Bácsmegyei Napló, 1922. március (23. évfolyam, 60-90. szám)
1922-03-23 / 82. szám
D Aroiícrvci ktadt r\ 50 otöai Marc a »égerek térhódítása eilen — Feketék és fehérek — *1 feketék és fehérek harca egyre jobban kiéleződik mindenütt. Amint a »égerek megszerzik maguknak a műveltség eszközeit s a népek.versenyében előretörnek, természetszerűen fölkeltik a fehérek féltékenységét. Csak nemrég koszonizla meg a Goncourt-akadémia, a legmagasabb irodalmi igényeket támasztó irodalmi testület René Maran-nak. a ■>Batuala« cimii regényét, melynek világhíres szerzője egy Egyenlítőtáji néger s máris elkeseredett szenvedélyes viták indultak meg e kitüntetés körül. A francia Írók egy csoportja különöséért azt nehezményezi, hogy a regény szerzője az előszavában bátran odamond az európai műveltségnek, mely éheztetj. kihasználja a fekete emberek millióit s ingyen építteti vele azt a nagyszni kultúrát, melynek legldsntelkftdőbb müve az embermészár&8, a gyengék letiprása, a világháború Ezt az igazságot nem tudják elviselni. Amellett a «fehér irók« maguk is sikszraszállnak fekete társuk ellen, minden módon igyekszenek kisebbíteni munkája -irodalmi értékét és szemére lobbantják az akadémiának, hogy a pályázók közül éppen a hazaiakat mellőzte, szegénységi bizonyítványt állított ki a mai francia irodalomról, amennyiben gyarmati árut, import-cikket emelt Id az uj könyvek sokadalmából. Szóval, van már irodalmi néger-kérdés is. Egyik oldalon az európaiak sokadalma, a másik oldalon pedig René Maran, az első és egyetlen néger író, aki különben gyarmati hivatalnok. békés, szelid ember s fekete, lapos orrán esiptetőt visel. Mgismétlődött az, ami a négerek politikai felszabadításakor. Amig a négerek rabszolgák voltak, adhatók és vehetők, a lordok és monsíeuc-k nyájasan viselkedtek velük, nem győzték dicsérni jóságukat és szorgalmukat, néger szolgájukkal egy szobában aludtak, mihelyt azonban el kellett ismerniük egyenjogúságukat, a néger szolgát kidobták szobájukból. azon a címen, hogy nem viselhetik el rossz szagukat' Különben, a négerek nemcsak az irodalomban tűnnek ki, hanem a re-Budapest. A Pénzintézeti Központ helyiségében felállított e!earing-hivataihoz most érkeznek vissza azok a kérdőivek, amelyek magyar állampolgároknak háboruelőtti angol, francia és belga tartozásait és követeléseit tüntetik fel. A rendelkezésre álló adatok még hiányosak,- azonban hozzávetőleges számítás szerint Magyarország egész háboruelőtti tartozása az említett államokkal szemben körülbelül negyven milliárd korona. Ebből Angliára négy és félmillió font esik; kétmillió fontra becsülik az államadósságokból folyó adósságokat, egymillió font a főváros kötvény tartozása, mig a hátralevő másfélmillió a magántőkét ^t,erhell Az ötödfél millió font passzívával szemben az aktivák összege alig egymillió fontra tehető, amelynek nagyrésze a fővárosi nagy pénzintézeteket illetné. Franciaországgal szemben a magyar tartozások összege négyszázmillió frankra rúg, niig az aktivák elenyészően csekélyek. A Belgiummal szemben fennálló taríopülésben is. Amerikában egy néger nő nyerte, meg az Egyesült-Államok repülési diját, Besste Coleman, aki lelkes fölhívással fordul . sötétVírü atyafiaihoz: »Semmi ok sincs, — Írja — hogy a feketék ne repiiljenek ...« René Maran Pegasusa és Bessie Coleman repülőgépe jelenti mostan a négerek dicsőségét. zások összegét 5—6 milliárd magyar koronára értékelik. A magyar tartozások itt felsorolt összegeiben már benfoglaltatnak az időközi kamatok is, amelyek az egész tartozásnak körülbelül egyharmadát teszik. A közeljövőben meginduló cleafing-eljárásnak egyik sokat vitatott és bonyodalmas kérdése lesz, hogy a bizományi vételek, illetve eladások szintén a clearing-eljárás körébe vonhatók-e és hogy a magyar állampolgárokat ilyen tartozásokért terheli-e a valorizáció kötelezettsége? A magyar érdekeltek szeretnének mielőbb elöntést provokálni ebben a kérdésben és nemzetközi vegyesbiróság elé viszik ezt a kérdést. Magyarország összes tartozása az antant-államok polgáraival szemben magyar valutára átszámítva, negyven milliárd korona. Van azonban még igen sok vitás kérdés, amelyeket előbb még tisztázni kell és csak azután lehet szó .a tartozások kiegyenlítésének megkezdéséről. » • «••••••••••• Merényletet terveztek a mikádé ellen Tokió. A rendőrség elfogott egy embert, aki a császári palotára bombát dobott. A bomba, mely idő előtt robbant, fej, nagyobb kárt nem okozott. A rendőrség megállapította, hogy a mikádó ellen kíséreltek meg merényletet. A Havas-ügynökség jelentése szerint a merénylőt megölte az elrejtett. bomba, amely épp akkor robbant fel, amikor merénylő a kapun be akart jutni. Megél lapították, hogy Fujytának hívják és vasmunkás. A császárhoz intézett emlékiratot, találtak nála, amelyben .az általános választójogot sürgeti. Azt hiszik, hogy a merénylet miatt a belügyminiszter lemond. Negyvenmiiliárddal tartozik Magyarország az entente országoknak R szegénység Nem szabad föltétlenül dicsérni a szegénységet, mert vannak, akik mások szegénységéből élnek és szívesen félreérthetnék a szót. Különösen ma, mikor vége az idilli szegénységnek, mely a múltban a szűkös-kevéssel, a tisztes-eléggel is tudott gazdálkodni, független volt s nyugodtan emelte tiszta szemét mindenkire. Most a szegénység egyértelmű az elpusztulással. De azért; van szegénység, nagy-nagy. önként vállalt, áldozatos szegénység is, mely a lélek vágyából fakad és önmagában viseli értelmét. Itt érzem ebben a teremben, melyben Nagy Balogh János képei függnek. Amig élt, alig lehetett megérteni Házmesteríi, egykori szobapiktor, különben az ecset lángelméje, holta napjáig ragaszkodott a szegénységhez, érzéktelenül minden földi dolog iránt. Kispesten lakott, egy kültelki lakásban öreg édesanyjával, sánta székek, beteg asztalek között. Egy hétre megfőzte ebédjét, az öregbabot s teát ivott reá. Ha berándult Budapestre, mint kóbor lovag, füttyszóval száján, hamiskás vidámsággal s kemény müvész-gőggel mindig derűs szemében, sohase szállt villamosra, gyalog bandukolt az őszi esőben. Nem tudtuk kimozdítani ebből a világból, kik sze retjük és már életében páratlan alkotónak tartottuk. Csökönyös voit, makacs, gyermekesen önfejű. Sokan korlátoltnak is tartották ezért. Vájjon igazuk volt-e? Most látom, hogy nem volt igazpk. Mert amit ők korlátoltságnak hittek, az csak korlát volt, erkölcsi korlát, mely határt szabott egyéniségének, lefojtotta vágyait és kereken-egésszé, nagyszerűen arányossá tette, alkalmassá a művészetre. Enélkül nincs is teremte's. Így kapta a kezébe az életet. Mások — nagy művészek is — úgy, hogy vadul és topzódva birtokolják. De az ellenkezőnek is megvan a tulvilági zamatja, a böjtölő remeteségnek, a koplaló érzékeknek, talán még inkább, mert itt nem jelentkezik oly hamar a betegség csömöre. Nem habzsolni a jót, a szint, a fényt, épen azért, mert szeretjük, csak áhítozni rá, őrökké s egy cukor morzsában élvezni minden, lehető édességet, egy kispesti, keshedt alkonyaiban, egy gyúródeszkán heverő szomorú citromban kiélni a lángok őrjöngését, a tárgyak vonzó valóságát. A látónak mindé jelkép — pars pro toto — š neki, ki igazán művész ezerszeresen az. Szüksége volt a szegénységre. Ő ítélt világosán és okosan, nem a többiek. Innen van, hogy képein boldog, üdvözítő rögeszmeként tér vissza a szegénysége. Nem tüntetőén, nem a naturalisták nyegle bátorságával és a proletár-festők prograrnmszerüségével. Hanem krisztusi szeretettel és türelemmel. Csak önmagát festette és édesanyját. Hagyatékában van egy vakolás cselédtükör, melyben mi föl se ismerjük arcunkat. De o ebben a kancsal tükörből, mely a szegénység torz fintorait muta'ja, egy ember fejét pillantotia meg, mely viharos barázdáival, végzetes-vastag szájával, gödreivel, bátor tekintetével kiemelkedett az elmúló időből- És édesanyját is igy látta, egy formátlan anyókát, gyalulatlan konyhaszéken, a bibliai hangulat áhítatában. A tárgyakat is, mind Egy darab.bolti kenyeret, egy zöldbögrét, egy csempe mosdótálat, melyben a víz is szürke, sovány, szerény, nem mint a- gazdagok porcelánjában, egy rogyadozó vaskályhát, egy poros, ódivatú müvészkalapot, nehány árva szalmavirágot és kikiricset, a szegénység egész özvegyi pompáját. Színei vérszegények, sorvadóak, rosszul-tápláltak. Bizonyára takarékoskodott is a festékkel. Ecsetje nem mert és nem akart pirosán ujjongani. Sárgája fáradt, igénytelen, mint a kicsépelt szalma, vagy a koldusok keze. Vöröse téglabarna, vagy a kopott rózsaszín iirájává bágyad. Félénk, mint a szegénység. De egy élet fájdalma van mögötte. Sok tehetséget megölt _ a szegénység. Nagy Baloghot naggyá tette. Nem adta volna oda senkinek. Jobban őrizte, mint a milliomosok a safe-jüket és volt oka reá. Többet őrzött benne, Ő volt a gazdag szegény. Kosztolányi Dezső. 1 MOZAIK. Találkoztam a cigarettatárcámmal A látványos művészeteknek Suboticén egyetlen helye van: és ez a bar. Hiányzik azonban a város kulturéletéböl egy olyan intézmény, amely szorosan összefügg a barral és a művészetek többi hasonló válfajával; a zálogház. Suboticának nincs zálogháza. Erről a hiányrő! a múlt héten volt alkalmam meggyőződni, amikor éppen a barral kapcsolatban (különösebb ismertető jele szőke haj, kék szem) sürgősen ezer koronára lett volna szükségem. Más városokban egy időszaki kölcsön könnyen megoldható azok számára, akik valamely értéktárgy fölött rendelkeztek és a régi szokáshoz hiven rögtön a zálogházra és a cigarettatárcámra gondoltam. De erről le kellett mondanom, — mert Subotica városa nélkülözi ezt a nemes intézetet. Hogyan lehet hát ezer koronát szerezni ? A pénzszűkében szenvedőknek rendelkezésére áll az ócskapiac. De ott csak ruhanemüeket, szerszámokat, varrógépeket, bútorokat árusítanak, — ha akad rájuk vevő. Mert arról le kell mondanom, hogy az ezüst tárcára kölcsönt szerezzek. Akinek pénz kell, annak emléktárgyait, értéktárgyait el kell adnia. Zd ogiizlettel senki sem foglalkozik Suboticán. Tehát az ócskapiac sem jöhet számításba. Maradna a városház épületben levő „orosz üzlet". Itt megfelelő jutalék ellenében vállalják az értéktárgy eladását. Nem ragaszkodnak ahhoz, hogy az feltétlenül orosz tárgy legyen. Miklós cár képe mellett a kirakatban nagyon szépen megférnek a helyi ipar termékei is. Sőt ezek túlnyomóan nagy számban vannak, az orosz emigránsok értéktárgyaival szemben. Sőt az árusitó maga sem orosz. Mikor ide bevittem a cigarettatárcát, amit félévvel azelőtt vettem 1500 koronáért, elvállalták annak eladását, de jóvá! ezer koronán alul, megfelelő, jutalék ellenében. Kétszáz korona előleget is ajánlottak, a többit csak eladás után fizetnék ki. ' Itt nem kötöttem üzletet, mert a pénz sürgősen kellene. Nem marad tehát más hátra, mint eladni az ékszerésznek, aki mégis csak a legtöbbet fizeti és — azonnal. Ez pedig a legfontosabb a pénzszűkében élőknek. Bis dat, qui cito dat. Valószinüleg ezt a közmondást tartotta szem előtt az az ékszerész is, akikez bevittem a tárcát eladni. Ezer korona kellene, ő azonnal fizet, tehát a felét kínálja — ötszáz koronát. Hiába mondom, hogy csak félévvel ezelőtt háromannyiért vettem. — Kérem — mondja az ékszerész, — ezüst- és aranytárgyat csak mint törmeléket veszünk. — De hiszen, -— vetem közbe, ez nem törmelék. Olyan, mint az uj, vigyáztam rá és teljesen ép állapotban van. — Az mindegy kérem, nálunk ez a szokás. A fazonért nem fizetünk, csak az ezüstért. Grammonként hat koronát. Különben is ez a tárca már nem divatos.
