Petőfi Népe, 2011. december (66. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-31 / 306. szám

4 BAJA PETŐFI NÉPE - 2011. DECEMBER 31., SZOMBAT Többet kell érte fizetni, mert nő a forgalmi adó mérteke holnaptól két százalékkal drágul a gyer­mekétkeztetés az új évtől, erről döntött decemberi ülésén a bajai képviselő-testület. Áthárítja az általános forgalmi adó emelését a város a szolgáltatást igénybe vevőkre. Erről vitázva Jasze- novics Istvánná más települések érvényes díjaival vetette össze a bajaiakat, és kiemelkedőnek ma­gasnak nevezte azokat. Mint ar­ról korábban beszámoltunk: az önkormányzat a hónap elején - zárt ajtók mögött tartott tanács­kozáson - döntött közétkeztető cégének végelszámolásáról. Ezt említve a jobbikos képviselő fel­idézte, hogy a májustól érvényes díjemelés alaptalan volt. Ekkor 12 százalékkal drágultak a gyer­mekétkeztetés helyi tarifái. Dr. Gyenes Gabriella jegyző viszont indokoltnak nevezte a tavaszi emelést. Ugyanakkor hangsú­lyozta: a cég átszervezésének lé­nyege, hogy reális díjakat lehes­sen meghatározni. ■ Összeköltözéshez remélnek ötven- milliós támogatást újabb közszolgáltatásokat köl­töztetnének az egykori központi iskolába. Az ehhez szükséges át­alakításhoz pályázatból szeret­ne 50 millió forintot szerezni a 10 milliós önerőt vállaló bajai ön- kormányzat. A jelenleg használt épületekre is költeni kellene, ezért nincs más választás, kor­szerűsíteni kell, érvelt Zsigó Ró­bert polgármester a városatyák decemberi ülésén. Az elképzelés szerint a kis­térségi pedagógiai szakszolgá­lat, valamint a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat költöz­hetne jelenlegi használt épüle­teikből az egykori iskolába. Az Árpád utcai házból a közterü- let-felügyet, a polgárőr egyesü­let és a munkaügyi központ ki­helyezett tagozata is ide települ­hetne. Az átalakítás becsült költsége mintegy 110 millió fo­rint, ebből 50 millióra nem nyerhető támogatás. Ennek mértékét több kritika érte, Fercsák Róbert alpolgármester viszont kijelentette: a mostani döntés még nem jelent konkrét és végleges döntést. ■ Városi hitelből is támogatva Két-két Oltványi és Csónak utcai társasház energetikai korszerűsítésének támogatására vesz fel hitelt a bajai önkormányzat. A 120 lakást érintő korszerűsítéshez a lakóközösségek 56 milliót vállalnak, 82 az állami támogatás, ezt egészíti ki a város 31,3 milliós hozzájárulása. Mivel önkormányzati hitelről van szó, ezért még önerő sem szükséges a konstrukcióhoz, amiben a város öt év alatt fizeti vissza kölcsönt. Mint felvételünkön látható, az egyik megújult épületet a kivitelező cég festménnyel is feldobta. Indulhat a nagy fejlesztés vízügy Nőtt a Ferenc-csatorna felújításának esélye Békés lett és eléggé szá­raz a búcsúzó esztendő. Kubatovics Tamás Öt éve készítik elő, és még há­rom évig adhat munkát a víz­ügyeseknek az a projekt, aminek látványos elemei 2012-ben kez­dődnek meg. Meghaladja a há- rommilliárd forintot a beruhá­zásra fordítható összeg. Egyebek mellett erről számolt be az Alsó- Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság évzáró tá­jékoztatóján Telkes Róbert igaz­gató. Az új évben várható szerve­zeti változásokról nem tudott részletesen beszámolni, de nem is ezeket nevezte a legfontosabb újdonságnak.- Tározóépítéstől kezdve a szi­Telkes Róbert igazgató vattyútelepi rekonstrukciókig, va­lamint a csatornakotrásokig min­den munka azt célozza, hogy a vízkiszolgálás, a vízkészlet bizto­sítása és a belvízmentesítés lehe­tőleg minél magasabb színvona­lon legyen megvalósítható a mű­ködési területünkön - hangsú­lyozta az igazgató. Hozzátette: sokféle igény van hatással mun­kájukra, hiszen a Duna-völgy és a Homokhátság eltérő adottságai az elvárásokban is érezteti hatását. Viszont a szakmai szempontok alapján kell dönteniük, például a szikes területekről érkező vizeket nem szabad öntözésre használni, mert azzal kárt okoznának. Az igazgatóság a folyó 127,5 ki­lométerét felügyeli, 89 települést érinti tevékenysége, 249 alkalma­zottal végezte munkáját a búcsú­zó év során. Az óév - a november végén lezárt adatok alapján - a korábbinál nyugodtabb volt, a sokévi 600 milliméteres csapa­dékösszegtől mintegy 200 milli­méterrel maradt el. Hasonlóan ke­vés csapadék 110 év alatt mind­össze háromszor volt, azokban az években 400 milliméter alatti csa­padékot mértek. Érdekessége volt 2011-nek a januári árvíz, ami 8 méter közelében tetőzött Bajánál, valamint az év elején 19 települést védekezésre kényszerítő belvíz­helyzet, ezt követte az augusztus­tól tartó szárazság. Az említett nagyberuházás mellett fontos szakaszán van túl a Ferenc-csatornát érintő projekt is. - Elkészültek a zsilip és a csa­torna rekonstrukciójának tervei, a szerbek még egy kicsit dolgoz­nak az ő oldalukon, nekik febru­árra szól a határidejük. - Időköz­ben a Duna stratégia zászlósha­jó projektjévé nőtte ki magát, így lényegesen nagyobb esélye van annak, hogy az elképzeléseket valóra váltsuk, és a tervezést va­lós munkák kövessék - fogalma­zott reményeikről Telkes Róbert vízügyi igazgató. BAJAI ANYAKÖNYVI HÍREK születtek 2011. december 16-21.: Rapcsák Áron (édesanyja neve: Keszi Edina), Molnár Dorka (Ignácz Edit) Bátmonostor, Somo­gyi Panna (Király Ivett) Nagy- baracska, Szabados Vilmos (Kiss Dóra) Érsekcsanád, Kovács Vivien (Varga Brigitta Ágnes), Gyurkity Mirkó (Sajti Kornélia), Milán- kovics Ráhel (Bocsa Edit). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK 2011. december 17-én: Papp István és Krecz Ivett. meghaltak 2011. december 16-21.: Ozvald Antal 84 éves bácsalmási, Kollár László 64 éves sükösdi, Manga Mihályné (Nemes Katalin) 79 éves sükösdi, Márfóldi lenőné (Korpásy Erzsébet) 76 éves, Ar­nold Zoltán József 35 éves vaskú­ti, Hómann Istvánná (Miks Mária) 89 éves, Kispál István 59 éves madarasi, Mayer Zsigmondné (Klamfort Mária) 85 éves, Horváth Mária 83 éves bácsszőlősi, Aladics András 60 éves bácsalmási, Bla- zsanik Endre Jánosné (Nagy Anna­mária) 87 éves lakos. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA BAJA Szerkesztő: kubatovics tamás Baja, Péter-Pál utca 7/A Telefon 79/42&-371 Nem kell sokat várni az elsőre baja Az új esztendőben hamar lehetőségük nyílik a segítségre a véradóknak. Ismét a Bácskai Kultúrpa­lotába hívja a segítőket a Vöröskereszt helyi szerve­zete, január 3-ára. Kedden 13 és 17 óra között a vér­adás ideje alatt reforméte­leket is kóstolhatnak a megjelentek. A házigaz­dák jóvoltából pedig két, a Kultúrpalotában tartandó előadásra szóló belépőt sorsolnak ki a véradók között. Jótékonysági ételosztás baja Decemberben is több ízben osztottak ételt a Bel­városi Közösségi Házban. A Baja Marketing Kft. ál­tal szervezett és több táj mogató jóvoltából zajló akciósorozat folytatódik, a rászorulókat legközelebb szerdán 11 és 13 óra kö­zött meleg étellel, fűtött helyiségben várják a volt Helyőrségi Klubba. Új év, új kiállítás baja A Sugovica ÁMK au­lájában a szokott időben, azaz pénteken délután fél 5-kor nyílik kiállítás. Kelle László grafikus Il­lusztrált hangok című, Vallomások a beat-nemze- dékről alcímű kiállítását február 2-ig tekinthetik meg az érdeklődők, na­ponta 8-tól 17 óráig a Szent Antal utcai intéz­ményben. Kiscsávoly tovább ünnepel iskola Az évszázados intézményben jöttek össze A tájékozottsághoz olvasni kell akció Dupla élvezettel járt a Petőfi Népe előfizetés Januárban nosztalgiabállal foly­tatják a kiscsávolyi iskola fennál­lásának századik évfordulója al­kalmából szervezett rendezvény- sorozatot. A kiscsávolyi diákok számára sűrű volt az ünnep előt­ti időszak, hiszen ők adtak mű­sort a városi ünnepségen, majd az intézményben tartott összejö­vetelen is. Utóbbin köszöntötték az iskolához több generáción át hűséges 41 családot, ők több ge­neráció óta kötődnek az iskolá­hoz. Mezei Margit művelődés- szervező elmondta: az ünnepi év­ről lapunkban megjelent írást kö­vetően az a jubileumát ünneplő iskola relikviákkal, régi fényké­pekkel gazdagodott egykori diák­jainak köszönhetően. ■ K. T. = E O 5 C/3 < A Gáspár aranyai című dramatikus játékot többször előadták a diákok Előfizetésért fürdőjegyet kí­náltunk kiadói akcióink sorá­ban. Sokan éltek ezzel a lehető­séggel, és a pénzügyekkel na­ponta foglalkozó bácsborsódi ol­vasónk elmondta: több szem­pontból is megéri Petőfi Népe előfizetőnek lenni.- Férjem nevén van az újság, de én szoktam fizetni a számlát. Nagyon jól jött a fürdőjegy, mert rendszeresen ki szoktunk moz­dulni itthonról. Télen természe­tesen fedett fürdőhelyet kere­sünk fel, így történt ez most is. Volt már ilyen lehetőség koráb­ban, akkor sem hagytuk ki, most sem kell győzködni minket - avat be a családi munkamegosz­tásuk rendjébe Balázs Józsefné. A Balázs házaspár Mint mondja: lapunk az egyet­len újság náluk, emlékei szerint, amióta férjével együtt vannak, a Petőfi Népét járatják. Ez 36 éve van így. Piroska önkormányzati dolgozóként főleg a közélet hírei iránt érdeklődik, ősz óta nyugdí­jas férje pedig leginkább a sport­oldalakat keresi a lapban. Biztos benne, hogy sokaknak jött kapó­ra ez a lehetőség.- Számunkra ez az év is olyan volt, mint a többi, mindig spórol­ni kell, be kell osztani a dolgokat. Pénzügyileg is megérte az előfi­zetés, hiszen jelentős összeget takarítottunk meg, illetve váltot­tunk ki általa. Mivel minden fil­lér számít, ezért figyelni kell a le­hetőségeket, és tájékozottnak kell lenni, ehhez pedig szüksé­ges az újságolvasás - összegzi Balázsné. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom