Bácsmegyei Napló, 1922. július (23. évfolyam, 177-207. szám)
1922-07-08 / 184. szám
BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal A temesvári ügyvédi kamara a magyar tárgyalási nyelvért Temesvárról jelentik: A temesvári ügyvédi kamara rendkívüli közgyűlést hívott össze, amely mintegy nyolcvan ügyvéd részvételével folyt le. A titkár felöl vasta a dr. Ungar Adolf és társai által benyújtott határozati javaslatot. A javaslat állást foglal a régi kipróbált bírák nyugdíjaztatása ellen, kívánja a magyar nyelvnek kisegítő nyelvként való további használatát és kéri azt, hogy a román ál amnyclv megtanulásáni 12 évi átm’eneli időt ál,lapítsanak mgg. A határozati javaslat sikraszáll továbbá a bírói elmozúithatát lanság mellett is. Dr. Ungar kifejtette, hogy javaslatát a múltból vett számos példa, a nemzetközi szerződések idevonatkozó pontjai és a párisi egyezmény támogatják. Hangoztatta, hogy a kamara üléseiből mindig ki volt zárva a politika és a kamarát egyedül a jogszolgáltatás érdekei vezették- Ennek jegyében folyt le a kamara rendes közgyűlése is, amikor a román anyanyelvű dr. Gropsián Mihály temesvári ügyvéd kifejtette, hogy nem tartja helyesnek a magyar nyelvnek a bírósági termekből való kiűzését. Felkérte a kamarát, hogy fogadják el egyhangúlag határozati javaslatát. A felszólalások sorából kiemelkedett a dr. Opreán Nistor nagyszentmiklósi ügyvédé, aki élénk helyeslés mellett hangoztatta,hogy Romániában a magyar, német és szerb, nem idegen nyelvek. Idegen csak az, ami az ország határain kívül van. Grosián Mihály dr. szenátor elismerte, hegy a határozati javas lat jogos és indokolt, de figyelmezteti a közgyűlést, hogy annak elfogadásával a kamara autonómiájának felfüggesztését fogják kiprovokálni . ■ Dr. Ungár Adolf zéfószavai után az elnök szavazás alá bocsátotta a határozati javaslatot, amelyet a kamara 54 szavazattal 19 ellen elfogadott. A határozati javaslatban foglalt tiltakozást küldöttség utján juttatják el az igazságügyminiszterhez. A kamara kívánságának teljesítésére azonban alig van kilátás, A modern világ embere nem tagadja meg a részvétét, sőt nem sajnál némi megvetést sem a középkortól, amikor hivalkodva sorjázhatja el maga előtt azokat a csodákat, amelyeket a technika és a tudomány mérhetetlen haladása teremtett. Kétségkívül híján is volt ezeknek a középkor, de volt egy nagy negativ erénye: nem ismerte a nemzetek viszálykodását, a népek marakodását, amelynek Európa most annyira betege, hogy, ha ki nem veti magából a láz mérgét, élsenyved, mint hajdanta a kultúra őstelepei. Idegen volt a középkortól az a fajta gyűlölködés is,amely a tudomány és a művészet fenséges hajlékára se átallja tajtékját odafreccsenteni. Útját állotta ennek már a latin nyelv is, amely az egyház és tudósok nyelve volt. A tudomány embere, tartozott légyen bármilyen nemzethez, mindenütt otthon érezhette magát. Mennyivel másként van ez most, amikor mindenfelé lábbal tapodják a^ emberi nem egységének az eszméjét. Égig nyúlnak a falak, amelyek a népeket egymástól elválasztják és politikusok, tudósok meg köl-1 mert egyidejűleg Bukarestben járt a miniszternél a temesvári Polgári Szervezet kezdeményezésére egy küldöttség, amelynek útja azonban igen kevés eredménnyel végződött Fiorescu igazságügyminiszter kijelentette a küldöttségnek, hogy a rámán tárgyalási nyelvre vonatkozó rendelkezését fenntartja, azonban azt a rendelkezést, mely a folyamatban lévő régibb perek iratainak román nyelvre való fordítására vonatkozik, hatályon kívül helyezi. tők’ gondoskodnak róa, hogy repedés ne támadjon rajtok valamiképpen. Mélyrehajtó az a befolyás, ami a modern biológia és etnológia közreműködésének mindebben osztályrészül jutott. A népeket elválasztó momentumok szabályokba való foglalásának ezt a processzusát teljesen megmételyezte a modern fajelmélet. A fajelmélet hivői koponyaméréseket végeznek és azt hirdetik, hogy a nemzetnek megegyeztetésére való törekvés abnormális valami; a normalitdst a népek gyűlölködése képviseli, mert ez magától a természetből következik, amely a népeket testre és lélekre más-más formára teremtette. A fajelmélet hirdetőit közömbösen hagyja az a megállapítás, hogy a legújabb tudományos antropológia egyáltalán nem erősíti meg azt a vélekedést, amely szerint a koponyaalkat, egyáltalán a test formája, a fajok állandóan megkülönböztető ismérvei. Sőt éppen a legerősebb kétellyel fogadja, hogy vannak-e egyáltalán olyan fajok, amilyeneket a fajelmélet tncgkoTistruált. A világháború meghazudtolta a faj elméletet Tudós politikusok és politikus tudósok — Angolok és amerikaiak a fajelmélet torzító tükrében — Az igazi etnológia feladatai Mese a kecskéről (Orosz mese) Fordította : Salamon Frigyes Élt a városban egy Sólem nevű Szegény ember. Pénze egyáltalán nem Volt, de volt nagyon nagy családja és egészen kicsiny házikója. Sólem fongyszedő volt, s a feleségének volt egv kecskéje. Gyermekeiknek se szeri, se száma. Oly sokan voltak a gyermekek, hogy a házikóban nem is fért el mindemk, s egy részük kénytelen Volt a szomszédoknál hálni. Sólem a írongyokka! telt zsákokat az udvaron rendezgette; ott volt szintén födél alatt a kecske. Sólemnek rossz volt a sora elviselhetetlen volt az élete a piszok és az elnyomoftság miatt. Egyszer azt hallotta a szomszédoktól, hogy . a környéken él egy nagy tudós, szentéletü és1 nagyeszű ember, olyan navyeszü, hogy minden szerencsétlennek tanácsot tud adni: mit tegyen, hoc- megélhessen. Elbeszélte neki Sólem áz egész életét: hogy övéi éheznek, hogy nincs helyük a lakásban, Iw— a fojtó levegő miatt betegek a gyermekek, lie-- az udvarból behatol a rongyok bűze, hogy a kecske nem ad már elég tejet, mert a puszta földön alszik, stb., stb. Mindent elmondott és a bölcs ember figyelmesen hallgatta. — Mit mondasz, szent atyám? Van számomra kegvelem az Istennél? —Minden jól lesz. Eredj haza. Szedd össze gyermekeidet és mától dogva ne töltsék az éjjelt a szomszédoknál! — Atyám, nincs nálunk elég hely! — válaszolt félénken Sólem. — Nem baj. Tégy úgy, amint mondtam! Sólem haza vitte valamennyi gyermekét, hogy otthon töltsék az éjszakát. A gyerekek sirtak. Senki sem aludt. Újból elment Sólem a bölcs emberhez. — Nos, hogy vagv? — Áldassék Isten és az ö szent embere! Rosszul, atyám! Még rosszabbul, mint előbb! — Vidd be a rongyokkal telt zsákokat a lakásba és ott rendezd el. — A lakásban rendezzem a rongyokat?! . . . — Ugv van. Cselekedjél tanácsom szerint. Sólem hozzáfogott, hogy elrendezze a rongyokat, csontokat, szemetet a lakásban. De olyan bűz áradt ki belőlük, hogy lehetetlen volt lélekzetet venni. A legidősebb fiú dühében betört egy ablakot, hogy egv' kis friss levegőt bocsásson be. Mit tegyen Sólem? Újból kénytelen volt elmenni a bölcs emberhez. .i— No, Sólem, hogy vagy? — Száz évig élj, szent atyám! Nem jól vagyunk. — Ragaszd be a betört ablakot. Ne tartsd többé a kecskét az udvarban, hanem vidd be a szobába — és ott maradjon veletek nappal és éjjel! — Á kecskét a szobába?! s . . Nappal és éjjel ? 1 — Ugv van! Tégy úgy, amint mondtam. Szomorúan vánszorog haza Sólem. »Mit tudhatunk mi, műveletlenek? Jobbnak kell lenni úgy, ahogy ö .mondtál Roppant bölcs ember, — te- 1 hát mindent tudc, gondolja engedelmesen Sólem. Bevitte a kecskét a lakásba. Nem volt ott többé élet, — valóságos pokollá vált az otthona. A gyerekek újból megbetegedtek, egész nap sírlak. Rakásra feküdtek mindannyian. Az asszony nyögi: »jobb volna, ha meghalnának! Nincs már bátorságom!« A kecske elfoglalja az egész szobácskát: bárhová fordulnak, mindenütt beléje botlanak. S még ráadásul a kecske megszűnt tejet adni... Sólem röstelte újból terhelni nyomorúságával a bölcs embert. Tűrt, tűrt, de mikor már nem tudta tovább elviselni a szenvedést, bekopogtatott a bölcs emberhez. — No, hogy vagy? — Áldassék a te bölcsességed, atyám! Nem tudom már, mi van velünk! Hát ne haragudjál meg ránk. Isten! Elviselhetetlenné vált az életünk. Könyörgök, légy részvéttel irántunk, szent atyám! — Egyezzél meg a szomszédokkal, kérd őket, hogy éjjelre vegyék magukhoz gyermekeidet, s aztán térj vissza hozzám. — Helyezzem el a szomszédoknál a gyerekeket? Ez jó, — gondolja vidáman Sólem, — ez nagyon jó... Elhelyezte a gyerekeket. Szabadabban lehetett mozogni a kis szobában. »Úgy látszik, nem hiába tekintik a. szent atyát bölcsnek, — mondja Sólem, — megyek köszönetét mondani neki.« — Nos, hogy vagy? —• kérdi udvariasan a bölcs ember. — Most jól, sokkal jobban, — válaszol vidáman Sólem. — No, látod! És' te kétségbe estél! Most vidd ki1 a rongyokat az udvarba Mindinkább az ä tudományosan megalapozott felfogás lép előtérbe, hogy az emberi testalkat az éghajlat, az életmód és a kultúra minémüségének az eredője. De még ha koncedálja is az ember, hogy vannak fajok, amelyeknek jellegzetes testalkatuk van. akkor is azt bizonyítják a kutatások, hogy nincs nép, amely egy bizonyos fajt akár egészben, akár csak részben is képvisellne, hanem ; minden nép, legalább Európában, a legkülönbözőbb fajok kereszteződéséből állott elő. A fajelmélet, amely a hosszúkás koponyaalkatot a magasabbrendüség. a rövidebbet pedig a munkásosztály jellegzetes ismérvének állítja oda, az antiszemitizmusnak is tudományos alapozására igyekszik. Sok jel vall rá, hogy az igazi konszolidáció bekövetkeztével elcsenevészedik a tudománynak ez a konjunkturális ága és mivelői arra az értékre szállítódnak le, amelyet az igazi tudomány mér ki számukra. De ez csak a jövő zenéje. Az azonban, amit ennek a fajelméletnek a követői a háború kezdetén és tartama alatt a középeurópai államok, főképpen pedig Németország és a monarkia testére mértek, sajgóan élő jelen. Az a szerencsétlen skatulyásdi, amely mindent rendszerbe akar préselni, mindenben a fajkérdést ráncigálja elő, keservesen megbosszulta magát Középeürópán, főleg az angolokkal és az amerikaiakkal szemben. Sztratégián, állammüvészeten kívül a világháború sorsára jelentős befolyással volt á fajelméletnek egyik tetszetős, kéjelegve ismételt jelszava, hogy az angol és amerikai nép kalmárlelkületéböl teljességgel hiányzik az áldozatkészség. A .faj elmélet szerint az angol és az amerikai nép csak üzletre gondol, képtelen egyéniségét az állam szolgálatába állítani, életét, vérét a hazáért feláldozni, egyszóval ideális és ott rendezd ell Aztán térj vissza. »Az udvarban rendezzem el a rongyokat! Milyen bölcs tanács! Igazi arany fej! Az otthonunk valódi paradicsommá fog válni! S az anyjulcom — hogy fog örülni! . . .« Rohan haza Sójem, haza, ahonnan erőt ég bátorságot merített. Este a napi munka után Sőlem feleségével az asztalnál ül: élveznek és ! hálát adnak Istennek a nagy kegyért: j »ime, milyen jó most! Se por, se piíszok, se miazmák. Csak mintha a kecske nem jól éreznő magát a szobácskábán és nyugtalanságot, kényelmetlenséget okozna nekünk«, gondolják félénken »a boldogok«, szégyelve »hálátlanságukat« és »kapzsiságukat«. Köszönetét kell mondaniok a bölcs embernek. — No, hogy vagytok most. Sólem?, — Oh, atyám, oly jól, még csak nem is tudjuk, hogyan köszönjük meg. Csak a kecske . . . — Ah, igen, a kecske? A kecskéről akarsz beszélni, nemde? Vidd ki az udvarba és helyezd vissza előbbi helyére. M; Örömmel telt meg Sólem szive. »Milyen bölcs ember! Micsoda bölcs emberi Kivinni a kecskét! Paradicsom lesz most a mi házunk S az anyjukon), milyen boldog lesz! ... Visszatették a kecskét előbbi helyére. Sólem és felesége egymással szemközt állnak, szivük dagad az örömtől, »Most fogunk igazán élni! Csak igy maradjon! Milyen ünnepség! Minő boldogság!« suttogják fé'énken, boldogságukra gondolva. »Óriási, mérhetetlen, határtalan velünk szemben az listen kegyelme!« V«'
