Bácsmegyei Napló, 1922. augusztus (23. évfolyam, 208-236. szám)
1922-08-11 / 218. szám
f é oiđal. BACSMEGYEI NAPLÓ A leadom sakkverseny — A feiítojiik fordult után — A hatodik forduló szenzációja Rubinstein első veresége. A lengyel nagymester Atkins angol mester elegáns támadókombmációjámtk lett áldozata. Vidmar ezúttal is győzött még pedig erőteljesen keresztülvitt támadással Yates ellen. Capablaricá is megnyerte játszmáját Bogoljubov ellen, aki harmadik vereségét szenvedte és ezzel Atkinsszal került egy sorba. Maróczy most aratta első győzelmét Sznoszkoborovszki ellen, a régi mestergárda valamikor félelmetes versenyzője ellen, aki hosszú pihenése jután már nem a régi ellenfél többé. Dr. Tartakover győzött az olasz Marotti ellen, áld ma hatodik nulláját szerezte; az ausztráliai Watson pedig első győzelmét aratta a kanadai Morrisinon. Érdekes eseménye a hatodik fordulónak Aljechin első remisje a — komolyan számba nem vehető — iWahltuch-kal szemben. Remis lett továbbá az Euwe—Rétijátszma is. A versenyzők állásai ä hatodik; forduló után: Aljechin. Vidmar 5 és fél; Capablanca 5 (1); Rubinstein 4 és fél; dr. Tartakover 4; Réti 3 és fél; Bogoljubov, Atkins 3; Yates 2 és fél (1); Maróczy 2 és fél; Morrison, Wahitueh 2‘ Euwe, Watson 1 és fél; Sznoszkoborovszki 1; Marotti 0-Itt adjuk Réti Richárdnak Yates angol bajnokkal játszott érdekes játszmáját. Világos: Réti. Sötét: Yatcs. 1. d'i—đ4 d.7—dö, 2. c2—c4 e7—e6, 3. Ebi—e3 Hg8—f6, • 4. Fel--g5 Ff8—e?, 5. e2—e3 0--0, 6. Hgl—f3 Hb8—d7 7. Bal—cl b7—b6,8. clXdö eöXdö, 9. Ffl—b5 Fc8—b7, 10. 0—0 a7—ab, 11. Fb5—a-i b6—5, 12. Ea4—b3 Ba8—c8, 13. Hf3—e5 c7—c5, j!4. He5Xd7 Vd8Xd7, 15. d-lXc5 Bc8Xc5, 16. Vdl—dí Bf8—c8, 17. e3—el Vd7— g4, 18, Fg5—e3 döXel, 19. Bel—dl h.7—h6, 20 h2—h3 Vg4>—g6, 21. Hc3—e2 a6—ad, 22. He2—f-í Vg6—f5, 23. g2—gí Hf6Xg4? 24. h3Xg4 VfőXgi-K 25. Hf4—S2 Vg4—f3, 26. Vdl—15 Bcö—h5 (Jobb volt Bc5—c7), 27. Vd7Xe7 Bc8—c6, 28. Fb3Xf7-j- Kg8—h7, 29. Ve7—e8 Bc6—c8, 30. Ff7—g6-r és matti Radikális-demokrata választási paktum készül A tíszíviseSok osztályozása. — Az olasz követ is Marienbádba megy ! tegóriát állítja fel: 1. teljes egyetemi Ivégzettségű tisztviselők; 2. teijes középiskolai végzettségűek; 3. . középiskolai végzettség érettségi Vizsga né! kül; 4. legalább négy középiskola osztály. A kategóriák csoportokra ősz lanak, és pedig az első 6, a másodil 5, a harmadik 4 csoportra. A fizető sek az első kategóriában 3900 dinár tói 12.000 dinárig emelkednek, a má sodikban 3000—9000 dinárig, a kar ;madikban 2500—7200 dinárig. Az ál 5 larni tiszviselök adóját a következőiképp állapítja meg a törvényjavaslat 14000 dinár fizetésig 1 százalék !4001—7000 dinárig 2 százalék; 700: I dinártól 10.000 dinárig 3 százalék f .10.001 dináron felül 4 százalék. A ja f vaslat egyéb rendelkezései változatta ' nők maradtak. I A törvényhozó bizottság augusztus f 15-én kezdi meg a javaslat tárgyalá i sát. Döntőbíró dönt. a vitás jugo szláv-magyar határkérdésben i Beogradból jelentik: A »Pravda« [közlése szerint augusztus 14-én Genf [ben Himons döntőbíró elnöklete alat ! konferencia lesz, mely az S. H. S. ki irályság és Magyarország között a sn [ boticai, borgosi és az úgynevezett hä romszög határ megállapítása kora felmerült vitás kérdésekről fog tanács kozni. A konferencia után Himpn: döntőbíró határoz; akinek ítéletét ugj az S. II. S. királyság, mint Magyar ország végre fogja hajtani. A király elhalasztotta utazását i Beogradból jelenük: Sándor király f elhalasztotta marienbadi utazását jminthogy a; ljubljanai szokolünnepsé Egeken a királynéval együtt részt óhaj A sok cáfolat ellenére még mindig5 kisért a közvéleményben a radikálisoknak a demokratapárt egy részével ■ való fúziójának kérdése. Most a Szarajevóban megjelenő »Srpska Pujecs< (foglalkozik egy feltűnést keltő cikk • keretében a kérdésró'l, amely megállapítja, hogy a Pribicsevics-csoport és í Pasics között valóban közeledés történt, de fúzióra még sem fog sor kerülni. Viszont számolni kell a radikálisok és demokraták együttműködéséinek lehetőségével a választások tartamára, de csak a volt osztrák-magyar területeken, ahol mint az állameszme ; hordozói együtt veszik fel a kíizdeljmet Radicsékkal szemben, j A demokratapárt balszárnyának akciója ügyéb.en az »Epocha« közöl ér; dekes interjút Csubrovics képviselővel, aki a meginditandó»Borba« cimü ; lap szerkesztőjének van kiszemelve. Csubrovics kijelentette, hogy a baloldaliaknak nincs szándékuk kilépni a : pártból, csak a párt elvi programújának megvalósításáért küzdenek, lapjukban pedig élni fognak a kritika jogával a közélet és kormányzat min- I den kérdésében. Az isj tisztviselő törvény. I Jelentettük már. hogy a király jóváí hagyásával a ttörvényegységesitö mijniszter már beterjesztette a szkupsti'nának a; kormány törvénytervezetét ja tisztviselői pragmatikáról. A tör:vény végleges megszövegezése előtt a kormány a tisztviselőszervezetek képviselőivel az eredeti javaslat néhány fontos módosításában egyezett meg. * A módosítások a tisztviselők osztályozására és a fizetésiekre vonatkozónak. A törvény a következő négy ka-Anekdoták Irta: BAEDEKER n. Szívesen foglalkozom még néhány percig a könyvvel, amelyről tegnap írtam. (A Világirodalom Anekdotakincse.) Az élet most oly szomorú, hogy az ily vidám és okos könyv nemcsak a könyvespolcnak gazdagodását, hanem a kedélyünk felfrissülését is jelenti. S a szellemünk is megtalálja mellette a számadását, mert olyan kitűnő emberek szerepelnek benne, akiket régóta tisztelünk s olyanok is vannak közötük, akiket barátainknak tekintettünk mindig s most inág közelebbről ismerkedünk meg velük. A könyv mindenesetre nagyon jól, tudniilik tudósokkal s azok közt Voltaire rel, az emberiség egyik iegkiválóbb szellemével kezdődik. Én ugyan a Calas védőjét és a Nagy Fridrich barátját az írók közé osztottam volna be, mert a »Candicle« szerzője a tagadhatatlanul nagy tudása és bölcseleti mélysége ellenére is inkább volt iró mint tudós, inkább hőmmé de lettres mint savant, de nem pörlekedek az Anekdotakincs szerkesztőségével és akceptálom őt tudósnak, bár ugyanennyi joggal Goethe-t és Schillert is a tudósok közé lehetne beállítani. S bizonyos, hogy Voltaire többet tudott — valamint a két nagy német költő is — akárhány tudósnál, de az egész egyénisége (s ezt valószínűleg a szerkesztő urak is igen jól tudják) inkább, sőt eminenter: írói volt. S egy igazándi franciának épp oly kevéssé fog eszébe jufni VcJtaire-ről mint tudósról beszélni, mint ahogy a magyar közönség egyetlen tagja se fogja Pulszky Ferencet, a nagy tudóst, mint költőt emlegetni, bár ez a jeles emberünk verset, regényt, sőt drámai müvet is irt. Mert Pulszky még inkább tudományos egyéniség, mint Írói. Ez a két név azért került össze, mert ínind a kettőről bőven közöl anekdotákat az Anekdotakincs és pedig csupa érdekeseket. De a Voltaire-ről szólókat kedvem volna kiegészíteni egynéhánnyal. Elsősorban a leghíresebb mondásával: IP22. augusztus 11. venni. Ezért Pasics utazása is halasz« tást szenved. Így a lejárt csehszlovákjugoszláv konferencia meghosszabbításának augusztus 14-én Prágában tervezett aláírása is elmarad, amely dátumot pedig még ezelőtt két esztendővel a konvenció beográdi aláírásakor állapítottak meg. Manzoni gróf is Marienbadbaj megy. Beogradból jelentik: Manzoni gról az eddigi beográdi olasz követ néhány nap előtt visszatért Rómából Beograd« ba, hogy itt várja be visszahívó levelét. Megérkezése után látogatást tett Pasics miniszterelnöknél, másnap pedig Bledbe utazott, ahol a király audiencián fogadta. Bledböl még viszszatér a követ Beogradba, de néhány, nap múlva elutazik Marienbadba. Politikai körökben élénken kommentálják Manzoni gróf utazásait. Különösen azt tartják szembetűnőnek, hogy a követ marienbadbi tartózkor dása ugyanarra az időre esik, mikon f ott a kisantant vezérpolitikusai ta* ] nácskozni fognak. Ez kétségtelen jele [ annak, hogy Olaszország nagy érdek« lödést tanúsít a kisamant politikai tervei iránt, esetleg befolyást akar gyakorolni a tanácskozások mene« 5 téré is. Manzoni gróf különben beográdi \ működése alatt az olasz-jugoszláv közeledés politikáját képviselte és viszjjszahivását is ezért erőszakolták ki a, nacionalista körök. Remélhető, marién; badi szereplése sem fog rácáfolni erre. A katolikus egyházi szertartás nyelve. Beogradból jelenük: Jeglics, Bauen és Akszamovics katolikus püspökök, akik tagjai a vatikáni konkordátum I megkötésére kiküldött bizottságnak, al »Növi List« értesülése szerint kije- I lentették, hogy a konkordátumban garantálni kell az S. H. S. állam részére az összes katolikus templomokba^ az ószláv egyházi nyelv használatát, Az idézett lap értesülése szerint viszont a katolikus egyházközségek legnagyobb része az élő népnyelv bevei'zetését követeli. Si Dieu si existait, il fandruit l’inventer. (Ha Isten nem létezne, fel kellene őt találnunk.) Nincs állítása Voltaire-nek, amely ennél jellemzőbb volna. Még két apróságot jegyzek itt fel s ajánlom a szerkesztőnek, hogy vegyék fel őket a könyvük második kiadásába. Mert bizonyos, hogy e szeretetreméltó könyv rövid idő alatt uj kiadást fog érni. Egy angol úriember, Richard Twiss, amikor Svájcon keresztül Olaszországba utazott, útközben meglátogatta Jerneyben Voltaire-t s arra kérte, írjon be valamit az emlékkönyvébe. A nagy iró ezt a mondást jegyezte bele: An Englishman, whoe goes to Italy, leaves man, to see pictures. (Az angol, aki Itáliába megy, elhagyja az embereket, hogy képeket nézzen.) Nem kiválóan jellemző ez az állítás magára Voltaire-re s azonkívül még az olaszországi utazókra és különösen az angol turistákra? A másik apróság Voltaire utolsó párisi utazásáról szól, az érdekes ember érdekes életének az utolsó esztendejében. Ez az utazás valóságos d'adalut volt s az egyes állomások postamesterei azzal ünnepelték koruknak legnagyobb szellemét, hogy személyesen hajtották a lovakat egyik stációtól a másikig. E postamesterek egyike azonban már nagyon elaggott és reszketőskezü öregur volt, akinek nem lehetett része a kitüntetésben. A fiának adta hát kezébe a gyeplőt ezekkel a szavakkal: — Légy óvatos és figyelmes, gondolj mindig arra. hogy ki ül a kocsiban s hogy Európában tiz király van, de csak egy Voltaire! Kantról is igen kedves apróságokat tartalmaz a kötet, de hiányzik belőle a következő: A kitűnő bölcsész nem igen mozdult ki Königsbergbői, de egyszer valami családi dologban muszáj volt elmennie hazulról egy nem éppen messze-városba, ahol a table d‘höte-nál ebédelt. Szemben vele egy igen különös modorú pasas ült, aki,mikor a ragoüt-t föltálalták, fogta a borstartót s az egész tartalmát beleszórta a tálba ezzel a meyokolással; — Csak erősen borsozva jó ez az étel! A königsbergi bölcs erre kihúzta zsebéből a bumótszelencéjét, annak egész állományát belóditotta az étel közé s igy szólt: — Én meg burnótta! szeretem! A jeles tanár nemcsak a katedrán, a fehér asztalnál is tudott leckéztetni. A Moliére-ről szóló apróságok között még elfért volna a nagy vígjátékira mondásai az orvosokról, akiknek tudvalévőén nagy ellensége volt s akiket gúnyolni meg nem szűnt. — Az orvos — mondta — az az em bér, akit azért fizetnek, hogy a beteg ágya mellett mindaddig fecsegjen, amig a páciensét a természet meg nem gyógyítja vagy az ő Orvossága meg nem öli. Szándékosan nem idézek egyetlenegy anekdotát se ebből a —sans phrase — hézagot pótló könyvből mert nem tartom lelkiismeretes dolognak az iró részéről azt a kényelmes eljárást, hogy a könyvet annak a kivonatolásával ismertesse. Helyesebbnek gondolom, ha az iró, aki könyvismertetést ír, a magáéból is ád valamit s én azért iktatok ide egynéhány anekdotát, hogy a szerkesztőknek kedvet csináljak a mü kibővítéséhez. Mily óriási anyagot kaphatnák ők az olvasottabb nőtársaktól, akik könyvtárakkal is rendelkeznek, s akiknek a nagy tudásuk a segítőtársuk, ha én (a tudatlan és jóformán könyvnélküli iró) is ismerek olyan adomákat, amelyek a kétségkívül gondos és szorgalmasan búvárkodó, szerkesztők figyelmet elkerülték! Természetesen ezen a helyen csak arra a néhány kiválóságra vonatkozó jellemző anekdotákat elevenítek föl. akikkel ez az első kötet foglalkozik. A Boilean-ról szólók között helyet kaphatott volna például szerintem a következő: A jeles költő komolyan összekoccant a fivérével, aki magasrangu papi személy volt s a közös barátaik azon voltak, hogy kibékítsék őket. A rábeszélésükre, hogy a béküléshez ő tegye meg az első lépést, Boilean igy nyilatkozott: — bzivesen megbocsájtok neki, mert ő volt goromba én, hozzám, De ha .én követ-1 11 tem volna el vele szemben udvariatlan; .1 ságot, sohase bocsájtottam volna meg : magámnak. Az idősb Dumas-ról persze éppen tíz; szer annyit lehetett volna följegyezni, mint amennyit az oekonómikus szerzők hoztak, hiszen ennek a könnyelmű embernek az egész élete egy nagy adomatár volt! Az olvasót mindenesetre megvigasztalhatja a szerkesztői előszó amaz ígérete, hogy azokról, akiket az első kötet tárgyal, a későbbi kötetek is fognak' még adomákat hozni. Talán az alábbiak’ közül belekerül valami e későbbi kötetekbe. Mikor a lányát férjhez adta, a közjegyzői okmány aláírása eelőtt közvetlenül e szavakkal fordult a fiatal párhoz: — Nos, a vádlottak semmit se hoznak föl a védelmükre? Egy váltó aláírása után, amelyre néhány száz frankot kapott kölcsön, igy sóhajtott fel: — Istenem! Milyen különös az élet! Ez a darab papiros az imént még húsz centime-ot ért (ennyi bélyeg volt rányomva) s most nem ér egy fityinget sei Ezt a mondást minden iró- és művészbohémre ráfogják, de egészen bizonyos, hogy Dumas-tól ered. A termékeny regényíró hires nagyevd volt s fogadott egyszer egy barátjával, hogy 500 frank áru ebédet megeszik. Gondolhatják, milyen ebéd volt ez akkor, amikor egy beefsteak tojással a legelőbbkeelő vendéglőben se került többe két (mondd: kettő) franknál! S Dumas a fogadást megnyerte s még a gyomrát se rontotta el. Porcher, a claque akkori vezére, igy szólt egyszer a hires íróhoz: — Kedves Dumas ur, én már oly sok sikert szereztem önnek s igazán olyan hü tisztelője vagyok, mint senki más Párisban, méltasson engem a barátságára, tegezzen engem! Dumas nem gondolkozott sokáig s igy szólt: — Jól van, kedves Porcher, adj kölcsön busz aranyat! (Még egy cikk következik,)]
