Bácsmegyei Napló, 1922. augusztus (23. évfolyam, 208-236. szám)
1922-08-04 / 211. szám
<5. 3Acsm&m nArtö 1922. augusztus 4 ' — Aaierikas faiskolai halijaik Ba*&pesteo. Budapestről iejeatis: Szerda negyrsnkét amerikai egyetemi '.hallgató, érkezett Budapestre. Az amerikai diákok meg fogják tekinteni Magyarország nagyobb városait is. A viiásbúzatermése. Rómából jelenük. v\ nemzetközi mezőgazdasági intézet muH héten tette közzé — a kormányok jelentései alapján — termésjelentásét. Esze cint a világ búzatermése, Oroszországtól eltekintve, 39.5 millió tonna lesz, ami a mim évi 36.9 millió tonnával szemben kétszázai''kos szaporulatot jelent. A tér•méstöbblet túlnyomó része Angoi-Iudiára esik, mert ott 3.3 millió tonna búzával 'termett.több, mim a műit évben. Emelkedett az Egy'eéütt-Allamok búzatermése ,is, 31.6 millió tonnáról 22.2 miiiió tonnára. Ezzel szemben az európai búzatermés ,8.2 millió formáról 7.2 trillió tonnára 'esett. , — Beepei rároí afférja a belga TšJlamofnaiivefckal. Bsogr&ábői jelen fik: ifixierstes az az affér, amely Beo*rad városa és a belga villamosvasúti .társasig között már régebben bűzösük, a beogradi villamosvasút megvái •fása, miatt. Ebben az ügyben szerdán as ígazságdgyminisztériumban tanácskozás volt, amelyen űr. Marko- J7ks Lázár igazságügyminiszter elnöklésével Mitrcvics beogradi polgármes%er és a belga villamosvasút képviseletében dr. Jovanovies Vásza ügyvéd .vettek részi; A ■ tanácskozáson megáláapoátak abban, hogy a vitás kérdésben választott bíróság fog dönteni, amelybe Beograd város községtanáéjsa és ;<■ belga villamosvasút 2—2 fajgot delegál és a választott bíróság el•stöke Tasi Róbert, a svájci legfelsőbb í-ssmmiiőszék bírája lesz. f —■ Sstrájk fenyeget a triravljei bá .«arában. Á Irbovijei bánya munkásai $0 százalékos béremelést követelnek, fezonfoan a munkásság és az igazgató-8g -közt folyó tárgyalások nem vezetr eredményre, miután az igazgató ;$4g csak 40 százalékos béremelést fiajlanáő megadni. A megegyezés péghjusuiása. r*tia,U a bányában ffetrájk' fenyeget. J —I öefeánygyáö fels*8»lé* jéváté* !Mb#£. Beogradból jelentik: Az egyedártisági igazgatóság elhatározta, hogy •fltoetoFszáebőJ a jóvátételi számla Ehetsz modern cigarettatöltö fog behozni az országba a dofelszerelésének biegészi$feére.- ►_ Fascist a szervezetek Szlavoniáitca, Osijekröl jelentik: Osijelcen, Vinjfawein és Yukaváron a nemzeti érzelmű ifjúság nacionalista egyesületeket alakított, ameb^knek szervezete és eőlja az olaszországi fascistákéhoz íbasoniaíos. A három város polgársága tfascísfe-szervezetek ellen erélyesen Ilásf, foglalt és például Osijeken rend[jfcivüli városi közgyűlést hívtak össze, Ja, szervezetek leszerelésének és eltüntetésének megbeszélése ügyében. — A fcorhétymajakásak béraozgal?ma. Mint már megírtuk, a suboticai Borbélysegédek bérmozgaímat inditot- Cak A bérmozgalora, mint értesülünk, egyelőre nem vezetett még eredményige, miután a mesterek a követeléseket «■vnv-sok hogy nem hajlandók elfogadja i, hanem azzal a prepozícióvá! állottak elő, hogy az 1920-as béralaphoz given százalékos javitfást < csatoljanak ijés ez legyen & bevezetendő bérstan■a«rt, A munkások ezt az ajánlatot •mem fogadták el, mert eszerint sok. helyütt kevesebb bért kapnának, mint tynennyit most élveznek. A tárgyalások azonban nem szakadtak meg, a munkások és a- munkaadók továbbra £s tárgyalnak és a jelek szerint valótszi-nüleg békés megegyezéssel intéződik el a bérmozgalom. (*) Próbahitseéneklat. A sombori iztgaeiiía hitközség (elöljárósága értesíti & hitközség tagjait, hogy augusztus1 p-év. pénteken este dr. Lackner Dé- Sies hitoktató prébahitszónoklatot, Bttwaj Mikié« föfeánter pedig próbafedcllst. t*r* -í (*) Karosai íffeiontések, katona! sz®!- í A Ifeege?? «efevesstäät Kárász-uradalom sála és raus rendezése. Állandó panasz j állatai biztosa. tárgyát képezte eddig a katonai felnién-j 3?C sz. tések, a szolgálat és a rang szabályozd- HIRDETMÉNY, sa. Dr. Miien Don. Oreliy beogradi ügyvéd (iroda: Kneginja Ljubica 2., telefon m ll—81, lakás Mjšarska 4, telefon 15—71) ily ügyekben legnagyobb eredménnyel jár e! és teljes jogvédelmet szerez. Elintéz azonkívül .nagyon gyorsan mindennemű letelepedési-, útlevél- és engedély esési ügye.. 5439 írt lid hölgyek figyelmébe! Megérkeztek őszi- és téli album divatlapjaim. Tiszteletid Risztics nőiszabő, Zotnborski put. 1. 5443 (*) Ma már mindenki tudja, hogy a legnépszerűbb fehér női divatszalon, Novisaci, Kiszácsi utca 20. 3937 (*' Károly orvos névjsszatért és repít. j Dr. Véessi Jenő orvosi rendelője nemi hetesek részére. Renda! délelőtt 7—tí-jg. Délután 2-íői fél 4- ig és 5—7-ig. Lakás; Cyrillmeíoda-tér 12. L emelet, Vojnich Pircska-féle Ma, (*) Br. Hejiuaa metorssigi útjáról deléseit újból'- megkezáíe. Rendel d. 8—10-ig és i. u. 2—5-ig. Rudics-u. 2. Röntgen. ' 3747 {*) Or- Kosztolányi Árpád orvos rendel WilsoBova-ulica 34. szám alatt (a poi''.-iskola mellett) csecsemő- és gyermekbetegeknek délelőtt 8—10-ig, bőrés nemi-betegeknek délután ‘43-tól fél 5- ig és fái 7-től,fél 8-ig. (*) Fehér a ago! és {randa ndl divatszalonját. Novisad, Ktssácsi-níica 20, tekintse meg. 3937 (x) i, H. Ovadia beográdj ügyvéd, telefon 1548., Kralja Milana 9 (az udvarban). Interveniál minden ügyben a hatóságoknál. Levelű, szerbül, magyarul. 3748 * «■» « mm* mmm »mm m»m mmmm m Kehrliug ayerie Szlaveaeakó bajnokságát. A Kassai Sport Klub nemzetközi versenye budapesti, brünni, prágai és kassai versenyzők résztvétele mellett zajlott lé. Szlovenszkó férfj egyes bajnokságát Kehrling (MAG) nyerte. Isméi győzött az F. T. G. Az F. T. C. ezúttal Helsingborgban szerepelt és 3 :1 győzött. Mind a három goalt Schwarz rúgta. A svéd atlétikai játékok második napja. A Stockholmban lebonyolított atlétikai verseny jó eredményét nagyban befolyásolta az esős időjárás. A főérdeklődés az 1609 m-es sík futás felé fordult, melynek diját, a Dickson-serieget, a műit évben 4:13.9 alatt Nurmi nyerte meg. Az idén Nurmi nem startolt és az ő távolmaradásával erős küzdelemre számítottak Luügreen és a kétszeri legyőzője, Edgar Wide között. A verseny azonban nagy meglepetéssel végződött, Lundgreen 4:24.2 alatt győzött a 4:2ő-ot futó Söderbom előtt és még Alsírand (4:27.9) is megelőzte a neg!'ediknek beérkezett Widet. — Az ötezer méteren Backmann 15:11.5 alatt győzött Bergström (15:25) előtt. A négyszázméteres síkfutásban Engel ah I igazolta a jó formájáról elterjedt híreket és a szakadó eső dacára 49.9 kitűnő eredménnyel győzött Branting és Stein fölött. — A maratoni versenyben Kinn 2:30:12.3 alatt előzte meg a 2:46:5G-et futó Gustavsoní. A meeting többi eredményei: sulydobás: l. Jansson 13.69 m., 2. Nilsson 13.08 m; diszkosz: Eríkson 39.74 m: rúdugrás: Thiirén 3.50 m; 100 m. silriutás: 1. Sandström 11.2 mp., 2. Li!|a 11.3 mp., 3. Oesterdahl 11.4 mp. Engdahl az előfutamban Liljátd! vereséget szenvedeti T örköiypálinka eladás. Kárász Testvérek szekvesztált horgos! ^birtokán 11 hl. törkölypálinka kerül eladásra. Az Igazságügyi Minisztérium 1922. július li-i C. 5920. sz, engedélye alapján az uradalom állami biztosa ezt a mennyiséget eladásra bocsájtja közvetlen megegyezés alapján a vevővel, esetleg részietekben is, amelyek azonban 50 liternél kisebbek nem lehetnek, a mndenkori piaci áron. A vásárolni szándékozók forduljanak az uradalom állami biztosához. Horgos, 1922 julius 30. A horgos! szekvesZtált Kárász 5433 uradalom állami biztosa, Sobodca Város Tanácsa, HIRDETMÉNY. Suboticá Város Tanácsának évenkint a város tulajdonát képező szarvasmarhák részére 10—11 vagon zabra van szüksége, melyet nyilvános árlejtés utján szándékozik beszerezni. Felhivatnak mindazok, akik a fenti mennyiség szállítására vállalkoznak, hogy zárt Írásbeli ajánlatukat 1922. augusztus 20-i déli 12 órájáig a Városi Gazdasági ügyosztályban (Városház II. emelet 129) nyújtsák be. As esetről-esetre megrendelt részmennyiséguek leszállítása 48 érán belül kell, hogy történjék a városi raktárba, hivatalos leaiérlegelés alapján, A szállítandó zabnak tisztának, rostáknak, szagmentessek és száraznak keil lennie, A mennyiben a beszállított, zab minőségileg meg nem felelne, vagy a beszállítás 48 órán belül nem történnék meg, a városnak jogában áll a szállító óvadékából a szükséges mennyiségei beszerezni s a szállító köteles az óvadékot az erre vonatkozó íeiszólitás vételétől számított 8 napon belül az eredeti összegre kiegészíteni. Az árlejtés a szállítóé anézve azonnal. a városra csak a hatósági jóváhagyás után válik jogerőssé. A város fenntartja magának azt a jogot, hogy az ajánlatok közül arra vaió tekintet nélkül, hogy melyik előnyösebb, szabadon válasszon. Egyéb feltételek a gazdasági ügyosztályban a hivatalos órák alatt megtudhatók. Subotica, 1923. augusztus 1. 5464 Városi Tanács.» ÜSS 'S Subotica Város Tanácsa, í7296—1922. tan. sz. HIRDETMÉNY. _ A vadászati törvény 2. §-a alapján mindazok a birtokosok, akiknek birtoka egy tagban vagy .részletekben a 200 kát. holdat meghaladja, vagy mnlđazok a birtokosok, akiknek 50 hóid birtokuk van s vadászat céljaira másokkal társulnak; a vadászatnak legalább 200 kát. holdon való üzésére, jogosultai: arra, hogy az illető területen kizárólag ok vadászhassanak:. Mielőtt a vadászterületek bérbeadása bekövetkeznék, amelyre hamarosan sor kerül, a városi tanács kötelességének tartja, hogy megállapítsa, hogy mely területen folytatja a vadászatot az illető földbirtok tulajdonosa vagy annak helyettese. Felhivatnak tehát mindazok, a kiknek a vadászat üzésére kizárólagos joguk vau, hogy ezt 1922. augusztus 22-e déli 12 órájáig a városi gazdasági ügyosztályban (Városháza, II. em. 129.) jelentsék be, mert ennek az időnek leteltével további bejelentések nem vétetnek fgyelembe. A vadászatra való jogosultságot a rendőrkapitányság igazolványává! kell bizonyítani, de ily régebbi igazolványok is elfogadtatnak, ha a rendőrkapitányság megállapíthatja, hogy a kérdéses birtok kiterjedése egy tagban a 200 kát. holdat meghaadja. A bizonyítékok beszolgáltatása után kötelesek azok a birtokosok, akik a vadászat üzésére engedélyt nyertek, birtokuk mindanégy sarkára vadászattilalmi táblákat elhelyezni, mert ellenkező :seiben olybbá tekintetik, mintha a birtokán másnak a vadászatot nem tiltaná meg. Subotica, 1922. Julius.29. 5463 A Városi Tanács, NovisadÉ tőzsde, augusztus 3. Irányzat szilárd. Búzában, árpában, kukoricában, zabban, lisztben, korpában és mézben történtek kötések. — Bácskai ó-buzát eladtak 421.50, uj-zabot 315, bácskai kukoricát 320, szerémit 330, nullás-lisztet 587.50, 2-es főző-lisztet 562.50, 6-os kenyér-lisztet 464.50, korpát, bácskait, 195, akácmézet 1800 dinárért. Beográdl tőzsde, augusztus 3. Páris 672.50, Genf 1580, Milánó 374.70, Prága 203, Berlin 10.47, Bécs 0,15, Bukarest 58.50, Budapest 3.70. Zürich, augusztus 3. Zártat. Berlin 0.61.50, Newyork 526.25. London 2341, Páris 42.90, Milánó 239.750, Prága 1290, Budapest 01750, Zagreb 155, Varsó 008, Bécs 000.875, bélyegzett 00125. Budapest, augusztus 3. A tőzsdén szüu neteít a valuta- és devizaforgalom. Állatsrpes: veErtás! Állasa! felügyelet 9 ►TU/ 4 SZERUMTERMELŐ-INTÉZET BEOGRAD—SUBOUCA VÉPjEGY. süBeönreni; PATEIASEUCM )' r SSSOTISA. SERUM^ i*L..SZÄKOE SSEOCítAB Í71. 2CBOTKA <9, Első hazai intézet, melyaz összes állat* oltóanyagokat és sserasaokat kizáró lag hazai baktériumtörzsekből termeli. Termelünk és szállítunk védő- illetve gyógyító oltóanyagokat és szérumokat minden mennyiségben és mindenkor teljesen friss állapotban a kővetkező betegségek, u. ni. Lépfene, »srtésarbáne, sertéspestis, (Mriésvén) serlésseptikacada, Mimaíikolere, aiirigykdr (peíecskór) gereegß» üszők, járványos elvetélés (abortus) várban és fertőző tüdőlob ellen. Készítünk továbbá TdbereaHat és Oplitalniiní, végű! Marist egerek és Haiint patkányok irtására. Díjtalan kórmcgállapiíás! Bijtaeaíes felyiíáge* rítás minden szakkérdésben. Férfi és r.oi ruhákat 100 év óta fest és tisztit r~ { $$$$( I Éjt? Hesvéth István í kelmefestő és vejjrytisaiiió gyárai Scmhor, | kékfestő gyárától kérje a mintát és ejáülatet rsFEIL ATELIA” BÉÍ.YEGKERESKBDÉS — SZÉCSI E SUEOTSCA,FŐPOSTA MELLETT VÉTEL - ELADÁS -CSERE KeresífciKeevéícirehEs náltjugftsiiávbélyegeket teUntetaőkSUskisdásekrabátmilym« onyisézben £047