Bácsmegyei Napló, 1922. augusztus (23. évfolyam, 208-236. szám)
1922-08-10 / 217. szám
4. oldal, BACSMEGYEI NAPLÓ 1922. augusztus 10, Városi gazdaság a palicsi földműves iskolából Amint emlékezetes, a suboticai városi tanács javaslatára a közgyűlés elhatározta a palicsi földművesiskola megszüntetését. A rég működő iskola feloszlatását több ok tette szükségessé. Elsősorban is a palicsi foldmüvesiskola legtöbb növendéke a múltban arról a területről került ki, amely a trianoni békeszerződésben megáiiapitott határok szerint most Magyarországhoz tartozik és igy ezek a növendékek szükségszeriileg távol maradtak a földművesiskolától. Az iskola részére rendelkezésére bocsátott föld túlnyomóan homokos és igy nem megfelelő, mert a környékben másutt inkább agyagos a talaj, ami egész más megmüvelési módot igényel. Mindezeknek az okoknak alapján a március 30-iki közgyűlés elhatározta a palicsi földmüvesiskola megszüntetését. Most érkezett vissza a városhoz a földművelésügyi minisztérium határozata, amely jóváhagyta c palicsi foldmüvesiskola megszüntetését és elfogadta a közgyűlés indokolását is. A városi tanács szerdai ülésén foglalkozott ezzel a kérdéssel és tárgyalt arról, hogy a most már végképp felszabaduló tekintélyes területet mire fordítsa. A tanács hosszabb vita után úgy határozott, hogy a palicsi földművesiskola területén ujabb városi gazdaságot létesít. A város eddigi gaz' daságai ugyanis nagyon szépen működnek és jövedelmeznek is a városnak. A rendőrség nagyszerűen vezetett kertgazdasága pedig a suboticai piacot annyi terménnyel látja el, hogy lényegesen hozzájárul az árak leszállításához is. Ezeken a példákon felbuzdulva határozta most el a város ujabb gazdaság létesítését. Az uj városi gazdaságot a palicsi foldmüvesiskola tanára, Bem Lajos, fogja vezetni, felügyeletét dr. Holtmann Kálmán gazdasági tanácsos látja el. Szó van arról is, hogy ez a gazdaság szolgál majd idővel esetleg a városi tisztviselők természetbeni ellátására, amiről a drágaság folytonos emelkedése miatt legutóbb többször volt szó. Hogy az iskola rendelkezésére áHó föld nagy része homokos, nem történt még végleges döntés az irányban, hogy mezőgazdaságot iétesitenek-e a területen vagy pedig szőlőgazdaságot. Subotica foglalkofzik azzal a tervvel, hogy a várostól 1 elszakadt szőlők helyett újabb szőlőgazdaságot létesít és nincs kizárva, {hogy igy a palicsi földmüvesiskola \területén már meglévő szőlőbirtokot {bővítik ki. S. H. S.—magyar gazdasági tárgyalások Pécsett — Gazdasági közeledés a két ország között — A magyar kormány úgyszólván már az összes utódállamokkal vasút és forgalmi egyezményeket kötött a kölcsönös áruforgalom simább le bonyolítása érdekében. Egyedül csak az SHS királyság felé nem találta meg eddig Magyarország a gazdasági közeledés útját, holott kereskedelmi érdekei egyenesen a Jugoszlávia felé való áruforgalomra utalják elsősorban. Úgy a jugoszláv, mint a magyar kormány azonban, úgy látszik, most jobb belátásra jutott, mert amint Pécsről jelentik, a napokban az ottani Máv. üzletvezetőség termében nagyfontosságu tárgyalás indult meg a Máv. és a jugoszláv vasutak kiküldöttei között. Ez a tárgyalás a részletkérdéseken kívül kiterjedt az egész gazdasági forgalom lebonyolításának kérdésére is. A tárgyaláson a Máv. budapesti igazgatóságát, valamint a zagrebi vasuügazgatóságot négy-négy kiküldött képviselte. A tárgyalásnak azonfelül, hogy nagy elvi kérdésekben is sikerült megtalálni a közös alapot, az az eredménye is mutatkozik, hogy Jugoszlávia a nagyharsányi kőbánya terméskövét erősen igénybe akarja venni. A megegyezés szerint a nagyharsányi kőbányából augusztus 10- től számított húsz nap alatt 520 vaggon terméskövet szállítanak le 15 tonnás vaggonokban a pélmonostori cukorgyárnak. A tárgyalások után a bizottságok tagjai megtekintették a nagyharsányi üzemet. borúban, hanem valamennyi szövetséges. Felhívta Poincaré figyelmét Anglia és Olaszország veszteségeire, valamint Anglia adóterheire. Németország katonailag le van győzve, a porban fekszik és a belső rendet is alig képes fentartani Németország ezideig félmilliárd font sterlinget fizetett és a garancia-bizottság jelentése szerint nem tanúsított rosszakaratot. — Lényeges — folytatta Lloyd George — hogy a szövetségesek államférfiai a márka hirtelen zuhanását tekintetbe vegyék. Ezután a tanácskozás többi résztvevői szólaltak fel és végül úgy határoztak, hogy bizottságot küldenek ki Poincaré javaslatának megvizsgálására. Parisból jelentik: Mint várható volt, a londoni konferencia összetűzéssel kezdődött. Poincaré, aki rögtön az első ülés megnyitása után szólásra emelkedett, részletezte programmját s olyan messzire ment, hogy kijelentette, Franciaország szükség esetén visszaveszi cselekvési szabadságát Németországgal szemben. Valamennyi jelenlevő elcsodálkozott ezen a heves támadáson és Lloyd George elég éles szavakkal válaszolt. Poincaré érezte, hogy tulmesszire ment és a délutáni ülésen mérsékelt, majdnem békítő hangon beszélt, míg az értekezlet többi tagja arra törekedett, hogy eloszlassa azt a nyomott légkört, amelyet a délelőtti incidens teremtett A szövetséges hatalmak Lloyd George mellett. Londonból jelentik: Lloyd George:nak határozott és világos javaslata, hogy Németországnak moratóriumot engedélyezzenek, lehetővé teszi az áttekintést a konferencia résztvevőinek álláspontjáról. Lloyd George javaslata mellett nyilatkozott kifejezetten: Schanzer külügyminiszter, Olaszország nevében, Theunis miniszterelnök Belgium nevében és a japán nagykövet. Ez volt az oka annak, hogy Pounfaré azzal a kijelentéssel kezdte beszédét, hogy ő maga ugyan ellene van a moratóriumnak, nem óhajt azonban a szövetségesek ellenére cselekedni. Ezután a bevezetés után adta elő követeléseit, melyeket a moratórium engedélyezéséért felál litott. Lloyd George és Poincare összeütközött a londoni konferencián i— Olaszország, Belgiitm ás japán Lloyd Georgs mellett (Anekdoták Irta: BAEDEKER A I. Szép és jó könyvet hozott számomra tegnap a posta, csinos kiállítású illusztrációkkal is ékes, elmés könyvet, amely ele,é'ől végig vonzó, s egyszerre tanulságos és mulatságos. El is olvastam nyomban és »egy turban«, s hálából az élvezetért, amelyet nyújtott nekem, írok róla és idejegyzem a teljes címét: »A Világirodalom anekdotakincse. Szerkesztik Lambrecht Kálmán és Varró István. Első kötet. Képletekkel. A Viláeirodalom könyvkiadóvállalat kiadása. Budapest. 1922.« Nem ismerem a szerkesztőket, de azt látom és szívesen állapítom meg, hogy a dolgukat értik. VaJószinüieg azt vallják, amit én is hiszek, hogy azt a kicsi műfajt, amelyet magyarul adomának s még magyarabban — mert érthetőbben — anekdotának hiv-{ nak, nem kell lebecsülni. Az adoma, ha finom és jellemző, nemcsak mulattat, de a kultúrtörténetet is gazdagítja s nagyon alkalmas arra, hogy a nagy embereket, akik máskülönben a távolban fénylenek tőlünk, közei hozza hozzánk. Deák Ferenc talán azért tudott olyan közel férni a magyar lélekhez, mert igen sok jellemző adoma keringett róla közszájon, s mert ő maga a leejobbizü anekdoták j legjobbizü elbeszélője volt. S amikor' valamelyik képviselötársa úgy nyilatkozott, hogy egy jó adoma többet Ér egy rossz frónbeszédnél, aligha- \ A londoni konferencia első üléséről csak ma érkeznek a távirati jelentések. A hivatalos táviratok szerint a hétfő délelőtti és déultání ülésen Poincaré tette meg előterjesztéseit. Vázolta Franciaország siralmas állapotát és azt a helyzetet, amelyet a németek moratóriumkérvénye eredményezett. A francia miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Németország önmaga hibás a márka zuhanásában és ő maga az oka, hogy képtelen külföldi devizákat szerezni. Mihelyt a jóvátételi bizottság moratóriumot ad Németországnak, a szövetségeseknek ellenszolgáltatásiképpen kiadós zálogokat kell követelniök, mint a birodalom belső gazdálkodá sának ellenőrzése, az állami üzemek kihasználása, az állami erdők kitermelése, részesedés az ipari társulatok jövedelmében stb. Poincaré állandóan csak Franciaország háborús tértiéiről és szenvedéseiről beszélt és hangsúlyozta, hogy ha Franciaország egymagában járt volna el, szigorúbb rendszabályokhoz nyúlt volna. Hozzáfűzte még Poincaré, hogy ettől az alapelvtöl nem tér el. Lloyd George állott fel Poincaré után és válaszolt a francia kormányelnöknek. Emlékeztette, hogy nem csak Franciaország szenvedett a háanekdotáira gondolt. Az se lehetetlen hogy a népszerűségét inkább köszönhette az adomázó kedvének és főleg fa saját egyénisége anekdotikus beállításának, mint a húsvéti cikknek, vagy a felirati beszédének, amelyek inkább tekintélyt szereztek neki, mint népszerűséget. Lambrecht és Varró urak, az elő szavú'* is elárulja, szeretette! fogtak hozzá a feladathoz, amelyet maguk elé tűztek, s ami műt,; tót eddig adtak — a kétségkívül sok kötetre tervezett mü első kötete —, az biztató Ígéret a jövőre nézve. Ez a munka, ha nagy arányokban folytatják és monumentálissá válik, bizonnyal egyike lesz a magyar közönség legkedveltebb olvasmányainak, s a köteteit érdeklődéssel fogják forgatni azok is, akik a jeles magyarokra vonatkozó apróságokra kiváncsiak, s azok is, akik a nagyvilág kiváló embereit jellemző anekdotákat óhajtják megismerni. A könyvet a szerkesztői Tóth Béla emlékének, a kitűnő polihisztor szellemének ajánlották s az ő modorában szerkesztették. Tóth Béla a magyar anekdotakincset dolgozta föl hat kötetben, Lambrecht és Varró a világ anekdotáit — persze csak a nagyon jókat és a kiválóan jellemzőket — óhajtják összegyűjteni. A magyar faj különösen adornakedvelö, s a magyar ur különösen adomázó. Alig van jelentékenyebb magyar politikus, iró, művész, tudós, akiről ne beszélnének több-kevesebb jellemző apróságot, s ha ez érdekes vállalat megindítói mindazt a jót, ami kimaradt a Tóth -^ ß pompás humorral előadott Béla- hat -kötetéből, s mindazt, amit ezen a téren e kötetek megjelenése óta a magyar géniusz produkált, ki akarják adni, akkor nemcsak kedvet és kitartást kívánok nekik e nagy munkához, de elegendő papirost is! Adja az Isten, hogy legyen nekik elég, de ha látom, hogy a progranimjukba föl: vették azt az egész nagy anekdotahalmazt, amely a müveit világ kiváló alakjainak az egyéniségéhez s a köz ég magánéletéhez fűződik, akkor igazán félek, hogy — baj lesz a papirossal .. . Hogy hány kötetet készülnek adni ebből az óriás matériából, azt talán ők se tudják, mert az anyag folyton növekedni fog a kezükben s a kézirat egyre szaporodik maid az íróasztalukon. Egyelőre csak az első kőtetet indították útnak, s az kedvező következtetést enged a következőkre, amelyeket türelmetlen érdeklődéssel fog mindenki várni, aki az elsőt átlapozta Tudósok, irók, művészek és államférfiak életét megvilágító s az egyéniségüket jellemző adomák töltik meg e kötetet, amely az első laptól az utolsóig — ami itt annyit jelent, hogy Voltaire-íől Bánffy Dezsőig — mindvégig érdemes és mulatságos. A könyv egy kicsit, erről a két névről is láthatja az olvasó, egy kissé tultarka és valamelyes rendszert hiába keresne benne az ember, s ebben is hasonlatos a Tóth Béla máskülönben igazán kiválóan becses anekdotakincséhez, amelyben emberek és korok szeszélyesen vannak össze-vissza dobálva, kuszáivá. De ha a könyvben nincs is épp rendszer, az apróságok benne mind jók, s abban különbözik a Hamlet beszédétől, hogy mig ez Polonius szerint »őrült beszéd, de van benne rendszer«, addig erről el lehet mondani, hogy »csupa okosság, bár nincs benne rendszer.« A szerzők eléggé tisztában vannak fázzál, hogy mi az anekdota, s azzal ;is, hogy melyik a jó anekdota, s igy fmelyik méltó arra, hogy könyvben, s éppen emlékszerü műben, megörö[kitést nyerjen. S itt inkább tehetném ez uraknak azt a szemrehányást, hogy meglehetősen sok nagyon jellemző adomát kihagytak (vagy a későbbi kötetekre hagytak?), semmint azt, hogy bármit is besoroztak volna, ami közlésre nem volt méltó. A jó adoma főkelléke, hogy jellemző legyen. Ä cigányadoma akkor 36, ha a cigányokéra, a zsidó anekdota, ha a zsidókra, s a Beethoven-anekdota, ha Beethovenra jellemző. Bizonyosan tökéletesebb lenne ez a gyűjtemény, ha azokat az anekdotaszerü apróságokat is felölelhetné, amelyek egyes nemzeteket, fajokat, népcsoportokat, foglalkozási ágakat (jogászokat, orvosokat, papokat, tanárokat, stb.) jellemeznek, s különösen igen érdekes lenne egymás mellett látni azokat a jellemző adomákat, amelyeket egyik nép mond el a másikról s igy egyes népcsoportokat ismerni meg a másiknak a megvilágításában, — de ebbe már igazán beleszólna a papirközpont! A szerkesztők hát dicséretes mérséklettel megelégszenek azoknak az apró történeteknek és nyilatkozatoknak az összegyűjtésével, amelyek a világtörténet jeleseinek, a világirodalom ki-
