Bácsmegyei Napló, 1922. június (23. évfolyam, 149-176. szám)
1922-06-26 / 173. szám
1922. janius 26. BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal. — Az utódáRanjokka’l kötendő kereskedelmi szerződések. Budnpestről jelentik : A budapesti kereskedelmi és iparkamara kűlke reskedelmi szakcsoportja Marton Gyula alelnök elnöklésével ülést tartott, ome yen Székely Artur dr. titkár bemutatta a Cseh Szlová kiával, Romániával és Jugoszláviával kötendő kereskedelmi szerződések tárgyában készült előterjesztését. A szakértekezlet elhatározta, hogy az egész anyagot a kereskedelmi miniszterhez terjeszti fel. — FelsőszOézia kiöntése. Kattowitzból jelentik : A második és harmadin felsősziléziai zóna kiürítése tegnap megkezdődött. Hétfőn kezdődik meg a negyedik zóna kiürítése. Vasárnap tartották Kattowitzban a felsősziíéziai vegyes bizottság alakuló ülését. A bizottság elnökét Lengyelország és Németország képviselői vezették be hivatalába. Beuthenben tegnap alakult meg a felsősziíéziai döntőbíróság. — Román tanítók és tanítónők Beogradban. Beogradból jelentik : Vasárnap Beogrndba érkezett a román tanítók húsz tagból álló vegyes küldöttsége A vendége két a beogradi tanító kollégium várta. Érdekes látvány volt, ami kor román tanítók és tanítónők nemzeti viseletben végig járták a várost. A lakosság mindenütt lelkes ünneplésben részesítette őket. — A Déli vasutak kongresszusa. Velencéb 1 jelentik: Imperiáli márki a Déli Vasutak kérdésének rendezésére összeült konferencia elnöke kijelentette, hogy a konferencia módot fog találni a közlekedés szabadságának és folytonosságának biztosítására. A nemzetközi transitó ügye sem marad nyitott kérdés. A konferencia az adriai kikötőket is működésbe hozza, mert nem fog megelégedő határozati javaslatokkal, hanem világos döntéseket hoz. Julius 12-ig befogja fejezni a konferen cia munkáját, mert Imperiáli márki a népszövetségi liga ülésén is részt vesz. — Az első magyar nőjogász dokiorrá avatása. Szombaton délelőtt avatták jogi doktorrá Szanathy Aniellét, az első magyar nőjogászt a budapesti (volt pozsonyi) Erzsébet tudományegyetemen. Szanathy Aniella tanulmányait részben a pozsonyi, részben o kolozsvári egyetemen végezte és szigorlatait és alapvizsgálatai! mind kitüntetéssel tette le. Doktori értekezését a jogbölcselet köréből készítette, cime : Hogyan egyeztethető össze a determinizmus és az egyéni felelősség — Hat száz méternyire a Mount Everest csúcsától. Ä legújabb jelentések, melyek Mount Everest megostromolásáról számolnak be, arról adtak hirt, hogy az expedíció már csak 600 méternyire van a hegy csúcsától. A 3266 méteres magasságot csak Norton kapitánynak, Finch alpinistának és az expedíció Gsukhe nevű finn málhahordójának sikerült elérniök, mert Mallorynak, akinek több ujja lefagyott és Morsheadnak, aki az oxigén mellett sem tudott kellő 'módon iélegzeni 1500 méternél abba kellett hagyniok a hegymászást. Londonban minden percben várják az expedició sikeréről beszámoló hirt. — Wiisioa tálxwnokot Welligton mellé temetik. Londonból jelentik: Wilson tábornok meggyilkoltatása után nyomban mngtörténtek a szükséges lépések és éjjel már rendőri portyázások voltak, amelyek fegyverek és robbanótestek felfedezésére, valamint 15 férfinek és 1 asszonynak letartóztatására vezettek. Az írországi helyzet beható megvitatását junius 26-ra tűzték ki. Maguk az Írországi lapok is a legnagyobb részvét hangján imák az áldozatokról és éles szavakban elítélik a gyilkosok cselekedetét. A marsall özvegyéhez szakadatlanul érkeznek a világ minden részéből a részvéttáviratok. A király is meleghangú táviratot küldött. A francia köztársasági elnök és a belga király táviratot intéztek az angol királyhoz, amelyben megrendülésüknek és gyászuknak adtak kifejezést. Valószínű, hogy Wilsont a Saint Paul székesegyházban fogják eltemetni, ahol Wellingtonnak hamvai nyugszanak. — Parisban törvényt akarnak hozni a korrupció ellen. Parisból jelentik : Több jobboldali képviselő a kamarában törvényjavaslatot nyújtott be a külföldi. korrupció ellen. Az első paragrafus szerint külföldi hatalom, vagy ennek ügynökei által megfizetett minden tevékenységet, vagyonelkobzással és száműzetéssel büntetnek. Ha valaki pénzt fogad el, hogy politikai szolgálatot teljcraš* fogsággal büntetendő. — Ä hadüzenet jogát Olaszországban a parlamentre ruházták. Rómából jelentik : A külügyi bizottság javaslatot fogadott el, mely szerint a hadüzenet és békekötés jogát a parlamentre ruházzák. (*) Suboticai magyar színészek kabaréja. Szombaton este nagy közönség nézte végig a magyai színészek kabaréját, amely a teljes siker jegyében folyt le. A tá gas kávéházban egyetlen üres hely sem volt és igen sokan állva hallgatták végig a sikeres előadást. Minden szereplő lelke sen és ügyesen játszott, de azért a művészi siker legfőbb tényezői Simonyi Böske és Sz. Farkas Te rike voltak, ők kapták a legtöbb tapsot. — Dr. Mikes Ivó vezet# járásbirőt egyetemi tanárrá nevezik ki. Mint értesülünk, a suboticai járásbíróság’ kiváló jogi képzettségű, nagy tudásu vezetőjét, dr. Milics Ivót, a suboticai jogi fakultáson a római jog és a polgári perjog tanárává nevezik ki. Dr. MÜics julius hó 4-én távozik a járásbíróság éléről, hegy tanári katedráját elfoglalja. — Az olasz külügyminiszter Londonban. Londonból jelentik: Schanzer olasz kölügyminiszier holnap Londonba érkezik. Rövid időre tervezett londoni tartózkodása alatt a mértékadó körökkel általános megbeszéléseket fog folytatni az angol-olasz viszonyról. (*) Gyönyörű ruhák csak a Fehér, angol és francia női divatszalonjában készülnek Novísad, Kiszácsi-utca 20. — Baltazár püspököt meghívta az amerikai Magyar Zsidószövetség. Az Amerikai Magyar Népsóava ma érkezett száma Írja: A Federation of Hungarian Jews in Amerika szerdán, junius 14-én estére vendégül hivta meg Baltazár Dezső püspököt. A gyűlésen több mint száz vidéki szervezet küldöttei vettek részt. — Károlyi vagyonának a zárlat alól való feloldását kérik. Károlyi Mihály grófnak a vagyonelkobzás! pörben jogi képviselői a gróf birtokainak a zárlat alól leendő feloldását kérelmezték. Okul azt hozzák fel, hogy a kincstár képviselői eddigelé nem tudtak bűnössége mellett adatokat, bizonyítékokat szolgáltatni és e célból félévi haladékot kértek. A biroság határoz majd a kérelem dolgában. — Hoffmann Ottó bimpöre. PécsrőL.jelentik: A pécsi törvényszék e héten kezdi tárgyalni Hoffmann Ottó volt orsz. képviselő, pécsi ügyvéd felségsértési és izgatási pőrét. Két beszédjét inkriminál ják. Védője Lengyel Zoltán dr. lesz. A pör iránt városszerte nagy az érdeklődés. — Megalakult a szláv diákok párisi uniója. Parisból jelentik: Tegnap nyílt meg Meillet, a Sorbonne professzorának elnöklete alatt a szláv diákok Uniója. Beszédében kijelentette, hogy Franciaország sosem fogja tűrni Cseh Szlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország és Románia megtámadtatását' — A vasúti forgalom korláto zása Zagreb és Budapest közölt. A zagrebi vasutigazgatóság a Budapestről 20 óta 5 perckor induló 1014. számú, ellenirányban a Budapestre 6 óra 35 perckor érkező 1013. számú személyvonatokhoz Gyékényesen a csatlakozó vonatokat forgalmi nehézségek miatt hétfőtől, junius 26-átói kezdve néhány napra megszűri teti. Ennélfogva Zagreb és Buda pest között egyelőre naponta csak egy vonat fog közlekedni. Magyarország felveszi a sportérintkezést az utódállamokkal Fontos és bennünket is érintő határozatot hozott a napokban az M. L. Sz, vezetősége. Kimondotta: föltétlenül időszerűnek tartja, hogy a magyar fotballsport eddigi izoláltságát megszüntesse és felvegye az érintkezést az utódállamokkal. Az M. L. Sz. nagyfontosságu elvi határozata közel négyesztendős sportbojkottot szüntet meg. Négy esztendő óta áll fönn már az a lehetetlen helyzet, hogy Magyarország el van zárva az utódállamok sportmozgalmától, amelyeknek pedig a fejlett és kontinentális erejű magyar sportra nagy szükségük lenne. A szakadatlan tartó politikai feszültség okozta ezt a hallgatólagos bojkottot, árpolitikái konfliktusok következtében hiányzik az érintkezés Magyarország és az utódállamok között. Most, miután elmúltak, vagy legalább is enyhültek a politikai differenciák, igazán itt van az ideje, hogy az egymásrautalt országok a sport területén fe pacifikálják a viszonyokat. Úgy a magyar sportnak, mint a jugoszlávnak, románnak és csehszlováknak eminens érdekei fűződnek ahhoz, hogy a mesterségesen fölállított kínai falat ledöntve, megteremtsék az együttműködés lehetőségeit. Reméljük, hogy a jugoszláv sporttényezők nem fogják elutasítani a magyar sport békejobbját, hanem híven az internacionális sportmozgalom tradícióihoz, azon lesznek, hogy a budapesti akció hamarosan meghozza a1.; kívánt eredményt. — Változás a lakáshivatal íelehbviteli bíróságnál. Mint értesü lünk, a suboticai lakáshivatal fe lebbviteli bíróságnál változás állott be. A bíróság elnöke Pavlovics István dr. törvényszéki elnök lett, bírói tagja Gyorgyevics Jován törvényszéki bíró. Tagjai: Radovenovics Boriszlav és Lekó Dusán. Póttag: Láner Antal törvényszéki bíró és Kovács Lajos. (*) Elveszett egy kis angol selyem pincsi kutya, barna foltokkal, a nyomra vezető vagy megtaláló 1000 kororía jutalomba részesül. Czim: Engelman Jenő Postanska-u. 9. 4389 (*) Roth Olga kozmetikai intézetében Kr. Alexandrova-ulica 21. szám alatt, az Angol-Magyar Bank palotájában, félemeleten, modern szépségápolás, arcbörhámlasztás, alkalmatlan hajszálak, pattanások, szemölcsök, szeplők, májfoltok végleges eltávolítása. Kaphatók saját készitményü, kiváló hatású kenőcsök, púderek, gyógyszappanok, arcfehéritő és szeplökenöcsök slb. 2804 (*) Dr. Vécsei Jenő orvosi rendelője nemi betegek részére. Rendel délelőtt 7—9-ig. Délután 2-től fél 4-ig és 5—7-ig. Lakás: Cyrillmetoda-tér 12. I. emelet, Vojnich Piroska-féle ház. (*) Di. Baloghy Ernő ügyvéd, lakik Budapesten, Bristol-szálló, S. H. S. alattvalók magyarországi ügyeiben eljár, megbízásokat vállal és jogi ta ná csókkal szolgál. 4250 (x) I. M. Gvadia beográdi ügyvéd, telefon 1548., Kralja Milana 9 (az udvarban). Interveniál minden ügyben a hatóságoknál. Levelez szerbül, magyarul, 3748 Az M. L. Sz. különben, — mint értesülünk, — ebben a nagyjelentőségű kérdésben a többi magyar sportszövetséggel egyetértőén akar eljárni s ezért szövetségközi értekezlet egybehivását indítványozta. Bácska—Sombori Sport 7:0 (2:0) (bajnoki). Bíró: Drenkovics. Szép, nívós játékkal győzött a Bácska csapata az indiszponáltan játszó vendégcsapaton. Jóleső meglepetéssel szolgált híveinek: az eddig kultivált, eredménytelen magas játékmodor helyett lapos passzokkal és ötletes kombinációkkal dolgozott az egész időn át és ennek köszönheti, hogy ilyen nagy góldifferenciával verte a somboriakat. Különösen szépen dolgozott a Kovács által kitünően irányított csatársor, amelyet a haifsor mindenkor odaadóan és okosan támogaott a megkezdett akciókban. Marcikics rég látott elevenséggel és lendülettel játszott; Rudies a mezőnyben nagyszerűen megállotta a helyét, a kapu előtt azonban sokszor hibázott. Nagyon jó volt Slezák, aki a kiadott labdákat mindig hasznosította, amit Polyákovicsrói már nem lehet elmondani. A kapuban Virág néhány veszélyes labdát meglepő biztonsággal fogott. A vendégcsapatban a védelemből, mely nagyon rosszul funkcionált, csupán a kapus Bagóczky volt elemében, rnig a haifsor és a közvetlen védelem teljesen csődöt mondott. Bácskának majdnem minden akciója veszélyt jelentett, mert a sombori védelemnek csak a legritkább esetben sikerült a jól kombináló Bácska-csatárokat megzavarni. Rossz helyezkedés, rutinhiány jellemezte játékukat, amihez hozzájárult még az is, hogy a csatársort teljeser elhanya