Bácsmegyei Napló, 1922. november (23. évfolyam, 299-326. szám)
1922-11-05 / 302. szám
1922 november5. BACSMEGYEI NAPLÓ 11. oda!. védj ével, mire mindketten, a vádlott és védője, közelednek a bírói emelvény felé, ahol még ott voltak a bírák, állva beszélgetve és az aktákat összeszedve. A védő közölte az elnökkel, hogy a vádlottnak egy kérése volna. — Mit akar? — kérdi az elnök Kováktól. — Kérem szépen az elnök urat, ha volna szives megengedni, hogy ceruzát adjanak. — Minek magának a ceruza? — Jegyzeteket akarok csinálni a védőbeszédemhez. Az elnök megtagadta a kérést. Az Ur angyala! Tóth Pálné állt mint tanú a bíróság előtt. Idősebb asszony, Novákék szomszédja »házvégről«. Kérdezi az elnök: Mit tud erről az ügyről? — Keresztény, római katolikus vagyok. Szegény napszámos-aszszony. Ebben az ügyben hallani hallottam, de nem láttam semmit. A tárgyalás közönsége már csalódottnak érzi magát. Egy tanú, aki nem tud semmit. De Tóth Pálné folytatja: — Láttam szegény Verkát — a meggyilkolt Nokvákné — a gyilkos— Mondok neki: Mit csinál? Mi lelte a fejét, Verka néni? — Fáj, fiam. Mindennek jó lenni, csak anyának nem jó lenni! — Mi végről mondja ezt, Verka néni? — Nézd, fiam, Péter mindig a pénzt kéri. Nem lehet ezt soká kitörni, amit ez a Péter fiam velünk tesz. — Mondok neki: Tűrjön és hallgasson ! Kérdik a tanútól: — Mikor látta az életben utoljára Nováknét? — Hétfőn este 8 óra tájban. Házunk előtt volt ő is a bandába a szomszédokkal. — Vette észre rajta, hogy ittas? — Dehogy volt ittas, kérem. Ott harangozták cl házunk előtt a nyolcat és együtt mondtuk el Nováknéval az Ur angyalát . . . — Látja, Novák, — mondja az elnök a vádlottnak — az anyja tiszta józan volt A vádlott igy válaszol: Sok jót tett vele az anyám, kötelessége védeni. A közönség erre a cinikus válaszra hangos zúgásban tört ki és sokáig morajlott a terem. . . . Bántotta Novákot, a fiút, hogy valaki védi az anyját . . . — rth. — ság előtt egy-két nappal, a kapuba állt, a feje be volt vizes kendővel kötve. A Népszövetségi Ligák budapesti tanácskozása Akik jelenvolíak (Dezső rajzaival) A napokban fejezték be Budanes ten a Népszövetségi Ligák uniójának tanácskozását. A tanácskozásnak nemcsak az adott különös érdekességet, hogy azon az egyes or. hozásról. Az SHS delegáció távolmaradását dr. Gavrilla Emil, a delegáció kiszemelt vezetője, a Bácsmegyei Napló-ban közölt interjúban azzal indokolta, hogy a jugoszlávok a csehek kérésére maradtak távol. A Népszövetségi Ligák uniója nem hivatalos testület ugyan, de mert a Népszövetség figyelembe veszi az unió határozatait s mert tug-Ruffini, olasz szenátor a nemzetek ligájának nj elnöke szagok nemzetközi értelemben vett kiválóságai jelentek meg, hanem az is, hogy a cseh és jugoszláv delegáció távol maradt a budapesti tanács-Báró Adél* Wamrd raid kiküldeti, a Ufa «•** jalnak egyéni súlya van, az egész világon nagy tekintélynek örvend s mindenütt kínos feltűnést keltett, hogy a csehek nemcsak távol maradtak a budapesti tanácskozásról, hanem hírlapi támadást is intéztek ellene. A cseh kormány sietett is kijelenteni, hogy a támadással nem azonosítja magát. A konferencián a világ majdnem valamennyi állama képviselve volt. Ausztriát Dumba, a monarchia amerikai volt nagykövete, Angliát Dickinsohn és Davic volt államtitkárok. Franciaországot Anlazd, Hollandiát Acker von Boss asszony, báró Adelswaerd, a liga .volt elnök«, Haanf—Ló jmtén «spjeivmi tanár Svédországot képviselte, Grönborg tanár jelent meg Dárda képviseletében, Apponyi volt a magyar delegá ció elnöke, Huang-Ló egyetemi tanár Japánból jött a budapesti konferenciára. A budapesti tanácskozáson a Mor-Crőnborg dán kiküldött ning Post képviseletében jelen volt Dezső Alajos, a most mái világhírű rajzoló is. A komoly tanácskozás szereplőiről érdekes és jellemző karikatúrákat rajzolt Dezső, aki a rajzokat a Bdcsmegyei Napló részére is átengedte közlés végett. Dezső november 10-ikén Lausannéba indul, hogy a megkezdődő közel keleti konferenciáról készítsen rajzos riportokat. Lausannéilan Dezső a Bdcsmegyei Napló részére is készít rajzokat és küld onnan tudósítást lapunk számára. Hiteles leírás Miklós cár és családja kivégzéséről Egy Péterváron megjelenő hetilap, a Poszlednie Novoszti, részletes és hitelesnek látszó leírást közöl a cári család jekaterinburgi kivégzéséről. Érdekes, hogy e leírás szerint az uralkodócsalád tagjainak viselkedése sokban emlékeztet XVI. Lajos és Mária Antónia magatartására a kivégzés idején: a férfiak némán megadják magukat sorsuknak, az asszonyok pedig, akik a legnagyobb veszélyben is megőrzik előkelő származásuk tudatát, fellázadnak a rájuk omló szenvedések ellen. Az orosz lap leírásában egyébként a következő olvasgató: — Először csak a cárt, a cárnét. Mária leányukat, dr. Botkin nevű orvosukat és Dolgorukov herceget szállították Jekaterinburgba. Dolgorukov herceget ott elválasztották a cári családtól és gyanús viselkedése miatt börtönbe zárták. A cári családot egy Avdeev nevű vöröskatona parancsnokságára bízták. Felszólították őket megérkezésükkor, hogy nyissák fel podgyásztáskájukat. Miklós cár minden ellenkezés nélkül engedelmeskedett. A cárné ellenben kijelentette. hogy nem engedi megvizsgálni dolgait Ez az ellenkezés szóváltást idézett elő köztük és a parancsnok között. Miklós cár izgatottan járt fel-alá a szobában és meglehetős hangosan így szólt: »Az ördög tudja, mit jelent ez. Mindeddig udvariasan bántak velünk, az emberek tisztességesek voltak, .de most . . .« — Azt válaszolták neki, vegye figyelembe, hogy most nem a Carszkoje Szelóban, hanem Jekaterlnburgban van is hogy ha kihivóan viselkedik, elszakítják a családjától, később pedig kényszermunkára ítélik. — A munkástanács ülésein a Romanovok kivégzésének gondolata junius végén merült fel és a terv csak julius első napjaiban érlelődött meg végképpen. A munkástanács elnökségét megbízták a kivégzés megszervezésével és a kivégzés napjának meghatározásával. Az Ítéletet a julius 16-áról 17-ére virradó éjszaka hajtották végre. Julius 16-án este tiz órakor az egész cári család lent gyülekezett lakásuk udvarán. Ott volt a hajdani cár, a felesége, Alexej nevű fia, a leányai, dr. Botkin, a trónörökös ápolója és egy régebbi udvarhölgy, aki kitartott a család mellett. Mindnyájan rendes háziruhában voltak felöltözve, miután rendszerint későn szoktak nyugovóra térni. Felszólították őket, hogy álljanak a falhoz. A ház parancsnoka, aki egyúttal a munkástanács megbízottja is volt, felolvasta a halálos ítéletet és I hozzátette, hogy a Romanovoknak nincs 1 reményük a szabadulásra, meg kell halmok A váratlan hir földresujtotta az elítélteket és csak a volt cár kiáltott fel ezzel a kérdéssel: — »így hát nem fognak minket máshova vinni?« — Revolverlövésekkel terítették le az elitéiteket, mindössze négy ember volt csak jelen a kivégzésnél, ők adták le a halálos lövéseket. Éjjel egy órakor elszállították a kivégzettek holttestét a városból a Palkina falu mellett erdőbe, ahol a következő napon el is égették őket. — Bár a kivégzés a város központjában történt, mégis észrevétlen maradt. A lövéseket nem lehetett hallani egy automobilnak a lármája miatt, amely lent állott a ház előtt. Skorbut A múltkor egy budapesti orvosi újságban két skorbut-esetről olvastam. A skorbut súlyos vérbetegség, melynek főoka az éhezés, az egyoldalú táplálkozás, a rossz, egészségtelen életkörülmények. Régebben sáskajárás, perzselő háborúk után pusztított, legutóbb Oroszországban bukkant fel véres, pöffedt arculatja. Most Pesten is olvashatunk skorbutesetekről. Nem a börtönben fordultak elő, nem a gyári munkások között, nem a tabáni pincelakásokban, sőt még az internálás! táborokban sem volt skorbut, hanem két tisztviselő betegedett meg ebben a gályarab-betegségben. »Az egyik 25 éves miniszteri tisztviselő — szól ä II. számú klinika jelentése — hónapok óta levessel és főtt tésztával i táplálkozott. Húst, főzeléket csak igen ritkán evett.« »A másik beteg — mondja tovább a beszámolás — szintén tisztviselő, nyolc hónapon át kizáróan kenyéren és vizen élt.« Kizáróan kenyéren és vizen! Ez borzalmas és döbbenetes. Nem a sajnálkozás sikolt fel bennünk, hanem a borzadály. Sajnálni inkább másokat lehetne: kizsákmányoltakat, nyomorban nyögőket, óíomgőzben dolgozókat, börtönben, bányákban, bűnben busuló proletárokat. Ezek a skorbutos urak, akik nyavalyás testüket a Váci-utcán korzóztatják, akik duzzadt innyel és fájdalmas térddel főnökük előtt hajlonganak meg ármánykodnak, inkább rémesek és förtelmesek, mint Ewers novellái. Kenyéren és vizen élnek, de azért valószínűleg divatos, keskeny nyakkendőket hordanak, középen horpasztott kalapot viselnek és talán monokli is ül a sápadt, sötét szemgödörben. A miniszteri tisztvi-Iselő gyomrában vízben áztatott savanyú kenyér erjed, de azért mosolyogva, élcelődve kiséri haza Bäbyt és Mádyt, raccsol, nevet, ke(esésén köszön, könnyedén nagyzol és előkelőén hazudik és — ó, ki tudja? — talán simít is táncol skorbuttól duzzadt és véraláfutásos lábával. Leheí-e öizarrabb, keservesebb' és förtelmesebb dolgot elképzelni? Ennek a pesti skorbutnak a kóroka azonban tulajdonképpen itt van közöttünk a maradi közhitben téves *
