Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)

1922-12-24 / 348. szám

1922. december 24.

BACSMEGYEI NAPLÓ

9. om

Vágylángok sívár karácsonyestben

Irta: Szenteleky Kornél

Bársonyos, áléit kék loltok koinorlanak elő az ibolyás sóhajokkal telehintett hótakaró alól, a tűlevelű tornyocskák dacosan merednek fel a sápadt, hideg égbe, mint árva igazságok. A völgyben még sebesen zajlanak a tehértajtékos vizek, nyugtalanul, de már lankadt erővel paskolják a simára nyaldosott köveket holnap vagy azután elnémulnak már ők is, opálos jég szunnyad majd a sziklák likacsos ölében, holnap csend lesz, fehérség lesz és szorongó hideg, hiszen már Tcmás apostol fievenapja is elmúlott, néhány lap van csak hátra az öreg kalendáriomból és az uj esztendő dermesztő fagyokkal karöltve érkezik erre a vidékre.

Piros meg, kék szálakból szövi sötétes ruháját az este, a fenyők már feketék, mint a mélységes harag, fehér hópalástjukon pedig aeélkék árnyékok szenderegnek. A nap mögött narancsvörösre festődik az ég, mintha valahol, túl az iromba ormokon, hatalmas máglya égne. Az ezüsthaju aszszony egyedül ül a szobában, az öreg imakönyvben összeölelkeztek már a betűk, a korhadt, magányos udvarházban ijesztően lüktet a csend, mint elhagyott, fáradt szivekben a halálfélelem. Ancsára ügyetlen kézzel rakosgat a hideg konyhában, a fagyos utón kemény lépések dongnék, iódobogás közeledik, akárcsak valósággá váló 'átkozódás és itt-ott iájdalmusan felpattan, felpukkad egy puskalövés.

Imádkozni kellene, hiszen Adóm 'és Éva estvéje van. Lomha homály nyújtózkodik a nagy szobában, a csend az öreg ingaórával társalog, vigasztalan árnyak ülnek az ezüsthaju asszony köré, a kandallóban pedig erőtlenül parázslik, a tűz, mint álmos, Italyogbs piros szem, mely már nem kiváncsi arra, ami körülötte történik. Az ósdi, szomorú szaga imakönyv lecsúszik a fehérhajó aszszony öléből, koppar. egyet a földön, azután ismét csend van.- Nem lehet már imádkozni. Ancsura gyertyát hoz be és a sarokba űzi a szent este fekete, félelmes manóit, akik eddig kajánul ugrándoztak a szoba közepén, a lehullott imakönyv körül. A gyertya megmegrebben, a vén szolgáló felveszi a megszenteli könyvecskét és az,órára tekint. Bizony már 'vacsora: : i' > • . »y/J\ ~

csaró, fájdalmas hangtalanság. A vacsora szánalmasan pihen a kopár asztalon, a gyertya oly árván libeg, mint egy haldokló utolsó sóhaja és Ancsura ismét köténye után nyúl, amikor valaki halkan, bizalmasan megkopogtatja az ablakot. A száraz, nyütt szolgáló riadtan rettegi:

— Szent isten, rabolni jönnek...

A fehérhaju asszony szelíden

megrázza a fejét:

— Csak nyisd ki a kaput, 'Ancsura. Nem ellenség akar bejönni.

Ancsára óvatosan, remegő kézzel nyitja ki a kaput. Kint egy galléros, bizonytalan alak áll és vidáman, sietve susogni kezd:

— Én vagyok, Ancsura, ne félj. Ezer veszélyen rohantam, lopództam, vergődtem keresztül, lövés súrolta váltamat és fáradtság remeg térdeimben. Űztek, üldöztek és én szaladtam, kúsztam, lapultam, majd ismét mentem, siettem, rohantam, csakhogy itt lehessek e szent estén.

j Ancsura kacagva felzokog, az öröm különös hangokat csiklandoz ki belőle és az ámulat lehúzza ráncos átlát. Felmegyek a lépcsőkön

és úgy érzem, hogy lépteim oly könnyűek, mint a képzelet tipegése. Az előszobában a régi, rózsaszín, tompafényü lámpa ég, a komor szarvasagancsok, a kitömött egerészölyv, az angol sportképek, a pörge kis vadászkalapok a fogason régi ismerősként üdvözölnek. Belenézek a zöld tükörbe. Arcom lenge, sápadt, mint egy álom.

Belepek az ebédlőbe és az árva, öreg asszony felemelkedik a székről. Kissé felém jön és felém nyújtja remegő kezét. Ezernyi gyertya ég a szobában, inyes ételek csillognak a fehér abroszon, mennyei csengők csilingelnek, ezüst hó hull a sudár fenyőfára, bohókás füst úszik az asztal felett, valahol angyalok énekelnek és vörösorru \öregurak kártyáznak a sarokban. ] Ránézek a fehérhajú asszonyra: arcáról csendesen és boldogan csorognak le a könnyek. A szivem, a torkom összeszorul és szemem kissé homályos lesz. öntudatlan hevességgel széjjeltárom karomat, mint hirtelen felpattant vágy, mint repülni készülő nagy madár és telkemből felszabadul ez a rekedt rejtett, reménytelen sikoltás:

— Édesanyám! -A kisebbségi védelem kérdése

a „Népek Szövetsége“ harmadik közgyűlésén

Irta: dr. Grábsr László

A világháborút formailag is befejező békeszerződések függelékeként, minden nemzeti utódállam a szövetséges és társult főhatalmakkal egy külön szerződést körött a faji. nyelvi és vallási kisebbségek védelméről. Ezek a kiiiön szerződések, a kisebbségek érdekében statuált rendelkezéseket nemzetközi jellegű kötelezettségeknek nyilvánították és a Népek Szövetségének védelme aiá helyezték.

Ezek. a szerződések a Népek Szövetsége által gyakorlatidé védelem módozatait következőkben állapították meg.

A Népek Szövetsége tanácsába beválasztott minden hatalomnak meg

van az a joga, hogy a Tanács figyelmét e kötelezettségek valamelyikének megsértésére vagy megsértés lehetőségére felhívja. Viszont a Tanács olymódon járhat el és oly utasításokat adhat, amelyek az adott esetben alkalmasnak és hathatósnak mutatkoznak.

Ez a rendelkezés azt jelenti, hogy a Népek Szövetsége az egyes szerződések által reá ruházott védelem folyományaként a faji, nyelvi és valüa

lási kisebbségek helyzetének hivatalból való ellenőrzését a czövet$égi tanácsra ruházta. A tanácsban képviselt hatalmaknak volna kötelessége —; az eredeti koncepció szerint — i'i kisebbségek helyzetét figyelemmel Ikísérni és amennyiben a védelmi »szerződések rendelkezéseinek rneg|.sértését észlelnék, erre a szövetségi j tanács figyelmét intézkedés céljából jfelhivni.

I Ezen a hivaíalbólí ellenőrzésen kiívül a kisebbségek ügyét bármelyik a • tanácsban helyt nem foglaló tagállam jis a Népek Szövetsége elé viheti. Az 5előfeltétele ennek az eljárásnak az, [hogy a védelmi szerződések tételes j rendelkezéseinek jogi és ténybeli I tartalma tekintetében a kisebbségek -védelmére kötelezettséget vállalt áljjlam és a Népek Szövetségének egy [másik tagja között véleménykülönbség merüljön fel; amely esetben a [jogvita eldöntése a másik fél kérésé jjre az állandó döntőbiróság elé terjesztessék.

f A szövetségi tanácsra ruházott eljíenőrzés a tanácsbten helyét foglaló “hatalmak.részére biztosított kizárólaidő lenne. Valahol sikoltás hallatszik.

Az ezüsthaju asszony belenéz a gyertya bus, sárga lángjába, mely > megsokszorozódik, mintha vűsTcg,! szivárványos üvegen keresztül nézné az árva, sárga lángot. Ezer meg ezer gyertya gyűl fel, világosság lesz, a gyertyák ezüstporos fenyőágakon ülnek és kerek, örömfényes arcok mosolyognak fel. Ó szent, vidám, könnyes, kacagás karácsonyok! Gyermeki csókok a ráncos homlokon, jókedvű zaj a vastag, tubákos falak között, széles örömök, kinyújtott kezek, ártatlan hahoták, kecses koccintások, nyájas mákoskalácsok, aranyvörös tea gőzölög az öreg, öblös csészékben, a bodrosfejü unoka már letörte a nedveshangu\ trombita fejét, szelíd kártyajátéka folyik a sarokban az egyik ükapai sárgaszakállas arcképe alatt, majd \ betlehemes gyerekek döcögnek ] be éktelen csöngővel és idétlen álarcokkal és Ancsura dhitatos rémületére összesározzák a szőnyeget. Együtt voltak mindnyájan, összebújtak ezen a fenyöszagu estén, mint didergő verébcsalád a tornác hallgatag párkányán. A postás csomagokat hozott dél-\ előtt, vendégek érkeztek az esti\ vonattal, Péter rendbehozta a j vendégszobákat, vizet készített a' nagy hasú kancsókba, szappant I helyezett a mosdóra, meleg, him-; \zctt papucsot tett az úgy elé és a biagy cserérkályhák meghitt, \ 'mályvavorös melegséget hintettek', I szét a sokáig lakatlan szobákban. | íÉs aztán boldog viszontlátások' í voltak és könytől csillogó szemek, ] í vUltim, becézgeiő vacsorák, kínál- j ■gátó szavak, elégedett mosolyokJ I bíborvörös borok, gondtalan be- j ; szedek, kipirult orcák, andalító \ * nyugodt súgok ’ — a boldogság i I homlokon csókolta ezen az estén ! az árva, fehérhaju öregasszonyt, j \ A gyertya lángja megtörik, mint \ fviharban a remény mécsese. An-\ \csura száraz, szomorú vacsorát! i tesz az asztalra és köténye sarkú-' \val lassan megtörli a szemét. Ai \hegyoldalon zug a szél, mint bal} sorsot átkozó távoli tömeg, a fenyők ezerhuru, havas hárfáján [iszonyú panaszok simák és idegen ]katonák baktatnak a szende városka felé. Egyszerre puskaropogás. A nyüttkezü szolgáló kérész- [ itt vet. Azután elhalkulnak a lép-j itek-'és lassan csend, lesz, ijédt, fa-