Bácsmegyei Napló, 1922. június (23. évfolyam, 149-176. szám)
1922-06-15 / 162. szám
1922. június 15. BACSMEGYEi NAPLÓ 3. oldal Elfogadták a sándori villamosvonal terveit Jaliusban megkezdik az építést Legutóbb több izbeu foglalkoztunk íb. sándori villamosvonal kérdésével és IjaK'girtuk, hogy annak tervei teljesen 'elkészültek már 3 az építkezés megkezdésének egyetlen akadálya, hogy 'a belga villamosvasúti részvénytársaság kiküldött mérnöke még ezwjeig t&em érkezett Suboticára. Most azonban ez az utolsó akadály is elhárult *és igy véglegessé vált az uj. és fontos ‘villamosvasúti vonal építésének mielőbbi megkezdése. A belga részvénytársaság megbízássából Zerkowitz Emil budapesti hnérnök érkezett meg Suboticára. A kiküldött mérnök először is felülvizsgálta az uj vonal terveit, valamint bejárta a kijelölt pályát, aminek eredményeképpen jóváhagyta a részletesen kidolgozott terveket. Ezután Zerkowitz mérnök a villamosvasúti részvénytársaság nevében szerdán délelőtt előterjesztette a kidolgozott terveket a város tanácsának, amely azokat szintén elfogadta. A tervekben igen sok olyan részlet van, amely a tervezett vonal kiigazítását igényli. Ezeket a tanács mind jóváhagyta. A tervek elfogadása után tárgyalások indultak meg a városi tanács és Zerkowitz mérnök között az építés megkezdésére vonatkozólag. Miután ?z ui vonal alapiervei már á háború előtt készen voltak, annak idején azokat még a magyar közlekedésügyi minisztérium jóváhagyta. így most csak az azóta történt változásokat kell Beogradba a közlekedésügyi mi niskiériumhoz fölterjeszteni jóváhagyás céljából, .amit sürgősen el fognak intézni; A belga társulat nevében tárgya1 ó budapesti mérnök egyébként kötelező; ígéretet tett a városnak, hogy az uj; villamos-vonal építését két héten belül, legkésőbb azonban júliusban meg kezdik. Ennek nincs is semmi akadálya, mert az építéshez szükséges anyagok és a vassínek már Budapesten szállításra készen vannak és a vámmentes beszállítás elintézése után azonnal Suboticára küldhetők. «»««IW *••••»««•««**«*• »•»•»< Az urnapi lóversenyek Suhoticán A subüticai „Sándor király iovaregylet“ urnapi versenyét a spcri közönség feszült érdeklődéssel várja. A íovaregyiet kitűnő programmoí állított össze, a nevezések kitünően sikerültek, usy, hogy elsőrendű versenyre van kilátás. A versenyre, 2 melyet a réiji lóversenyiéren tartanak meg, 2,15 órakor különvonat megy, ameiv az utolsó futam után tér vissza a városba. Az öt futam közül a gazdák versenye lesz az első. Négy lovat nevezték. Dobó Szilveszter Dundit és Zsdralint indítja, Vujkovics Benő Vicája és Vujkovics Péter Ogája jelennek meg a startnál. Dunái a tavalyi győztes, a többiek még nem futottak. Vica kitűnő formát mutatott. A verseny valószínű nyertese Dunái, második Vica fehet. A háromévesek versenyében a Lelbach-istálló B3batündért, Babonát és Ispánt indítja, Lelbach János Finyással jelenik meg a startnál. Babatündértől nehéz lesz elvenni a versenyt, a második helyre Ispán pályázhat. A nagyversenyben a Lelbach-istállót Titkár és Balerina képviselik, a Vojnics istállóból Mid indul, Vauer Rudolf Franklint, Stojadinovics La boro Lorain-t indítja. Ez a verseny a program legkiemelkedőbb pontja. Az elsőség kérdése Mid és Titkár között döi ef. Meglepetést Franklin hozhat, amely a zagrebi versenyeken igen jól szerepelt. A iehvérek versenyére hat nevezés érkezett. A Lelbách-istálíó Szökevényt, Vihart és Marcit nevezte, Belanovics őrnagy Szekával indul, Radovénovics Luka Gráciája és Dobó Szilveszter Dundója a benevezettek. A versenyt csak a Lelbach istálló lovai nyerhetik meg. Első, előreláthatólag Szökevény lesz. A tiszti versenyre Dodics Milán Robinjját, Csanics Mattja Gúnárt, Vauer Rudolf Sandre da Bois-t, Radovénovics Laka Gráciát, Jovánovics Dimitrije Karment, Síekuíics Sztoián Mai cint nevezte. A győzelemért legnagyobb eséllyel a Lelbach istállóból kikerült Gúnár fut, akire csak Sandre du Bofs lehet veszélyes. Meglepetést a Kincsem mén, Marci hozhat. Tippjeink a következők: I. Dandi—Vica II. Babatündé—Ispán m. Mici—Titkár IV. Szökevény—Vihar V. Gtmár—Sandre du Bofs Felemelik a kiviteli vámtételeket — A megrendelt luxasárukai szabad behúzni — A minisztertől! gazdasági és pénz- vámja 1Ő dinár less. A cukorra, cuügyi bizottság szerda délutáni ülésén elhatározták, hogy Németországból 20 millió aranymárka értékben rendelnek vasúti anyagot a jóvátétel! számla terhére, majd kimondották, hogy drótnélküli táviró-állomások létesítésére semmiféle külföldi vállalatnak nem adnak koncessziót. Ezután foglalkozott a bizottság a vámtételek megváltoztatásának kérdésével. Elhatározták, hogy a kiviteli vámot felemelik, igy a búza métermázsájánál 30 dinárra, a zab és árpáét 10 dinárra, a szénáét 5 dinárra. A megmunkált fa köbméterének kivitel! korrépára, marharépára, valamint szál mára nézve továbbra is fennmarad a kiviteli tilalom. A bizottság a pénzügyminiszteri felhatalmazta arra, hogy azokra a nyersanyagokra és félgyártmányokra, amelyeknek behozatala eddig tiltva volt, méltányos esetben adhat behozatali engedélyt. Megengedte továbbá a bizottság, hogy azokat a már megrendeli luxus-árukat, amelyeket annak Idején az engedélyezett határidőn belül nem tudtak leszállítani, most utólag behozhatják az országba. A magyarság szervezkedéséről s a népgyiflések betiltásáról nyilatkozik a bácsmegyei főispán — Nincs „hivatalos“ üsáomása a gyülésbetiUásokról — Bugarszki Lázár dr., Rácsmegyén,k főispánja, annak a megyének, hol az SHS. állam magyarsága a legnagyobb tönrgben él. Az állásfoglalása és szempontjai a gyakorlati politika terén nem lehetnek azért közömbösek. A Bácsmegyei Napló munkatársa beszélgetést folytatott 2 főispánnal és kérdést intézett hozzá, "io;y mi a véleménye azokról a je* fenségekről, amrlyek a kormányzatára bízott megyében a nemzeti .isebbségek kérdésével kapcsolatban fölmerültek. A főispán a kérdésre ezt a választ adta: — Miután joggal hiszem, hogy a Szerb-Horvát-Szlovén királyság alkotmányos állam, amelynek élén olyan államférfiak állanak, akik a régi elnyomott Szerbiában nagyszerepet játszottak a népjogokért és a iegszéletebb körű polgárjogért, azi hiszem, nem keil külön bizonyítani, hogy ebben az államban a nem szláv polgárságnak is biziositva vannak polgári és politikai jogai, éppen olyan mértékben, mint 2 szerbeknek, horvátoknak és szlovéneknek. — Ez, az én fölfogásom szerint, minden vitán fölül áll, mert a szerb nép jelleme és psicholőgiai fölfogása sohasem engedné meg, hogy az állami politikát arra használják föl, hogy akár a magyarokból, a a németekből, vagy más nemzetiségekből erőszakkal szerbeket csináljanak; nekünk renegátok nem kellenek. — Ehhez képest a magyarok, 0 németek és a többi nemzetiségek is a legjobb politikát akkor követnék, ha politikai szervezkedésüknél nem kizárólag nemzetiségi szempontokat vennének figyelembe, hanem m nt szabad polgárok azon már meglevő politikai pártjaink felt orientáíódnsk, amelyek a maguk ideológiájával, valamint politikai észociol^giai elveivel legközelebb állnak a magyarság társadalmi rí tegeihez. Ezzel a magyarok bizony ságot szolgáltatnának afelől, hogy a maguk sorsát azonosítják ennek'82 államnak sorsával és mint a többi szabad polgár, ők is törekednek a? ország konszolidációjának előmozdítására. —- Helyezkedjenek a magyarok bátran és őszintén erre az állásponttá és rövid idő múlva eltűnik a közéletből az a kérdés, hogy valaki szerb-e, vagy magyar, hsnem c ápán arra tekintenének, hogy jó polgár és becsületes fia-e ennek az országnak, mint ahogy n például Amerikában is van. — A legrosszabb következményekkel járna az a magyar politika, amelynek irredenta tendenciái volnának, mert mi szerbek nem vagyunk türelmes nép és ez az ország sem egy széteső és gyönge Ausztria, mi erőteljes és fiatal nép vagyunk, akik edződjünk s harcban. — Egyébként én megérteni zz SHS. országbeli magyaroknak ingadozásait: a khaosz és dezorganizáció következményei még nem tűntek e! teljesen és hiányoznak a megfelelő politikai, szociális és gazdasági szemléletnek objektív és reális kritériumai. — Remélem, hogy az SHS. állam magyarjai rövid id5 alatt beleilleszkednek abba az államba, amelynek csak nemes tendenciái vannak és ez az, hogy minden becsületes polgára nemzetiségre és váltásra való tekintet néiköl megelégedett legyen, A főispánnak azon szavai, amelyek a teljes polgári és politikai jogokról szólnak, bátorított fel ben» nünkeí annak a kérdésnek a megtételére, hogy mis! vélekedik arróí, hogy f6bL iái, az alkotmány rendelkezései' ve! szemben, akadályozzák a magyarság politikai szervezkedését. Bugarszki főispán erre a kérdésre igy válaszolt: — Nekem ezekről a dolgokról, gyűlések nem engedélyezéséről, a. szervezkedés megakadályozásáról eddig híva fa les tudomásom nincs. Hozzám ilyen ügyekben egjretlenegy jelentés vagy panasz nem érkezett, megígérem ellenben azt, hogy mindéi! egyes esetben az elém kerülő panaszokat meg fogom vizsgálni és amennyiben valamelyik főbíró hely« teleitől, vagy törvénytelenül járt el, a hibát jóvátettem. — Megjegyzem — folytatta a főispán — hogy eddig magánúton iöbb helyről értesültem arról, hogy a magyar szervezkedési németek és zsidók intézik. Amikor hangsúlyozom, hogy az ország minden polgárának szervezkedesi szabadsága van, ndn hallgathatom el azt, hogy leheletlen helyzet az, hogy emberek más nemzetiségek ügyeibe avatkoznak bele. Éppen ez az, ami ebben j i kérdésben gondolkodóba ke!! hogy ejtse a hatóságokat Ez^esnondotta a főispán. Nekünk viszont a. Jőispán véleményével szemben az la megjegyzésünk, hogy ha az ö véleménye helytálló volna, akkor a szerbiai zsidóknak sem volna szabad belépni a szerb pártba vagy a boszniai szerbeknek a muzulmán pártba. Ha az ellen nem emelnek kifogást hogy szerb anyanyelvű zsidók belépnek a radikális pártba, sőt a magyar anyanyelvű zsidók előtt is föltárják a radikális és demokrata párt kapuit, miért aggályos az, ha a magyar anyanyelvű és magái magyarnak érző zsidó vallásu jugoszláv állampolgár a Magyar Pártba iép be? És milyen összefüggésben van mindez az alkotmányellenes gyűlés betiltásokkal? Ezekre a kérdésekre még nem Kaptunk választ. A pápa megdorgálja azokat a püspököket, akik az esküvői szertartáson resztvettek Beogradból jelentik: A „Politika“ munkatársa Rómából a Vatikánhoz közelálló körökből szerzett értesülése alapján jelenti, hogy a pápa utasította a szentszék* titkárt, részesítse éles megrovásban a Szentszék nevében azokat a püspököket, akik Sándor király esküvőjén a beograii székesegyházban megjelentek és az esküvői ünnepségeken, resztvettek. A hír Beogradban kínos feltűnési keltett. A „Politika“ munkatársa Beogradban érdeklődött a hír valódisága iránt és Cerubini pápai nunclus íávoflélébsn helyettesétől, Felice Hefctortó! azt a választ kapta, hogy a hl? valódiságában kételkedik. Ezzel szemben más oldalról úgy értesül a „Politika“, hogy a katholikus püspököket már jóval az esküvő előtt figyelmeztette a Vatikán, hogy ne vegyenek részt az esküvőn, mert ezt a Szentszék nem látná szívesen. A cattariói püspök tiltakozott is akkor az egyházfő jogainak ilyen módon való gyakorlása ellen.