Bácsmegyei Napló, 1922. november (23. évfolyam, 299-326. szám)
1922-11-12 / 309. szám
10. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1922. november 12. Jegyzetek a jugoszláv tenger partjáról Lakroma szigete, a csend birodalma Raguzának csak jelentéktelen kis {Városi kikötője van, a nagy hajóállomás Gruzsban várja az amerikai 'é.s, nemzetközi hajókat, amelyek Raguzát nem közelíthetik mgg. Ez a kis városi kikötő azonban annál élénikebb és forgalmasabb. Kis helyiérdekű és kiránduló-hajók indulnak siirü egymásutánban és a móló két oldalán a bárkák és csónakok egész raja hánykolódik türelmetlenül a hullámzó tengeren. A kis kikötőben jellegzetes olasz tengerparti alakok nyüzsögnek. A dalmáciai hajósnép félig olasz, félig horvát: különös keveréke ennek a két népnek, a szláv minden energiájával és az olasznak a megbízhatatlanságig menő élelmes vállalkozókedvével. Amikor a kikötőbe érünk, hangosan és egymással versengve ajánlják a hajósok bárkájukat rendelkezésünkre. A párbeszéd, ami itt néhány másodperc alatt lefolyik, nagyon jellemző és tanulságos: — Ötven dinárért átviszem Lacro. ma szigetére — mondja az egyik bárkás. — Én húsz dinárért viszem át — vág köztié egy rossznézésü másik hajós. Mire az első gondolkodás nélkül rávág: — Hát akkor, én tiz dinárért is elviszem. Semmi se jellemzi annyira a dalmát partvidék oiaszbakevert hajósnépének karakterét, mint ez a néhány pillanat alatt lejátszódó alku, amelyben az utas nem is jut szóhoz. Csúnya harc ez az életért. Aztán a bárka, egyenletes himbálással sodródik a nyílt tengeren, mindig távolabb és távolabb a várostól. A raguzai várfalak szürkén merednek utánunk a délelőtti napsütésben, a hegyeken kanyargó vonat olyannak tűnik itt lenn, mint egy kicsi játék-Iokomotiv, amit csak gyerekek szórakoztatására csináltak, messze a tengeren már ködlik LajCroma szigete és minél távolabb vagyunk künn a tengeren, annál töbt>; hajóval találkozunk. Furcsa, szorongó érzés, a mél- i n mmtm&waBMsm a&rx dett elég ügyesen, azt a tanácsöt adta neki: — Amico, lascie le dome, e stadiá la matematica! (Barátom, hagyd te a nőket és menj matematikázni!«) Egy előkelő bécsi úrasszony (nagyon kitűnő tudósnak a felesége) beszélte el egyszer nekem, hogy egv hangversenyből az urával és Dóczy Lajossal együtt ment haza kocsin, amelynek nem \’olt vis-á-vis ülése. Az illendőség és a szent morál érdekében tehát úgy helyezkedtek el hárman az egyetlen ülésen, hogy a férj került a felesége és a költő közé. — Még ebben a helyzetben is minden áron meg akart csókolni! — fejezte be előadását a hölgy. — Az ura? — kérdeztem tréfásan. — Nem, Dóczy! — felelte a hölgy. — Nagyságos asszonyom, — vetettem közbe. — Panaszkodik kegyed avagy dicsekszik? — Magam se tudom, — volt az őszinte válasz. — De, ugy-e, ez mégis csak nagy merészség volt? — Inkább bátorság ... De nem volt ennek kevéssé Maga is az oka? Elgondolkozott s aztán igy szólt: — Nem mondom, hogy nem kacérkodtam vele egy kicsit. De, mondja, lehet nem kokettirozni vele, mikor olyan nagyszerűeket tud mondani? Ez olyan jellemző kifejezés a nőkre is meg Dóczyra is. Nagyszerűeket tudott mondani, azaz tudott a nők nyelvén beszélni, ami aztán kacérságot váltott ki ez utóbbiakból. Lehet, hogy a kitűnő iróbul meg viszont agresszivitást váltott ki az Ilyen kacérkodás, de hát az yesse rá töságteljesen hullámzó tenger ha tál más vizsikján himbálózni ezzel a kis bárkával. Egy félóra alatt elérjük a szigétet. Lacroma a dalmát tengerpart legszebb és méltán leghíresebb szigete. Sehol a tropikus vegetáció nem ontja olyan pazarul szépségeit, mint ezen a csöndes kis szigeten. Amikor a bárka kiköt, a tengerpartról hatalmas pálma-ligetbe érünk. Méltóságos csend, embert nem látni ‘sehol, csak a pálmák súgnak misztikusan és olajfák, meg narancsfák szegélyezik az utat. Egyenes ösvény vezet fel a hegyre, ahol a régi kastély áll. Ezt még a Habsburgok építették és sokáig élt benne önkéntes számkivetésben Miksa, a későbbi tragikus halálu mexikói császár. Most dominikánus kolostor és árvaház van a kastélyban. És a hatalmas, a reaissance-müvészet minden pompájával éktskedő kastély most már szegény és üres. Sokáig mutogatták az erreveíődő idegennek azokat a szobákat, amelyekben Miksa császár lakott és miket változatlanul hagyott a históriai kegyelet, ma azonban már sivárak és puszták ezek a szobák, a szegény barátok aprópénzre váltották' a történelmet és eladogatták potom pénzért az ittjárt idegeneknek a kastély egész berendezését. Maguk a sziget lakói mesélik ezt és szomorúan világítanak bele a háború utáni évek nyomorúságába, amely már a kul turhistóriai értékeket is dobraveri. A kastély-épület bal szárnyában van az árvaház. Csudaszép parkban vannak a messzi vidékekről ideszakadt kis árva-gyermekek, fiuk és lányok vegyest és közöttük jóságos apácák, akiken kívül ezek nem is látnak itt más embert egész gyermekkorukban, amig aztán egy csúnya napon a csöndes, magányos szigetről ki nem vetik őket a hullámok a tenger sodránál is félelmetesebb sodrású életbe. Egy vékonyhangu csengő jelzi az árvaházban a delet és utána csend borul a régi kastélyra is. Most olyan a sziget, mint egy lakatlan, emberektől meg sem közelíthető távoli és rejtelmes sziget, gyermekkorunk legkedvesebb olvasmányainak drága emléke. Nagy vágy lopózik a szivünkbe: itt élni, egyedül, nyugodtan és békességben, nem tudni a>: emberekről, akik jaj rosszak és a világ súlyos szenvedéseiről, amelyekben jaj, csak megsebesülhetünk. Lefekszünk a pálmák alá, fölöttünk az enyhén simogató napsugár, mellettünk felséges melódiákat dalol a tenger és a fákon boldog kis madarak csicseregnek. Emberi zaj nem hallik ide, csak a természet hallelujázik köröskörül és ebben a percben az az érzésünk, hogy nincs is talán más szépség, csak a természetben .... Itt maradni és itt élni nyugodt, boldog ősember-életet az asszonyunkkal . . . Kikapcsolódni mindenből, ami fájdalmasan lenyűgözi és igába hajtja az energiánkat, itt maradni örökre . . . Talán csak igy. volna érdemes élni . . . Erre gondolunk, amikor az olasz bárkás sivár hangja sürgetőn hangzik fel a kikötőből. És néhány perc múlva újra Jnyel bennünket a lármás, nyüzsgő város . . . Nem lehet kikerülni az életet . . . László Ferenc. A naggyá nőtt Novisád Novisad felvette a Vajdaság metrópolisának címét és jellegét. Politikai értelemben nincsen a Vajdaságnak fővárosa, aminthogy politikai értelemben nincs már Vajdaság. Novisád a leendő uj bácskai kerület székhelye — lesz. Ettől függetlenül függetlenül, a beográdi szellemi és politikai központtól egészen önállóan izmos és termő uj szerb irodalom, uj szerb tudományos mozgalom, színművészet, közgazdasági tevékenység és politikai mozgalom fejlődött ki és izmosodott meg, amely az első követ, aki e tekintetben jobb nála. S nála az izzó temperamentum és a szellem élénksége elég magyarázatul és mentségül szolgálhattak e flörtmerészségekre, amelyeket másoknál nem magyarázhat ki semmi, csak a férfihatalmaskodás. A ő különösen finom espritje rászolgált egy bizonyos kivételességre, amelyet nála nemcsak a nők, de a férfiak is elismertek. A barátai nem is örültek, amikor báró lett. Báró igen sok van — mondták — és hasonlóan szellemes férfin olyan kevés. De neki még a báróság se ártott, amelyre érthetetlen okokból annyira vágyott. Tovább is úgy tréfált, viccelgetett és — udvarolt, mint ha a Csók-ot csak tegnap irta s csak rövid idő óta gyakorolta volna. Pedig harminc esztendő előtt irta s még régebbtől fogva gyakorolta. Kár, hogy ez a kiváló költő olyan időben halt meg, amikor még szép temetést se rendezhettek neki,— a kommün idejében. Pedig ez — komolyan mondom — iól esett volna neki. Mert az ehhez való kis hiúsága megvolt, s szerette idézni Jules Janin-nak egy mondását, amely körülbelül igy szóit: — Tulajdonképpen csak azért élünk, azért Írunk, azért iparkodunk kitűnni a tömeg közül, s arra dolgozik minden ambíciónk, hogy mentül szebb legyen a temetésünk! De amilyen pazar szellem volt Dóczy, lehet, hogy ez a mondás is tőle van és nem Jules Janintól. Annyi bizonyos, hogy nagyon szép temetést érdemelt volna. A Futaki-ut közgazdasági és kulturális szem pontból azonban Novisád mégis egy nagy.területnek egyre jelentőségesebbé váló gócpontjává növekedett meg. Bácska és a Bánság városai között Novisád kétségkiviil a legelső helyen áll. Igazi nagyvárosi élet lüktet egyre épülő, forgalmas uccáin, kereskedelmi, közgazdasági és kulturális élete olyan rohamosan fokozódik, hogy fejlődésé szinte amerikai méretűnek látszik. Jóformán az egyedüli város a Vajdaságban, ahol építkezés folyik. Másutt mindenütt kényszerű stagnálást parancsol a súlyos közgazdasági helyzet, az egyre érezhetőbbé váló pénzkrizis, Novisad ebből a szempontból is kivétel. És ez a szerencsés kivétel emeli most a nagyjövőjü, szép dunamenti várost a.fejlődéséüen elmaradt, vagy csak igen lassan cammogó többi város fölé. Háromnyelvű város Novisad, háromféle kultúrával, aminthogy mindig is az volt: a magyar ,szerb és német kultúrák végvára, békés összetalálkozó helye, baráti, testvéri kézfogója. Szabadon bontakozhatott ki itten és nőhetett naggyá az elmúlt hat évtized alatt a magyarországi szerbség kulturális élete, Novisad volt a »szerb Athén«, ahol szinte egészen Imost már nemes tradíciókkal teljes és példára serkentő. Az igazi egészséges, kulturális, közgazdasági és politikai aktivitásnak gazdag és teremő gyümölcsei érték meg itten a jj csöndes és céltudatos munkásságának lassú esztendei alatt.^ A kis »Athén«-ra méltán büszkeséggel és jóleső öntudattal tekinthet a vajdasági szerbség, mert mindaz a hatalmas kulturális eredmény, amely, hosszú évtizedeken át Novisadon érett meg naggyá a saját leikéből és a saját erejéből fakadt. ■ Iskolapéldáját mutatta meg a vajdasági szerbség a »szerb Athén« megteremtésével annak, hogy miként kell a nemzetiségi kisebbségeknek megőrizni és megerősíteni faji sajátságaikat, külpn nemzeti kultúrájukat, gazdasági javaikat. Természetesen lankadatlan munka, soha el nem alvó nemzeti öntudat, sok-sok ideálizmus és tetterő kell ehhez a munkához. Most, hogy ä vajdasági magyarság nemzetiségi kisebbség lett, önmaga iránt való kötelességét teljesiti akkor, ha megszívleli, ha következetesen utánozza ezt az imponáló példát, ha teljes vértezettel, komolyan „és kitartással részt vesz ebben a gyö* .nyörü kulturális versenyben, ha Jmiriden meglévő erkölcsi, szellemi
