Bácsmegyei Napló, 1922. március (23. évfolyam, 60-90. szám)
1922-03-08 / 67. szám
BACSMEGYEI NAPLÓ 67 szám. 6. oMal. Véresre vertek egy milliomost ; — Csendélet a turska n|| ' A turski-kanizsai állapotokra jellemző esettel kell majd foglalko*níok a beogradi hatóságoknak : Megjelent ma szerkesztőségünkben Eugen Bolaffio, ljubljanai bornagykereskedő, Slovénia egyik legnagyobb kereskedője, tartalékos hadnagy a szerb kir. hadseregben, aki a következőket panaszolta: Március 2-án; csütörtökön reggel Horgosról Ádám Jenő ottani kereskedővel Turski-Kantizsára mentem Tallión Tiborhoz bort venni. Mikor a kastélyban vártam, a folyosón egy mulató társaság, nők, férfiak vegyesen jött végig, miután előbb a cigányzene hagyta el a kastélyt. Mi félre álltunk. Néhány perc múlva visszajött a társaságból két ur, a postamester és Žarko Cetinja turskikanjižai főszolgabíró. Az utóbbi kérdőre vont, hogy mit keresek a kastélyban. Megmondtuk neki, erre ő a leggorombább szavakkal leszidott, disznó magyar-nak nevezett, kalapomat leverte, a szivart a kezemből kiütötte, hdromoégyszer felpofozott s személyesen a községházára kisért. Mikor az Írásaimat, igazolványaimat megmutattam, azt a szednem közé dobta, ötven botot ígért. A községházán 86,000 dinár készpénzem elvették, pőrére vetkőztetíek, s mikor még 2ooo dinárt találtak nálam, véresre vert maga a főbíró, s aztán Ádám Jenővel anizsai községházán — együtt bezáratott egy sötét, piszkos cellába, amelyben összesen egy pad volt. A főszolgabíró parancsára a másnap reggelig ott tartottak s másnap pénteken, reggel nyolc óra után egy ottani vendéglős igazolása után szabadon bocsátottak s a pénzemet visszaadták. Mikor szabadonbocsátottak bennünket a főszolgabíró azzal indokolta letartóztatásunkat, hogy megérkezésünkkor nem jelentkeztünk. Bolettio elmondta, hogyTurskikantizsáról nyomban táviratot küldött Ljubljanába a helytartósághoz, ahonnan táviratilag igazolták kilétét. Most Beogradba utazott, hogy feljelentést tegyen a kanizsai főszolgabíró ellen. Bolaffio, aki ilyen furcsa impreszsziókkal távozott a Vajdaságból egyike Szlovénia legnagyobb borkereskedőinek, milliomos kereskedő cég főnöke, s aligha jön egyhamar errefelé bort vásárolni, ami közgazdasági érdekből is meglehetősen káros, eltekintve attól, hogy az ilyen panasz nem valami ió reklám sem a közigazgatásnak, sem a jogrendnek. Remélhető, hogy Beogradban egyrészt elégtételt adnak a megsértett kereskedőnek, másrészt gondoskodnak arról is, hogy máskor ne történhessék ilyen, vagy ehhez hasonló atrocitás. A tisztviselői kar revíziója alkalmával jó alkalom adódik array hogy az állam szolgálatában csak valóban oda va’ó emberek maradjanak. Könyuek Erűin herceg halála — Fischer hrp'áö könyue — Két utat jelöl a mai irodalom: az egyik régi századokon keresztül taposott ut, az individuális művészet útja, a másik a háborús esztendők szociális tömegmozgalmainak művészi ösvénye, amelyet most járnak azok a költők, akik az individualizmusból a kollektiv embertípusig verődtek. Az individuális irodalom, a mostani művészi mozgalmak reakciós szárnya, az immanens életet a lartpurlart mennyei magasságaiba szédíti, olyan illúziókba és a művészi formák és lehetőségek j olyan absztrakt vetületeibe, amelyek a nyers, őszinte életet letompitják és az individualizmus esztétikai elveiig szépítik. Ennek az irodalomnak nincs világnézleti frontja, de van tízparancsolata és vannak hagyományai. A másik utón járók világnézetes életűek és érzik, hogy vannak az irodalomnak társadalmi, etikai kötelezettségei. Az ő művészi emanációjukban az | immanes, uj monumentális formákba igazodó tömegélet vonul át bajokon, hibákon és szomorúságokon az uj cél: a kollektiv ember felé. Fischer Árpád könyve az Ervin her• cég halála ahhoz az irodalomhoz tartozik, amely szereti az invidualis művészi formákat és amelynek legreptezentánsabb eseménye Hauptmann „És Pippa táncol“ és Maeterlinck. két madár“ cimü színdarabja Fischer Árpád könyve témában különben is nagyon emlékeztet Hauptmann írására. Egy szerencsétlen, bolond víziókkal üldözött, tönkrement idegzetű fiatalemberről szól, akit gyerekkori mesék szörnyetegjei és babonái visznek halálba. A könyv írója egy bevezető* jelenettel (ami méltán elmaradhatott volna) magyarázza Ervin herceg psi-. hológiai tragikumát, egy szinpla, hisztérikus asszonyban, akit a polgári környezet hétköznapos naíuralimusával próbál megmutatni. A . könyvben Ervinnek, ennek a beteg, megbomlott fantáziájufiatalembernek vízióját, amely tündéreket, óriásokat és egyéb szellemeket vonszol a színpadra, ügyesen, Írói készséggel és a lélektani valószínűségek okos és nyugodt áthidalásával vegyíti össze a normális, hogy úgy mondjuk rendes és logikás élet jeleneteivel. Bizonyos kényes pontokon az őrület kusza és rejtelmes parokszizmusát megeleveníteni és tragikus fordulatokba vinni, csak félig sikerült az írónak, ahinek józansága és stílusbeli modora különben sem alkalmas nagyobb _orkesztrálisabb történetekre. Fisches Árpád inkább finomtollú, egyszerű és józan mentalitású íróember, aki a dolgok brutális realitásából szívesen menekül oda, ahol — mint ő mondja — csak sejtve lehet kutatni. Az ízléses könyvet az Akropolis adta ki Budapesten. (x) Gellert Oszkár verseskönyve. Gellért Oszkár a mai magyar költészet egyik leghivatottabb reprezentánsa „Testvérbánat csillaga“ címmel adja ki verseit. A kötet felerészben a megjelent könyvei közül a legkiválóbbakat, felerészben pedig meg nem jelent verseket fog tartalmazni. Három számozott példány is készül finom velúr papiroson, a szerző aláírásával. Az amatör kiadás könyvárusi forgalomba nem kerül. A szerzőnél (a Nyu gat szerkesztősége, Budapest, Vilmos Császár-ut 51.) rendelhető meg. A verseskönyveket, mely kétségtelenül eseménye lesz a magyar irodalomnak, Kner Izidor nyomdájában készül. A haldokló Sopron A Sopronban megjeleni Oeden burger Zeitung a következő hely zetképet adja a mögöttes ország részétől elszakított Sopronnak. „Egy évvel ezelőtt, amikor a vidék gazdag és jómódú lakosai tömegesen látogatták a soproni boltokat, pezsgő, eleven élet a nagyszerű képe ötlött a megfigyelő szemébe. A kávéházakban üres helyet nem lehetett találni, A szállodák állandóan zsúfolva voltak. A kereskedők, vendéglő sok? kávéháztulajdonosok, iparo sok, mindannyian kezüket dór zsölve üzletük jó menetelével di csekedtek. Gazdag, mindenben bővelkedő vidék fővárosának vonásai látszottak a városon. Most egy év múlva teljesen megváltó zott a helyzet. A muzsikaszótól hangos kávéházak lehúzott ablakai néznek az utcára. A szállodákban hétszámra üresen állnak a szobák. A boltokba hetenkint ha egy-két vevő vetődik be, nagy az öröm. Az élet forrásaitól meg fosztott haldokló város szomorúsága érzik mindenütt. A vidék, a mely eddig Magyarországhoz tartozott, s amelynek Sopron volt a központja, Ausztriához tartozik, és igy Sopron elveszítette életé nek minden lehetőségét. A tehetősebb családok évek hosszú sora óta ittélő kereskedők, ingóságaikat potom áron elkótyavetyélve hagyják el a várost, hogy jobb viszonyok között újabb exisztenciát teremtsenek maguknak. A legerősebb hitüek is már is úgy látják, hogy Sopron az elszakított területek hiányában halálra van Ítélve." Ilyen körülmények közt terme szetesen mindenki nagy reménységek közt várja Sopronban a kilátásba helyezett újabb határki igazítást. A tigris hálája Clémenceauról, a tigrisről, írja egy francia újság a következő épületes, a politikusok szemléltető oktatására alkalmas történetkét. Abban az időben történt, mikor első Ízben volt miniszterelnök, hogy megüresedett a prefektusi állás a Vogues-i kerületben. Clémenceau elhivatta magához az egyik, rendelkezési állományban levő prefektust és megkérdezte tőle, akar-e a Vogues-i kerületbe menni? Természetesen a legnagyobb örömmel vállalkozott erre a kérdezett. — Csak egy kívánságom van. — mondja a miniszterelnök — a jövő évben lesznek a szenátor-választások: azt akarom, hogy az én régi barátaim, Meline és Alsace gróf újra megválaszt assanak! A prefektus meglepődött, mikor e két nevet hallotta, mert Clémenceau radikális politikájától mindkettő mértföld távolságra volt, sőt az .egyikről Melineről, mindenki tudta, hogy elütötte Clémenceaut a házelnökségtől. Annál inkább meghajolt az uj prefektus a parancs előtt, mert látta, hogy minő pártatlanul és minden személyes gyülölség nélkül rendelkezik a főnöke. Meg is tett minden tőle telhetőt és fáradtságát, mint már -az ilyen főispáni fáradságoknál szokás, siker is koronázta. De a kerületében eljátszotta ezzel a szerepét a prefektus, reakciósnak mondták, presszionál .vádolták és minden gonoszsággal gyanúsították. ö nem sokat törődött vele, mert hiszen biztos volt a dolgában, a tigris parancsát hiten teljesítette* ' Egy szép napon sürgősen hívta a. miniszterelnök. Nagyboldogan utazott Parisba, ahol jutalmat és elismerést várt. A tigris feléje nyújtotta két karját, úgy fogadta. — — Dicsérotremélf.óan végezte el, amit öntől vártam. Köszönet érte. De karjait hirtelen visszahúzta, a barátságos mosoly eltűnt az arcáról és folytatta: — De hogy ezt a célt elérhesse, ön olyan politikát folytatott, amely a kerületében lehetetlenné tette, sőt nemcsak a saját kerületében, hanem mindenütt. Kénytelen vagyok rendelkezési állományba helyezni. A megijedt prefektus nem tudott válaszolni a hála és elismerés ezen különös megnyilvánulására. — Egyébként — folytatta Clémenceau — majd iparkodom önt valahogyan kárpótolni. — És néhány nap múlva egy kis gyarmati kormányzóságot ajánlott fel neki. A szegény defektus ezt az álláá is elfogadta, de kijelentette, hogy a jövőben nem fog buzgólkodni azért, jbogy a miniszterelnök háláját leróbassa. Maecenas epidémia Berlinben Budapestről jelentik: Három heti berlini tartózkodás után a minap .tért haza Budapestre Vidor Imre zongoraművész, Dohnányi tanítványa, ki elvégezve a művész-képzőt, tanárképzőt, a kommün alatt külföldre ment, ahol a Klindworth- Scharwenka-Conservatorium tanára A berlini zenei viszonyokról mondott pár érdekes adatot: — Sokan vagyunk odakünn s at érvényesülés elég nehéz, de azt hiszem, aránylagosan nem nehezebb, mint egyebütt. A poroszok, bár ők maguk nem muzikálisok, szívesen látnak minden idegen művészt. Kritikájuk, igaz, rendkívül szigorú s ha valakit nem rántanak le, az már határozott dicséret. Kiváló zenekritikusaik vannak s nem egy kis lapnál a Hochschule tanára dolgozik. így ff kritikájuk internacionális értékű s ez magyarázza, hogy Berlin az a piac, ahová egy évben legalább egyszer minden művész ellátogat. így elképzelhető, milyen intenzív zenei élet fejlődött ki. — Tizenhat koncertterem van s naponta legalább tizenhat hangverseny. — A munkásság jelenlegi nagy hatalmával függ össze, hogy sok munkáshangversenyt tartanak neves művészekkel. Alakult egy zenei szervezet is, a »Die Verband der Konzertierender Künstler«, melynek célja, hogy a művészek szociális helyzetét javítsa. De ennek is — mint minden művészi szervezkedésnek — nagy baja, a- tehetségesek és beérkezettek néni akarják befolyásukat érvényesíteni és ’küzdeni a tehetségtelenekért. — A zeneóra dija 50—100 márka közt váltakozik, persze az egészen nagy mesterek két-, sőt háromszáz márkát is kapnak egy óráért. Említésre méltó mint igen érdekes jelenség a rendszeres mecenás-szisztéma. Minden nagyobb családnakvari egy művésze, Régi és már kul-