Bácsmegyei Napló, 1922. augusztus (23. évfolyam, 208-236. szám)
1922-08-21 / 227. szám
4. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1922. augusztus 21. Tűz a Máv. budapesti északi főmüfaelyébee — Háromnegyed milliárd a kár — Méreteiben hatalmas tűzvész pusztított szombaton a Máv. budapesti kőbánya-uti északi főműhelyének telepén. A tűz az erős szélviharban rohamosan terjedt s mire lokalizálni tudták, milliós károkat okozott. Keletkezésének oka ezideig még ismeretlen. Szombat reggel félhat órakor a telepen cirkáló éjjeliőrök vették észre, hogy az 5-ös számú kis fényezőmühelyből füst tódul kifelé. Mire az épülethez értek, annak teteje mér lángokban állott. A gyári tűzoltóság 6 tiszt vezetésével és 150 főnyi legénységgel azonnal a tűzhöz sietett, de mire munkához kezdhettek, már az egész fényező lángtengerben volt. Értesítették a fővárosi tüzőrséget, mire kivonult a központi és X. kerületi tűzoltóság gőzfecskendőkkel, teljes fölszereléssel. A szomszédos gyárak önkéntes tűzoltói is elősiettek. Ekkor azonban már a közvetlen közelben fekvő nagy fényezömühely, asztalos- és kérpitosmühelyek is lángot fogtak. A szélvihar olyan heves volt, hogy a tüzet átvitte az 5-ös fényezővel szemben fekvő raktárépületekre is, amelyekben több százmillió korona értékű gépek, vas- és textiláruk voltak felhalmozva. Azonkívül nagymennyiségű robbanóanyag volt bennük elraktározva. A tűzoltók egy része ennek az épületcsoportnak a megmentéséhez látott és megfeszített munka árán sikerült is ezeket megmenel. Az itt felhalmozott anyagokban nem esett kár. A tűz keletkezési oldalán fekvő épületek azonban rommá égtek. A tűz terjedését nem akadályozta meg a kárpitosműhely és a nagy fényezömühely közé épített vastag tűzfal sem. Reggel 8 órára sikerült a tüzet teljesen lokalizálni, noha még a szombat déli órákban is munkában volt a tűzoltók egy része. Hamarosan lehetetlen megállapítani azt az óriási kárt, mely az államot érte. Hozzávetőleges becslésék szerint a kár meghaladja a háromnegyed milliárd koronát. Az elégett anyagok nagyrésze olyan, hogy pótlásuk egyelőre szinte Szemben, 30.000 uj panaszt vett föl, mely mind Németország elleni kártérítésen alapul. E panaszok végleges elintézése több mint tíz esztendőt vesz igénybe s az alábbi főkövetelésekre csoportosíthatók : A hadikölcsön jegyzéséből származó veszteségek visszafizetése ; a háborúban lefoglalt réz árának mai értékben való visszafizetése; az elzászi, franciákká vált egykori német katonák részére egy végkielégítési összeg fizetése; e németek az elzásziakkal szemben fennálló márkatartozásainak, kamatokkal együtt frankban vsló visszafizetése, még ha azok a fegyverszünet és a békekötés ideje között kiegyenlitést is nyertek ; a háború alatt rekvirált jószág értékének utólagos frankban | való visszafizetése; a hivatalok,! ■'WWW* lehetetlen. Maguknak az épületemplomok által teknek felépítése is igen nagy *8/0 óta jegyzett német ánamteni, annyira, hogy csak egy-két épület teteje és a gerendák égtek nehézségekbe ütközik. Egyebek között a lángok martalékává vált két egészen uj, szállításra váró, vasúti Pullmannkocsi, azonkívül 40 darab uj vasúti személykocsi. A kárpitos műhelyben nagymennyiségű kocsifelszerelési-, díszítő- s más kárpitosanyag, az asztalosmühelyben szintén óriási mennyiségű kocsiépitő faanyag pusztult el. Ezenkívül többezer méter békebeli minőségű vászon, posztó és íextilnemüek. A mai viszonyok között egyelőre pótolhatatlan gépek és felszerelési cikkek mentek tönkre. A tűz helyén 5—6 méter magasságban állanak a romok. A tűzoltóság bátor munkát végzett, közülök 14-en sebesültek meg Emberéletben kár nem esett, csupán sérülések történtek. papírok átcserélése névérték sze rinti francia állampapírokra; kárpótlás az Elzászban foganatosított német hadirendszabályokból eredő károkat, igy pl. a kémkedésért való büntetésért, németeílenes agitáció miatt bezárt korcsmákért, sőt a katonai szolgálat folytán elmaradó esetleges nehézségekért is. Az elzászi bizottság előtt fekvő követelések összegét több mint másfélmilliárd frankra becsülik. Csehek a franciák katonai gyámkodása ellen Prágából jelentik : Koutsky dr. a „Lidove Noviny"-ban cikksorozatot ir a cseh hadsereg vezérkarának főnökségéről. Fejtegetéseiből azt a következtetést vonja le, hogy a vezérkari főnöknek csehnek kell lennie, nem pedig mint most, franciának. Rámutat arra, hogy Cseh országban a francia tiszteknek • tényleges parancsnoki hatalmuk van, míg például Lengyelországban csak tanácsadók. Ezután rámutat a Csehország és Franciaország közt fölmerült ellentétekre. Egyes nézeteltérések egyébként érthetők is ott, ahol két szövetséges állam érdekei nem fedik egymást annyira, hogy mind a két állam egyformán fontosnak tartaná Koutsky végül kívánja, hogy Mitíer~ hanser francia tábornok, a cseh vezérkar főnöke, fontolja meg mindezt és vonja le a következményeket Ä német kiegyenlítési milliárdok titkaiból Az 1921. évi junius hó 10-iki londoni egyezmény értelmében, mint ismeretes, Németországot havi kétmillió font sterling fizetésre kötelezték, a szövetséges államok magánosainak a német birodalommal vagy a német magánosokkal szemben fönnálló követelései kiegyenlítésére. Ez utóbbiak adósságaiért a Versailles] szerződés értelmében a német birodalom a felelős. E követelések eredetéről és jogerőre emelkedéséről a következő érdekes adatougyanazokat a kérdéseket, Emié- kát kaptuk; kezetesek azok a nézeteltérések, amelyek Csehország és Franciaország közt Magyarország ügyéből merültek fel 1920-ban. Ismeretes,hogy Palcologne francia külügyminiszteri államtitkár a Magyarországhoz való közeledést propagálta. Az ő politikai tevékenysége, egy francia folyóirat szerint, egyik oka volt annak, hogy Habsburg Károly azt várta, hogy a franciák támogatni fogják vállalkozását. Hasonlóan állanak az ügyek Lengyelország dolgában. A cseh-lengyel viszony legveszedelmesebb idején a francia missziók ott voltak mind a két országban. Most utólag felvethető az a kérdés, hogy mi lett volna esetleges konfliktus esetén. A két misszió valamelyike okvet-A vitás követelések eldöntésére a versaillesi szerződés egy döntőbíróságot íétesitett, melynek tagja: az antant, Németország és egy semleges állam egy-egy képviselője. Az eddigi Ítéletek, a nemzetközi hálókocsi társaság pőrét kivéve, mind a németek ellen szóltak. Az Ítéletek a német államháztartás újabb és ujebb mii liárdos tételeit jelentik. Különösen érdekes e bíróságnak az a döntése, amely szerint a békeszerződés értelmében franciává lett elzászi lakósok állampolgársága a háború kitörésének napiától számítódik. Ez a döntés, mely még a franciákat is meglepte, azt eredményezte, hogy az elzászi szekció egy esztendő leforgása alatt, az íj. ixci xuiboáiiU vuiauiciynie utvvci qícui; uó jenül súlyos helyzetbe került volna, előző évi 711 elzászi panasszal A kisebbségek ügye a nemzetközi jogászok értekezletén A legközelebbi napokban, majdnem egyidőben az interparlamentáris unió bécsi tanácskozásaival, Buenos-Ayresben az International Law Association (egyesülés a nemzetközi jog tanulmányozására) szintén foglalkozni fog a nemzeti kisebbségek védelmével. Az első ülés augusztus 24-én lesz. Hoffmansthal dr., az ismert bécsi nemzetközi jogász, aki jól ismeri a csehszlovákiai viszonyokat, szintén az előadók között szerepel. Hoffmanstahl dr, négy irányban követeli a kisebbségi jogok kiépítését. 1. Gazdasági téren szükség van a kisajátítások és egyéb gazdasági rendszabályok korlátozására, mivel az uralkodó többség az államhatalmat e gazdasági rendszabályok alkalmazása által a nemzeti kisebbségek súlyos kárára használja fel. A cseh-szlovák földbirtoktörvény kezelése csattanós bizonyíték arra, hogy ily védelemre szükség van. 2. Ebben a védelemben részesíteni kell a szociális és egyéb csoportokon kivül az egyes személyeket is, akiknek nemzetközi törvényszékek előtt is érvényesíthető perképességét el keil ismerni. Lehetetlen helyzet, hogy a jogaiban megsértett kisebbség a népszövetségnél csak akkor találjon meghallgatásra, ha egy, a népszövetségben képviselt hatalom a panaszát magáévá teszi. A kisebbségeknek kell annyi joggal rendelkezniük, hogy a népszövetség hez és az állandó nemzetközi törvényszékhez önállóan intézhessenek feliratokat. 3. Kisebbségi ügyekben a törvényhozást egy, a nemzetek által megválasztott testületre kell bízni, amely nek határozatai az állami törvényhozásra kőtelező erejűek lennének. 4. A negyedik követelés a kisebbségek nemzetközi jogvédelmének hatásos kialakításával foglalkozik. A javaslat szerint szükség van arra, hogy elsőfokú nemzetközi törvényszékeket állítsanak fel és ezeket decentralizálják. #“*# FBF1 s*-. — Pánszláv kongresszus Prágában. A Narcdni Politika jelentése szerint december hónapban Prágában pánszláv kongresszust tartanak. Az emigráns orosz diákegyesületek már’ megkezdték a kongresszus előkészítő) munkálatait. — Változékony idő. (A Meteorológiai Intézet jelentése.) A tegnapi száraz, meleg idő után a ma reggeli! órákban némi időváltozás állott beJ A szelek megélénkültek és nyugaton1 egy kevés eső is esett. A hőmérsék-l let maximuma 29 fok, minimuma 12j fok. Jóslat: Változékony idő várható, 1 kevés esővel és lényegtelen hőválto-'i zással. J — Radikális terv az európai válság megoldására. Londonból jelentik : Ben Tillet angol munkásvezér, a General-Worker Union Leamington-’ ban tegnap tartott ülésén azt javasolta, hogy egész Európa munkássága ren-j dezzen általános sztrájkot, míg a pénz-: emberek nehézségeiket el nem intézték és a pénzértékeket nem stabilizálták. A béke rombolóbb volt, mint, maga a háború. Gynes munkásvezér': ellenezte a javaslatot s azt mondta,, hogy e problémának nem orvossága az ipari erőszak módszere. Csak há-( rom ország tudná megteremteni a politikai rendezést, nevezetesen Nagy-' Britannia, Franciaország és Amerika,! de ezek is csak úgy, ha együtt cselekednek. — Tagore iskolája. Prágából jelentik, hogy Winternitz prágai tanár, az ismert indiai kutató, valamint' Strzygowski tanár bécsi műtörténész.' meghívást kaptak, hogy Indiában, a Tagore alapította főiskolán előadáso-' kát tartsanak. — Az orosz kereskedelmi népbiztos Prágában. Lomonosov, az orosz szovjetköztársaság kereskedelmi népbiztosa kedden Prágába érkezett, ahonnan családjával együtt Karlsbadba utazott. A népbiztos hosszabb ideig szándékszik Karlsbadban maradni. Cseh-szlovákiai útja a megkötendő c: eh-szlovák-orosz kereskedelmi szerződés tárgyalásaival van összefüggésben. — Romániában maximálják a gabonaárakat. Bukarestből jelentik : Romániában az idei termés; olyan gyöngén ütött ki, hogy a kormány kénytelen a gabonaárakat maximálni. Egy métermézsa búza 250 leibe fog kerülni. — Ford gyárat alapit Csehországban. Ford amerikai milliárdos,, az ismert automobilkirály, Kolin közelében egy hatezer négyszögöl nagy-» ságu telket vásárolt, amelyen automo-1 bilgyárat fog épiteni. A cseh lapok erről a telekvásárlásról eleinte azt ir-, ták, hogy Stinnes vette meg, azonban kiderült, hogy Ford a vevő, aki eredeti tervétől eltérően nem Oroszországban, hanem Csehországban építi föl legújabb automobilgyárát. — Lenhossek tanár megvizsgálja az állítólagos Pctofi-csontvázat. Budapestről jelentik : A budapesti sajtó nagyon élénken foglalkozik azzal, hogy Erdélyben megtalálták Petőfi Sándor csontvázát és Bálint Dániel földbirtokos családi sírboltjában helyezték örök nyugalomra. A lapok szerint Bálint értesitette volna a Petőfi Társaságot Petőfi csontjairól és^