Bácsmegyei Napló, 1922. október (23. évfolyam, 268-298. szám)
1922-10-18 / 285. szám
1922. október 18. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal. HÍREK Vasárnap délután Eső és köd és sár. Nagyokat ásít a vasárnap délután és mintha egészen megállóit volna, sehogysem akar beleballagni a megváltó, megfrissítő estébe. Hallgatnak a bolti redőnyök a fő :icán és árván integetnek 'gymásnak a cégtáblák, sápadtak a borbélyt pléhtányérok. Idegenül és céltalanul kószálsz a cselédi örömöktől zsivajos téreken s ha belebámulsz a kávéház üvegén át megszokott hétköznapi portádra, csupa ismeretlen arc, csupa vasárnapi hétköznap nyüzsög ott és örül a legszomorubb, a íegvigasztalanabb napnak, a legfáradságosabb napnak-, a vasárnapnak. Szóval nem mehetsz be, most a helyeden ezúttal is a múlt vasárnapi családok tanyáznak és a honfoglalók fölényes biztonságával aprítják a kuglófot a csokoládé kávéjukba. Szeretnék a moziba menni, mert valahol csak be kell várni a hoszszu nap elmúlását, a csillagok feljöttét, a gáz sárga felvillanását. — Miért nem tetszett még tegnap előjegyeztetni — riad rád a félbarna pénztárosnő — minden jegy elfogyott. Szóval a moziba sem mehetsz. Sehová nem mehetsz. Haza pedig egyáltalában nem, mert hétköznap sem vegy otthon, miért mennél tehát éppen vasárnap haza. Vagyis kora délutántól késő délutánig ott vacakolsz kint a szitáló esőben, várva az estét és nézed a szolgálókat . . . Ahelyett, hogy bevágódnál ahhoz a szép jukker asszonyhoz, aki ott szemben veled, ott az első emeleten egész délután kikönyököl az ablakon és nézi a vasárnapi utcát. Szegényke, ó is unatkozik. Még pedig nemcsak vasárnap, de hétköznap is. g. z. — Vizsgálat a sombori népgyülés megzavarása miatt. A fceogradi Vreme alapján megírtuk, hogy a belügyminiszter vizsgálatot rendelt el a szociáldemokrata-párt legutóbbi sombori népgyülésének megzavarása miatt. A vizsgálat elrendelésének hírét megelégedéssel vette tudomásul mindenki. Annál meglepőbb, hogy a sombori főkapitány, mint tudósítónknak kijelentette, semmiféle utasítást vagy intézkedést nem kapott a belügyminisztertől a vizsgálat elrendelése iránt. A főkapitány azonban saját hatáskörében elrendelte és lefolytatja a vizsgálatot. — Lloyd George uj pártot alakit. Londonból jelentik: Lloyd George hívei köréből eredő hirek szerint, uj pártot alakit, amelyben részt fog venni a liberális párt is. — A kitoloncolt kommunisták viszszajönnek Zagrebba. Zagrebből jelentik: A zagrebi rendőrigazgatőság felsőbb helyről érkezett utasításra, megengedte azoknak a kommunistáknak a visszatérését, akiket annakidején kiutasítottak Zagrebből és illetőségi helyükre toloncoltak. Az engedély alapján már vissza is tértek Zagrebba Viljus Szimo, Ciliga, Horvátiul, Sverker, Mrzša és más kommunisták is. Ezenkívül a törvényszék fogházából is szabadon bocsájtották Mikoszics, Ivani és Kauszlarics kommunista vezetőket. Mint értesülünk, a kommunisták beszüntetett lapjukat, a »Borbá«-t is rövidesen újból megjelentetik. — A novisadi munkásbiztositó pénztár alaísnló ülése. A novisadi munkásbiztositó pénztár igazgatósága október 23 án tartja alakuló ülését. Ezen választják meg az igazgatóság elnökét 6« alelnökét. — Eljegyzés. Néhai Spitzer Mór kovačicai gabonakereskedő leányát, Malát, eljegyezte Franki Géza, a Fenyves Izsó .velikivecskereki cég tisztviselője. (Minden külön értesítés helyett.) — Vasárnapi idyll Sentán. Vasárnap este a hivatalnok nyomor három reprezentánsa, három városi dijnok az enyhítő körülmények határáig berúgva, betért a Keczeli-féle vendéglőbe, ahol revolverrel támadtak az ott csendesen üldögélő- vendégekre, miközben a magyarokat szidták. A három napidijas megtámadta a vendéglőst és a vendégeket, s a már ismert recept szerint mindenkit kikergetett a vendéglőből. Nagy sokára rendőrök jöttek s kituszkoJták őket, de nyomban újra visszatértek s folytatták brutalitásaikat. A három dijnok, nem nagy dicsőségére a sentai közigazgatásnak, azóta is nyugodtan bejár a hivatalába. Az inzultált polgárok a járásbíróságnál tettek panaszt a sentai béke megzavaró! elleni **— — A magyar-cseh kereskedelmi tárgyalások. Budapestről jelentik: A magyar-cseh kereskedelmi tárgyalások megindultak. A tárgyalásokban Wodianer és Dvercsák cseh miniszterek vesznek részt. A cseh delegáció hetven tagból áll. — Tárgyalnak az osztrák pénzreformról. Bécsből jelentik: Kedden érkeztek Bécsbe a népszövetség kiküldöttei, akik a pénzreform kérdésében kezdik meg a tárgyalásokat. Nagy gondot okoz az osztrák kormánynak az állami üzemek jövedelmének szaporítása és az államvasutak óriási deficitje. Az üzemek jövedelemszaporulatának esetén is 50 millió arany koronára van a kormánynak szüksége az állami kiadások fedezésére. Ennek az összegnek a felvételére a kormány a nemzeti tanácstól kér engedélyt. Az osztrák vasutak hiánya két billió korona. — Kraszín lemondott. Rigából jelentik : Kraszin, a szovjetkormány londoni megbízottja, aki az angolrorosz kereskedelmi szerződést annak idején megkötötte, lemondott. Kraszinnak többfajta vállalkozása van Oroszországban, ahol a szovjet Stinnesének tartják. — Szabad devizaforgalom Csehszlovákiában. Prágából jelentik : pénzügyminisztérium rendeletileg megszüntette a devizakereskedési tilalmat. Ezzel helyreállott a devizakereskedelem teljes szabadsága. A csehszlovák jegybank ezentúl az összes tőzsdei üzleteket is bevonja működési körébe és ebben a tekintetben teljesen a magánbankok sorába számitandó. — Dobrovoljacok a kormány ellen. Zagrebből jelentik: A »Royal« szálló nagytermében vasárnap a dobrovoljacok gyűlést tartottak, amelyen a dobrovoljacok politikai magatartásáról tanácskoztak. Elhatározták, hogy nem csatlakoznak a vajdasági dobrovoljacok akciójához, akik tudvalevőleg az ellenzéki pártok támogatását határozták el, hanem az önálló akció mellett foglaltak állást. Eelhatározták, hogy az összes pártokhoz felhívást intéznek, melyben sérelmeik orvoslására szólítják fel őket. Október 20-án konferenciát fognak a dobrovoljácok tartani. — Az orosz kormány elrendelte az általános hadkötelezettséget. Berlinből jelentik: Az orosz szovjet kihirdette az általános hadkötelezettséget. A hirdetmény szerint minden húsz éves férfi, tekintet nélkül társadalmi helyzetére és származására, hadköteles. A szolgálati idő a gyalogságnál egy és fél év, a lovasságnál egy és fél év, a légi- és tengerészeti fegyvernemnél négy év, — Egy szemtanú Enver pasa haláláról. Párisból jelentik: A »Temps« j, nak jelentik Rigából: Többször meg- I cáfolták Enver pasa halálhírét. Most " a moszkvai Pravdában egy szemtanú jelentkezett, aki tanúsítja, hogy Enver pasa augusztus 4-én vívott csatában, katonái között, öt golyó által találva, elesett. — Házasság. Schaffer Lilly és dr. Schuhmann Imre folyó hó 17-én házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — Uj forradalom Kinában. A Reuter-iroda értesülése szerint Pekingből jelentés érkezett a központi kínai kormány ellen irányuló komoly felkelésről. A mozgalom Szun-Jat- Szen hadsereg Hszu-Csu-Csang tábornok vezetése alatt álló megmaradt részének működésére vezethető vissza. A lázadók a múlt csütörtökön elfoglalták Fu-Csu városát és ott forradalmi kormányt alakítottak. Zavargások nem fordultak elő. — Az uj magyar sajtófőnök. Budapestről jelentik: iiável Béla dr. Eckhardt utóda is megválik a miniszterelnökség sajtóosztályának éléről. Utódjául az uj sajtófőnöknek Lándor, Tivadart emlegetik. Krónikás adoma A nemzeti gőg és a faji elbizakodottság, fájdalom, nemcsak a nagy és értelmetlen tömegek Ítéletét téveszti meg, de a legkiválóbb elméket is elfogultakká teszi. Rikító példája ennek a sajnálatos igazságnak a kitűnő orosz szatirikus iró: Gogol, aki nagy ellenszenvvel viseltetett minden iránt, ami német. Csak két német Íróval tett kivételt: E. T. A. Hoffmannt szerette és Schillert becsülte. Gyakran emlegette, hogy Hoffmann volt a tulajdonképpeni mestere s hogy első müveit ennek az excentrikus költőnek a hatása alatt irta. S mikor egyszer erősen kikelt a németek ellen, egy hölgy igy szólt hozzá: —- ön annyira szidja a németeket, pedig hát Schiller, akiről olyan sokat tart, szintén német! — Óh, Schiller! — felelte Gogol. — A szegény Schiller! Amikor észrevette, hogy ő német, akkor e fölfedezése fölötti bánatában meghalt! S mikor a hallgatósága bámnltan mreedt rá, még hozzátette: — Mit csodálkoznak? Csak nem hiszik, hogy valami más bajban halt meg? br. — Mozgósítanak az olasz fascisták. Rómából jelentik: A minisztertanács foglalkozott a komoly helyzettel. A íascisták Toscánában mozgósítottak a néppárt ellen, a fiumei fascista mozgósítás is komolyan veszélyezteti Olaszország békéjét. Az ország déli részében, Nápolyban is koncentrálják a fascisták erőiket. — Az amerikai adósságok. Washingtonból jelentik: Hoowre szenátor, a volt élelmezési diktátor beszédet mondott, amelyben kifejtette, hogy az Egyesült Államok ragaszkodni kénytelen annak a 11.500 millió dollár követelésének a megfizetéséhez, amelyet a háború alatt adott kölcsön különböző hadviselő államoknak. (*) Markiz de Bolibar Sentán. A suboticai Lifka bioskópban most páratlan sikerrel bemutatott »Markiz de Bolibar« c. film Sentán folyó hó 22-én kerül az Urániában előadásra. 7581 — Vilmos excsászár porosz királynévá koronáztatja uj hitvesét. Svájci francia lapok közlése szerint Doornba tizenkét nehéz láda érkezett Vilmos excsászár legfényesebb egyenruháival és egy koronával, amellyel a volt császár porosz királynévá akarja esküvője alkalmával Hermin hercegnőt koronáztatni. Az esküvőn Vilmos maga teszi felesége fejére a borász Királyi koronát. , -— Elfogott zsebmeiszö. A novisadi rendőrség letartóztatta Jovanovits Károlyt, aki már többször volt betörésért és lopásért elitélve. Jovanovits az utóbbi időben zsebmetszésekből élt s a vajdasági vonatokon utazókat fosztogatta. A tarifaemelés azonban tönkretette a mesterségét, kevesen utaznak s a vasúti zsebmeiszö is keveset keresett, három; hónap alatt, mindössze 25.000 dinárt. Tegnap nyakoncsipték s átadták az ügyészségnek. — Bitoljban elfogott novisadi rabló, A novisadi törvényszék rablás miatt! másfél évi fogházra ítélte Löwenberg Vilmost, aki büntetésének kitöltését a novisadi ügyészség börtönében kezdte meg. Innen azonban a múlt héten "megszökött. A kiadott köröző levél alapján Bitoljban felismerték és elfogták L.őwenberget, akit most visszaszáiiitottak Novisadra. — Szuboticai rendőri hirek. Makk Piroska cseléd gazdájától SchaiíernétőL több ruhaneműt lopott. A rendőrség letartóztatta és illetőségi helyére, Topóidra toloncolta. — Fájsz Jószó munkás Szvircsevics Gyurica szuboticai korcs-, márostól kabátot lopott. A rendőrség megtalálta nála a kabátot és megindította ellene az eljárást. — Áz aradi pedagógia Az egyik aradi! lapban olvassuk a következő hirt: Búcsú Kepes Ármintól. Az aradi leánykereskedelmi iskola igazgatója, Képes Ármin, bejelentette felettes hatóságánál, hogy megválik az iskola vezetésétől. Milyen fejlett lehet a pedagógia ügye; Aradon, hogy jut iskola még — a leány-; kereskedelemnek is. — Magyar írók nyomora. Buda-; pestről jelentik: A nagy papirdrága-j ság miatt az irodalmi lapok nagy] része megszűnt és a szűk terjedelmű] napilapok sem adhatnak teret az! irodalomnak. A fiatal irógeneráció aj színházakban sem tud szóhoz jutni,! a könyvkiadók pedig külföldi írókatj adnak ki inkább. Sok magyar iró] emiatt valósággal nyomorba került.] Értesülésünk szerint a napokban’! küldöttség keresi föl a kultuszminisz-,; tért, hogy az irodalom nyomorusá-. gos helyzetére a figyelmét felhívja,] — A sejtrendszeres kommunisták közül negyvenhármat szabadonbo-, csátottak. Ismeretes, hogy a rendőrség 108 embert letartóztatott, akik a titokban szerkesztett Kommiin ci-’ mü lap terjesztésében résztvettek és] sejtrendszerüen szervezkedtek a; kommunizmus visszaállítására. Ezek! között többen voltak olyanok, akik nem tettek egyebet, mint a hozzájuk jutott kommunista iratot elolvastak. Ezek közül a budapesti ügyészség kedden negyvenhármat szabadlábra helyezett. A többiek ellen, akik a gyüjtőfogházban vannak előzetes letartóztatásban, az ügyészség a statáriális eljárást folyamatba tette.' (*) Bélyeggyűjtők összejövetele. E hó; 18-tól kezdye minden hét szerdáján este fél 9 órakor a Városi-kávéház külön helyiségében tartják rendes gyűlésüket. (*) Kérelem. A suboticai zsidó népkonyha vezetősége kéri azokat a tehetősebb családokat, akiknek módjukban áll. hogy a közeli hideg télre való tekintettel, a szegényeknek is juttassanak zöldséget és krumplit. Bármilyen kis adományt hálásan elfogadnak. A népkonyha vezetősége (Zrinjski trg). (*) A legizletesebb és legolcsóbb villásreggeli Landovié (volt Bačka) vendéglőjében. Csak 2 dinár. (*) Roth Olga kozmetikai intézeté* fcen Kr. Alexandrova-ulica 21. szám alatt, az Angol-Magyar Bank palotájában, félemeleten, modern szépség-, ápolás, arcbőrhámlasztás, alkalmatlan hajszálak, pattanások, szemölcsök, szeplők, májfoltok végleges eltávolítása. Kaphatók saját késziiményü, kiváló hatású kenőcsök, púderek, gyógyszappanok, arcfehéritö éa, gzeplőkenöcsök stfe, -;v g804