Bács megyei püspöki körlevelek, 1930

15 resztény nevelésre vonatkozólag is védje. Szintúgy feladata az államnak az is, hogy elősegitse a gyermek jogát a neveltetéshez, ha a szülők tehetetlenségüknél, vagy alkalmatlanságuknál fogva erre nem volnának képesek. Főleg joga és kötelessége az államnak, hogy a természetes józan ész és a hit utasításai szerint védje az ifjúság vallás-erkölcsi nevelését és eltávolitson mindent, ami ezt akadályozná.

Az állam a nevelésnek és művelésnek védelmét és előmozdítását több módon teljesítheti: elsősorban, ha védelmébe veszi és támogatja az Egyház nevelői munkáját, másodsorban, ha iskolákat nyit olyan helyeken, ahova az Egyház nem jut el, vagy ahol nincs iskola elegendő számban.

Ezenkívül az államnak joga van követelni és gondoskodni arról, hogy polgáraiban meglegyen a polgári kötelességek szükséges és kielégítő ismerete, és hogy az értelmi, erkölcsi és testi műveltségnek kellő fokán legyenek, mert ezt is megkívánja a közjó. Mindebben azonban az állam köteles az Egyháznak és a családnak a keresztény neveléshez való természetes jogát tisztelni. Azért igazságtalan és nem engedhető meg a nevelés, vagy tanítás monopolizálása, ha az állam fizikailag vagy erkölcsileg kényszeríti a családokat, hogy gyermekeiket lelkiismeretük vagy akaratuk ellenére állami iskolába járassák.

Az Egyház és állam közötti viszony.

Úgy az Egyháznak, mint az államnak megvan a joga a neveléshez, ha más-más módon is; úgy az egyik, mint a másik első a maga nemében és azon határok közt, amelyeket feladatuk szab nekik. Az állam feladata, hogy gondoskodjék a földi jólétről, az Egyház pedig a mennyei és örök javakról gondoskodik. Ezért mindaz, ami a lelkiüdvösségre vonatkozik, az Egyház hatalma alá tartozik, minden más pedig a polgári és politikai rendben igazság szerint az állami hatalomhoz tartozik, hiszen az Úr Jézus is úgy rendelte, hogy adjuk meg a császárnak, ami a császáré, de adjuk meg az Istennek is, ami az istené. Miután a nevelésben mindkét hatalom, úgy az egyházi, mint az állami, ugyanazon embereket tartja szem előtt, mindkettőnek ugyanazon elveket kell vallania és együttértésben kell dolgoznia, mert csak ez lesz az emberi társadalom hasznára. Ezen igazságot bőségesen bebizonyították az elmúlt idők eseményei. Azt, amit sz. Ágoston valamikor az Egyház ellenséginek mondott, napjainkban is elmondhatjuk: „Jó; azok, akik állítják, hogy Krisztus tanítása ellensége az államnak, állítsanak nekünk olyan hadsereget, ahogy azt Krisztus tanítása előírja, hogy a katonák milyenek legyenek; adjanak nekünk olyan alattvalókat, olyan férfiakat, olyan házaspárokat, olyan szülőket, olyan gyermekeket, olyan urakat, olyan szolgákat, olyan királyokat, olyan

bírákat, végül olyan adófizetőket és olyan adótisztviselőket, mint amilyeneknek őket a keresztény tanítás elrendeli: és azután merészelje azt állítani, hogy a keresztény hit az állam kárára van, Vagy jobb, ha egy pillanatig sem haboznak kimondani, hogy ott, ahol azt megtartják, a keresztény hit az állam legnagyobb előnye."

Soha sem szabad szem elől téveszteni azt, hogy a keresztény nevelésnek az egész embert kell felölelnie, úgy lelkét, mint testét, úgy természetes, mint természetfölötti képességeit. Ezen ember azonban az eredeti bűn következtében elesett első, kiváltságos helyzetétől. Az Úr Jézus azonban megváltotta és visszahelyezte őt az istenfiúság eredeti állapotába, de nem adta vissza neki a test halhatatlanságát és vágyai egyensúlyát. Akaratának gyengesége és rendetlen vágya megmaradt az embernek.

A keresztény hit ezen igazsága a keresztény nevelés kérdésében rendkívül nagy jelentőségű. A rosszra való hajlandóságot és vágyat már a kora ifjúságban kell visszaszorítani és enyhíteni, a jót pedig az emberben ápolni és elősegíteni. Mindenekelőtt az értelmét kell meg- világositani és az akaratot erősíteni a kinyilatkoztatott igazságok és a kegyelmi eszközök segítségével, mert enélkül sem a rosszra való hajlandóságot elnyomni, sem az Egyház tökéletes nevelési célját el nem érhetjük. Azért az Egyház mint veszedelmes tévedéseket Ítéli el mindazon nevelési módozatokat, amelyek eszközeik közül ezen természetfölöttieket kizárják vagy lebecsülik, így a többi közt kárhoztatja az ú. n. nemi felvilágosítást, azután a koedukációt, vagyis a mindkét nembeli ifjúságnak együttes nevelését.

A környezet a nevelésnél.

Hogy a keresztény nevelés tökéletesen sikerüljön, jól kell vigyázni a környezetre is, amely a növendékeket körülveszi. Ilyen környezet a család, az Egyház, az iskola, és a világ.

A Szentatya rámutat a szomorú tényre, hogy a családi nevelés visszahanyatlott. Sok szülőnek nincs gondja arra, hogy felkészüljön ezen legfőbb kötelességére, gyermekei nevelésére. Azért a Szentatya Krisztus szerelmére felhívja a lelkipásztorokat, hogy úgy tanításaikkal, mint jó könyvek terjesztésével a szülőket figyelmeztessék ezen súlyos kötelességükre.

A családdal szorosan összefügg az Egyház, Krisztus ezen nagy családja is, amely bőven rendelkezik a leghatásosabb nevelő eszközökkel; rendelkezik nemcsak a szentségekkel és szertartásokkal, hanem a különféle társulatokkal, iskolákkal és intézményekkel is, amelyeknek célja, hogy az ifjúságot istenfélelemre neveljék és egyszersmind a tudományban és művészetben kiképezzék, még a szórakozást és testnevelést is felhasználva.