Bácsmegyei Napló, 1922. március (23. évfolyam, 60-90. szám)
1922-03-20 / 79. szám
80. szám, BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal. szédet a munkapárt helyesléssel fogadta. Gömbös pozíciója megrendült Nyiít titokként beszélik a magyar politikai körökben, hogy Gömbös Gyula pozíciója lényegesen megingott. Babérait alaposan meg tépázta mindaz, ami a választási kampány hátterében történt. Gömbös nem tudta megakadályozni, hogy az ismert kisgazda akció lendületbe jöjjön, külön jelöltlistákkal kell számolnia az egységes pártnak, ami Gömbös taktikájának kudarcát jelenti. Gömbös helyzete nepról-napra sulyosbödik a pártban és bukott ember lesz abban a pillanatban, amikor a külön kisgazda akció a maga külön embereit lépteti fel a kerületekben. Legfeltűnőbb,hogy Baranyában nem merik megbolygatni a mostani kerületeket, mert az egységes párt szervezetei vétót kiáltanak ellene. A volt kisgazda képviselők mozgalmával párhuzamosan fejlődik a kormányzópárt keretein belül a munkapárti tagok elégedetlenkedése is. A munkapártiak azt állítják, hogy a hivatalos jelölés még nem biztosítja a győzelmet és azt hangoztatják, hogy Gömbös külön jelöltjeivel szemben ők is tehetetlenek. Ezért bizalmi férfit akarnak Gömbös mellé állítani. A Zichy János és Aladár grófok akciója sovány sikerrel vég* ződött. A grófok már egy politika társaskörrel is beérik. A jövő hét elején meg fog alakulni Budapes ten az a politikai társaskör, amely a régebbi feudális Magyarország politikájának jelszavait irta zászlójára. A társas kör nem lép a vá lasztási aktivitás terére. Megvárja mig a régi Magyarország ismert nevű grófi politikusai kipihenik a választással járó izgalmakat és csak egy későbbi időpontban, a még fenálló ellentétek kiegyenlítése után lép ma d akcióba. jobb körökben joggal ítélnek el s amelyet én itt a világért meg nem tűrök. E tekintetben én a purifikációt annyira vittem, hogy a kávéházamban még színésznőket se látunk szívesen, legyenek bár azok még oly előkelőek és olyan szende magaviseletüek, mint egy felsőbb leány. Ezt a fölfogásomat bizonyára tulridegne,k fogja tartani a Méltóságos Asszony is, de én annak eddigelé következetesen érvényt szereztem s hozzám a színművészet papnői se járhatnak, mert attól tartok, hogy ha őket beengedem, akkor elmaradnak a polgári feleségek és anyák, akik a dívákkal toalettben és szépségben nem állják ki a versenyt. — Amikor a múlt héten szerencséltetni méltóztatott bennünket, mi azt gondoltuk, hogy Méltóságod a színpad világából való s azért részesült oly kevéssé figyelmes kiszolgálásban, mert biztos föllépéséről s egy végzetes hasonlatosságnál fogva -a pincéreink azt hitték, hogy a Méltóságos Asszony a — Fedák Sári. Koridorrossyné úrnő megbocsájtott s azóta — nem tudnak eléggé csodálkozni, akik az elveit ismerik — mindennap eljár a kérdéses kávéházba. S most még inkább áll hadilábon a divattal s az eddiginél is hanyagabbal öltözik, nehogy valami divatos színésznőnek nézzék. Bdkr. Betiltották a magyar-párt szervezkedő gyű éseit Nem tarthatták meg a csantavéri, kishegyest és teketehegy1 gyűléseket A Magyar Párt vasárnap akarta folylatni vidéki szervezkedését és három helyen : Csantavéren, Kishegyesen és Feketehegyen hivott egybe «zervezkedő gyűlést. A gyűléseket annak rendje és módja szerint bejelentették a hatóságnak, amely azonban — az eddig már többször alkalmazott módszer szerint — az utolsó percben megakadályozta a gyűlések megtartásét. Vasárnap ugyanis a topolai főszolgabiróság telefon utján közölte a szervezkedő gyűlések egybehivóival úgy Csantavéren, mint Kishegyesen és Feketehegyen, hogy a szervezkedő gyűlést nem engedélyezi és ennek a betiltó végzésnek kö vetkeztében mindhárom községben el is maradt a gyűlés. Hogy a topolai főszo'gabiréság betiltó végzésének tulajdonképen mi az oka, az't nem tudhatja senki, tekintette! arra, hogy a végzést csak elefon utján közölték, minden indokolás nélkül és írásban nem adta ki 1 topolai főszolga bíróság a betiltó határozatot. A magvar-párt vezetősége természetesen jogorvos'ást fog keresni a sérelmes döntés ellen és igy a három vidéM szervező-gyűlés megtartása csupán halasztást szenved. Ma ül össze ujből a szkupstira Elsimul a lappangd válság — A szkupstina ma délután négy órakor tar ja meg első ülését, am< ly elé politikai körökben nagy érdtklödíssel ídkintenek, annál is inkább, mert a gyűlés napirendjén a már annyi izgalmat okozott kereskedők külföldi tartozásának moratóriumáról szóló törvényjavaslat szerepel. A vitás törvényjavaslat ügyében vasárnap Pasics miniszterelnök újból tárgyalásokat folytatott Kumanudi pénzügyminiszterre!, akivei Pasics közölte, hogy a rad kális Klub részéről igen sok képviselő van a javaslat ellen. Kumanudi ennek ellenéie ragaszkodik régi álláspontjához cs nem hajlandó a törvényjavas at elhalasztásához hozzáárulni. Ép ezért hétfőn délelőtt még a radikális klub ülést tart, délután pedig a szkupstina ülés? előtt a kormánypártok közös érteezletre ülnek össze, hogy a j vaslai ügyében közeledést hozzanak letre. A kormány helyzete egyébként ma mér biztosabbnak látszik, mim szombaton, amikor a törvényelő készitő bizottság ülésén Trifkovícs miniszter ez önkormányzati törvényjavaslat tárgyalása alkalmával erős összeütközésbe került a demokratákkal. Megállapítást nyert hogy Trifkovícs nak nem volt meghal a Imazása Pasicstól, hogy kormány kérdést csináljon a javaslat megszavazásából. Trifkovícs a radikális klub azon csoportjának befolyása alatt állt a gyűlésen, amely Proticshoz áll közel és amely csoportnak Petrovics és Vuicsics Mi lorád képviselők a vezetői. Ez a csoport a koalició megbontáséra törekszik, mig ezzel szemben a radikális párt túlnyomó többségének ellenkező az álláspontja. Ezért remélhető, hogy a mai nap folyamán teljesen elsimul a lappangó vilsdg. A királyhalmi rablógyilkosok nyomában — Négy letartóztatás — Eredményes helyszíni szemle — Ma egy hete, vasárnap éjjel gyil koilák meg vad kegyft!enséggel Lakó Sándor királyhalmi gazdálkodót, a feleségét és h Iáira sebezték egyetlen gyermeküket, a 13 éve? kis Lakó S-ndort. A vér*s munka u átv elra*olták Lakó pénzét, amit borért kapott és egy dobozban a pincében, őrzött és ezután felgyújtották a házat. Egy hete múlt ennek és ma beszámolhatunk arról, hogy az egész r.yomozatot irányító és vezető Marusics Koszta vizsgálóbírónak sikerült tervszerű és céltudatos munkáigvl oly nyomot találni, amely a émes tett elkövetőihez vezet és rövid időn betű! az igazságszolgál atás kezére juttatja őet. A második helyszíni szemle Szombaton tartotta Marusics vizsgálóbiró Királyhalmon Lakó Sándor szomorú nevezetességű házában a második, igen alapos helyszíni zemléjéf, amely meglepő eredmény yel járt. A gyilkosságról eddig közö t tu dositásain b <n megírtuk, hogy Likó n igyobb mennyiségű bor adott ei s a pénzt, min egy 30.000 koronái gy dobozban tarotta, ame’y mindig a pincében állott. A pince kulcsát nappal állandóan a zsebében hordta, éjjel pedig pumája alá rejtette. A gyilkosság után a pincét rendesen lezárva találták, de a kulcs nem volt sehol Amikor a gyilkosság fölfedezése után Lakó Sándor bá'yja megérkezett a házba és kereste a kulcsot, felkutatták az egész házat, de mindül eredmény nélkül. Végül is abban állapodtak meg, hogy a csendörség felnvitt tja a pincét, hogy megnézzék, ott van-e a doboz a pénzzel. •A pincét feltörték, de a kere eh doboz nem volt sehol. M rusics vizsgálóbíró a szombaton tartott második helyszíni szemle Ikrlmával ezt a dobozt megtalálta Egy szobában volt, az ott levő búbos kemence zugolyában. A fausi házakban még búbos kemencék vannak, amelyeknek hátsó oldalán a szoba fala és a kemence között egy zugoly van. Ilyen rejtett zugban volt a doboz, fedél és pénz nélkül. A doboz h mokos és sáros volt, 3mi kétségtelen bizonyíték, hogy a pincében és nem szobában tartották Négy letartóztatás Munkatársunk beszélt Marušič vizsgálóbíróval, aki elmondotta doboz megtalálását, hozzátette azt is, hogy keresték a hiányzó kis baltái is, de azt nem találták meg. Arra a kérdésre, hogy történt-e eddig letartóztatás, a vizsgálóbíró azt felelte, hogy négy letartóztatás történt, azonban, hogy kik a letartóztatottak, arról a nyomozat érdedében megtagad minden fölviíágositást, csupán azt az egyet közli, hogy a letartóztatottak között van Lakó Sándor volt szolgalegénye, Urbán Mátyás 19 éves fiú. Ennél többet nem mondhat. A kis Lakó Sándor, aki a helybeli közkórházban fekszik rettenetes sebeivel, még él, de beszélni nem képes, sajnos, a hozzá intézett beszédet sem érti meg. Az orvosok, — bár mindent elkövetnek megmentésére — nem sokat bíznak benne, hogy éleiben inasad, azonban — úgy mondják — ha mégis, szinte csodából, megmenthető lenne, egész életére félkegyelmű maradna, mert a fejszecsapások agyvelejét sértették meg. ... Az igazságszolgáltatás acél karja halálos biztonsággal inyult a királyhatmi bestiális haramiák után és kemény szorítással megragadja őket . . . Á zsidó hitközségi választások előkészületei — Két szervezkedő gyűlés — Vasárnap két helyen tartottak gyűlést a suboticai zsidó hitközség tagjai, hogy a közelgő hitközségi választásokra megtegyék előkészületeiket. Két tábor áll egymással szemben, készen a legerősebb választási mérkőzésre. Az egyik tábor a jelenlegi vezetőség híveiből sorakozik és dr. Klein Adolf hitközségi elnök irányítását követi, a másik az ezidőszerinti vezetőség ellenzéke, amely Ungár Pál nagybirtokos köré csoportosul. Mindkét tábor vasárnap szervezkedő gyűlést tartott. A hitközség tanácsteremben tartotta gyűlését a hitközségi párt. Dr. Klein Adolf hitközségi elnöke hosszabb, megnyitó beszédet mondott, amelyben megjelölte a gyűlés céljait. Beszédében érintette az ellenzéki készülődést is és megjegyezte, hogy minden nagyobb szervezetnek kell, hogy ellenzéke is legyen, mert ez tettre sarkal és ellenőrzést jelent. Ellenzékre tehát szükség van, de kell, hogy az ellenzékiségnek határai legyenek és hogy az ellenzékiség ne csapjon át szertelenségekbe. Figyelembe kell venni azt Is, hogy a vezetőség tagjai tisztejetbeli állást töltenek be, akik önzetlenül el is látják azt a tisztet, amelyet vállaltak s amely napról-napra több elfoglaltsággal s m.unkával jár. Szól arról, hogy a jelenlegi vezetőség tizenkilenc éve intézi az ügyeket. Történhettek hibák, történhetek tévedések, de azt nem engedi senki által sem elvitatni, hogy a legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint vezették a hitközség ügyeit és elérték azt, hogy ma a suboticai hitközség nem csak számbelileg de intézményeinél és hírnevénél fogva is a legelsők egyike. Bizonyítja ezt az is, hogy a főrabbii állás betöltésére kiirt pályázatára 26 pályázó jelentkezett. Megemlíti az iskolák fejlesztését és magas nívóra emelését. Konstatálja, hogy a hitközség 1100 tagja közül 600 bizalmi nyilatkozatot tett a vezetőség mellett és igy a vezetőségnek meg van a többsége. Majd szervezkedésre hivott fel s részletesen ismerteti a szervezkedés módozatait. A beszédet a megjelent hitközségi tagok tetszéssel és helyesléssel fogadták és — többek hozzászólása