Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)

1922-05-21 / 139. szám

I

10. oldal.

BACSMEGYEÍ NAPLÓ

1922 május 21.

.tőből. Egy bácsi meg egy néni .élnek élénken az agyában, akik .ruganyos fehér ágyba fektették.

Akivel a király beszéli

' Kovacsevics Pera betegesarcu, okosszemü kis fiú. Zavarban van, nem igen akar beszélni. Beográdban is ilyen volt. Topcsider'ben voltak és egyszerre jött egy bácsi, aki először a tanitóbácsikkal beszélt. O ott volt a közelükben. Akkor nem tudta, hogy az a király volt, most már tudja ', — Megkérdezte, hogy hívnak. Én azt mondtam, hogy Párának. De azután azt is megmondtam neki, hogy Kovácsevics Pérának. Ha mégegyszer beszélek majd' vele, nem fogom magamat szégyelni. Azt mondta, hogy látogassuk meg máskor is. El is mentünk oda, ahol lakik. Ott nem láttunk sokat, mert most építenek. Hanem a hájók a Dunán, azok nagyon szépek voltak.

Egy könyv, amit

megőriznek

■ Bresiyánsky Gusztáv egy nagy Vörös könyvet szorongat a hóna alatt. A fedelén szép szinesnyo'másu kép van. A belső, lapján dedikáció : „Beográdba jöveteled alkalmából adom neked. Emlékezzél rám barátodra, I. Stojkovié II. elemista“. Brestyanski Gusztáv félve adja ki a kezéből a könyvet, csak a tanító ur biztatására hajlandó átadni. Az idő alatt, iámig a dedikációt fordítja a tanító ■ur, tiszta szemét le nein ve^zi a könyvről, nagyon félti, hátha előveszik tőle. A világért sem adná. Törlőgummit is kapott második

,elemista barátjától. Ez a legked-, ..vesebb emléke; amit Beográdbói hozott. Ott annyi autót látott, '»mennyit egy év alatt sem lehet

■ Suboticán látni. Jövőre, ha elmenne Beográdba, megnézné a 'várost jobban, most csak ez a könyv érdekelte, mert sok kép van benne.

A repülőgépek

Két kis fiú szót kér. Ők is olesténkint. mint ha én szólok be egyszer pináén négy-,öt esztendőben. A nézőtér így teltebbnek látszik — sose jó, ha egy sarokheiy üres — és legalább ül ott valaki, aki afölötti örömében, hogy ingyen nézheti végig az előadást, lelkesen nyilvánítja a tetszését és tapsaival hozzájárul az est sikeréhez . . . Száz szónak is egy a vége, — nem bántom ezt .a szegény embert és nem zavarom jogos birtokában.

Már egészen közel értek a vitás saroküléshez, amikor Boieldíen befejezte az elmélkedését és intett a vezetőjének. Visszafordultak s a foyerban Boieldíen igy szóit a színházi titkárhoz :

— Uram, őszinte vallomást kell tennem, Én nem vagyok Boieldíen. Nagyon szerettem volna ma este színházba menni és pénzem nem lévén, ezt a sikerületlen kísérletet tettem. Bocsánatot kérek és ajánlom magamat.

Ezzel elsietett.

Néhány nap múlva látogatót jelentettek be nála s egy perccel később a .Vaudeville színház titkára lépett a doh gozószobájába.

— Boieldíen ur, — mondta — az imént, ahogy elmentem egy zenemükereskedés előtt, egy érdekes arckép vonta magára a figyelmemet. Ahogy rápillantottam a kirakatban levő képre, -mindgyárt tisztában voltam vele, hogy azt az urat ábrázolja, aki a múlt hét végén Boieldien-nek adta ki magát nálam; Ríván csiságból^beszoltara a boltba, ahol-kérdésemre azt a feleletet kaptam, hogy a portré csakugyan Boieldient, a „Jean d- Paris“ és a „Femme Blanche“

akarják mondani, hogy mi tetszett nekik legjobban. Beográdban nem láttak semmi különöset, hanem Novisádon f Úgy álltak egymás mellett a repülőgépek, mint a madarak, a szárnyuk is olyan volt. Mind a ketten élhatározták, hogy ha később, ha majd nagyok lesznek, repülő lesz belőlük. Jó lehet abban a nagy madárban ülpi és magasabbra repülni, mint a városháza tornya. De ők még másra is emlékeznek.

Se vége, se hossza a beszélgetésnek, mind beszélni akar, mind elakarja mondani, hogy mit látott. De nem lehet A tanitpbácsí azt mondja, hogy elég. Tanulni kell. . (gyi.)

•OOŰ«OM »«4M»

Zsidók Génuáhan

Nagynémetek és francia nacionalisták

a zsidók „génuai előnyomulásárűl“

Alfred Roth, a „Német nemzeti véd- és dacszövetség" főügyvezetője egy agitációra szánt hosszabb Írásában foglalkozik azzal a tevékenységgel- és szerepkörrel, amely az ő adatai szerint Génuában a zsidóknak osztályrészül jutott. A következőkben, mint ismeretes és sokszor megirt anyagot, figyelmen kívül hagyjuk ezt a részt, amellyel a német antiszemiták a konferencia német delegációjában a szintén zsidó származású Raíhenau körül szereplő „hitsorsosok“-ról emlékeznek meg. Ezeknek az egyéniségeknek a cikkíró pártállásával eleve meghatározott jellemzés után' a képről, melyet Génua nyújt, Róth iőügyvezető a következőket írja: _ :

„Génuában, már a külsőségekben is kifejezésre jutott a konferencia zsidó alapszíne. A „Süddeutsche Zeitung" már jelentést tett arról, hogy a delegációs ko esik ismertető jelként a kóltmezőbe helyezett fehér csillagot viselték. Ez, a csillag pedig tudvalévőén a „m qendovid", a Dávid csillaga. Génua bebizonyitotta, hogy Juda

nagyszerű szerzőjét -’Gázolja. Rögtöna kegyelete.

megértettem a helyzetet és tudtam, hogy az az ember, aki az ön helyét állandóan; uzUrpálja-: szemérmetlen szélhámos, öűi pedig csupa jószívűségből nem akarta; ő- leleplezni. De az iparlovag szereplésének vége s ha ma megjelenik a színházunkban, úgy dobatom ki az is-i tenadtát, hogy a lába se éri a földet.' Öntől pedig kedves uram, bocsánatot kérek, hogy a minap kételkedtem . . Nem ismertem önt és igy —

— Nincs mit megbocsájtanom, — fe lelte a művész. — De mondja, kérem, megtenne nekem egv kis szívességet?

— Kész örömmel, hogyha módom' ban van. Hiszen o!yan lelkes tisztelője vagyok és annyira szeretném jóvátenni a bakklövést, amelyet elkövettem!

—- Nos, hát akkor hagyja továbbra is békén a pszeudo-Boieldíent. Ne mutassa és ne éreztesse vele, hogy tisztában van a személyével. A szegény ördög nagyon szeretheti a muzsikát, hadd élvezze ezentúl is 1... Megteszi ?-r- Ha a maestro parancsolja, — felelte a titkár.

És az ismeretlen zenekedvelő mindaddig háboritlanul járt a Boieldíen zenekari helyére, amíg csak azt nem olvasta az újságokban, hogy a népszerű; zeneszerző a muzsikális világ legnagyobb fájdalmára meghalt. Akkor persze elmaradt a színházból és senki se tudja, hogy attól fogva hol töltötte az estéit. De lehet, hogy az a névtelenül érkezett szép koszorú, amelyet .ismeretlen kezek helyeztek el a Boieldíen ravatalára, c tőle ered.

Mindenesetre megérdemelte tőle éí

már nem látja szükségesnek idegen államok színei mögé rejtőzni. Kék és fehér, a zsidó színek dominálták a nagy európai konferenciát". (Az érdekes tanulmány írója nem látszik emlékezni arra, hogy az Ébredő Magyarok Egyesülete a cikkíróénál bizonyára nem nagyobb zsidó szimpátiával szintén ezt a két szint viseli jelvényében.)

A francia „La Vieilie France“ a konferenciáról, amely a franciák szabta mederből kicsapni készül, a következőket Írja: „Zsidók zsidókkal egymás közt akarják Génuában az európai népek sorsét szabályozni. Ők akar-ják Franciaország, Anglia és a többi országok buta-gojait is képviselni. Ha Rathenau és Sassoon- Rothschild és Schanzer-Toeplitz, meg Finkelstein-Litvinov egymással tárgyalnak, még a Temps és a Times is azt jelentik vaksággal megvert olvasóiknak: Németország tárgyal Angliával, Italiával és Oroszországgal."

A „La Vieilie France" különös epésséggel foglalkozik az olasz delegációval. A francia folyóirat szerint az olasz delegációban a delegáció vezetőjén, a Galíciából Rómába elszármazott Schanzer-en kívül Luzatti volt olasz pénzügyminiszter, Árion szenátor, Guilio Aessió, Olivetti és Pavia kamarai képviselők a hangadók az olaszoknál. A német delegációban még sokkal rosszabb a helyzet. Általában pedig mind a két delegációról el lehet mondani, hogy a németek és az olaszok íulajdonképen hiányoznak belőle. Azok mondja a francia forrás — a kisebb hivatalok száméra odahaza maradtak.

„Ha hozzátesszük mindehhez — igy fejezi be a 277. számában megjelent utolsó cikket a La Vieille France — hogy a belga gyarmatügyi minisztériumot a zsidó; Fouis Franck igazgatja, hogy' Hollandiában Holland-índia legfőbb parancsolója a kormányzói székbena zsidóMoresko,hogyFranciaországban MillerandStrauss, Angliában Isaac. Montague, Samuel és Sasson Rothschild, Amerikában Marschall (az elnök), Warburg és Brandeis, Németor-, szagban Rathenau és Gradnauer, s végül Oroszországban természetesen a zsidó Trocklj-Bronstein, Radek-Sobelsohn, Zinovjev-Apfelbaum uralkodnak : akkor szemünk előtt szemléltetőn áll együtt az: egész társaság, amely ma Európa népeit és országait kormányozza."

féle csokoládébonbonoK

utoSérhetetSenek

Aki Petőfi térdein lovagolt

Látogatás egy régi szerkesztőségben

Ott mentem az „öreg" Győr zsúfolt keskeny kis utcáinak ablakai alatt. Napfény zsaladt végig a Tejfeles*köz múltba létó szemei előtt s a mostani Dr. Kovács Pál utca visszaálmodta régi, németmagyar Győr magyarrálevési harcait, Kovács Pál írót, az első magyar vidéki szépirodalmi lap szerkesztőjét, a „Hazánk" cimü lapot, a,negyvenes éveket.

A visszaálmodott múlt veleft* jptt és együtt mentünk le a „Czuezor Gergely-utcán“ a „Kovács kisasszonyok“ háza felé. A 17. számú, egyemeletes kis házban álmodik a múlt. Becsengettem. Lassú, csoszogó lépésekkel jött valaki az üvegajtó mögött. Egy ősz matróna állt előttem fehér főkötőben, kopott-fiszta feketében.-— igen kérem — válaszolt a kérésemre a matróna, Kovács Pál leánya, Ilonka. — Igen kérem, majd a Jolánka, a nővérem. Tes* sék bejönni.

Elavultan meghitt biedermayer szobába, amelynek falain babérkoszorúk szunnyadtak, ült Jo* lánka, a Hazánk szerkesztőjének idősebb leánya. Harisnyát írotött,

— Nagyon szívesen — szólt Jolánka. — Oly * jól esik, ha apánkról érdeklődnek. Hisz <csak a múlt maradt meg nékünk.

Igen. A múlt itt ült közöttünk és mesélt. Jolánka hangja tisztán, öregesszépen csengett ebben a múltból ittfeledt szobában. A régi Győr. utcáin lázas fiatalemberek siettek a Hazánk szerkesztősége felé s ott egymásnak adták át a kilincset. Vachot Sándor, Vörösrharthy Mihály, Vass Gereben, Arany János, Petőfi Sándor nyitják ki a szerkesztőség ajtaját. A német polgárok is ünneplő ruhába öltöznek és mennek vasárnaponként az akadémiákra, hogy ~ íljál " -......................hallják Kovács Pál novelláit, Vass Gereben humoros elbeszéléseit, Petőfi Sándor verseit és nézzék a városka leánykáit, amint szavalnak és énekelnek.

— Még egészen kis leány voltam — folytatja Jolán kisasszony. — Egy akadémián Petőfi Sándor versét szavaltam. Ő is ott volt. Háromszor egymásután el kellett szavalnom a verset, olyan sokat tapsoltak. Sándor bácsi az ölében vitt le az emelvényről és összecsókolt, este a vacsora után pedig az ölébe vett, ráültetett a térdére s úgy lovagoltatott . . . Milyen szép is volt akkor,. . Istenem és most a százéves Petőfit ünnepek . . . Régen volt, nagyon régeri^rolt . . .

A kiasszony könnyei lassan hullottak a múlt felé . .. Egy kis idő múlva megszólalt :

— Megmutatom a „Hazánk“ szerkesztőségét ha érdekli ?

Egy nagy tölgyfaszekrény ajtai feltárulnak s régi írások illata szállt elő.

— Ez itt Vachot Sándor levele, ez Arany Jánosé, az ott Vass Gerebené, ez a szép kaligrafíkus írás pedig Petőfi Sándoré...,

És könny hullott a levelekre, a régi kéziratokra, a „Hazánk" egyes példányaira. Azután bezárultak a szekrény aitai.

— O nemcsak ennyi volt — folytatta Jolán ksias szony. —- Sok-