Bácsmegyei Napló, 1922. június (23. évfolyam, 149-176. szám)
1922-06-18 / 165. szám
10. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1922. junius 18. nie és halnia kell. Nem rózsás itt az élet, a ma gyár bánat kétszeresen fájdalmas, a magyar értékek pusztulás sajgó sebeket vág, a magyar kultúra vívódása döbbenetes érzés, de a fájdalmak szülik meg a legszebb örömöket, a magyar kéz munká jónak a gyümölcse a legédesebb, a magyar szó védelme a legszebb, a magyar földért való tusakodás a leggyönyörűbb harc, a magyar értékek megmentéséért csörgő verejték a legglóiiásabb, a magyarságért való magyar küzdelem a legtiszteletreméltóbb érték, a legmeghatóbb . . . Mementóként lobogtatom meg Uzoni Zayzon székely testvérem Gyilkosság Irta: 5ZEKUL.Fi 3EN0 Reszketően állott meg a fehér terpentinfa alatt. A hold az arcába sütött. A revolvert megtapogatta a nadrágzsebében. — Agyonlövöm ma éjszaka Kéky Egont . . . még az éjszaka agyonlövöm! Már tudott mindent. Kékynek erre kell jönni, ha a játékházból, ahol minden este baccarat-t játszott, hazaindul a tengerparti szállodába. Rendesen egyedül jár . . . nerh kiséri senki . . . ő pe<fig nyomban lőni fog, amint a nyúlánk és karcsú férfialak kibukkan a puszpán bokrok sűrűjéből. Jól ki van számítva. Alig hat lépés távolság lesz majd köztük. Bár az esti fény csalékony ... De a fák törzsei megmutatják az irányt. . . nem fog tévedni. . . nem lehet. Keze meg nem remeg a ravaszon. Leült a padra. Annyira szédült, hogy azt hitte, menten megfojtja kábító szívdobogása. — Gyilkosság ... — dörögte tompán. Közönséges ... De Kéky nem fogja megtudni soha, hogy a legjobb barátja ölte meg,. . . Nem tudja azt majd más sem. El fogok tűnni innen, mint a kámfor. Az éjhomályban elmenekülök. A jóságos csillagok majd megvilágítják az utat Hogy a nyakamat ne törjem a sötétségben. Ä. kendője után nyúlt. Hogy meg-Az első polgármesternek Kammermayer volt az ékes német neve s a hivatalnoki karban még sok germán név fordult elő, Tí perczerek, Haberhauerek, Oberbauerok és mások, . — mintha valahol a Rajna mentén feküdt volna ez a szép város. Mondani se kell tán, hogy ez urak mind éppen olyan jó hazafiak voltak mint akár a lelkes magyar sovén Rákosi Jenő (akit egyébaránt szintén Kremser-nek hívtak valamikor), de kifelé bizony mégis »németül« hatottak s jogosult volt az óhajtás, hogy a magyar főváros élén álló vezéremberek Stadtherren-ből fővárosi urakká legyenek s a nevükkel tüntessenek a nemzetiségük mellett, ne csak az érzéseikkel, amelyekben úgy se kételkedett senki. Ám ez jámbor óhajtás maradt és sem a városi urak (az egy Haberhauert kivéve, akiből Halmos lett), sem más vezető alakjai a közéletnek, nem utánozták a kisebb embereket, akik siettek németes vagy zsidós nevüket hangzatosabbal fölcserélni. Sőt elhangzott oly nyilatkozat is, hogy a névmagyarosítás nem »chic« (ez a szó épp akkor terjedt el Budapesten) s hogy az: zsidó tempó. De minden más téren nagy hódításokat tett az uj nemzeti szellem. Rákosi Jenő, a leglelkesedőbb magyar és a leßtüzesebb magyarositó, már akkor is lapszerkesztő volt s a rendelkezésére álló publicitást ennek a célnak a szolgálatába vonta. A »Reform« cimü napilap élén ál lett, amely a bukófélben lévő Lőnyai Menyhért grófnak az orgánuma volt s a bukása után is maradt. Rákosi itt is szigorúan vitte keresztül a magyar politikáját, s az újságjában nem közölt olyan Írótól cikket, aki nem írhatott magyar nevet az Írása fölé vagy alá. Kivételt tett persze a brilliánstollu vezércikkíróval, Kaas Ivorral, Lónyay lajbzsurnalisztájáverseit, cmelyek a budapesti tragédiás nyomorban születtek és fényes tanúbizonyságai annak a gondolatnak, hogy a magyarság kapaszkodjék az ősi rögbe, szitytya izmait acélozza meg a munka, régi erkölcseit nemesbitse meg ez elnyomatás, gondolkozását tisztítsa meg egy ezer éves nép élniakarása és a szivét edze meg fajtájának örök, halálos szeretete. Bátran, becsületesen, harcosan, de mindég a jog és igazság alapján és mindég nyitott sisakkal, mint nemzeti kisebbség küzdjön emberi és polgári jogokért és sohase hagyja el azt a földet, amelyen élnie és halnia kell . . . Olajos Domokos. •*-r-törölje forró és verejtékes homlokát A kendő,nedves volt a dértől. — És Rózsiimnak sem szabad megtudnia soha . . . talán évek múlva majd megvallom neki. Mikor már felejtve lesz minden ... Az évek eltemetik a szerelmet ... és a bánatot. Távolról, talán a part felől, vagy egy ringó csónakból a tengerről, vidám női énekszó csendült . . . mintha tündéri szereidák dalolnának a hold világos szélben. — De józan vagyok-e? Vagy láz dolgozik-e bennem? . . . valami titkos és emésztő betegség? . . . Milyen borzalmas. Gyilkolni fogok. Meg kell ölnöm a legjobb barátomat 1 Iszonyú! De nincs más megoldás. Lehetetlen. Tenyerébe temette az arcát. — A hiba csak bennem volt. Hogy én hittem és szerettem. S hogy feleségül vettem a szép Rózsikat. Behunyta a szemét. Álmcdoi; ‘t A láz gyorsaságává! rohantak el ií a és szenvedélyek-tcljes életének emit, .i. Azt hitte, hogy sohasem fog .-«.«.ülni. Ifjú és dúsgazdag gyáros volt. A legjobb barátja pedig épen Kéky volt. L.lválaszthatatlam-■< voltak egymástól De tavaly szerelem • esett ... és o.iáihoz vezette a szép v. krász Rózsikat, a hírneves költönót I-oldogan élt: k egymással. Egy bo.u ">ja az asszony tűrdore utazott ... és I. most megcsalja őt — és épen Kékyv-, L — Legjobb volna, ha azt az asszonyt ölném meg ... — dadogta — de ném, ■wmwi ii»i'w.wr<-.c'»iaw»MBnaiBaMa——gaewa nélküle puszta volna a világ, és temető lenne a számomra az élet. Élni nélküle én úgy sem tudnék. S a párbaj ? — az is ostobaság . . . s nem is igazságos. Legokosabb, ha Kéky hirtelen elköltözik a földről s halálának okát nem fogja kideríteni senki . . . senki! Rózsikának meg épen nem szabad megtudnia. Hogy tovább élhessünk együtt gondtalan boldogságban. Hogy szerethessen tovább.... és én is szerethessem, mint valami eltévelyedett istennőt! Nagyot sóhajtott. Fáradt volt. Egész nap utazott. Álmatlanul forgolódott a a vasúti kocsi párnáin, ahol a gyilkosság sötét tervét kieszelte. A fürdőn még nem látta senki. Egész délután az erdőn bujdosott. Hogy ne találkozzék emberekkel. Hogy rá ne ismerhessenek. Ellene ne vallhasson senki! — S ahogy jöttem . . . úgy fogok eltűnni megint. Már kész volt a haditerve. A lövés után gyalog fog elrohanni innen a faluig, ahol a vasúti állomás van. Még idejekorán elfogja a hajnali expresst. Kocsit nem fogad, mert a fuvaros is később tanúságot tenne ellene. Gyalog fog végigrohanni az erdőn és a kövecses hegyi szerpentivuton, mig a pályaudvarra elér. De az állomás messze van. Negyven kilométer ide. Negyven! — Uj marathoni verseny! — dadogta a férj. De nem baj. Meg fogom nyerni a dijat. Eszébe jutott, hogy régen, gyermekifjú korában készült az olimpiádokra. És épen a maratoni futásra trennirozott erősen. Talán már akkor győz. De kificamította a lábát. A mérkőzés abbamaradt. De most.... Sokkal fontosabb dologról van szó! Hogy elérje idejében az expresszt! Hogy az inas délelőtt már az ágyban találja. S hogy a gyilkosságot ne bizonyíthassa rá soha senki... senki 1 Összerázkódott. Képzeletében már futott a kihalt falvak között.... néptelen országúton, hepe-hupás és sziklás gyalogösvényen keresztül, amely a hegyek közé és föl a magasba vitt. Távolról ijesztő kutyaugatás hallatszott. — Uj Marathon lesz ... uj Marathon! Idegességében fel s alá járkált a ködbeborult fák alatt — Mégis ... nem kellene megölnöm val, mert az nem német volt, hanem dán. magyar testvére maradt mindhalálig a militans szellemű 11 Jenőnek, s ö is a vezére módszere s-'srint iparkodott terjeszteni mindenütt a nemzeti eszmét s nem fáradt ki soha, ha a magyar szó diadaláért kellett verekedni. A bérkocsisok jobbára németek voltak még akkor, s az állomáshelyükön éppen úgy hangzott föl a »wieanerisch* Fahr’ mer Euer Gnad’n mint akár a bécsi Ringen, — ellenben a hordárok mind tudtak magyarul, ha nem is beszélték a nyelvet szépen. A fiakkerosok és a konfliskocsisok közt sok volt a józsef- meg ferencvárosi és budai sváb s ezek nehezen vedlettek át magyarokká, mig a *tráger«-ek kilenctizedrészben zsidókból verődtek össze, akik botrányosan törték a nyelvünket, de passzióval és meggyőződésből törték, mert szerették a magyarságukat és szép Budapestet, amelynek ők olyan kedvesen kémikus és karakterisztikus figuráivá lettek. Mintegy háromszázezer lakosa lehetett akkor Budapestnek s ennek a fele se tu dett magyarul s azoknak, akik magyarul beszéltek, a harmadrésze se beszélt jól. Igazán telivér magyarnak csak a belvárost lehetett mondani, másutt mindenfelé német volt a világ. A legtöbb hotelben s a legtöbb kávéházban még a magyar vendéget is azzal a kérdéssel fogadták: »Zimmer g’fällich?« Vagy ezzel: »Einen Schwarzen?« S végigcirpelt még a magyarok által látogatott helyiségeken is a német vezényszó: »Jungfernbraten mit Nockerl«, »Kapuziner ohne Haut«, »Zwei Eier kernweich« stíl. Az »Arany Sas« és még néhánv vendéglő, azonképp a belvárosi kávéházak kivételek voltak, ■— ezekben a magyar nyelv dominált s itt a Ivor báró egyébaránt hü csatlósa és édes pincérek nem azzal udvariaskodták, hogy: »Schön* meg hogy: »Im Moment, Euer Gnad’n«, hanem azzal nyitották meg egy szebb jövő perspektíváját: »Parancs! Azonnal, kérem ássant« Mi, vidékiek, ha az egyetemi városrészen, a mi kedves »Quartier latinunkon túl a perifériák felé kalandoztunk, kint a külvárosokban, amelyeket a pestiek az ő kedélyes germanizmusukkal »elővárosodnak (Vorstadt) neveztek, örömmel állapítottuk meg olykor, hogy itt is hallani már néha magyar szót s ha mögöttünk valaki ezen a nyelven szólalt meg, úgy örültünk meg vele mint a messze tengereken csatangoló globetrotter, ha bosszú idő után egyszerre a távoli anyanyelv kedves ütemei szállnak a füléhez... De belsőleg — hegy is mondjam csak? — a szivében egészen magyar volt s külsőleg is egyre magyarabb lett a város mégis. A svábul íj zsidősan beszélő lakosság is hazafiasán érzett s a lelkében izzott a magyarosodás szent vágya. Hiszen ha a lelkében nem lett volna ilyen ez a poliglott város, hogyan álhatott volna rövid idő alatt szinmagyarrá? S minő gyorsan lett azzál ötven év előtt egy német teátrum mellett másfél magyar színház állott TI áliának a szolgálatában: a Nemzeti- Szinház, amelyben hetenkint 2—3-szor operát énekeltek és a Várszínház, amelyben minden héten 2—3-szor a Nemzeti művészei játszottak a budai közönségnek. S ennyi színművészet elég volt az akkori publikumnak. S ma Budapest a világ egyik legszinházibb városa, amelynek több mint tiz színpadjáról mindennap magyar szó hangzik a már régóta teljesen magyar lakosság felé. őt... hiszen még annyira fiatal. De ketten sokan vagyunk a földön. Vagy ő hal meg ... vagy az asszony .... vagy meghalunk mind a hárman. Ez mégis a legjobb elintézés ... a legjobb! Kabátját feltürte. Fázott a nedves éjszakán. A hosszú útra gondolt.. . ami még hátra van. Negyven kilométer! Jóságos Isten! Sétálva 8 óráig tartana. De 5 majd két és fél óra alatt futja be az iszonnyu pályát, mint az ausztráliai sikfutók. Két és fél órája van, ha még jókor elakarja érni az expresst. Nagyot sóhajtott. — Csak el ne törjön a lábam .... Csak a szivem birja a rettenetes utón. Csak meg ne szakadjon a szivem! Most léptek zaja csendült. A férj felállott. Arca fehér volt, mint a fal. A rettenetes és döntő pillanat tehát itt van. Már nincs visszatérés! Három lépést tett előre. Fehér árnyék bukkant fel a holdvilágnál a lombok közül. Egy nő. Megismerte. A felesége volt. Rózsika. Egyedül jött. A nő is ráismert a félhomályban. Szemben állottak. Egymásra néztek sápadtan, reszketően. Az asszony reszketett egész testében. Szeme ki volt sírva. Ajka vérteden. — Ambrus! Jó, hogy itt van. Nagy szerencsétlenség történt. Iszonnyu 1 A férj megfogta a nő kezét. Ez hideg volt, mint a jég. — Képzelje .... csolnakkiránduláson voltunk. És Kéky Egon a tengerbe fulladt! Még tegnap történt... képzelje... s csak most este találták meg holttestét a halászok ... most jövök a csolnakházból éppen ... Ott fekszik kiterítve.» Irgalmas Isten! — Kéky meghalt ? — rebegi a férj tompán s a hangjában nyoma sincs a részvétnek, de az örömnek sem. Csak valami nagy, kegyetlen és kétségbeesett megnyugvást érez. És t szivartárcája után nyúl gépiesen, hogy rágyújtson a hűvös éjszakán . . . Párbeszédek Plágium. Két újságíró veszekszik — Te ciklopsz! — Ciklopsz? — Igen! Az én cikkemből lopszI Lecke. Gyerek elkésett az iskolából, pedig megígérte, hogy ez többet nem fordul elő. — Tudod-e fiam, — mondja neki fohászkodva a tanár — mi különbözteti meg az embert az oktalan állattól ? Az hogy az ember, ha igér valamit, megtartja a szavát. Bakalogika. Katonaorvos operál egy bakát. Nem jól megy a dolog, hogy valamivel üsse az időt, kérdezi a bakát: — Mi maga, fiam, civilben ? — Csizmadia, instállom. Végre befejezi. A baka áll. — No mi az, fiam ? — Instállom — én is kérdezek valamit. — No csak ki vele. — Csak az, hogy hát a doktor ur micsoda civilben ? Barométer. Ödön fiam szerkesztette a szabadalmat. Egy madzag, lazán megkötve két végén, ennyi az egész. Sokkal elmésebb a használati utasítás. 1. Ha a madzag száraz: az szép, tiszta időt jelent. 2. Ha a madzag nedves: az esős időt jelent. 3. Ha a madzag himbálódzik, az szeles időt jelent Pech. Hárman licitálnak. — Nekem olyan pechem van, hogy ha osztálysorsjátékot tűznének ki százezer sorsjeggyel, úgy, hogy minden sorsjegy egy millió koronát nyer, egyetlen egy darab kivételével — az az egy lenne az enyém. \ — Nekem olyan pechem van, hogy ha pályázatot hirdetnének rá, hogy ki-
