Bácsmegyei Napló, 1922. szeptember (23. évfolyam, 238-267. szám)
1922-09-17 / 254. szám
1922. szeptember r7, BACSMEGYEI NAPLÓ 11 oldal. Képek a szeptemberi vásárról Gyerekek a játéksátor előtt —- Öt méter sifon cigány — Rossz gebe és a virágszál Az öreg Mozgalmas élénk volt az idei szeptemberi vásár. Már kora reggel zsúfolva volt a piactér árusokkal, lacikonyhákkal, kucsiberekkel, sátrakkal, környékbeli falukból fölhajtott szekerekkel, lármával vásári izgalommal, az adás-vétel színes és kellemetlen torlódásaival, bö torkú ravasz lókupecekkel, vásárosokkal, ünneplőben amint mentek, megálltak, alkudtak, vizsgáltak, a sátorerdő között, amelyet a szél ringatott cirált a reggeli hűvösben. Reggel hétkor a vásár már javában folyt, a tömeg már túl volt az első izgalmakon, a szekerek alig fértek el a piactéren, de elkésett gazdák — kocsikon — még mindig jöttek libasorban, az országutakról való utcákból. Délelőtt egész tízig tartott a vándorlás, a kocsik, emberek, kendős asszonyok, famíliák, csoportok özönlése a tömegbe : a vásár hangzavara megnőtt, a színek megtompultak, az egész piac nagy bábeli tumultussá mélyült és erősödött, mint egy hangyaboly. A sátrak előtt bámész népek mustrálták a kirakott portékát, a kucsiberek kiáltoztak, mint az eltévedtek, a gyerekek sípokat fújtak boldogan és makacs jürelemmel, ismerősök köszöntek, lovak nyerítettek, cigányok gajdoltak, min den mozgott: az egész piac forgott, keringett nyugtalanul. A figyelő szemnek szédületes torló, dás volt már a színek, hangokformák anarchiája, amelyet nem lehetett összefogni. Csak itt-ott egy-egy hirtelen kép akadt meg, tipikus vásári kép a nagy tumultusból, amely őszintén jellemezte a szeptemberi vásár karakterét és hangulatát. . . Az egyik játéksátor előtt néhány kisgyerek. Aprók, sápadtak, szegények. A sok cifra játékbabát, színes bábut, porcellánt, falovat esengve átszellemült arccal nézik a sátor előtt, amint színesen, rendben ott hevernek a kövér, rosszkedvű öregasszony előtt. Az egyik kisleány “szeme megakad a piros fababán. A legnagyobbon. Remeg a keze, amint megmutatja a mellette álló test vérkéjének. Ezt szeretné . . . Csillog a szeme, amikor mondja: — De szép ez, ugy-e. . . — Szép — mondja a testvérke — és majd kiszakad a szive a fájdalomtól, mert a baba tiz dinár, neki pedig csak három dinárja van egészben. Az öreg, morózus kofaasszony azonban nem nézheti a két kis testvérkét. Rájuk szól: — Menjetek a fenébe, mit bántjátok azt a fababát. . . Nem nektek való. . . A két testvérkének erre a goromba szóra majdnem kicsordul a könny a szemükből. — Isten neki, vigye, nem bánom — mondja kegyesen — és Vályúkat árul az öreg cigány. Napbarnított, ráncos képű, direkt festőnek való cigánytipus. Torzonborz, züllött figurája a vajdák nobilitását sem nélkülözi. Megelégedetten füstöl egy rossz portorikót. A kezében vastag bőrtárca, olyan, mint a kupeceknek A földön, a ponyván vég-vásznak, sifonok. Egy szomorú, betegarcu asszony nézi, vizsgálja az egyik véget, két kezébe fogván a suhogó sifónt, amely szép piros pöttyökkel van tarkítva. Az árus, — testes, okosszemü asszony — előtte áll, közvetlen mellette és igy beszél hozzá: — Édesem, finom, drága, jó portéka ez, az isten engem úgy segéljen, hogy a legfinomabb, a mit itt talál. — Mit kóstál ? — Olcsón adom magénak, szi vem, potom áron — 56 forint méterje. Nem is pénz ebbe a drága világba. . . A beteges asszonyból fölszakad egy sóhaj: — A szegény ember mahónap má egy ingöt se vehet. . . 56 fo rint f Nagyon drága az édösanyám... — Hét mit ajá! érte ? A sápadtarcu hallgat. Gondolkodik. — 45 forintért viszek belőle öt métert. . . — A' kevés angyalom. Neköm is többe van. 50 ért nem bánom vigye az isten hírével. Ez az utolsó ára. . . A sápadtarcu asszony újra felveszi a sifont, megsimogatja, öszszegyüri: — 48-at adok érte. A kocsin egy harcsabajszu magyar búslakodik. A lovát árulja, a rossz, öreg gebét, amely ott álldogál hókadt fejjel a saroglya mögött. Odamegy a kocsihoz egy kövér atyafi. Végignézi a lovat. Megkerüli. — Hogy ez a ló ? — Kilencezer forint . . . lassan, komótosan leméri neki az'1 öt métert. szokott lenni. Éppen eladott egy vályút, annak az árát rakja be be szép kényelmesen a többi bankó mellé. — Hogy megy az üzlet, öreg ? — Háj, édös uram, — ment az: már jobban is . . . — Hány éves ? — Fiatal az, tessen megnézni] és megy, mint a paripa . . . A kövér atyafi hümmög, kételkedik. — Olyan az kérőm, mint a vh rágszál . . . És még a szeme se rezdül megj a magyarnak, amikor a rossz ge~ bére rámondja ezt a szentenciáié
