Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)
1922-12-14 / 338. szám
BAC5MEGYEI NAPLÓ 1922. december 14. 2. oldal. Állami tisztviselők akik karácsonyi kSnySradományokat gyűjtenek A zagrebi nosia'cakarékpónzíár tisztviselőinek körlevele Az állami alkalmazottak súlyos helyzete eléggé ismeretes, ők maguk már meg is próbálkoztak mindennel, hogy a munkaadó állam ismerje el az élethez való jogukat és adja meg nekik azt a létminimumot, ami ma az életfentartáshoz szükséges, de minden kérésük hiábavalónak bizonyult. _A mostoha elbánásban részesülő állami tisztviselőknek nem marad ebbén a súlyos kényszerhelyzetben más választásuk, mint könyöradományokat gyűjteni. Az állami tisztviselőknél eddig szokatlan és megdöbbentő alamizsnagyüjtésre a zagrebi postatakarékpénztár tisztviselői adták meg a példát, akik körlevél utján fordultak valamennyi folyószámla-tulajdonos’' z, akiktől a közeledő ünnepek amalmából könyöradományokat kérnek. A nem mindennapos levélből álljon itt a következő idézet: »Az állami tisztviselők kétségbeejtő nyomora arra kényszerít bennünket, hogy minden szégyenérzetet félretéve, a közeledő ünnepek alkalmából az Ön jószívűségére appelláljunk és arra kérjük, hogy az ilyenkor szokásos jótékony adományok alkalmával ránk is gondolni kegyeskedjék. A csekkliivatui alkalmazottai ezzel szemben arra fognak törekedni, hogy a hivatalt régi magas nívóján továbbra is fentartsák és az üzletfeleknek gyorsan és szolgálatkészen rendelkezésére álljanak.« •Ez a levél szomorú kortörténeti dokumentum, amelyért semmiesetre sem az állami tisztviselőknek kell szégyenkezniök. Ök teljesitik kötelességüket, elvégzik a rájuk rótt feladatot, ha azonban munkájukat nem fizetik meg tisztességesen, kénytelenek a koldulásra vetemedni végső kétségbeesésükben. A karácsony közeledése ezeknek a szegény embereknek ma már nem okoz örömet, csak gondot, mert ha hétköznapokon meg is szokták a koplalást, az ünnepre mégis fehér kalácsot szeretnének gyermekeiknek adni Mennyi könny, a családapák hány átvirrasztott, gondtalan éjszakája, micsoda éhség és milyen kopott ruha kell ahhoz, amig egy állami tisztviselő elhatározza magát az alamizsna-kérésre. A zagrebi postatakarék személyzete megadta a jelet és ennek a szomorú példának bizonyára lesznek követői más állami hivatalokban is. A magyar nemzetgyűlés viharos ii!ése Kavarodás Ulain korül — Haszár Károly Ulaint kiakarta vezetni — Huszár és Gombos összetűztek egymással Budapestről jelentik: A nemzetgyűlés szerdai ülésén a biztosítási vállalatok állami ellenőrzéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalták. Beck Lajos és Haller István szóltak hozzá a javaslathoz. Haller István beszéde után Rassay Károly személyes kérdésben szólalt fel. — Ulain Ferenc tegnap visszavonta minden vádját — módja Rassay — s egy reggeli lapba mégis vádaskodik. Tegnap megszántam Ulaint... Ulain: Engem nem kell szánni! Erre óriási vihar támad az ellenzéken. Ulain kifelé indul, de egy megjegyzésre visszafordul. Az ellenzéki oldalról állandóan kiáltják feléje: — Menjen ki! Ki vele! Rágalmazó! Huszár Károly a padokból odamegy Ulainhoz meg fogja a karját és ki akarta vezetni. Gömbös felugrik, Huszárhoz rohan, izgatott szóváltás támad köztük, mialatt Ulain elhagyja a termet. Huszár magából kikelve kiabál Gömbös felé: — Én a Ház méltóságát védem és a kötelességemet megteszem, akár tetszik neked, akár nem. Az ellenzék tapsolva ünnepli Huszárt. A zaj nem csökken, Scitovszky elnök felfüggeszti az ülést. Amiközben a képviselők készülnek az üléstermet elhagyni, Gömbös és Rakovszky István között izgatott szóváltás ke-Érőefces emberek R Ueröi kintornái Negyedfél évtized előtt az Otelló pre- Jnierjén voltunk a Costanzi-szinházban. Áprilisi est volt, ami Rómában már tudvalevőleg májust jelent, de az est nem »z ekkor már emelkedő hőfokoktól volt forró, hanem a meleg ovációktól, amelyekkel a még mindig fiatalos invenciói u ősz mester legújabb dalmüvét a lelkes közönség fogadta. A speciális magas árak fizetőképes, elegáns nézőket vonzottak az operába, amely azon az estén valóságos theátre páré benyomását tette. Ott voltak a politikai kitűnőségek mind, akik nappal a Monte Citorio-n vonják a figyelmet magukra, s az egész arisztokrácia, a modern Rómának szine-virága. S ez a sok előkelőség, a sok rendjeles ttr és ékszeres dáma, olyan viharosan tapsolt mint másutt a legfelsőbb karzat Mert Verdiről volt szó, s az Aida nagy (költőjét kellett ünnepelni . . . Előadás után a Café Aragno-ban telepedtünk le s még soká diskuráltunk az uj operáról s annak népszerű szerzőjéről. A társaságunk egy tagja, derék és igen müveit öreg ur, aki az osztrák időkben Milano-ban lakott s pompásam tudott németül, Verdi-anekdótákat beszélt el nekünk olaszul csak fogyatékosán értő forestiere-nek. Ezek közül egy különösen tetszett nekem, annyira, hogy — még ma is emlékszem rá. Az ilyen »eset«-eknél, amelyek idővel adomákká, sőt históriává lesznek, az ember sohase tudja, hogy történettel van-e dolga vagy mesével. Ami engem illet, a Eesét is elhiszem, ba jellemző arra, aki-1 .gécsltcs uással bizoieikezik. A képviselők visszafordulnak. Óriási tumultus támad a terem közepén. Huszár és Gömbös között is kiujul a heves szóharc. Scitovszky alelnök hasztalanul kísérli meg lecsöndesiteni az izgalmat. A szociálisták szinte kivétel nélkül a terem közepén állnak. Belép Bethlen István a terembe, odasiet Gömböshöz és csiflapitani kezdi. Huszár Károly Bethlennel elhagyja a termet s később kimegy Gömbös is. Bethlen miniszterelnök a szobájába vonul Gömbössel, akivel hosszan tanácskoznak. Az ülésteremben ezalatt óriási zaj. az ellenzéki és kormánypárti képviselők kölcsönösen a legsúlyosabb inzultusokkal illetik egymást. Az ülés tart. Budapestről jelentik: Az egyesé' ges párt szerdai értekezletén Beth len miniszterelnök szóba hozta a rendtörvény javaslatát. Kijelentette, hogy tudomása van arról, hogy a pártban egyesek aggállyal viseltetnek a rendtörvény javaslattal szemben és annak megváltoztatását óhajtják. A javaslat még nyers, ezért kéri, hogy a kifogásokat és véleménynyilvánítást halasszák el a párt tagjai arra az időre, amikor a javaslatot végleges formájában a nemzetgyűlés elé terjesztik. Már a jövő héten összehívják a jogügyi bizottságot, amely tárgyalás alá veszi a javaslatot. nyitott történettel szemben is bizalmatlan vagyok, hogyha a valószínűségét a hőse egyénisége nem támogatja. Az alábbi esetnek semmi bizonyítéka sincs azon a tényen kívül, hogy azt egy jókedvű és szavahihető úriember langyos tavaszi estén a legszebb római kávéház egy tarka márványasztala mellett elbeszélte, de olyannyira zenei dolog és olyannyira verdiszerü, hogy bátran fogadhatják el igaznak. Es most hiába várják, hogy a történetkét a szokásos tálján mondással konferáljam be, amely így hangzik: se non é verő, é ben trovato. Mert e közhelyet már annyiszor ismételték, hogy valamirevaló iró nem meri leírni. Én se. A többit már a római ismerősöm elbeszélése után adom elő. * A Traviata szerzője az 1866-ik év nyarát Moncalieri-ben, a torinói tartomány egy szép fekvésű kis városában töltötte, ahová őt a regényes hegyvidék acélos levegője és főleg az a békés csönd vonzotta, amelyet egy provinciális, szenvedéiytelen kis fészekben teljes joggal tételezett föl. Egyik operáján dolgozott a népszerű mester akkor —• a Don Carloson —, s ott akarta azt idülikus csöndben, békés nyugalo;nban, világi lármától háborítatlanul befejezni. Mingyárt megtudják, hogy milyen volt az a békesség, a mely Moncalieri-ben fogadta. Egy barátja, aki azon a nyáron egy napra megfordult e városkában, ahol egy kis családi ügye akadt, meglátogatta a magányában Verdit és érdeklődött az iránt, hogy mennyire haladt az operájával fc* * *» A ffijiaka M íM két héten s&ojg* se ment, de most már örvendetesen halad. — Talán beteg voltál az első időkben? — kérdezte részvéttel az operaszerző barátja. — Nem volt nekem semmi bajom a világon... De az borzasztó két hét volt! Rettenetes napok és szörnyű reggelek!... Képzeld, valahányszor kintornás van a városban, az merő tiszteletből a hires kollegájuk iránt, már mint én irántam, a napnak minden órájában itt koncertezett az ablakom alatt, s csupa hódolatból mindig az én operáimat nyúzta. Mondhatom, hogy alaposan meguntam őket... Óh, édes barátom, a népszerűségnek is megvan a maga hátránya és átka... Nagyon szeretem a zenét, amit azzal is bizonyítottam, hogy írtam egynéhány tűrhető operát. De amikor arról van szó, hogy muzsikát hallgassak, szívesebben hallom a mások kompozícióit mint a magamét S azt hiszem, igy érez és gondolkozik minden jóizlésü zenész... Hiszen jól van, a Trovatore meg a Traviata és tutti Quanti egészen csinos dolgok, de már — elégszer hallottam őket, torkig vagyok velük. S itt kora reggeltől késő estig kellett gyönyörködnöm bennük, és pedig — verkliseknek az interpretálásában ... A második héten már annyira ideges lettem, hogy egyáltalában nem tudtam dolgozni, sőt aludni se. — És most? — Most minden rendben van. A kintornás urakkal kiegyeztem. — Hogyan? — A kifejezés talán nem volt egészen korrekt. Megalkudtam velük. Bérbevettem tőlük a hangszereiket arra az időre amig itt tartózkodom, s most békességem yatj tőjük. Amióta, gém muzsikálják Ivóvizlienadfabe férjének a mérget a hajdujárási nséregkevero asszony A vizsgálóbíró előtt beismerő vallomást tett Megírtuk, hogy Hajdujáráson a csendőrség letartóztatta Tóth Fábián ottani gazda feleségét, Tóth Margitot, akiről a faluban azt suttogták, hogy mérget adott be az urának, aki attól meghalt. Tóth Margittal együtt letartóztatták Nikolics Ljubica hajdujárási asszonyt, aki állítólag segédkezett a bűntényben, Mindkét asszonyt beszállították a suboticai ügyészségi fogházba. Tóth Margit a vizsgálóbíró előtt beismerte, hogy mérget adott be az urának. Kis fekete pirulákat, — a mikkel a legyeket szokták pusztítani, — tett bele egy pohár vizbe. A pirulák a vizben feloldottak és nem változtattak sem a viz szinén, sem az izén. Ebből a pohárból itatta az urát, aki december 2-án meghalt é% 4-én el is temették. Tettének okául azt adja elő, hogy nem tudott a férjével élni. Tizenhét éve voltak házasok, de egy nap sem múlt el, hogy ne lett volna köztük civódás. Amióta az ura rokkant lett, azóta még ingerlékenyebb lett. Ezért határozta el magát az asszony arra, hogy elpusztítja az urát. A vizsgálóbíró elrendelte Tóth Margit ellen a vizsgálati fogságot, ami ellen az felfolyamodást jelentett be. Nikolics Ljubica ellen a vizsgálóbíró megszüntette az eljárást és szabadlábra helyezte, miután megállapítást nyert, hogy a bűntényben nincs semmi része, ö csak látta, a mikor Tóth Fábián ivott a vízből, de hogy méreg volt belekeverve, arról nem volt tudomása. Az eljárás folytatása előtt most még bevárják a zagrebi orvostani intézet jelentését, ahová a ludasi temetőben exhumált Tóth Fábián holttestének belső részét elküldték vegyelemzés végett. A zagrebi orvostai intézet vizsgálata eredményéről szóló jelentés beérkezése után folytatják az eljárást. a lakásom előtt az örök Nabukodonozor-t és az állandó Rigoletto-1, azóta az operám elég gyors tempóban készül és vígan szökell az utolsó felvonás fináléja felé... Aakarod látni öket?; — A kintornásokat? — Dehogy! A hangszereiket! Kinyitotta a szomszédos szoba ajtaját. Verdi lakásának az volt a nagyobbik szobája, valóságos terem, tele — kintornákkal. Büszkén mosolyogva mondta a boldog költő: — Most egyetlen verkli se szól Moncalieri-ben. Nálam van mind! És mennyibe került neked ez a tréfa? — Ezerötszáz lírába, — felelte Verdi. — Drága mulatság, — jegyezte meg a vendége. — Az uj operám, remélem, behozza sokszorosan ezt a kis üzleti költséget, — nyugtatta meg a barátját a nagy muzsikus. De ebben a reménységben csalódott Giuseppe Verdi. Don Carlos nem tartozott a melódiákban oly gazdag költőnek a sikerültebb operái közé, a dallamai nem voltak oly fülbemászók mint az igazándi Verdi-operákéi, s igy nem is hoztak annyit a konyhára mint a Traviata vagy az Aida. Lehet, hogy a szomszéd szobába internált és némaságra Ítélt kintornák hangtalan mozdulatlanságukban is zavarólag hatottak a békességet áhitó költőre és kedvezőtlenül befolyásolták a legújabb alkotását... Talán a hangjuktól erőszakosan megfosztott verkliknek a bosszúja volt ez . . . ' M, Baedeker,
