Bácsmegyei Napló, 1922. szeptember (23. évfolyam, 238-267. szám)

1922-09-18 / 255. szám

4. oldal. BÄCSMEGYEI NAPLÖ 1922. szeptember 18. akiik: a kisebbségekhez megértéssel közelednek, megtestesítői a közeli er­kölcsöknek. E cél elérése végett kí­vánjuk kisebb számú, jól javadalma­zott, törvényszerű képesítéssel biró tisztviselők alkalmazását, a szolgálati pragmatika megalkotását. Követeljük pártszempontoknak és pártérdekeknek az igazgatás minden ágából való ki­küszöbölését, a kormány és az alája rendelt Igatóságok diszkrécionárius jogkörének a lehető legszűkebb körre Való korlátozását és a bírói függet­lenség minden kellékével felruházott közigazgatási bíráskodás mielőbbi fel­állítását. Kívánjuk, hogy a magyarság épp­így, mint a többi nemzeti kisebbség, úgy a központi, mint a helyi igazga­tásban arány-számának megfelelően képviselve legyen. Kivánjuk, hogy a képesítéssel bíró ielbocsájtott régi képviselőket állásaik­ba helyezzék vissza és a vissza nem fogadottak szerzett nyugdíjigényeit ismerjék el. 13. Kivánjuk, hogy a magyar kul­turális gazdasági és (szociális iníézi­­.mények a közpénztárakból axánylago­­san éppen olyan állami támogatás­ban részesüljenek, mint az államal­kotó nemzet hasonló intézményei. 14. Kivánjuk az asszimilációs po­litika megszüntetését. 15. Kivánjuk az összes külállamok­­kal a békés baráti viszony megterem­tését és az ország gazdaságii megerő­södését célzó kereskedelmi szerző­désnek megkötését. 16. Kivánjuk az érvényben levő választói törvénynek megváltoztatá­sát: Kivánjuk, hogy a jelenlegi kerü­leti beosztás helyett, a Vajdaság te­rülete, mint egységes választási tes­tület válassza meg a Vajdaságra eső­­összes képviselőket. Kivánjuk a választói névjegyzék elleni felszólamlások megkönnyítését oly módon, hogy a felszólamlásban felhozott tényállás valódiságát, az összeíró hatóság bizonyítékok előter­jesztése nélkül is hivatalból tartozzék megvizsgálni. A jelölés és választási eljárás te­kintetében kivánjuk a járási jelöltek rendszerének megszüntetését és úgy ebben a tekintetben, mint a választás módja és a mandátumok felosztása tekintetében a választójogi novella lörvénybe iktatása előtt fennállott jog­állapot helyreállítását. Az a helyzet, hogy bennünket, al­kotmány és törvény ellenére, minisz­teri rendeletekkel szorítanak ki az alkotmány sáncaiból és fosztanak meg választójogunktól, egy demokra­tikus országban tarthatatlan. Hitünk és meggyőződésünk, hogy a régi szerb királyság nemes demo­kráciájának szelleme rövidesen meg­hódítja a lelkeket az egész országban. Hitünk és meggyőződésünk, hogy ez a szellem nem zárkózhatik el e nagy és súlyos sérelem orvoslásától. Követeljük, hogy a választói jog megadásával és a nemzetgyűlés fel­oszlatásával adják meg az alkotmány meghozatalából kizárt népünknek a lehetőséget, hogy legalább az alkot­mány végrehajtásához szükséges tör­vények megalkotásából parlamenti képviselete utján vethesse ki a maga részét. Ezek a céljaink, ezek testvéreim a tí óhajtásaitok. Ezeket olvastuk, ki a magyar szivek és magyar lelkek mélységeiből. Törekvéseink sikere a magyarság támogatásától és összetartozásától függ, nagy és szent ügyünket, magyar hüségtek és magyar kitartástok oltal­ma alá helyezzük. (Lelkes, meg-meg­­ujuló éljenzés.) Ahogy elhalt a íetszészaj, ami­vel a föllelkesült tömeg Gráber László előadását köszöntötte, az elnök felhívására Hagy ÖdSn dr. emelkedett szólásra. Nagy Ödön dr* lelkes, kemény. önérzetes beszédet mondott. Nem az értelemhez fordult, az érzése­ket fogta meg. Tüzes szavakkal rázta föl a faji gőgöt és lelkes, ünnepi hangulatot teremtett mind­végig nagy figyelemmel hallga­tott beszédével. A következőket mondotta: Tisztelt nagygyűlés! Ezer éves hazánk elvesztése óta kötött kézzel néztük az eseménye­ket. A kegyetlen sorsba bele nyugod­tunk, az uj állampolgársággal járó következményeket minden vonalon levontuk: négy éven át mást sem csináltunk, mint azt a indokolatlan ellenszenvet, amit velünk, mint ma­gyarokkal szemben minden oldalról éreztettek, tompítani, csökkenteni, legyőzni igyekeztünk. Minden áldozatot meghoztunk, hogy államalkotó nemzet és magyar­ság közt a társadalmi, felekezeti és politikai béke helyreálljon. Felajánlottuk az állam javára min­den erőnket és munkánkat, teljes odaadással fáradoztunk a munka, a rend, a társadalmi és polgári fegye­lem, a teljes konszolidáció, a gazda­sági megszilárdulás és kulturális fel­­vir ágozás megvalósulásán. Sohasem volt kifogásunk, hogy az állam min­den téren a legnagyobb' mértékben igénybe vette a mi áldozatkészsé­­ígünket.. ) Délibábok után nem futkostunk, f kalandorpolitikára nem voltunk kap­hatók. Ezekben a nehéz időkben — telje­sen magunkra hagyatva — még csak alkalmunk sem volt a magyarság «fájó sebeire rámutatni: nem is emle­gettük soha sérelmeinket. A tomboló ^türelmetlenség és gyűlölködő szen­­jvedéllyel a szeretetet és megértést, a megnyugtatást és értelmet helyeztük szembe. őszinte, szótartó, jöszánáéku, be­csületes, lojális és igaz magyarok voltunk. Mindezeken fölül, mert a szerb ki­rályság ősi hagyományai közt volt fmindig az alkotmány és törvények, a közszabadságok és a kisebbségi jo­­fgok tisztelete, teljes bizalommal vol­tunk eltelve, hogy a négy éves né­maságra kárhoztatúsunk után az or­szág minden népének szeretető kíséri smegmozdulásunkat és rendületlenül kitart mellettünk. De a testvéri és baráti kézszoritást hiába vártuk, jóakaratot sehol sem I mutattak irántunk, szeretettel vagy megértéssel sehol sem beszéltek ró­nunk. Sokan azt hitték, hogy az ál­­«lám erősebb és munkaképesebb azzal a módszerrel, amely a test valame­lyik részétől a tápláló erőket meg­­jjvonja, megbénítja. Hova-tovább be I kellett látniok, hogy ez elöbb-utóbb I az állam gépezetének megállásához ' vezet. Mostohábban már nem igen lehetett fvolna velünk bánni. Mélységes csaló­dásunkban a magyarság sorsának meg javítására, a boldogabb jövő elő­­\ készítésére nem volt más at, mint az önálló, egységes Magyar Párt meg- i alakítása. Közös, nagy ideálban kel­lett egyesülni, ahol a magyar és ma­­j gyár közt a válaszfalak leomlanak, Iahol a világnézeti különbségek, tár­sadalmi és osztály érdekek eltörpül­nek. Nem akarjuk mi a Magsrar Párt egységét örökössé avatni — szűnjék [meg az államéletből kitaszitortsá­­■gunk, a kisebbségek alávetett állapo­ta, álljon helyre a jog, törvény és az igazság uralma, az egyenlő és igaz­ságos elbánás elve, biztosíttassák mindenki számára a polgári és poli­tikai jogok teljes élvezete, — mi az önálló pártküzdelemmel azonnal föl­hagyunk. De amig bántalom éri a magyart, mert magyar, amig gyakorlati ered­ményeket, célkitűzéseinket el nem érjük, politikai törekvéseink meg nem valósulnak, — addig a magyarság egyetemes érdekeit nem, bizhatjuk más pártra, mint az önálló Magyar Pártra. Ez a párt most megalakult és én Örömmel s lelkesedéssel köszöntőm a megalakulást, amely a céljaiban egy­séges magyarságot egy zászló alá hozta. Ez a nagygyűlés erőnknek csak egy kis részlete, izelitő arra, hogy a magyarság olyan társadalmi, gazda­sági, intellektuális erő, amellyel min­denkinek számot kell vetni. Becsüljük hát meg magyarságun­kat, vigyük magunkkal haza ennek a történelmi jelentőségű napnak emlé­két, sziveinkben az ünnepi érzést, merítsünk bátorságot és hitet továb­bi küzdelmes utunkra a magyar szi­­fvek összedobbanásából, szent meg­hatottságotokból és könybelábbadt szemetek ragyogásából. Hasson át bennünket ennek a ked­ves tiszamenti városnak múltja, tra­díciói, érzülete, történelmi levegője és magyarságának meleg szívverése, emelkedjünk föl lélekben és kérjük az Istent, hogy a magyarság egyete­mes céljait soha nem lankadó szere­tettel és lángoló egyértelműséggel szolgáhassuk. (Éljenzés.) A nagygyűlés berekesztése. Utána Sánlha György dr. a kö­vetkező beszéddel zárta be a nag^yűlést: Magyar testvéreim! Mélyen tisz­telt kormánybiztos ur! Kötelessé­gemnek tartom, hogy az egész ma­gyarság nevében önnek, aki ennek a városnak liberális jogait tisztelő vezető polgármestere, békés, igaz köszönetünket fejezzem ki. Köszöne­tét mondunk a város tanácsának és mindazoknak, akiknek érdeme van e példás rend íentartása körül. Fogad­ják hálás igaz köszönetünket! Tisztelt nagygyűlés, kedves ma-* gyár testvéreim! Elválunk, de csak; rövid időre. Egy gondolattal távo-j zunk innen, azzal az igaz gondolat-; tál, hogy mindazt amit hallottatok^ szivetekbe és lelketekbe vésitek. < Egyre kérlek benneteket, ne feleđ-J jétek el, hogy a magyarság csak ak­kor lesz erős és hatalmas, csak ak-j kor fogja igaz céljait megvalósítani,i ha minden akadállyal szemben kitart; és minden megpróbáltatásnál össze-! tart. Mindazt, amit ma hallottatok,; véssétek a szivetekbe, hogy jobb le-> gyen a jövő, mint amilyen a jele-í nünk. \ Éltessétek velem uj hazánkat iésj kiáltsátok utánam: éljen, éljen, éljeni a mi uj hazánk! (Lelkes éljenzés.) ’ Utána a zenekar eljátszotta aj himnuszt, amit a tömeg kalap-; levéve hallgatott végig. J Sóti Ádám, a sentaiak méltán; szeretett, népszerű, lelkes elnökej fölhívta a tömeget, hogy csend­ben, nyugodtan oszoljon szét. Ez! meg is történt minden incidens; nélkül. I A megválasztott vezérlő bizott­ság értekezletre jött össze, meri lyen a megválasztott elnökségtől s a szervezetek elnökeiből és titr káraiból megalakították az elnöki; tanácsot Ezzel végződött a nagy nap. Végződött az ünneplés, a lelke-; sültség, végződtek a beszédek,! hogy megkezdődjék a munka, ej szervezkedés, az eredmények ki-i harcolásának nagy föladata. Sentáról mindenki magyar ér zésében és állampolgári hűségé­ben megerősödve távozott. Jugoszlávia kekszéi a keleti kérdés megoldásába Anglia felhívta Jugoszláviát és Romániát a semleges zóna megvédésére Sándor király, Pasics és Nincsics párisi tárgyalásai A kemalista csapatok közeledése a tengerszorosokhoz Angliát mind idegesebbé teszi. Az angol kormány állítólag már a domíniumokat is felhívta, hogy küldjenek csapaterősitéseket a Bosz­poruszba. Ezenkívül — mint a fél­­hivatalos Reuter-ügynökség jelenti — Londonból sürgős meghívás ment Bukarestbe és "Beogradba, hogy a kisantant vegyen részt a semleges zóna megvédésében. Románia várakozó állásponton Bukarestből jelentik: Diplomáciai körökben megerősítik azt a hirt, hogy Románia továbbra is várakozó állásponton marad s élénk figyelem­mel kiséri a közei keleti eseménye­ket, amelyek ránézve sorsdöntőén fontosak. Románia együttműködik a többi hatalommal a szorosok kérdé­sének megoldásán. Jugoszláv diplomáciai tárgyalások Parisban Beogradból jelentik: A „Politika“ értesülése szerint Pasics miniszter­­elnök Marienbadból Prágába utazott, hogy ott meghallgassa N sics Ljuba külügyi meghatalmazott miniszter re­ferátumát elsősorban a keleti kér­désről. Pastes miniszterelnök még a vasárnap folyamán tovább utazott Párisba, ahova Nincsics külügymi­niszter is már megérkezett. Sándor király is már Párisban van, ahon­nan a kormányelnökkel és külügy­miniszterrel való tárgyalás után visszatér Beogradba. Jól informált politikai körökben azt állítják, hogy a király, Pasics és Nincsics párisi konferenciájának az a feladata, hogy véglegesen tisz­tázza, milyen álláspontot foglal­jon el az S. H. S. királyság a keleti kó d sben és Görögország érdekeinek védelmében. Párisi jelentés szerint Nincsics kül­ügyminiszter a francia kormány előtti ismerteti Jugoszlávia álláspontját aj keleti kérdésben. fugoszlávia feltétlenül ragaszkodót, ahoz, hogy a béketárgyalásokra őí\ is meghívják, minthogy a tenger-; szorosok kérdésének rendezésénél! és az európai Törökország határai­nak megállapításánál mint közvetle-. nül érdekelt fél szerepel. Erre vonatkozólag egyébként Lón-! donból azt jelentik, hogy az angol; kormány már határozott javaslatot tett arra, hogy Románia és Jugo­szlávia közvetlen és életbevágó érde­keik forogván kockán a közel keletil kérdés elintézésében, hivassanak meg\ a megtartandó konferenciára. » Nincsics Törökország tér-i foglalása ellen Beogradból jelentik; A Havas­ügynökség jelentése alapján a beo­­gradi lapokban is napvilágot látott az a hir, hogy Nincsics külügymi­niszter állítólag a „Matinu munka­társa előtt kijelentette, hogy nincs kifogása az ellen, hogy a törökök visszatérjenek Európába. Most a saj­tóiroda hivatalos közleményben je­lenti. hogy Nincsics semmieseire se járulna hozzá a békeszerződéseknek a Balkánra vonatkozó megváltozz tatásához. Párisból jelentik: Sándor király fogadta Poincaré miniszterelnök lá­togatását. A látogatás alkalmával a közeli kelet problémáiról folytattak, megbeszélést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom