Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)
1922-05-16 / 134. szám
BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal 1922. májas 16. Tolvaj arab karaván St. Becsejen 40.000 dinárt loptak Szombaton délután egy héttagú arab karaván érkezett St.-Bečejre, melynek tagjai kisebb csoportokban a város megtekintésére indultak. Körülbelül 4 óra lehetett, midőn az egyik csoport a postapalota elé érkezett. Itt az épületben elhelyezett üzletek előtt áldogáltak. Ebben az épületben van Minkas és Weinberger gabonakereskedő cég irodahelyisége is, az irodában ezidőtájt Darvas Ilonka pénztárosnő tartózkodott. Az arabok közül kettő betért az irodába, mig a harmadik — egy kis fiú — az utcán maradt. A betértek jelekkel értették meg a kisaszszonnyal, hogy ezerdinárost akarnak felváltani. Ez eleinte vonakodott a kérésnek eleget tenni, de később mégis engedett, azonban vesztére, mert alig nyitotta ki a pénzszekrényt, az egyik arab oly erővel vágta mellbe, hogy megtántorodott. Ezt a pillanatnyi időt használta fel a társa — egy arab asszony s a pénzszekrénybe nyúlt, honnan a kötegeltben álló pénzt nyalábolta fel. A pénztárosnő kétségbeesett helyzetében a tolvajnak támadt s attól sikerült is a nála még látható pénzcsomagokat elvenni. Az eset után a két főnök is hamarosan megérkezett, az egyik a rendőrségre futott, a másik pedig rovancsolást tartott. A rovancsolás 4o.ooo dinárnyi hiányt állapitott Amily gyorsan állapította meg a rovancsolás a hiányt, épp oly gyorsan állította elő a rendőrség a két rablót. Motozáskor azonban nem találták meg a hiányzó összeget náluk. Szvircsevity Mitó járási felügyelő gyorsan megtalálta a helyes nyomot s a kisfiút kerestette. Hogy az esetleges menekülést lehetetlenné tegye, Pavkov rendőrvezetőt autón az országutak, Bachman vezetőt pedig a vásártér felkutatására küldötte. Alig telt el fél óra, Pavkov vezető a karaván több tagját is, — köztük a kis fiút — a rendőrségre hozta. A menekülők a földvári országúton előbb Novisad felé haladtak, majd hirtelen irányt változtatva Novibeőej, majd ismét St.-Bečej felé közeledtek. A letartóztatott feketék előbb tagadni próbáltak, de midőn látták, hogy a tagadás mit sem ér, vallottak;. A pénzt a két tolvaj az iroda előtt várakozó kis fiának adta át, aki azt a mér előre megállapított találka helyen várakozó társakhoz juttatta. A bűntársak a pénzt a Kr. Petár csatorna nagyhidja mellett álló kereszt árkában ásták el. A rendőrség az ellopott összeget itt hiánytalanul meg is találta. A karaván vezére Djouma Saleh, akinek útlevelét ez év ápr. 3-án a rostoki francia konzul adta ki. A karaván tagjai francia ás orosz nyelven beszélnek. A hét bűnöst most a bečeji járásbíróság fogdájában őrzik. Egy nagyvilági hölgy élete és szenvedése* Keleti éjszaka Irta: LFJKFJT05 LÁSZLÓ A proconsul — Marcus Aemilius Plautus —• keserű haraggal állapodott meg a ház tetejére ültetett kert szélén. Tekintete végigfutott a keleti ház lépcsőzetes homlokán, majd lesiktott a völgyben épült városra, a férgek módjára kanyargó szűk utcákra, piszkos kis viskókra, idegen templomodra. Szivét gerjedelem töltötte el, mérges, mint e .tartománynak sok növénye. Hogy gyűlölte ezt az országot, piszkos, szakállas, veszekedő népét, járatlan utait, sötét vizeit, vad virágait. Orvosa ma reggel mondta neki, hogy betegsége 'halálthozó. Hát nem. Nem fog itt tovább kínlódni. A kórság rettenetes esztendeit testben eh-oihedni, lélekben elnyüvesedni. Nem! Nincs tovább! Most, hogy még tiszta, elmével ura magának, elhatározta, hogy végez. Elmegy. Erős lesz és derűs. Még egyszer megáldoz az önöktől való isteneknek, azután magába ereszti a kardot, amit légiói élén vitt a paphlagoniai hadjáratban. Még rendelkeznie kellett mindenféle dolgokról. Ezzel sem fog időt vesztegetni. Bölcsen teszi, ha az, kinek mennie keli, ma indul és nem holnap. A kulisszák mögött — Első Mtette — egg negyedórát! — Egg kis nöegglet, muszáj — Mikor at est mesélni kezd. Délben tizenkét órakor találkoztam a nagyvilági hölgygyd. Valamikor régen gondtalan korzó hullámzott itt, — ma csupa siető, fáradt arcú ember, némelyiken nagyon észre lehet venni, hogy éhes. Valamikor régen a nagyvilági hölgy finom fogaton, vagy a legszebb fiakkercn érkezett, — ma gyalogszerrel, siető, arisztokratikus léptekkel fordult be a nem éppen kis csomaggal, sötétlila antilopkeztyüs kezében. — Kézit csókolom! — köszöntem, de némileg megdöbbentem, látva a finom undort, mely önagysága enyhe metszésű ajkát beárnyékolta. — Kérem, hagyja és főleg: ne mondja! Vagy csak maga nem tudná egyedül, hogy Pesten a kézcsők már régen szimbólum csupán, hogy ne mondjam: paródia ? Kinek jutna eszébe, ma egy női kezet megcsókolni — a világ szemeláttára? Rossz kedve van, nagyságos asszonyom. Egy nagyvilági hölgy beszél igy ? A fehér fogsor sötét kacajjal villant felém. — Haha! A nagyvilági hölgy! Akar egy őszinte intervjut? No, nem itt az utcán, hanem jöjjön el hozzám ma egy csésze feketére. Majd én elmondom magának, hogy él manapság Pesten egy világi dáma. * Az intim sárga hölgyszalonban éppen a hármat ütötte egy alabástrom-oszlopos öreg óra, amikor beléptem. A nagyvilági hölgy tengerzöld pongyolában fogadott, mely — mint egy társaságbeli pongyolához illik — határozottan igéző volt. Őszinte hódolattal köszöntöttem: Korsó, boltjárás, dro ért szent le — Csak meg egg kis társasig — Flörtölni is .. Vacsora — Végkimerülés — Függöny — Kézit csókolom! Haboztam, vájjon kísérletet tegyek-e szándékom komoly véghezvitelére, ám mégis tartottam tőle, hogy vétek a jó modor és az illem ellen. Tehát csupán mélyen a keze fölé hajoltam ön agy saván ak. A puha fehér bőrnek végtelenül finom illata volt. Eszembe jutott a szó, amit délben mondott az utcán. Szimbólum. És amikor a kis kerek mozaik asztal mellé ültünk és ő, nagyvilági szokás szerint, keresztbe csapta formás lábait, diszkrét pillantásommal önkéntelenül is végigsimogatva a pókhálószerü selyemharisnyát, arról szintén nem minden alap nélkül állapíthattam , meg, hogy ugyancsak szimbólum. Sőt: paródia. Csak úgy mutatja mintha lenne... Illetlen gondolataimban a nagyvilági hölgy zavart meg. — Nagyon örülök, hogy eljött. Sőt most, hogy már itt van, megmondom, ha maga nem jött volna, én kerestem volna fel a szerkesztőségben, hogy mindent elmondjak, ami a szivemen fekszik. Fehérbóbitás szobaleány hozta a párolgó feketét. — Kérem, igya meg — szólt a szép asszony — azután vegye elő a ceruzáját és jegyezzen. Elmondom magának egy nagyvilági hölgy életét és küzdelmeit reggeltől estig. — Ez az élet száz apró semmiségből tevődik össze és a maga egészében mégis óriási teher. Ez az élet csupa báj, csupa öröm, csupa szeszély és mégis annyi benne a rut, a szomorúság, az unalom. Színpad a nagyilági hölgy élete és a dáma álarcban jár. I Tudós görög rabszolgájának tollba mondja végső akaratát. Még ma este. Azután megáldoz a penatesek előtt és már üzenni is akart a görögért. Vagyona Fluviáé lesz. Á proconsul arca megsárgult, orra megnyúlt, mint a saskeselyiié. Az asszony hát túl fogja élni őt! Övé lesz római palotája, az etruriai földek, a nyári ház Bajaeban, siciliai birtokai Ah! A tenger arany, amit szerzett ebben a mocskos keleti tartományban, a szobrok, kardok, diszöltönyök, eleven és holt jószágai. Minden az asszonyé, ki csak keserűséget hárított rá! Az asszonyé, kit magával hozott ifjan és akinek dacos húsában pem tett kárt a gyilkos. Kelet, ö elromlott, miközben hazáját szolgálta, zord és szűz római lényét elveszítette az idegen föld, amelyben a nő gyökeret eresztett és kivirágzott. Idegen harag dagasztotta a proconsul keblét. Ez utolsó napon ö is ázsiai emberré lett, hasonlatos azokhoz, kiknek földje, szokásai, életei és italai elsorvasztották öt. Az idegen istenség beköHözött testébe, amit most fájón és tüzesen öntött el a gyűlölet. Fluvia számára nem lesz öröm az ö elmenetele és temetésén haragosabban fog zokogni a sirató asszonyoknál is. Üvöiteni fog, mint a saká*. A proconsul özvegye koldusán fog visz sza,térni Rómába. Meghal, de előbb minden mozgó vagyonát elpusztítja, aranyait a vízbe dobja, állatait fe4- perzseli. Rendelkezni fog, hogy itáliai minden házát elhamvasszák. Fluvia fekete rongyokban fog visszatérni az apai házba. Lehunyta szemét. Dölyfös elégtétel úgy megremegtette testét, hogy beiül fájt és égett mindene. Gonosz, nagy büntetés lesz. Koldusán hagyja magamögött a hitvány és bíborban kényes nőt. Túl fogja élni, de csak mint koppasztott páva. Előbb kivetkezteti .mindenéből. Mindenéből!? Arca elborult, homlo kán mély árkok jelentkeztek. Amit annyi esztendeig akart titkolni maga előtt, azt most dermesztő világosságban látta. Az utolsó nap nem ismert hazugságot, kegyes öncsalást sem. A bizonyosság éles és igaz, mint a kard. Mindenéből hogyan foszthatná ki Fluvíát, amikor megmarad neki . . , de igen! igaz! . , , . Megmarad neki, a lybiai ifjú. A proćonsul lágranyitotta szemét, homloka megfeszült. Már mindent látott. A múltat egyformán és a jövendőt. Azt, amit eidig mulasztott és azt. amit ezután fog cselekedni. Jfindené— A komédia a kulisszák mögött kezdődik. Fölébredek és reggeliért csengetek a szobaleánynak. Nyűik az ajtó és nincs rá szükség, hogy kinyissa • száját; a két szobán keresztül betolakodó penetrans illat már elárulta, hogy kifutott a tej. Persze, mert ezer koronáért csak egy trampiit kapok a konyhára, aki fél nyolckor érned és már fésületlenül a szemben lakó ezredesek kutyamosójával kokettál. A fürdőszobában enyhén füstölög S kályha és nincs az a kölni viz, amely elviselhetőbbé tudná tenni. Sietek. A lemosást elengedem Babettenak, annál inkább, mert megtudom, hogy a Földközi partjáról hozatott szivacsommal tegnap ablakot pucolt a cseléd. Babette már körülöttem táncol a bolyhos fürdőköpennyel s jelenti, hogy a fodrásznö vár a bondoirban. A fodrásznő. Életem egyik főmegrontója. Minden reggel öszszecibálja a hajamat és én minden reggel újra fésüfködöm, amikor elment. Hogy miért járatom mégis ? Mert három nap múlva minden barátnőm tudná és őszintén lesajnálnának, hogy magam fér sülködöm. * — Egy pótcsésze kávé, hogy ne mondjam: egy csésze pótkávé mellett Babette öltöztetni kezd. Képzelheti azt az öltöztetést. Közben kiadom a konyhapénzt a tramplinak — sejti, hogy száz dináron alul szóba sem áll velem — és átfutom az újságot. Nagyon gyorsan, igazán kutyafuttában. Már tiz óra és nekem rohannom kell a holtokat járni. Minden nap volna valami vennivaló. Végigsuhintanak az emberen az örült árak. Néha eltelik egy hét is, míg veszek valamit, de az ember látni akar és azt akarja, hogy lássák. Engem véletlenül szeretnek a divatszalonok kisasszonyai, mert tudok a nyelvükön beszélni, de ha az ember egy hétig- potyára sétáltatja őket maga előtt, végül mégis csak akar venni valamit. És amíg én egy ruhára valót kipréselek az uramból! — De hagyjuk ezt. Gyérünk a korzóra. Mert oda el kell menni, ha kisbalták potyognak is az égből. Itt van az első felvonás. Színes, illatos, mint valami divatos operettben. A kórus kacagva hullámzik föl s alá s köztük nyájas mosollyal ismernek egymásra a társaság hölgyei. O, ez a nyájas mosoly! Mi mindent rejt ez maga mögött. Mennyi irigységet, mennyi szánakozást, a megelégedettség k íjgyönyörét, a pukkadás iorzvonaglásait. És azért mégis megyünk és mindig megyünk, hogy valahogy el ne kerüljük egymást. — A sietve elfogyasztott ebéd után bői kifosztani egy nőt! Lehet azt, valameddig megmarad számára az, aki neki legkedvesebb? Látta maga előtt a lybiai nyúlánk, sárga testét, amelyet jószagu irral szokott kenegetni, aranyporos tekém szakállát, festett ajkát és. szemöldö'keit, álnokul Ölelő karjait és száját, ezt a mohó és mérges kutat. A lybiai. És vájjon nem az övé ő is!? Tulajdona neki, a római vezérnek, mint ez ország valamennyi háza és erdeje és marhája. És ha elpusztítja minden jószágát, miért éppen ez egyben kegyelmezzen meg. — Nabb-El-Mar, — jutott eszébe a pulva idegen neve. Mint pép állott szét ajkán az idegen szó.. Azután leereszkedett a tetőzet kertjéből. Legbensöbb szobájába vonult, legbizalmasabb szolgáját szó! i tóttá. Ura parancsára az ámulva öltöztette a köztársaság proconsutját keleti selymekbe, arcát kifestette marcona barbár színekkel. A római férfiú a köntös ujjába tőrt rejtett, rovátkas rajzu, mérgezett hegyű keleti tört. És hogy elindult, szemében vad tűz égett, mint a beduinéiban, aki holdlényben indul a temető hiéwüvai viaskodni. • • •
