Bácsmegyei Napló, 1922. június (23. évfolyam, 149-176. szám)
1922-06-17 / 164. szám
BACSMEGYEI NAPLŐ Mindezek a háűányöknem szé Jepefo'jk a hipnőzisos szülésnél, Smelyet legújabban narkózissal > kum&ÍTUilva mint hiponarkezist plkatntfa£nak. Ä hiponarkózlsnál olyan kevés kloroformra van szükség, hogy még huszonnégyőréig tartó szülésnél is alig számba vehető a kloroformnak az a mennyisége, amellyel a fájdalmatlahságöt és az emlékezés kiesését előidézik. Célt .értünk azonban a tiszta hipnózissal is. Mindenesetre fontos, hogy csak orvos végezze. A Heidelberg! klinika kilencvenöt esetben alkalmazta jó eredménynyel. Jó eredményről számoltak be a drezdai klinikát képviselő Heberar, a berlini Haliauer, a bécsi Kogerer, a budapesti Mansfeld és Sdpiades tanárok. Scipi•ades az úgynevezett splenchnikus analgesiával végzett jó ered aiényü kísérleteket. Mansfeidnek az az álláspontja, hogy felesleges a mély hipnózis. Előkészítő eljárások a terhesség alatt elérik a terhes nő pszichéjének teljes megnyugtatását és azt a meggyőződést érlelik meg bennük, hogy az orvos valóban meg tudja szüntetni a bekövetkező fájdalmaikat, A szülés alatt a psziché meg nyugtatása utón a fájdalom megszüntetése már igen jó sikerű, Felmerült azonban az a meggondolás is, hogy fontos volna az is, hogy necsak azoknak az asszonyodnak legyenek előjoguk hipnózisban szülni, akik elbírják a költséges intézeti születés terheit, hanem valamennyi szenved? asszony közkincsévé tenni a fái deiomnélküS való szülést azálta; hogy bevezetnék azt az orvosi magángyakorlatba. : 'feldobott kő és felrepülő ember.-Szerettem auyádat. ő megszeretett engem. Fölébe hajoltam és szemébe néztem, hogy temesse el szemébe az arcon:. És anyád kinyitotta a szemét, befogadott engem és aztán lezárta a pilláit.- És ekkor. Boldizsár, ekkor felvette Vésőjét és faragni kezdett a vak szobrász. Így vénen, gondolatok sakkfiguráit íologatva, mosolyogva minden indulaton: mégis reszketni kezdek, Boldizsár, hogy eszembe jni. A vak.szobrász —-ó, Boldizsár, mily .szörnyű! — a vak szobrász, mi a koromsötét szobában felemelte ujjait és faragni kezdett rólam egy piciny fehér szobrot. Először puha, nagy •vonalakban megfaragta a fejem1, behunyt szemekkel, két karomat keresztbefektetíe és lábaimat felhúzta. Aztán a részletekre tért. Megfaragta a szájamat és megiaragfa a koponyámat és megfaragta a homlokomat. Aztán, tuég készületlenül, a kialakulás- pillanatában, megmutatta nekem kis szobromat. Ö, Boldizsár, megrendültem egész testemben és kihullott kezemből a véső! Még kicsiny volt akkor a szobor s a vonalak hevenyészettek. De én voltam az, Boldizsár, én voltam az, ahogy soha szobrász meg nem faraghatta — én voltam, az idők végezetéig! Rémület és borzongás suhant át rajtam és az arcomhoz kaptam — ki látott engem, onnan a sötétből, ahol nincsenek szemek és nincsen öntudat? És aztán megnyugodtam. Boldizsár. A .vak szobrász lefőzött, de nemcsak engem. Nincsenek többé vágyaim és nem érdekel már, hogy mit jelentek én s mi vár rám: itt ülök, az ő műhelyében s csodálom őt és gyönyörködöm benne — a je arcodba nézek s mintha tükörbe néznék, ott látom arcomat, amit jobban megérteit ez a vak szobrász, mint ahogy én valaha megérthettem. És. rábízom a többit, nincs több dolgom, trüg c él és mun, ftálkodik helyettem, ' Nagyjeleftfésége lehet a hipnózisban vak) szülésnek vidéken, ahol sok esetben nehezebben szerezhető be a távoleső gyógyszertárból a megfelelő fájdalomcsillapító szer, míg a hipnózis alkalmazásához csak ez orvos jelenlété szükséges. Megvitatták a kongresszuson azt a kérdést is, hogy könnyebben hipnotizálhatók-e a hisztériás nők, vagy pedig az erős idegzetű és psichice labilis esetek, valamint pedig, hogy karos Jellembeli lefolyása van-e a hipnózisnak. A legtöbben arra az álláspontra helyezkedtek, hogy általában minden ember hipnotizálható. A jövő esztendőben Heidelbergben gyűlnek kongresszusra a nöorvosok s e kongresszus elé mar most nagy várakozással tekint az egész tudományos világ. «»»»»— H nyári öiuat és a füröőzés Még csak most nyílt el az orgona, most mult el a lila tónusok ideje. A divathölgy mégis bus komolysággal süpped a pamlag számtalan illatos párnácskái közé. Lehajtja szép fejét, hajánál; gy-két fürtje kiszabadul a zöldselyem liáíócska alul. Nem bánja. Más gond gyötri. Vájjon elkészül-e a halványsárga krépe-de-chine nyári ruhája ? S úgy, ahogy' a szabó (oh, a drága, nagyon drága szabó-művész) elképzelte nem s-:-e botrányos? Persze, az anyag olyan vékony, mini ’ lehelet. A szilié olyan lágy, hogyha a estére tapad, — ha a szabó csak majd, mintha nem is lenne ruha rajta. Bizonyos, hogy botrányt idéz elő ez az uj nyári ruha, se az ura, se a családja nem ismeri el a divat szélsőségeit, jó lesz gyorsan telefonálni a szabónak! — Kérem, nagyon kérem, ne sajnálja ;« anyagot. Dusán redőzze az aljat, a derekát is. A karom, az ne legyen egész hosszabban csupasz. A szövet dúsan fedje egészen le a kezem fejéig! — Igen-igen! Az alj a bokáig érjen, már teljesen lemondtam a bekorugró szoknyáról. A két oldala jóvá! hosszabb legyen csak érjen a földig. — Hogy a harisnya éppen olyan színű, mint a lábon) s olyan vékony, hogy nem s látszik harisnyának ?! — Oh, bocsánat ez! nem akarom. Ha valaki a lábomra tekint hirtelen, még azt hiheti, nem telik harisnyára, vagy azt, hogy „Blau Strumf“ vagyok, elvbői nem viselek harisnyát!.— Kérem, kérem a harisnya legyen egy nuanceval sűrűbb, hogy fedje kissé a lábomat. A divathölgynek valósággal védő beszédet kel! a maga ízlése mellett tartania a szabójával és a divattal szemben. Paris pókhálóvékenyságu szövetanyagokat talált ki, a sokféle selyemmel szőtt crépe-ket, melyeknek színei olyan lágyak, mint a rózsák szirmainak színárnyalata s oly vékonyak, hogy nemcsak tapadnak az idomokkoz. de a testnek rózsaszínű vagy kreol árnyalatát, még a kés erecskék színét is áttükrözik. A nőnek jó Ízlése, találékonysága, sőt kacérsága is, arra törekszik most, hogy az ilyen vékonyszövésü ruhában is fölöltözött legyen, ha nem is annyira, mintha szőrcsuhában volna tetőtől-talpig. Az utóbbi évek fürdőideje alatt nem köttetett több házasság, mint azelőtt, amikor, még komoly, szoknyás fürdőruhában lubickoltak a nők, nem kékselyem, zöldselyem, seüő-mezben. Ez idén is sutba lehet dobni a kis trikókat, mert megint a szoknyás fürdőruha került fölül. Az ilyen ruhákat tetszés szerint lehet rövidekbre, vagy hosszabbra szabii, és tetszés szerint díszíteni. Egy pompás újdonsága van a nyári divatnak, a felsőruha. Igaz, hogy ezzel a hetvenes évek divatját keverik a mai divatba, A mintás I; stísztok, a csíkos fulardok, tniUefieurc selymek, könnyű munkával fodrosán és hímzetten kis öltönyökké alakulnak. A férfiruhák divatja igen megkönnyíti a toalette-kérdést, ami ebben nagy drágaságban kívánatos is. A szépen elkészített fehérbatiszt, vagy selyem alsóruhára, különböző szinü és formájú felsőruhát lehet viselni. Az elkészítése nem is annyira szabómunka, mint inkább kellemes kézimunka. Egyformán illik fiatalicányoknak és felnőtt hölgyeknek is. A nyári ruhákhoz megint csak a fehér cipő való, Általában minden ruhához világos cipő és harisnya. Fehér alsó ruhácskák fölött rózsaszincsikos grenadin felső, hozzá vékony fehér harisnya, fehér kivágott cipő és nagy sárga florentinkalap, lebegő barna szalaggal, ez olyan öltözék, amelyet éppen úgy viselhet az elegáns divathölgy, mint a szerény hivatalnok-kisasszony. Hiszen egyik éppen úgy. csak tetszeni akar, mint a másik. Alaptőkeemelés a „Commercial r. t.-nál 12 millió koronára emoliék fel az alaptőkéi Alig 8 hónapja alakult a Gradjanska Banka suboticai fiókjának égisze alatt a „Commercia“ r.-t kereskedelmi vállalat. A szerény keretből megindult részvénytársaság rövid idő alatt tekintélyes vállalattá küzdötte fel magát, mely nemcsak egész Jugoszláviával, hanem á külfölddeliséiénk összeköttetést tart fenn. A vállalat folytonos erősbödésével, terjeszkedésével kapcsolatban az eredetileg Lefektetett alaptőke kicsinek bizonyult úgy, hogy annak felemelése vált szükségessé. Az alaptőke felemelése egyrészről, másrészről pedig a Comrnercia r.-t.-nak több ipari vállalatnál vállalt érdekeltsége uj közgyűlés megtartását tette szükségessé, mely folyó hó 10-én tartatott meg. < Ezen a közgyűlésen a vállalat alaptőkéjét 13 millió koronára emelték fel. Egyben megválasztották a kibővített igazgatóságot, melynek elnökévé Dimitrievics Bogdán földbirtokost, alelnökévé Gutesse Daníló magánzót (uj) a Beogradska Ujedina Banka igazgatóségi tagját választót,ák meg. Új igazgatósági tagok leltek Nikola Raspopovics a Beogradska Ujedina Banka igazgatója, Dusau Janícsievics a Beogradska Ujedina Banka igazgatója, Vasa Csicsanovics földbirtokos Beograd. Feíügyelőbizottság tagjai Borivoj Putnika a Beogradska Ujedina Banka igazgatója Beovrad, dr. Osztrogonac Béla Subotica, Grncsarevics Jocó Beograd. Ugyanekkor Atlasz Jakab, Fürth Jenő, Hubert Eugen, Komhauser Ignác és Rónay Gyula osztályvezetőket osztálvvezetökké nezezték ki, Az es® és a gabonaárak. Á hosszú szárazság után ha szórványosan is, Bácska és Bánát minden részén volt eső. Az eső elősegíti a termés fejlődését s a gabonakereskedők általában a gabonaárak nagyobbmérvü esésére számítanak. Kereskedő körök véleménye szerint az aratás után a búza ára 1000 korona körül fog alakulni. A gazdák nem igen hisznek ebben ez olcsósági jóslásban s az 1500—1600 koronás gabonaárak fennmaradásét remélik. Az árak kialakulására hatással lesz az is, hogy Románia az idén sem fogja szabaddá tenni a búza és a kukorica kivitelét s igy a 250 lei-s román búza nem igen fog konkurrélni a jugoszláv busával.. 1922. június 17. — Az udisef herceg üdvözlete Sándor királynak. Beogradbó! jelentik: Az udinei herceg Beogrsdból való elutazása előtt a következő táviratot intézte Sándor királyhoz : „Őfelségének az olasz királynak, uralkodómnak és unokafivéremnek a nevében az SHS. királyságból való távozásom előtt még egyszer ki akarom fejezni szerencsekivánataimat Felségednek és a királynőnek. Egyben kérem felségedet fogadja leghálásab köszönetemel azért a kitüntető fogadtatásért, amelyben személyemet részesíteni kegyesek voltak." — ümcsics 81 ériben. Beogradból jelentik : Nincsics Momcsilío külügyminiszter két hónapi szabadságra utazik, Nincsics a szabadságidejét Blédben szándékozik eltölteni. — A papi fizetés. Beográdból jelentik, hogy a papi választmány előterjesztést tett a püspöki tanácsnak a papi fizetések és nyugdijak felemelése tárgyában. — Halál a virágok közt. Ilyen címen irtuk meg, hogy Beck Stefánia 19 éves osijeki urileány, egy tüzoltótiszt feltűnő szépségű leánya öngyilkosságot követett e! az osijeki Görög-szállodában, ahol revolverre! homlokon lőtte magét. A fiatal leány, mint osijeki tudósítónk jelenti belehalt a szenvedett sérülésbe. Mint most megállapították, Beck Stefániát, akit Osijeken mindenki ismert, Zagrebba utazott s útközben egy osijeki kereskedőt kért meg, hogy segítsen neki revolvert vásárolni, A kereskedő azonban nemcsak, hogy nem segített neki, hanem, a rendőrségen jelentette az esetet, ott azonban kinevették aggodalmai miatt, Beck Stefániát az egész város osztatlan részvéte mellett temették el a zsidó temetőben. — Az első palícsi táncmulatság. Szombaton este lesz Paiicson az első idei tánqmulaíság a Vigadó helyiségében. A nyári táncmulatságokat ezentúl minden hét szombatján rendszeresíteni fogják. Á mulatság este 9 órakor kezdődik 10 korona belépődíjjá! és Markovics cigány zenekara szolgáltatja a zenél. Éjszakai villamosközlekedésről gondoskodás történt. — Mennyibe került Genna. A pénzügyminisztérium hivatalosan jelenti, hogy a genuai konferencia az SHŠ. államnak 298,400 frankba és 432.667 dinárba került. Leégeti a moszkvai opera. Varsóból jelentik: Ideérkezett ellenőrizhetetlen hírek szerint a moszkvai népoperában a Godunov Boris cimü opera előadása közben tűz támadt. A színpad és a diszletíár porráégett. A kár jelentékeny. — Hét hónap — elnöksértésért, Berlinből jelentik: A Deutsche Allgemeine Zeitung írja : Kölnben a napokban ítélték el 7 havi súlyos börtönre a szeparatisztikus rajnavidéki mozgalom vezetőjét, Gmstts-et, ráért Ebért birodalmi elnökre '' sértő kijelentéseké' tett.