Bácsmegyei Napló, 1922. július (23. évfolyam, 177-207. szám)
1922-07-25 / 201. szám
4. oldal BACSMEGYEl NAPLÓ 1922. július 25, Parlamenti beszédekből Lapunk egy barátja, aki a képviselőilázi csodabogarakat gyűjti, rendelkezésünkre bocsáj tóttá a következő bölcsességeket, amelyeket országgyűlési beszédekből másolt le. ♦ Ezt a súlyos követ, amely mindannyiunknak a szivére nehezedik, végre le kell a nyakunkról rázni. Uraim, ezt a kérdést ne nézzék csupán a jelennek szempontjából, hanem szemléljék azt a sötét jövő fáklyavilágánál is! Métermázsányi súlyként nehezedik sajtóinkra a cenzúra éber szeme. Az interpellációban foglalt panasz nem más, mint az a sokat emlegetett tengeri kígyó, amely e Házban már évek óta visszhangzik. Ez az az ütközőpont, amelynek a vesszőparipáján az ellenzék szélmalmok ellen harcol. Miniszteri tárca után vágyódni, azt minden képviselő tud, de mikor azt gyakorolni kell, akkor a tudatlanság aratja orgiáit. (Az elnök beszédéből.) örökítsük meg az emlékét jegyzőkönyvileg annak a derék képviselőtársunknak, aki i'tt az ülését és a szavazatát egyaránt becsületesen és következetesen gyakorolta. A mezőgazdaságnak egyik legfontosabb alkotórésze a marhatenyésztés, amelyhez tartozni nekem is szefencsém van. A választóink nem azért küdtek bennünket ide, hogy folyton csak beszéljünk, hanem azért, hogy a javukat és a kárukat minden tőlünk telhető módon előmozdítsuk. Az egész ország szeme rajtunk függ, hogy hallja, mi lesz a határozatunk. Szomorúságunkat a kiváló férfiú elhunyta fölött csak fokozza az a váratlan körülmény, hegy a feleségét özvegyen s a gyermekeit árván hagyta hátra. Ha a kormány alkotmányellenes intézkedéseit látjuk, kezeink a zsebekben ökölbe szorulnak és összctéve imádkozunk. Mit ér az olyan magánjog, amely a szociális nyomorúsággal szemben eszméletlenül hever a párnáin?! Most áttérek az állategészségügyre, amely nemcsak az én pártomat, de az összes parlamenti pártokat egyaránt érdekli. Ezeket az aktákat áttanulmányozni valóságos marhamunka volt. Csak olyan kiváló szakember, mint a pénzügyi bizottság előadója, lehetett rá képes. Az egészség a fő, s igy a közegészségügy egyik legfontosabb része az adminisztrációnak, amelynek egyik törvénye, hogy a bölcsőtől a koporsóig az államgépezetnek és a lakosságnak egészségesnek kell lenni. Hogy a korai leölés milyen káros a disznókra, azt nem kell bővebben magyarázni. Azt mindenki érzi. Wl ftftif ir- i-i i B—r. A bolgár papság kiátkozta a kormányt Három hónapra hezárják a templomokat a kormány elleni tüntetésképen — A kormány küzdelme a bulgár komitácsik ellen Szófia, a bolgárok fővárosa, a Balkán leghirtelenebbül nagyranőtt városa. Negyven esztendővel ezelőtt, amikor felszabadult a török uralom alól, csak húszezer lakosa volt, most legalább hatszor annyi, ha nem több. A V/fos-hegy lábánál széles síkságon és a hegy lejtőjén fekszik szerteágazó utcasoraival a mai modern város. A bolgárokon kívül nagyon sok spanyol-zsidó, cigány, német, görög, török, oláh, szerb, örmény lakja, van egy kis magyar telepe is, de a legtöbb idegen most orosz. A kiutasított Wrangel-hadsereg katonái polgári ruhába öltözve már rég szétszökdöstek az internálási táborokból megint Szófiában tartózkodnak. Ide menekült a sok macedón, tráciai és albán. Egész utcákba verődtek a dobrudzsai bolgárok és gégék is, szóval Szófia ma egy óriási balkáni 3ábel, melyben tízféle nyelv kering. A tüntetések egymást érik: a különböző polgári pártok nemzeti érzelmű tagjai állandó harcban vannak a kormányon levő parasztpárttal és a kommunistákkal. A hatalom azonban mégis csak a parasztpárt rezén van, a kormány szélnek eresztette már majdnem az egész régi tisztviselői kart, a pangó gazdasági élet a független értelmiséget sodorta nyomorba s az elkeseredett tömegek komolyan és szószerint értik a »harcban lét« kifejezést. A vrangclista oroszokra támaszkodva a nemzetiek nem egy exponált parasztpárti kényurat tettek el már láb alól, viszont a kormány mindenre kapható rendőrsége sem ijed meg a vérontástól. A • társadalom minden osztálya harcban áll a parasztpárti kommunista szövetséggel, vagyis ellenforradalmán Harc a kommunisták eben. Bulgária örömmel üdvözölte annak idején a Sztambulinszki-kormányt, mert azt remélte, hogy könynyebb feltételekkel likvidálhatja igy a háborút. A régi kormány tagjai börtönben ülnek, egyrésziik már el is halt a rabságban, egy külön birór ág hallgatja ki őket, mint háborús bűnösöket. A parasztpárt kíméletlenül eltaposta minden ellenfelét és a király is csak addig maradhat meg trónján, amig ő jónak látja, ha azonban bármi érintkezésbe próbál lépni a polgári pártok vezetőivel, azonnal eltávolítják a trónról. E nyílt hadüzenet óta lázasan fegyverkezik Bulgária polgársága a leszámolásra. Bolgár komitácsik időnként expedíciót folytattak a szerb, görög és román területen. A szomszédállamok közös ultimátumára Sztambulinszki készíttetett egy törvényjavaslatot a banditák kiirtására, be is nyújtotta a szkupstinában, de tárgyalását megszakították és a döntést az augusztusi ülésszakra halasztották. A javaslat szerint, ahol csak komitácsi bandák nyomára akadnak, mindenütt külön haditörvényszéket állítanak fel. A rendőrség, csendőrség vagy katonaság együtt indul a bandák üldözésére, sőt ahol ez sem eiég, a megyei prefektus fog önkénteseket toborozni üldözésükre. Aki ez cnkétesek közül üldözés közben elesik, családja 50,000 leva kártérítést és rokkantsági nyugdijat kap, ha rokkant lesz 20,000 levát és a nyugdijat. Ellenben 5—10,000 leva jutalom üti a markát, ha ö fog cl vagy öl meg komitácsit. Komitácsi pedig mindenki, aki öt napig lakásától távol van és azzal gyanúsítható, hogy bandita. Mindezeknek nevét a hivatalos lap közzéteszi s a közléstől számított öf napon belül ha nem jelentkezik a hatóságnál, bárki büntetlenül megölheti. Akit mint komitácsit elfognak, fogságbaesésétől számított öf napon belül a haditörvényszék, melynek Ítélete végleges és felebbezhetetlen, kötéláltali halálra ítéli, ugyancsak az el nem fogott komitácsikaf in contumatiam, valamint akik segítőtársaik voltak és mindazokat, akik'’ szállást adtak nekik. Külön pótló törvényjavaslat készül azok ellen á tisztviselők ellen, akik nem járnak el kellő eréllyel a banditák ellen. Három hónapra bezárják a templomokat. Az ellenzék sem nézi tétlenül ezt a készülődést. Junius 29-én és 30-án két nevezetes országos kongresszus is volt, mindkettő megbélyegezte a kormányt. Az elsőt a Szófia melletti Kira kolostorban tartotta Bulgária egész görögkeleti papsága. A kongresszus kiátkozta a keresztény - orthodox egyházból Sztambulinszkit és a kormány, összes tagjait és elrendelte a teinplomok bezárását három hónapra, tiltakozásul a kormány, ellen, mely kánonellenes intézkedéseinek egész sorozatával megsértette a Szent Szinódus autonómiáját és bz ősi hitet. Földvári emlék Irta: Cholnoky László Talán csak most, a ravatalon láttam az arcát először igazán őszintének, most, amikor a halál zordonsága ült ra.jta. Ez az arc mindig nyájas és fölényesen derűs volt, olyankor is, amikor ezt a derült keserves csalásokkal kellett megfizetnie. Földváron találkoztam vele utoljára egy nyári napon. Alkonyat volt; ő a Marietta-nyaraló terrasszáról jött lefelé és amikor meglátott, szótlanul, visszájáról nyújtotta a kezét, mint akivel még tegnap este is együtt voltál és a mosolygása is valami indítványt leplezett, hogy talán ne bántsuk egymást a kérdezösködéssel, hiszen ilyen rövid idő alatt egyikünkkel sem történhetett olyasmi, amiről a másik ne tudna. Láthattam nyomban, hogy mindez mit jelent: a báró megvénült. Már öt évvel azelőtt is úgy volt, hogy a reggeli báró apja volt az estinek, do most már a lámpafénytől sem várhatott semmi fontosat, Éjfekete hajának hullámai sajnálatos, szürke párnátokká kedvetlenedtek, kínosan-hófehér és szabályos fogain a legkimértebb mosoly sem segíthetett, szemének sarkából apró küllők nyilaltak szerte: ez az a kaján kerék, amelyik a temető kapujáig is elszalad utánad. — Sétál? — Igen. — Mindegy, hogy merre? — Tökéletesen! Vagy egy félórát mentünk lefelé, utóbb már nem volt előttünk egyéb, csak a tó puszta, partja. A messzeségben az elpusztult vérkuti apátság fekete holtteste feküdt a hegytetőn. Az •Ikoniali szellő már kiszállt nedves ágyából, az apró hullámok kifeccsentek a fehéren-izzó, gömbölyű kövek közé és azonnal eltűntek a titokzatos lyukacsok között. Sokáig néztük a viz zsongó játékát és a báró megemlítette, hogy pár évvel előbb Vichyben nézdeltc mindezt a tenger kavicsos partján, de akkor esténkint egy' asszony volt vele, aki sötét éjféleken ma is gyakran odaül az ágya szélére és a hajával eltakarja a szemét. Annak az asszonynak Matild volt a neve és a haja aranyfényben ragyogott, mint a lenyugvó nap utolsó sugárözöne. Amikor pár nap múlva ott kint jártunk ismét a nyirkos rónán, már ismertem Matildot. Ismertem a szemét, mert az olyan volt, mint a messze tengersik zafírja, az arcát, mert fehér 'volt, mint a nyárfák sudarán táncoló holdsugár. Ég ismertem a csókját, mert az úgy lángolt, mint a júliusi nap a zeniten. — Még tavaly is irt, de én már nem feleltem neki!’. . . Azóta ki tudja, merre jár? A báró egy reggelen oly bus és öreg volt, hogy szinte bujt a veröfény elöl. _ Azt álmodtam, — mondta, — hogy meghaltam. — Eltemettek, de a hófehér hajam kinőt a. földből. Matild arra járt, azt hitte, valami különös, fehér virágot talált, leszakította és oda tűzte a mellére. Én sírtam ott lent a föld alatt, ö meghallotta, megsai nált, lehajolt hozzám és halkan azt mondta: visszajövök érted . . . Babonás vagyok, tudom, hogy Matild viszszajön értem! Másnap nagyobb társasággal átrándultunk Badacsonyba: a báró nem volt velünk. Jobb is volt igy; nem szeretem a szirom embereket. Van idő, amikor az ember szeret kirepülni a kollégák közül. Három nap múlva lértünk vissza csak és ez a három nap beékelődött kettőnk közé. A báró tár saságot talált magának és esténkint ott fenn kártyázott a kaszinóban, én meg ide-oda csavarogtam, keresve, hogy talán találnék magamnak uj idegeket a régiek helyett. A szezon e közben lepergett; már naponkint kevesebben voltunk. Az egyik hűvös estén behúzódtam a vendéglő terraszának sarkába. Egyedül voltam, de nemsokára a báró is odajött hozzám két másik úrral, akiket még nem ismertem. Ez a két ur vacsora után elment, de a báró még ott maradt. Szokatlanul jó hangulatban volt, talán a közeli változás kis láza szállta meg, mert úgy volt, hogy pár nap múlva elszéledtünk. De volt egyéb is: a terrasz tömve volt, a viruló asszonyokból fűzött rózsacsokor felett ott lebegett a chypre meg az ylang-ylang lelke, egybefonódva az altábornagvi egyenruhába öltözött cigányok muzsikájával. A báró összefüggéstelenül, ötletesen fecsegett, de néha idegesen felfigyelt, mintha a körülötte hullámzó zsongásból régi hangot hallott volna ki. Rajtam is erőt vett ennek az estének a hangulata: hátrahajoltam a székemen és nem törődtem semmivel. A második szomszédasztalnál idegen társaság ült, akik közül még nem láttam ott senkit. Ez sem sokáig foglalkoztatott, de hirtelen észrevettem, hogy az egyik asszony figyelmesen nézeget bennünket és a tekintete néha kíváncsian tapad a báró minden mozdulatára. — Nézze csak, — mondtam halkan, — az a fehérárai, szökehaju asszony egyre csak önt nézi! , , . . Ismeri talán? . L,,__i,.._IA báró felkapta a tekintetét, azután az arca hirtelen megsápadt és a keze reszketni kezdett. Zagyva dolgokat mondogatott, többször megemlítve, hogy ma korábban akar hazamenni, azonban minden rendbejött és én csak hanem csak maradt. Pár perc múlva;, azonban minden rendbejött és én csak később tudtam meg, hogy a báró attól a pillanattól kezdve még a mozdulataival is szinészkedett. Szegény bárót Mennyi szenvedésébe kerülhettek a« agyafúrt, kényszeredett hazugságok! Később a társaság a felére fogyott, a mellettünk levő asztal is megürült, köztünk és az idegen társaság között csak az üres asztal maradt; egészen tisztán hallhattuk, amit azok beszéltek. A báró akkor különös, idegenszerií történetbe kezdett, de csak úgy a közepén, mintha csak folytatná, amit félbeszakított: kedves, ötletes csínyeket mesélt el az unokaöccséröl a jó nagybácsi örömködő zsérubelésével. Különös érzések között hallgattam az indokolatlan, zavart fecsegést és végül ezzel szakítottam félbe azt: — Nem is tudtam, hogy van unokaöccse ! A báró fölényesen intett. — Teljes lehetetlenség! mondta; — Hiszen annyira hasonlít hozzám, mintha önmagamat látnám benne húsz évvel ezelőtt! Az eszplanádon a lelihold fénye hullámzott, amikor hazatértünk. A báró boldogan mondogatta, hogy ilyen tündéri estét csak az olasz rivierán, Ventimigliában látott, De nem-birta tovább, hirtelen kezet nyújtott és elsietett. Szép, sudár alakja rnegernyedt, fakó, öreg feje még sokáig bukdácsolt a platánok között.
