Bácsmegyei Napló, 1922. október (23. évfolyam, 268-298. szám)
1922-10-19 / 286. szám
//. Ara 1 dinár» 2 tel» $ márka« 1 «okot évfolyam Smbotica, CSÜTÖRTÖK 1922. október 19. 286. szám Megjelenik minden reggel) ünnep után és hétfőn délben TELEFON SZÁM: Kiadóhivatal 8-58, Szerkesztőség 5-10 Előfizetési ár negyedévre 90 dinár SZEKKESZTŐSÉQ: Kralja Alezandra-ulica 4 szám alatt Kiadóhivatal: Kralja Alexandra-ultca i (Lelhacfc-palota) A romboló jóvátétel Újra föifakadt Németország fekélye. A teuton testet a győzök beledobták a nagy izzasztókamréba, hogy kisajtolják belőie a munka arannyá züllött verejtékét. A lekötött karok, leszorított gége, megterhelt vállak és kimarjult kexek azonban nemcsak az arany termelésére és átszolgáltatására fognak össze. A nagy prédának mellékterméke is vgn. A nyomor ágyában nem a békesség fogan meg. Az éhség a forradalmak kemencéje. A háborús összeomlás már egyszer kitenyésztette a rothadó szervezetben a kommunizmus baktérumait. Akkor a külpolitikai helyzet is hozzásegítette a háborúból hazavitt szenvedélyeket és indulatokat a kirobbanásra. A bosszú szenvedélye, az éhség indulatba hajtott kínja a tudományos meggyőződés tógáját öltötte magára, hogy nyters szándékait elleplezve hódítsa meg hívei tömegét. Azof ej, a józanra lehiggadt szemlélődés s a szenvedélyektől rhegtisztúlt kritika kivet.kőztefte a tudományosság pólyájából ezt a tömegszenvedélyt. Az orosz példa hatalmas tömegvonzását legyöngitetíe az elriasztó orosz élet. Ma sem a külpolitikai helyzet, sem a megtévesztett jóhiszeműség, sem az elrészegedett hit nem hívhatták elő a kommunista zavargásokat. Ezeknek ma más és egyetlen oka yan. A német nyomorúság, az elértéktelenedett pénz, — a jóvátételi ^követelések. Van valami a tragikomédiák keserűségéből abban, ahogy a Jóvátétel címen nyomoritják agyon a világot. Mert a német nyomor nemcsak a németek nyomora. Az angol politika már régen fölismerte azt az összefüggést, ami a német márka elértéktelenedése, a világparités alatt álló német termelési költségek és az angol munkanélküliség közt megvan. Az orosz probléma politikai felgönfyölitése, mely erőteljes mértéken járulna hozzá az európai konszolidációhoz, kizárólag a német gazdasági rend segitségével érhető el. Országok, kormányok, nemzetek, politikai és gazdasági erötényezők közt ver éket a német probléma s hálójában elbuknak olyanok is, akiknek cselekvő élete hatalmas gát lenne a reak cióba zuhanó világpolitika lefelé örvénylő utjain. Akik megtudták őrizni szemlélődésük tisztaságát, azok világosan látják, hogy amíg a német probléma nincs elintézve, addig az európai bolseyizmus mindig erőteljes fenyegetés lesz. Pedig lélekzetet elállitó annak elgondolása is, hogy milyen lenne a porosz bolsevizmus. Amit nem az orosz romantikus és vérgőzös forradalmárok, hanem a porosz kíméletlenség, a teuton erő és a német alaposság hajtanának keresztül. . r. És mindez a jóvátétel nevében, a reparáció jelszavával, a történelmi igazságtevésre való hivatkozással történik. Amerika már, mint a kezét mosó Pilátus, viszszavonult az európai véres politikától, az angol hivatalos politika már nem egyszer izolálta a jóvátételnek: ezt a politikáját, a francia kamarában már elhangozhatott az a kijelentés, hogy brutális tévedés volt a Versailles! szerződés. S a jóvátétel! követelések mégis elártéktelenithették a ivemet márkát és fölbomlással fenyegethetik Középeurópa nyugalmát. Minden bírói eljárás módot ad arra, hogy érdekeit és elfogult bíró ne mondhasson ítéletet. Csak abban a piramidális perben, mely a jóvátétel összegéért s a megállapított követelés behajtásáért fplyik, lehet a legfőbb hitelező — a legfőbb bíró. A szerepeknek ez a konfúziója görgeti a világra a legnagyobb szerencsétlenséget. A hazafias érdemek jutalmazása A nemzetgyűlés szerdái ülése Beogradból jelentik: Szerdán délelőtt a pártok ülései miatt csak fél tizenkettőkor kezdődött meg a parlament ülése, Vujicšics alelnök elnöklésével. A formalitások elintézése után különböző kéreíiínk és panaszok kerültek felolvasásra, amelyeket az állandó bizottság-, hoz utaltak. ' Ezután a miniszterek válaszoltak különböző kérdésekre. Tiniötijevies belügyminiszter többek között válaszol Divac Nedeljko szocialistának a titeli járásban, különösen az agrárreíörm végre: hajtása körül elkövetett hatósági visszaélések ügyében. Bejelent:, a miniszter, hogy a helyszinté bizottságot küldött k>, amely részletes jelentést fog tenni a vizsgálat eredményéről, addig érdember, nem nyilatkozhat. . Véisgifis hadügyminiszter Angyeikb Pavle demokratának válaszol a szaloniki-i perben elitéit katona, tisztek amnesztiája ügyében,, az érdemi válasz alól azonban hatásköri kifogással kitér. Néhány Kisebb jelentőségű válasz után áttérnek a. napirendre és" Vü/ics/cs elnök indítványára egyhangúlag megválasztanak egy kilenc tagú bizottságot a hazafias érdemek Jutalmazásáról szóló törvényjavaslat bizottsági letárgyalására. Pecsics, a mentelmi bizottság §1 nőké kéri, hogy a legközelebhi ülés napirendjére tűzzék lei a jnentelmi bizottság jelentését. Vujiosics elnök megígéri a kérés teljesítéséi. ■ ' ' Ezzel a rövid ülés fél egykor véget ért. Ä Radlcs-párt beogradi tárgyalásai Beogradból jelentik: Arigyelics P:\vlc demokrata képviselő, aki, mintismeretes, önálló tárgyalásokba kezdett a horvát blokkal, Lovrenhóvies Pa dics-párti képviselővel együtt tért vissza • Beogradba. A demokrata sajtó megint erősen hangsúlyozza,, hogy Angyélics teljesen a sajtit felelősségére, megbízás nélkül tárgyalt a' norválókkal.- koyrenkovics tovább folytatja beogradban tanácskozásait a szerb ellenzéki pártokkal, í Újabban aj föld - mívespárttal keresett érintkezést ,és pedig a szélsőségesebb Avrctmoyics- Komádinics-csoporttal. A párt jobbszárnyával is folytatott megbeszéléseket. Hosszabb ideig tanácskozott Lavrenkovics Gyonovics köztársasági képviselővel is. Davidoviccsal tanácskozása a békü'lékeny horvát a csütörtöki nap folyamán lesz újabb képviselőnek. Zagrebban a horvát blokk köreiben nagy idegességgel szemlélik Lovren,kavics tárgyalásait, aki egyébként is féMHaval már kint vau a Radicspártból- Neki is ugyanazt hányják szemére Zagrebban,- mint .Angyelicsnak Beogradban, t. i. hogy nincs hivatalos megbízása tárgyalások vezetésére. Nehézségek az új házelnök megválasztásánál A radikálisok Ribar ellen A parlamenti tisztujitás dátuma veszedelmesen közeledik és a pártok még mindig nem egyeztek meg az uj elnök személyében. Ribar újraválasztása még mindig bizonytalan és Davidovicsék ragaszkodása: az 5 elnökségéhez könnyen felboríthatja a nggynehezen létrejött Treuga Dei-t, amely a nemzeti ünnepek lezajlásáig biztosította a válság nyílt kitörésének elhalasztását. Mint Beogradból jelentik, a radikálisklub szerdán ülést tartott, aihelyei* a parlament elnöki állásának kérdésében akartak dönteni. Nagy vita fejlődött ■ ki, amelyben nagyon sok képviselő vett részt. A szónokok legnagyobb része Ribar ár. újabb jelölése ellen nyilatkozott. Jovanavics Ljuba is hosszabb beszédet tartott. Végül is három tagú bizottságot választottak, amely a demokrata-párttal fog érintkezésbe lépni az egységes eljárás megbeszélése ügyében. A bizottság tagjai lettek Gyurir.sics Marko, fovanovics Ljuba és Andrics Vlada. A demokratapárt még nem döntött az uj elnök kérdésében. Davidovics- és hívei azon az állásponton vannak, hogy Ribar Ivánt ismét meg kel- választani. A párt állásfoglalás-TÓI Veiültörtök délelőttre összehívott ülésen fognak határozni. Valószínű,’ hogy a párt szintén három tagú bizottságot fog választani a radikálisokkal való tárgyalásra. Demokrata körökben az az érdekes mégoldási. terv merült fel, hogy' a válság kitörését ebben a kérdésben úgy kerüljék meg, hogy az ülésszak ’ első ülésén válasszák meg Ribart elnöknek, aki azután lemondana tisztségéről. így a kecske is jóllaknék, a káposzta is megmaradna. „ : ’ Szerdán délelőtt az ellenzéki (Spaho) muzulmátípárt is ülést tartott, amelyen ugyancsak ebben a kérdésben tanáesfe'ózták. Végleges döntést még nem hoztak. Állítólag Ribar elnöksége mellett fognak állást foglalni. A klerikálisok és a íöldmivespárt is tanácskoztak ebben a kérdésben. Az a vélemény alakult ki, hogyha a radikálisok Ribar ellep foglalnának állast, az ellenzék Ribarra szavazna, ellenkező esetben pedig önálló listával szerepelnének. Az ellenzéknek ez az állásfoglalása szinte páratlan a parlamentarizmus történetében, mert hiszen Ribar ma'még hivatalosan a kormányt támogató part tagja. Ribar bázdnök szerdán este érkezett vissza Djakovoból Beogradba. Á románok visszakövetelik a temesvári muzeum festményeit Az uralkodó családok közti család: kapcsolat dacára nem lett szívélyesebb: a viszony a két szomszéd állam, Jugoszlávia és Románia közi. A két állam közti bánáti határ még nem végleges, az egyházi ügyek rendezésében siricš' megállapodás, sőt a kereskedelmi szer- 7-öaés sincs megkötve, aminek mindakéi? ország súlyosan érzi a hátrányait. Most újabb, ha nem is jelentékeny, incidens zavarja meg a szomszéd államok közti barátságos hangulatot. A bukaresti sajtó egy részében támadások jelennek meg Jugoszlávia ellen. A támadásoknak az az oka, hogy 1918-baii, amikor Temesvárt szerb csapatok szállották meg, a katonai hatóságok a temesvári mu*eumbó! több értékes képeb magukkal vittek. A képek között volt egy eredeti Thián-kép is. A román lapok most visszakövetelik az elvitt képeket. Beogradi tudósítónk információja szerint a temesvári múzeumból elvitt festményekről és műtárgyakról annak idején jegyzőkönyvet Vettek föl, amelyet a múzeum igazgatója is aláirt. A Tiziánképet azért vitték fel, mert az budapesti letét volt s Magyarországgal akkor még nem volt á béke megkötve. Ä többi elvitt kép legnagyobb része szerbek adománya, vagy egyéb szerb vonatkozása van. Elvitték azokat a régi térképeket is, amelyeknek a szerbiai történelemmel van kapcsolatuk. A román kormány hivatalosan még semmi intézkedést sem tett arra nézve, hogy a temesvári muzeum műtárgyainak elvitelére nézve fölvilágositást kapjon. A beogradi kormány a fölvilágositást; kétségkívül megadja. Hogy a képeket visszaadja-e, az nem olyan kétségtelenJ