Petőfi Népe, 2011. december (66. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-21 / 298. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. DECEMBER 21., SZERDA GAZDASÁGI ABLAK A pályázati pénz mellé hitel is társult borota A Hajós-Bajai borvidék egyik legnagyobb borászatának ügyvezetője, Koch Csaba jelentős beruházásokat tervez Borota mellett, mert panziót szeretne építeni. Az építkezés költségének 65 százaléka pályázati támogatás, hozzá 50 millió forintos hitelt kellett felvennie a vállalkozónak. A tervek szerint a panzió mellett a régi tanyaépület felújításával kádármúzeumot és hozzá illő lakást alakítanak majd ki, továbbá egy hagyományos alföldi pincét is nyitnak. Elnöki elismerés a cégvezetőnek kiskunhalas Schmitt Pál köztársasági elnök országjáró kőrútjának Bács-Kis- kun megyei állomásán, Kecskeméten az ünnepi közgyűlésen a Köztársaság Elnökének Díszoklevele éremmel tüntette ki, és vállalatvezető munkája és közéleti tevékenysége elismeréseként Gidai Jánost, a kiskunhalasi Ganz-Air Kompresszortechnikai Kft. ügyvezető igazgatóját. Új irodaépületbe pályázati támogatással dusnok Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-alföldi Operatív Program keretein belül a Dusnoki Pillér Kft. telephelyén épült új irodaépület. A projekt célja« az volt, hogy a kft. közel húsz éve bérelt helyéről egy új, saját irodaépületbe költözhessen. Az ingatlan építéséhez 11 millió forint értékű támogatáshoz ugyanekkora összeget a dusnoki társaság tett hozzá. Húsz éve alapították az EMEL Kft.-t baja Húsz évvel ezelőtt, 1991-ben Mezei Lajos alapította meg a bajai székhelyű EMEL Kft.-t, melyből országosan elismert építőipari cég lett. Ott hagyták a kezük nyomát Budapesten, Kecskeméten és Pápán is. A nevükhöz fűződik a Bácskai Kultúrpalota és Baja Vízi Kapuja megépítése, is. Termékkosár a világhálón SE, fogyasztóvédelem Partneri kapcsolat kiépítése a célok egyike kell tenniük „Megelőzésen a hangsúly” címmel indított interjúsorozatot a megyei kamara. Most dr. Horváth Zsuzsannával, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetőjével beszélgettünk. Barta Zsolt- Történt-e valamilyen változás a fogyasztóvédelmi felügyelőség munkájában azóta, amióta megyei kormányhivatalhoz került a szervezet? - kérdeztük dr. Horváth Zsuzsanna felügyelőségvezetőt.- A megelőzés, a fogyasztók megelégedettségét szolgáló hatósági munka, a vállalkozásokkal való partnerkapcsolat kialakítása került még inkább előtérbe.- Munkánkban a fogyasztók tájékoztatása, tudatosságának erősítése továbbra is fontos szerepet tölt be, ugyanakkor tevékenységünkben új elemként jelent meg a súlyos szankciók helyett a hiányosságokra való figyelemfelhívások alkalmazása, a vállalkozások képzése és tájékoztatása. A kis- és középvállalkozások esetében év eleje óta él az a gyakorlat, amely szerint első jogsértés esetén nem alkalmazunk pénzbüntetést, hanepi kötelezzük a vállalkozásokat a jogsértés megszüntetésére. Dr. Horváth Zsuzsanna, a fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője örökre ott marad, meddig tart a listatagság?- Amennyiben a hatóság az igazolást elnyerő vállalkozásnál jogsértést tár fel, akkor a listáról törlésre kerül.- Nemrég az interneten egy termékkosárral kapcsolatos hír jelent meg, mely önöket érinti. Mi áll a kezdeményezés mögött?- A termékkosár célja olyan termékek csokorba szedése, melyek a fogyasztók szerint biztonságosak, megbízhatók és jó minőségűek. Ugyanakkor | hangsúlyoznám, hogy a termékkosár nem a termék minősítését jelenti. Ez a fogyasztók véleményét tükrözi, ők ajánlják a terméket, amely felkerülhet termékkosárba. A www.termekkosar.hu oldalon lehet regisztrálni, illetve szavazni az árukról.- Hogyan voksolhatunk?- A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság minden hónapban meghirdet egy termékkategóriát. Ezen belül a fogyasztók konkrét terméket ajánlhatnak, a honlapon lévőkre szavazhatnak. Ötfokozatú skála szerint értékelik majd az árukat. A legtöbb szavazatot kapott termék bekerül a termékkosárba. A fogyasztó dönti el tehát, hogy melyik a legjobb termék. Novemberben a kenyér, most pedig a szaloncukor, illetve a fényfüzér kategóriában lehet ajánlani és szavazni.- Mit tapasztaltak az ellenőreik a munkájuk során az idei évben?- A vállalkozások a partneri hozzáállásunk viszonzásaképpen szívesebben működnek együtt és tanúsítanak jogkövető magatartást. Tapasztalataink szerint a vállalkozások sok esetben azért vétenek, mert nem ismerik a tevékenységükre vonatkozó szabályokat. E hiányosságokat kívánjuk megszüntetni az ellenőrzéseink és egyéb találkozásaink során.- Gyakran hallani az országos felügyelőség által létrehozott pozitív listáról. Mi ez, kik kerülhetnek ide?- Azok a vállalkozások kerülhetnek rá, amelyeknél az ellenőrzések hiányosságot nem tárnak fel. Az ellenőrzés eredményéről készült dokumentum alapján a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság igazolást ad ki, amely az üzletben kifüggeszthető. A jogkövető vállalkozásra vonatkozó információk megjelennek a hatóság honlapján is.- Mi ennek a jelentősége?- Ez az információ pozitív üzenet a vásárlóknak, és egy egészséges versenyt is eredmé■ A tapasztalatok szerint a cégek sok esetben azért vétenek, mert nem ismerik a tevékenységükre vonatkozó megfelelő jogszabályokat.- Mennyi terméket minősítenek majd?- Minden hónapban két termékkategóriában, egy élelmiszer-ipari, illetve egy műszaki termékre lehet szavazni - mondta végül dr. Horváth Zsuzsanna, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének felügyelőségvezetője.- Aki felkerül, az nyezhet, mert egyre többen szeretnének a listára kerülni. a gazdasági kamarákról szóló törvény alapján a kereskedelmi és iparkamara 86 szakmában jogosult mestervizsgáztatásra, valamint az arra felkészítő mester- képzés szervezésére. A mestervizsga követelmény- rendszerét a szakképesítésért felelős ágazati miniszter - a kamara elnökével egyetértésben - adja ki. Magyarországon jelenleg 10 szakmában jogszabály által előírt feltétel a tevékenység gyakorlásához a mesterlevél megléte. A szakmák nevesítve: ács-állványozó, kőműves, autószerelő, autóvillamossági szerelő, gázvezeték-és készülékszerelő, vízvezeték-és központifűtés-szerelő, kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó, pék, molnár, hentes és mészáros. A mestervizsga során a mesterjelöltnek bizonyítania kell, hogy elsajátította szakmája legújabb eredményeit, tájékozott pénzügyi és fogyasztói kérdésekben, magas szinten képviseli a vállalkozói kultúrát, és rendelkezik a tanulóképzéshez szükséges pedagógiai ismeretekkel. ■ 1994 óta kizárólag a kamarák szervezhetnek mesterképzést és vizsgáztatást. A hétfőn elfogadott új szakképzési törvény a mesterképzés- és vizsgáztatás területén is változást hozott. A szabályozás értelmében a mestervizsga követelményszinttel rendelkező szakképesítések esetében gyakorlati oktatóként olyan személy vehet részt, aki mestervizsgával rendelkezik. További rendelkezés, hogy gyakorlati oktatóként elsősorban a szakoktatói képesítéssel rendelkező személyt kell alkalmazni. A törvény átmeneti időt is megjelöl, és ennek értelmében a mesterlevelet 2015. augusztus 31-éig kell megszereznie a kötelezetteknek. Mestervizsgára minden esetben a kamarai tagnak a tagsági viszonya, egyéb magánszemélynek a lakóhelye, székhelye szerinti illetékes területi kamaránál lehet jelentkeznie, hiszen 1994 óta kizárólag a kamarák szervezhetnek mesterképzést és vizsgáztatást. ■ Bíróság helyett előbb a békéltetőkhöz érdemes fordulni békéltetőtestület Minden munkanapra jutott az idén egy tárgyalandó ügy - Vizsgáltak cipőt és kerekes széket is Az idén közel háromszáz ügygyei foglalkozott a megyei kamara mellett működő Békéltető Testület (BT). Vizsgálódtak egyszerű, alig néhány ezer forintos ke- rékpáralkatrész-ügyben, de hoztak ajánlást több millió forintos biztosítási ügyben is. Dr. Gál Gyula, a testület elnöke és Ka- rádi János elnökhelyettes egy rövid évértékelőt adott kérésünkre. Az ügyek száma az idén közel háromszáz körül alakul, a problémák mintegy 15 százaléka pénzügyi, biztosítási, banki jellegű volt. (Július 1-jétől a PSZAF-hoz kerültek az ilyen jellegű kérdések - a szerk.) Az építőipari, közüzemi, távközlési, kis-, háztartási gépek, lábbelik minőségi problémáival kapcsolatos viták a problémák mintegy felét teszik ki. De gyakran fordulnak még a testülethez autó- szereléssel, garanciális kérdésekkel, utazásszervezéssel kapcsolatban is kétségbeesett emberek. A BT eljárásai térítésmentesek, többnyire hatvan napon belül befejeződnek, és a végén a testület szakemberei ajánlást tesznek az adott gond megoldására.- Sok esetben a meghallgatásig sem jutnak el az ügyfelek, mert amikor a panaszolt szolgáltató vagy a kereskedő megkapja a testület kiértesítését, akkor megkeresi az ügyfelet, és megegyezik vele - mondja dr. Gál Dr. Gál Gyula, a Békéltető Testület elnöke és Karádl János elnökhelyettes Gyula. Azaz maguk között rendezik a vitát. Több cég - miután megszületett a testület döntése - magára nézve kötelezőnek érzi, és azt végre is hajtja. így a vi- tázóknak nem kell a bíróságra járniuk - teszi hozzá az elnök. Az ügyek közül dr. Gál Gyula egy mozgáskorlátozott esetét ismertette. Az illető a kerekes széIde lehet fordulni! bács-kiskun Megyei Békéltető Testület: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Tel.: 76/501-500 két megvásárolva műszaki hibákat vett észre. Vitába keveredett a gyártóval, majd amikor nem jutottak dűlőre, a testülethez fordult. A békéltetők megkeresésére a cég képviselője egy szakértővel megjelent az egyeztetésen, és megvizsgálta a járművet. Egyezséget kötöttek, és megjavították a kerekes széket. így az ügyfeleknek nem kellett évekig a bíróságra járniuk. A testület elnöke hangsúlyozta: rengeteg problémával a fogyasztóvédelmi szervezethez fordulnak az emberek, a hatóság azonban gyakran mondja, hogy az ügyben nem illetékes, és mindig jelzi, hogy a Békéltető Testülethez forduljanak panaszaikkal. ■