Bácsmegyei Napló, 1922. június (23. évfolyam, 149-176. szám)
1922-06-09 / 156. szám
1922, fcnrns 9. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. ©Ä bo* Ritizsfkáj® simáit a közönség léptei alá. Este a rubintvörös, kék, fehér vilfanylánipák kigyultak a JKreija Alexandra ulicén, sugárkengerükkel fénycsőt szórtak bele az este homályába. Elkészült a vádirat a klrályhalmi h árottasoros gyilkosság ügyében —• A fítárgyslás Jani«« ■régén lest — A királyhalmi háremszoros Kilkosság ügyében, amelynek kó Sándor kiiályhnlmi ssöllőbigozda, a felesége és Sándor nevű ja fiuk voltak az áldozatai, — el-, készült a vádirat. As államügyészség a négy térikéit ellen emel vádat és pedig >Urbán Mátyás, mint tettes, Lakó Mihály, mint felbujtó, Lakó Mtháiynó és Bajiai Bálint szöMÖ- csösz, mint bűnrészesek ellen. 1 A letartóztatásban volt Urbén Mihály — a tettes atyja —• ellen as vizsgálóbíró megszüntette az eljárást és elrendelte szabadlábra íhelyezését. Az államügyészség hozzájárult a vizsgálóbíró végzé séhez és igy Urbán Mihály elhagyta a fogházat, ahol március 22-íke óta fogva vök. A többi ’terhelt fogva maradt, j A vádirat most a vádtanács elé kerül és amennyiben az vadhatá yozatoí hoz, az ügyiratok a törvényszék elnökéhez kerülnek, aki kitűzi a főtárgyalést, Valószínű, hogy a ktrályhalmi ’bűntényben junius végén, vagy legkésőbben julius elején meg •lesz tartható a fötárgyalás, amelyre mintegy 35—40 tanút fognak beidézni. Egy gyászbeszéd következményei támadást intézett Korcsmáros Nándor ellen, azt bizonyítván, hogy beszédében Magyarország eilen támadt. Miután Korcsmáros a rendőrségen előadta védekezését, a kihallgatás folytatását délutánra halasztották el. A rentíőrtanácsosnak arra a kérdésére, hogy ebédelt-e már, azt felelte, hogy mindaddig, smtg konkrét vádat nem emelnek ellene és mégis őrizetb;n tartják, éhségsztrájkot rendz. nap folyamán agy falatot sem evett. Délután Korcsmárest újra. kihal Ugatták ás ennek befejeztével elengedték, az iratokat pedig áttették az ügyészségre. Korcsmáros Nándor as ellene Indított hajszát Fehért Armand bosszúmüvének tekint?. Korcsmáros állítása szerint Fehér! egy magasrangu állami tisztviselő segítség ével utasStást adatott a rendőrségnek, kegy JCoresmároat kormányzósértés büntette miatt Aliit*« Ígéretét be is váltotta, mert az egész elő és tartóztassa le. Bfáadar üdrlspirét ®gy napig Smeibes tartották a budapesti readfirségen A budapesti rendőrség politikai osztálya tegnap este felsőbb utasításra előállította Korcsmáros Nándor hírlapírót. A vád az veit, hogy ő néhány hónappal ezelőtt Bécsben, az ott elhunyt Bresztovszky Ernőnek, a Népszava volt munkatársának sírjánál tartott gyászbeszédében kormányzó.Eártést követett el. Két detektív állította elő Kercsmárost, aki az éjszakái az egyik detefeiiv-szobában, detektívek őrizete alatt töltötte. Sejtelme sem volt arról, hogy miért hozták be a rendőrségre, miért vették őrizetbe. A detektívek sem tudtak felvilágosítást adni, de folytonosan azt hangoztatták, hogy utasi fásra járnak el vele szemben, anélkül, hogy az ő ügyében nyomozást foly tattak volna. Korcsmáros csak szerdán délelőtt, amikor a rendőrtanácsos elé vezették, tudta meg, hogy miért került a rendőrség épületébe és hogy milyen politikai bűncselekménnyel vádolják. Inkriminálták a Bresztovszky sírja fölött tartott beszédét. Korcsmáros meglepődött, de nyomban elővette a védekezésül szolgáló anyagot, reprodukálta gyászbeszédének szószerinti szövegét, amely a bécsi Jövő-ben is megjelent. Korcsmáros ezt az újságszámot azért hozta magával, mert egy másnapi törvényszéki tárgyaláson, ame'yen Fehéri Armand hírlapíró panaszára mint vádlott szerepel, ennek a be szédnek hiteles szövegére, mint bizonyitóanyagra szüksége volt. Ezzel a beszéddel kapcsolatban akkoriban a kurzus lapok kőiül egyik-másik heves Japáa csapatok' sywealaak el*. X ¥E!-fk japáa Staássrtály füaéüvontokban parira ssfittt, A csapatok a taagerpartoa aj ®t*ditésekef építenek. A vasatsk rengeteg tüzintsl anyaga? «állitaaak. A jelentés Moszkvában nagy riadalmat okozott. Oroszország fenyegetőzik. Paris. A „Polszjedniju Novoszti* szerint az ukrán vörös hadsereg főparancsnoka napiparancsot adott ki, amelyben kijelenti, hogy Oroesanzáf ékhaiái HasSMs áll. Azok, akiket Oroszország 1914-Oroszország kenyérháboruval fenyegeti meg Nyugat-Európát — Japán csapatok szálltak partra Vhiivosztakhan — — Uj japán-orosz hahóm London. Az orosz szovjet kor-Sják főle a. segítséget,-süt Frartdamányhoz Csitából érkezett jelentés j ország uj támadást készít elő szerint e j Oroszország ellen. 6éímsMnúm vauratooBai «artta | A védekezés legjobb módja a támadás. Ss tum ItSnak Stoayeset, omemi feil, Islert máskép hossmiJHÓ ember éhen hal és a Volga jvidéke temetővé válik. Sgyattoa eis sl#ayos&sl&ä fewtyfo- M a ayagat felé! A napiparancs igy végződik: Katonák! Legyetek készen, meri hamarosan parancsot kaptok; Előre} Hadgyakorlatok Ukrajnában. A Novoszti jelent?; Zbruc-ban, Ukrajnában lázasan készülődnek nagy hadgyakorlatra, amelynek irányítója Trotzklj less. A tervei ben megmentett, most megtagad-!Brusszilov dolgozta ki. A magyar kormány rekonstrukciója Az utolsó választási eredmények — Nyolcvan tagja lesz az ellenzéknek A budapesti választások eredményét még nem hirdették ki, de a megolvasott szavazatok arányából már teljes bizonyossággal következtetni lehet a választások végeredményére. A budai kerület szavazatainak összeolvasása megtörtént. Ezek szerint a budai kerület hat mandátuma a pártok között a következőképen oszlik meg: A szociáldemokrata párt kap kettőt. Képviselői Batitz Gyula és Kétlv Anna. A demokrata-szabadelvű párt egyet képviselője Benedek János dr. A keresztény egység tábora kettőt, képviselői Wolf Károly dr. és Benárd Ágoston dr. Az Andrássy-párt egyet, képviselője Andrássy Gyula gróf. Az északi kerületben még nem fejeződtek be végleg a szavazatok összeszámlálása, ha a szavazatok eddigi aránya nem változik, úgy ott négy szociáldemokrata, három liberális, egy Wolf-párti és egy Hailerpárti kap mandátumot A déli kerület szavazatainak összeszámlálása véget ért, A déli kerületben négy szocialista, két demokrata, két Wolf-párti, egy Friedrich-párti és egy keresztényszocialista kapott mandátumot. A pestkörnyéki kerületben & szavazatok összesrímlálását befejezték. A szavazás eredménye szerint a pestkörnyéki kerület három szocialistát, egy egységes-pártit és egy demokratát választott meg. Budaváry László, Taszler Béla, Oláh Dániel és Milosevics János, a kerület régi képviselői mind kibuktak, Az uj képviselők Miákits Ferenc, Szabó Imre, Ssüy Endre, Fábián Béla és Tamássy József, A budapesti kerületekben a legtöbbet nyertek a szociáldemokraták, legtöbbet vesztettek & liberálisok. Bródy Ernő dr., tizenhatéves parlamenti múlt után kibukott, Szterényi József báró mandátuma is erősen veszélyeztetve van. A soproni pótválasztáson HébeSt Ede dr. szocialista jelölt győzött Andrássyval szemben. Hébeüt 5081, Andrássy pedig 4910 szavazatot kapott. Sopronban óriási az izgalom, a városházát katonaság szállta meg, Hébelt dr. testi biztonságára rendőrök vigyáznak. A választások befejezése előtt, a belügyminiszter a minisztertanácson beszámolta választási eredményekről. Eszerint valószínű 'számvetés szerint korminytámogató képviselő less 165, ellenzéki 80, köztük 25 sxociálsfa. Budapesten valószínűnek tartják, hogy a közel jövőben rekonstruálják a kormányt. A cél állítólag az, hogy a szakminisztériumok élére szakemberek kerüljenek. Jól értesült helyen az átalakult kormányt ilyennek mondják: Belügyminiszter: Ráday Gedeon gróf, vagy Percnyi Zsigmond báró. Kultuszminiszter: KlebelsbergKunó gróf. Kereskedelmi miniszter: Lers Vilmos báró. Főldroivelésügyi miniszter: Hoyos Miksa gróf. Igazságügyminiszter: Nádasy Imre. Népjóléti miniszter: Huszár Károly. A többi minisztériumokban egyelőre nem lesz váltom. Lá^as építkezés Ossjeken — Hét aoakánegyüd éjiül —Osfjefcen az építkezési tevékenység az 5d«i tavasson érte el, a tetőpontját. Egész utcák,- utca-1 sorok, különálló kis telepek, viliik épülnek mindenfelé, parkszerű' környezetben, nem is szólva a*®' épülőfélben 5©vö gyárakról é»' egyéb ipartelepekről Különösen jiSentékeny az építkezés a város újabb, még teljesen be mes® épifcatt részeiben. így például s „Dráva® gyufagyár hatalmas telepei környékén egy egész kis városrés» vaö most: keletkezőben. A Raisneravs-ult-" cát meghosszabbították jő pér száz méternyivel, egész a szántó“ földekig és esen az uj utcarészleten közei száz uj, modem, egykéi h írom lakásos házat építettek, itt »z uj házak egytől-egyig elkészültek már. Egy részükbe már végleg be is költöztek a^s uj lakók Ugyanezen a környéken nyíltak, •z uj utcák is, amelyekben több», uj héz — többnyire egy-két lakásos immkásház — építkezés® folyik, As őszre mér ezekbe is beköltöznek a lakók. Ugyancsak újabb városrész ke* leik iszik a vásártér és e vasúti1 raktárak tájékán levő üres telkeken Is. itt a számos magánváll®!-' kosáson kívül ax „Unio*-göz*' malom építteti föl hat házból állő munkástelepét, amely mellett © %z»ppangyár épít kisebb munkás«' telepet. Mind a két munkástelep: nellé S—2 hivatalnok lakóházat is építenek. A aok port fölvert Luxardó-féie, építkezések is pér napon beiül: megindulnak. A gyárépitkezésekkel kapcsolatban még egész sereg alapítási! és építkezési terv sorolható fői. így a Vinkovci-ut melletti városi öíken megkezdték egy cementes betonárugyár építkezéseit, a bózpátartozó lakóházakkal együtt, a Hrvátska Bskomptna Bank® pedig nagyobbszabástí eternit- és* palagyárat kezdett el építtetni^ ugyancsak a hozzávaló lakóházakkal egyetemben. Egy csehországi szövőgyár — Fiedler és Társa — nagyobb szabású szövőgyárat építtet Osijeken, még az idei nyár folyamán.j Számos kisebb gyér, ipartelep és egyéb vállalkozás folytat ezenkívül építkezéseket, a költereleteken csakúgy, mint a város középpontjában. Ez a lázas építkezés Osijek ama ssernnesés, szinte egyedülálló helyzetének köszönhető, hogy minden városrészben van fölös számmal építkezésre alkalmas üres telek. Az idei nyár és ősz folyamán tehát közel 3—400 uj ház fog emelkedni Osijeken és az örvendetes építkezési láz nemcsak az: építkezések tartama alatt ad kenyeret a munkások százainak és apasztja & munkanélküliséget, hanem as uj gyárakban sok száz munkás fogja megtalálni a kenyerét. n ..PHILATELIA" BÉLYBGKERESKEDés — SZÉCSI E. SUBOIICA,FÖP©STA MELLETT VÉTEL - ELADÁS -CSERE Keresek jacgvétfc*re has náSt Jugoszláv bélyegeket tekintetnélkül akiadasokra bármity mennyiségben