezt nekik. És az úri társaságban ne legyen meg ez az erkölcsi erő? A mi szegény urileányaink kézzel-lábbal tiltakozzanak ugyanekkor az orvosi vizsgálat megejtese ellen — attól való félelmükben, hogy vissza megy a parthie? Hát nem furcsa helyzet ez? Nem fonák dolog az, hogy a szép szegény lányok és a csúf gazdag lányok éppen hogy csak férjhez akarnak menni, nem törődve az egészségükkel, az életükkel, jövőjükkel, csak éppen hogy vénlányok ne maradidnak? Hát ne szégyelje magát az ember, ha ilyesmit csak le is kell írnia? Valóban csoda, hogy a toliam alatt folyó kék tinta vagy a nyomdafesték nem pirul el szégyenleiében. A modern világ, a nagy szociálhygienikusok küzdenek a világ megmentéséért, a jövő egészséges generác’ó védelme jegyében és a végén maga a közönség, a pártát mindenképpen lerázni akaró lányok tiltakozni fognak a nagy akció ellen. Mert itt nemcsak a nemibetegségekről van sző. A betegségek közül csak első helyen állanak a nemibetegségek, azonban igen sok más belső baj is számításba jöhet. A vezérhelyen ál! persze a vérbaj, mert, ugyebár, nem lehet közömbös a fiatal asszonykára a vérbajos fertőzés, a később fenyegető elmebajjal, paralyzissel és hátgerincsorvadással, nem is szólva a satnya, degenerált utódokról. A vértajt például csaknem kivétel nélkül a házastárs is megkapja, a betegség azonban legtöbbször tünetnélküli, lappangó marad, mig végeredményben előbb-utóbb kimutatja harapós fogait. Azt hisszük, nem lehet simán átsiklani a kérdés fölött, amikor látjuk, mint alakul át az életerős, élni vágyó fiatal asszonyka — betegápolóvá, ideg- vagy elmebeteg férje rabszolganőjévé. Az se lehet közömbös a szülőkre, ha a leányuk, rövidesen a menyegző után olyan természetű gyulladásos megbetegedéssel fekszik élet és halál közöit, amely legjobb esetben is fájdalmas meddőségre vezet. nősülnek. Az orvos hiába figyelmezteti az illetőket, hogy két évig még csak álmukban sem szabad nősülésre gondolniok, hiába tárja eléjük a fertőző betegség veszélyes voltát; a paciensek legtöbbször már az első kezelések után — sietve megnősülnek. Az orvos legtöbbször csak a lapok »Házasság« rovatából értesül »négy-keresztes vitézének« boldog házasságáról. Mert mit is tehet ilyen esetben az orvos? Esküje hallgatásra, diszkrécióra kötelezi. Néma kétségbeeséssel kell végignéznie, amint a sok mirtuskoszorus. ártatlan lányt viszik az oltár elé — a vesztőhelyre. . . . Amint látod, türeimes olvasó: ezért hivják ezeket a betegségeket »titkos« betegségeknek, mert a házasulandó férfi érdeke, hogy a betegség a lakodalom előtt titokban maradjon. Dr. Schaffer suboticai bakteriológus volt oly szives és rendelkezésemre bocsáj tóttá laboratóriuma statisztikáját. Ebből tudtam meg, hogy egyedül Schaffer évente átlag kilenszáz egyénnél konstatált vérbajt az u. n. Wassermann-féle vérpróba alapján. Az agyoncsépelt nemibetegsége'c mellett gondoljunk egyéb bajokra is, igy nálunk főként a — tuberkulózisra. Hányszor történik meg, hogy a férfi friss tüdővésszel nősül, megfertőzi fiatal feleségét és később, évek múlva, a szerencsétlen utód is követi szüleit a sirba. Nem akarunk unalmasak lenni és azért csak' rámutatunk még néhány bajra: igy itt áll mindjárt elől a szervi szívbaj, az idegbetegségek egész légiója, az epilepsia, az elmebaj és a többi. De csak bízzuk a dolgot a vizsgáló orvosokra, akiknek gondjuk lenne arra, hogy az a kevés házasságkötés, ami létre jön, egészséges egyének között köttessék. A vizsgálatot úgy képzeljük el, hogy maguk a szülők, közös megállapodással. vizsgáltassák meg úgy a férfit, mint a nőt. Ne várjanak arra, hogy majd az áliam fogja törvényileg elrendelni a kötelező orvosi vizsgálatot. A vizsgálathoz természetesen korrekt, megvesztegethetetlen orvosok is kellenek. Ezért helyes volna, ha ezt a hálátlan vizsgálatot végző bizottság hárora orvostól állana. És pedig: 1. a tiszti-főorvosból (hatósági orvos); 2. a család bizalmi orvosából és 3. egy bakteriológusból. Ma e három orvos egybehangzó véleménye szerint egészségesek a házasuló felek, ám áldja meg a frigyet azután a mindenkori pap . . . Igazán nagyon szégyellem magamat, hogy a Krisztus utáni 1923. esztendő előestéjén ilyen témáról kell Írnom, olyasvalamiről, amiről mindenki tud és mégis senki se akar tudni . . . Az örökös pártától félő lányoknak végűi megsúgom, hogy csak egyetlen módja van annak, hogy ne maradjanak vénlányok: ha az állam a katonakötclezettség mellett behozná a férfiak kötelező nösülését is. minden poklokon keresztül hívem megőrizte. Minden osztályban! van ennek az eszménok, az »Allmensch« eszméjének egy törzs* kara, amely köré fog csoportosulni az a' tömeg, amelyet a mostani ellentétes irányok sikertelenségei és pusztításai oda fognak hajtani. Az »Allmensch« gyönyörű ideájának találó magyar kifejezését én nem ismerem Csak körülírva tudnám kifejezni igy: magyar vagyok és ember is, szerb vagyok és ember is. Vájjon ma hány magyar vagy szerb mondhatja el, hogy ember is vagyok, hogy minden embertársamban elsősorban az embert látom és értékelem és csak aztán a nemzetiségét. A szerb intelektucllek, akik elsősorban emberek és csak aztán szlávok, alkottak rá egy szót: svečovek. Szeretnek, ha ez a szó elterjedne hazánkban és népszerű lenne. A legszebb emberi igazságot fejezi ki e szó. És nem lehet kétség, hogy nem az »Übermensch«, hanem az »Allmensch« irányában fog haladni a fejlődés görbéje. És ha ez a megváltó idea egyszer megszületett és megnövekedett, akkor nem lesz igaza Gustav le Bon-nak, mert nem iog meghalni soha. Ez az az igazság, amelyért ma még betörik az ember fejét, de amelyért minden apa, kinek élő gyermekei vannak és az emberiség boldogulásáért érző szive van, szívesen a gillotin alá hajtja a fejét. A katolikusok legszebb békeünnepén, karácsonykor, elemi erővel bugyog ki belőlünk az a kívánság: sveéovékizmtis, jöjjön el mielőbb a te országod. Sink 6 Ervin : Téli esti imádság fázott szivem hívőn vallfa, él égben mindünknek atyja, szédülöknek ott a sarka, esőknek tenyerét tarifa, merülőknek ő a partja, ami csak van, mind 6 adja s nincs bánatja, nincs haragja. fázva, szédülve, merülve, + / jó neveddel csendesülve, ne féljek a kemény széltől ne ijedjek havas éjtől, testvéreim szemét lássam tisztán, ne nappali lázban. Te csukjad le a szememet, Te nyiss kaput a lelkemnek, amit sírtam, vígan lássam, mit kerestem, megtaláljam. -A futók, ugy-e, célt érnek? a bujdosók haza térnek, a harcosok, agy-e, győznek? s nincs ellenség, ngy-e, nincsen, farkas testvére az őznek. Csodás, titkos, igaz Isten, a halottak, agy-e, élnek? a némák, ugy-e, beszélnek? A vakok, ugy-e, mind Iáinak?, siketek hallón imádnak? A rabok, ugy-e, vidámak, szép végtelen mezőn járnak; az éhesek, ugy-e, esznek?. a rázó’: meg melegszenek?. Édes, édes a kereszten, szőlő vagy Te szent gerezden, ugy-e, véred szelíd mámor? ugy-e, nincsen valóbb álom? ugy-e, csend van, ugy-e, béke? minden vágynak clesége, minden éjnek fényessége, minden naprak csillaglénye, halottaknak boldogsága, j'ök szives találkozása, jó éjjelünk, jó hajnalunk Te vagy s há’a, mink vagyunk • s béke a földön, ámen. Az orvosi prakszisban az utóbbi időben mind gyakrabban fordulnak elő szomorú esetek, araikor fiatalemberek frissen szerzett sziiilisszel vnmm Svečovek Irta: dr. Végh Lajos (V.-Becskerek) Régen, bizony nagyon régen volt, amikor egy melegen érző ember ajkáról elhangzott ez a nagy gondolat: »ich bin ein Weltbürger/« Olyan furcsán hathatott ez a kortársakra, mint Gallileinek az *epur si muove-ja. A korabeli emberek nagy része meg se értette, akik megértették, közönyösek maradtak. Nem keltett nagyobb emóciót, de annyi bizonyos, hogy emiatt akkor senkinek be nem törték a fejét. És mi, az optimista késő unokák, a látható jelekből, főleg az irodalmi termékek nagy tömegéből, azt hittük, hogy ennek az isteni erejű eszmének nagy tábora lett. Mi azt láttuk, — és helyesen — hogy ennek az ideális világnézetnek a fejlődési irányvonala lassan, de állhatatosan felíeíé haladt. Annyival is inkább, mert ennek a világszemléletnek, mint minden életerős fának, vadhajtásai fakadtak, amelyek a különféle számú internacionálékban nyilvánultak meg. A gazdasági érdekeknek nemzetközivé válása még inkább megerősítették hitünket, hogy a világpoígárság gyönyörű eszméje meg fogja alkotni a világbirodalmat. És jött a nagy világháború! Rombadőlni látszott a ml hitünk, mint egy lenge kártyavár! Az emberiség fejlődésének iránya mindig egy görbe vonal. A háború keményen visszahajlitoíta. De még inkább a hullámvölgybe sodorta, a háborút befejező »világbéke«. A mély pontját azonban még el sem érte. A háború apaságával a nacionalizmust gyanúsították. Az apa a háborúban nem pusztult el. inkább most kezdi kiélni magát. Bár a túlzó nacionalizmus ott iil minden kormányszék mögött, de * nyíltan magába a hatalom székébe eddig csak az olaszok ültették. Nem valószínű, hogy egyedül marad. Ugyanezt a fékvesztett mozgolódást megfigyelhetjük nálunk is, a szomszédban is. És mindaddig, mig a népek, a nemzetek, a fajok és a társadalmak között a különféle nevű békeszerződések ellenére (helyesebben a békeszerződések miatt) nagy háború folyik, ez az irányzat terjedni és pusztítani fog. A túlzó nacionalizmusnak az ellentétes pólusa a túlzó internacionalizmus, amely most az orosz bolsevizmusban éli ki magát. Az egyik épp oly politikai kelevény, mint a másik. Meg kell érnie, fel kell fakadnia. A gyógyulási processzus csak ezután kezdődhetik. Gustav le Bon helyesen állapítja meg, hogy a társadalmi igazságok úgy fejlődnek, mint minden egyéb természeti jelenség. Születnek, növekednek és hfuiyatlának. A talaj, amelyben a mostani igazságok születtek, fertőzött volt és mert embervérreí, a legdrágább nedvvel lett trágyázva, vadul nőttek és bizonyára ilyen tempóban fognak hanyatlani. Az »alldeutsehizmus«, a .»panslavizmus«, a francia »gloire* fantomja, az angol »right ov wrong, my country« stupiditása, állandó veszedelme volt a békének, de épp oly kevéssé tudta az internacionalizmusba takaródzó orosz holsevizmus, a német spartakizmus és a Kun Béla-féle kommunizmus a háborút kiküszöbölni. Ezen politikai irányok termelte igazságoknak élete nem lehet hosszú. Ez a logikai megállapítás a vigasza annak a maroknyi tábornak, amely a bevezetésében idé*zett Marquis Posa-féle eszmét
