Petőfi Népe, 2011. december (66. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-17 / 295. szám

Iß 2011. DECEMBER 17.. SZOMBAT LXVI. ÉVFOLYAM, 295. SZÁM Nagy László, a Barcelona magyar átlövője lett az év játékosa Gondoskodtak róla, hogy legalább két góllal kapjon ki a siófoki csapat fazekas Géza, a Központi Nyo­mozó Főügyészség szóvivője pénteki tájékoztatása szerint há­rom labdarúgót gyanúsítanak az­zal, hogy fejenként 10 ezer euró­ért cserébe befolyásolták a 2008. november 9-én lejátszott Siófok- Zalaegerszeg NB I-es bajnoki mérkőzést - írja az nso.hu. A fo­gadási csalással T. Richárdot, H. Gyulát és K. Norbertét gyanúsít­ják. A hírek szerint a kívánt vég­eredmény (1-4) megvalósulása után a felbujtó, K. Norbert adta át a 10 ezer eurót két siófoki csapat­társának. A futballistáknak állí­tólag arról kellett „gondoskodni­uk”, hogy legalább két góllal ki­kapjon a Siófok. Az említett honlap korábban megírta, hogy a Siófok-ZTE-ta- lálkozó tavaszi „visszavágóját” is befolyásolták, akkor szintén két­gólos ZTE-győzelemnek „kellett” születnie. A zalaiak 2009 máju­sában 5-3-ra nyertek. Az érin­tett játékosok - akik tagadják a vádakat - szabadlábon védekez­hetnek. ■ Nagy László az év játékosa a szakportálnál A tekintélyes handball-planet. com internetes szavazásán Nagy Lászlót, a Barcelona magyar át­lövőjét választották meg 2011 legjobb férfi kézilabdázójának. A több mint 6500 voks alapján eldőlt választáson Nagy a dán Mikkel Hansent előzte meg. Nagy László a 6528 szavazat 33,1 százalékát kapta meg, a bal­átlövő Flansennek 30,1 százalék jutott. „A Barca balkezes játékosa az egyik legjobb volt a Bajnokok Li­gája kölni négyes döntőjében, me­lyen a Barcelona hatéves szünet után ült fel ismét az európai klub­kézilabdázás trónjára - írta a handball-planet Nagy Lászlóról. ■ Szombat KÉZILABDA NB I-es férfimérkőzés: Tatabá­nya Carbonex KC-Kecskemét SE, Tatabánya, 19 órakor. KOSÁRLABDA NB 1/A-csoportos férfimérkő­zés: Kecskemét SE-Fortress Kör­mend, Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 18 órakor. NB I/A-csoportos női mérkő­zés: ELTE-BEAC Újbuda-Bajai NKK, Budapest, 16 órakor. RÖPLABDA NB I-es férfimérkőzés: Duna- ferr SE - Kalo-MÉH Kecskemét SE, Dunaújváros, 16 órakor. Vasárnap KOSÁRLABDA NB 1/B-csoportos férfimérkő­zés, Keleti-csoport: Kecskeméti Főiskola-Óbudai Kaszások, GAMF-csarnok, 17 órakor. Tiszaújváros-Bajai Bácska FKE, Tiszaújváros, 18 órakor. Az esztendő utolsó bajnokija jön kézilabda Tatabányán vendégeskedik a Kecskemét SE férficsapata Tatabányán vívja az év utolsó bajnokiját a Kecs­kemét SE férficsapata. A 19 órakor kezdődő találkozóra hiányosan utazik a hírős városi együttes. Borbély Károly- Nagyon büszkék vagyunk rá! Meg is érdemli ezt a díjat, re­mek formában játszott egész évben - mindezt az esztendő legjobb kézilabdázójának vá­lasztott Nagy Lászlóról mondta AGGREGATORT vásárolnék 15-35 kW-ig dízelt gyári egybeépítésül T.: 06-20/264-7266-----------------------------------------------------------------------*1144864* »Akác- és pusztaszilcsemete: 06-30/855- 7973-----------------------------------------------------------------------*1141935* ALETTA, Bianca, cserszegi, kunleány, kékfran­kos sima vessző + származási igazolás eladó. Irsai-vesszőt vennék. 06-70/339-5917-----------------------------------------------------------------------*1144080* ALETTA, Bianca gyökeres vessző származásival eladó. T.: 06-70/339-5917-----------------------------------------------------------------------*1144079* ALETTA gyökeres szőlövessző eladó. I: 06- 30/339-7586-----------------------------------------------------------------------<1144875* ALUTARTÁLYT veszek. I: 06-20/458-1357.-----------------------------------------------------------------------*1144600* BIANCA, Aletta I. osztályú gyökeres vessző + származási eladó. T.: 06-20/3274-474. mim —- -Tv . * I Nagy Levente sokat segít csapatán, ha úgy véd, mint a Csurgó ellen CITROEN Berlingo 2002, XI. havi magyarorszá­gi, szervizkönyves, 2.0HDI dízel, 5 literes fo­gyasztású, tolóajtós fehér yínű 2 személyes tgk., friss vizsga, precíz, háztól: 765 E Ft eladó. 06-30/9381-306.-----------------------------------------------------------------------*1144873* EL ADÓ cserép, lótrágya. 1:06-20/222-1043------------------------------------ *1144870* E5 16-0S kombájn szalmaszecskázóval, búza­kukorica asztallal eladó. 06-30/351-6819.-----------------------------------------------------------------------*1144653* GO LF IV. 1998-as, első tulajdonostól eladó. 06-70/387-1091 —-------------------------------------------------------------------*1144769* HÍZ Ó eladó, ugyanitt 2 db körbálaetető eladó Zsanán. 06-20/263-9091.-----------------------------------------------------------------------* 1144789* a Hízó eladó, 160 kg-os! 06-20/561-31-38.----------------------------------------------------------------------"1144929* IZSÁK ON birkák és kanlott hízó eladó. 76/722-727 és 06-20/5772-712. SZUPEREXPEESS JUHÁSZT keresek birkákhoz értőt. Érdeklőd­ni a 06-20/369-8232-es telefonszámon le­het. —--------------------------------------------------------------------*1144914* BKörbálás lucerna: 2500 Ft! 06-30/436- 3322.-----------------------------------------------------------------------*1144920* MERCEDES E-320 CDI dízel Elegance 2001.10. havi, kerek lámpás smaragd-feketemetál kitű­nő állapotban gyári fényezés, szervizkönyves, magánszemélytől: 2.150 E Ft eladó. 06- 30/9381-306.-----------------------------------------------------------------------*1144873* S Mitsubishi L200 2004. kiváló állapotban friss műszakival eladó. Telefon: 06-30/436- 33-22.-----------------------------------------------------------------------»1144920* MT Z-80 papírok nélkül eladó. 1:06-70/6268- 189---------------------------------------------------------*---------—»1144894* te stvére, Nagy Levente, a Kecs­kemét SE férfi kézilabdacsapa­tának kapusa. A hírős városiak hálóőre is megérdemelte volna a legutóbbi, a Csurgó elleni bajnoki után a legjobbnak járó díjat, főleg az első félidőben mutatott teljesítményéért.- Remélem, hogy a Tatabá­nya ellen is lesznek bravúrja­im. Elég hiányosan utazunk a mérkőzésre, sok a sérültünk, betegünk. Bakos Dávid, Tóth Edmond és Szabó Péter biztos nem léphet pályára. De úgy hallottuk, hogy a vendéglátó­inknál is vannak problémák, MTZ 80 82-es évj. 5 év műszakival, törzskönyv­vel, 20 hl-es Kertitox jó állapotban eladó. 06- 70/6268-189.-----------------------------------------------------------------------*1144894* NA GY súlyú sertések eladók. T.: 06-20/293- 2776--------.--------------------------------------------------------------*1144768* NY ÁR tűzifa eladó: 1100 Ft/q. 20/382-4151----------------------------------------------------------------;------*1144541* a Olcsó gumicentrírozó gép! 06-70/25-21- 898--------------------------------------------------•--------------------*1144930* SZ ARVASMARHA és sertés részére kukorica CGF por és nedves takarmány eladó. 06- 30/475-7597.-----------*-----------------------------------------------------------*1144902* T2 5 kitűnő, 620 üzemórás: 06-30/663-8781.-----------------------------------------------------------------------*1144901* TOMPÁ N szántót bérelnék, 2.500 Ft/ak, ill. megegyezés szerint. 06-70/332-0704.----------------------------------------------------------------------*1144839* Iv ó Diaz és Lele Ákos nincs százszázalékos állapotban. Az esztendő utolsó bajnokija vár ránk, remélem, hogy ez ad egy kis pluszmotivációt - véleke­dett a ma 19 órakor kezdődő ta­lálkozóról Nagy Levente. Meg talán az a tegnapi hír is adhat némi motivációt az anya­gi gondokkal küszködő együt­tesnek, hogy a KÉSZ Holding beszállt a kecskeméti verseny- sportba. A cég még az idén anyagi segítséget ad a kézi­labda-szakosztálynak, olvas­ható a KÉSZ Holding sajtó- közleményében. VÁLASZTÁSI malacok, süldők, hízók eladók. T.: 06-70/387-9919-----------------------------------------------------------------------*1144620* a Zetor 5748 összkerekes 1,5 M Ft és VW Transporter 600 E Ft eladó. 06-30/353-6532.------------------------------------------------------------------------*1144715* a 1001 meggybor eladó. 06-70/591-0878.---------------- *1144356* 2 DB gumis szállítószalag 6 m-es eladó: 120 Ft/kg. I: 06-70/6268-189-----------------------------------------------------------------------*1144894* 2 HA rét-legelő eladó. T.: 06-30/9438-120------------------------------------------------------------------------*1144913* 8 3 fejes eke eladó. 06-30/402-80-15.--------------------------------------------------------------------*1144931* 50 0-AS fűrészgép eladó. 77/495-091. 7 ÉVE működő kft. eladó. 06-20/3362-871.------------------------------------------------------------------------*1144918* 8 DB mangalica kismalac eladó. T.: 06- 20/361-7078 C/2RLIEJ2. pénzváltó MoneyGmm Kecskemét, Dobó krl 8. (Centrál Passage Üzletház) Valuták Vétel Eladás EUR 297.0000 303.4900 USD 2270000 233.4900 CHF 242.5000 248.4900 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: december 16. Befektetési arany értékesítése. Tel: 76/418-884. Nyitva mindennap: 8-21 óráig. www.cornergroup.hu HIROS-GONG TAXI 48-48-48 33-33-33 BANKKÁRTYÁVAL IS FIZETHET! BÉKÉS KARÁCSONYT ÉS ALKOTÓ ENERGIÁT KÍVÁNUNK AZ ÚJ ÉVBEN! Az ünnepek alatt is csak egy mozdulatra vagyunk Öntől. http://www.facebook.com/EDFHungaria 1 IGAZI EGYÉNISÉG. AKÁRCSAK ÖN. Az új 1-es BMW két modellváltozata, a Sport Line és az Urban Line két teljesen eltérő egyéniség - így Ön saját személyiségének megfelelően választhatja ki BMW-je stílusát. A BMW TwinPower Turbo motorok, az új ECO PRO üzemmód és a kiemelkedő agilitás pedig valamennyi modellváltozatban garantálják a hatékony dinamizmust, és vele a páratlan vezetési élményt. Az új 1 -es BMW várja Önt a Formont Autóház bemutatótermében. További információ: www.bmw.hu EGY CSALÁD. KÉT KARAKTER. AZ ÚJ 1-es BMW. URBAN VAGY SPORT. BMW EfficientDynamics Alacsonyabb fogyasztás. Fokozott vezetési élmény. Formont Autóház 6000 Kecskemét, Szent László krt. 80. Tel.: (76) 503 600 www.bmw-formontautohaz.hu BMW 116d-BMW 118i fogyasztás (városban/városon kívül/átlag): (5,3-5,4/3,8-3,9/4,3-4,5H7,5-7,6/4i8-4,9/5,8-5,9) 1/100 km. C02-kibocsátás: (114-117H134-137) g/km.

Next

/
Oldalképek
Tartalom