Petőfi Népe, 2011. december (66. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-02 / 282. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2011. DECEMBER 2., PÉNTEK A testület feloszlatásáról is vitáztak Kiskunhalason harmadszor került a halasi képviselők elé a testület feloszlatását kezdeményező előterjesztés, amit ezúttal Dózsa Tamás Károly független képviselő, korábbi alpolgármester indítványozott. A kibontakozó erőteljes vitát névszerinti szavazás zárta. A 7 tagú Fidesz-frakció és Nagy Péter, valamint Nagy Róbert képviselő nemmel szavazott. Dózsa Tamás Károly, Halász Balázs, lekő Attila, Váradi Krisztián, Vili Gábor és a polgármester, Gyovai István feloszlatta volna a testületet. Nagy Péter intézkedési jogköreitől és fizetésétől még tavasz- szal megfosztott alpolgármester megbízásának visszavonása kérdésében ezúttal is titkos szavazáson döntöttek a képviselők. Az indítványt a képviselők most 9 nem és 6 igen szavazat mellett utasították el, így Nagy Péter továbbra is névleges alpolgármestere maradt Halasnak. ■ Indulhat a fejlesztés a laktanyában? EGY 60 lakásból álló paneltömböt vásárolt meg egy cég a napokban a volt laktanya területén az önkormányzattól Kiskunmaj- sán. Az ingatlant - mint azt Faludi Tamás polgármestertől megtudtuk - a város határában épülő több milliárd forintos Motorland-beruházáshoz kapcsolódóan kívánja hasznosítani majd a vevő. A 20 millió forintért gazdát cserélt ingatlanban a tervek szerint szálláshelyeket, szolgálati lakásokat, szakrendelőket és laboratóriumot alakítanak majd ki. ■ ANYAKÖNYV születtek: Kolompár Natália (édesanyja neve: Kolompár Csilla) Jánoshalma, Harkai Panna Judit (Varga Judit) Kiskunmajsa, Vígh Viktória (Haskó Alexandra) Akasztó, Nagy Kincső (Gyenizse Ingrid) Kiskunhalas, Berta Petra (Oláh Mária) Kiskunhalas, Makai Cintia (Hegedűs Piroska) Kiskunhalas, Kocsis Lia Mária (Balogh Anita) Kiskunmajsa MEGHALTAK: Harkai Mihály (Kiskunmajsa), Hegedűs László (Kiskunhalas), Babó Benő (Kiskunhalas), Hegedűs Istvánná Visegrádi Ilona (Kiskunhalas), Szivei József (Keiebia), Tálas Benjámin (Kecel), Podobni József Pál (Kiskőrös), Törzsi János Sándor (Kecel), Rácz Ferenc (Harka- kötöny), Knyur Béla (Tompa), Veres Györgyné Csesznok Katalin (Kiskunhalas). HIRDETÉS f------------------------------------*----Né metországi munkára keresünk egészségügyi dolgozókat, mérnököket, jól képzett szakmunkásokat és betanított munkásokat. Nyelvi felkészítésüket vállaljuk. Jelentkezés: 77/700-002 vagy g 06-30/870-1254 vagy s e-mailen: wotan.kft@freemail.hu KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Kutyaügy mindenütt van közmeghallgatás Jánoshalmán, Halason és Majsán is van baj Tassonyi Tamás halasi polgár a képviselő-testület munkáját kritizálta. Úgy érzi, nem történik munkavégzés a testületben. szólásában egyebek mellett elmondta: nem tudja, hogy a képviselők miért kapják a fizetést. Kiskunmajsán - ahol a helyi elöljárókon túl Kapus Krisztián és Garai István országgyűlési képviselők is jelen voltak - szintén előtérbe került a kóbor kutyák problémája. Mint arra Faludi Tamás polgármester rámutatott: idén már 91 kutyát fogott be az önkormányzat a közterületekről, mely nagyságrendekkel több az előző évekhez képest. Többen sokallták a szemétszállítási díjat. Zagyva Istvánná azt kérte a rendőrségtől, hogy többet járőrözzenek a Szé- rűskert utca környékén, és a hangoskodókra is panaszkodott. Lukács Józsefné egyebek mellett arról érdeklődött, hogy be kíván- ja-e vezetni az önkormányzat az ebadót, amire a polgármester azt válaszolta: a tervek szerint nem. ► NÉZŐPONT: 3. OLDAL környékén élők gondjaira, főleg a közvilágítás hiányára hívta fel a képviselők figyelmét. Gyovai István polgármester elmondta: jelenleg nincs pénz az évtizedes probléma megoldására, de törekszenek rá, hogy közművesítsék a területet. Kritikus hangot ütött meg felszólalásában Tassonyi Tamás. Szerinte ami a képviselő-testületben az elmúlt egy évben folyt, az minden, csak nem munka. - Önök nem minket szolgálnak - fakadt ki a halasi polgár, aki egyebek mellett a város kutyapiszok-problémájára is rámutatott. Horváth Ferenc polgártársánál is erőteljesebb kritikákat fogalmazott meg. A nyomdafestéket helyenként nem tűrő hozzáLesz-e mentőállomás Jánoshalmán, mikor lesz közvilágítás Halas egyes részein, bevezetik-e az ebadót Majsán - többek között ezekre a kérdésekre voltak kíváncsiak az emberek a közmeghallgatásokon. Zsámbóki Dóra Az elmúlt napokban Jánoshalmán, Kiskunhalason és Kiskunmajsán is közmeghallgatásokon várták a képviselők a közérdekű lakossági kérdéseket, javaslatokat. Jánoshalmán a polgármester, Czeller Zoltán ismertette az év helyi történéseit, de a tervekről - így a laktanya területének ipari fejlesztéséről - is szót ejtett. Mint kiderült, az önkormányzatnak - egyebek mellett - a belvíz elleni küzdelem és a kóbor kutyák hada is feladta a leckét idén. A közel egy tucat hozzászóló közül Molnár Mihály egyetlen tervet hiányolt a polgármester beszámolójából: a mentőállomás létesítését. A tavaly átadott Egészség- ügyi Központ tervein szerepel ugyan a mentőállomás, de - mint azt a polgármester elmondta - a minisztérium külön épületben akarja megvalósítani a bázist, melyhez az önkormányzat az Erzsébet téren biz tosított területet. - Információim szerint még nem írták ki azt a pályázatot, mellyel meg kívánják valósítani az álHorváth Ferenc szokatlanul erős kritikájából nem csak a halasi képviselőknek, de a kormánynak is kijutott lomást - tette hozzá a polgármester, aki továbbra is lát esélyt rá, hogy kapjon a város mentőállomást. A közmeghallgatáson - egyebek mellett - többször előkerült az illegális szemétlerakás kérdése is. Czeller Zoltán elmondta: jövőre is szánnak rá pénzt és munkaerőt, hogy ezt a problémát megoldják. Kiskunhalason négyen kértek szót a közmeghallgatáson. Kovács Kálmánná a Szalai dűlő Kolompár Orbán segítségét ajánlotta fel KISKUNMAJSÁN Csontos KÚ- rolyné könnyeivel küszködve mondta el: igazságtalannak tartja, hogy kötelező közszolgáltatásként fizetnie kell a szemétszállításért, hiszen soha semmit nem tesz a kukába, elszállítani való szemete így nem keletkezik. Csontos Károlyné - mint kiderült - retteg a végrehajtóktól, mert nyugdíjából nem tudja fizetni a díjat, most is 16 ezer forintos tartozást halmozott fel, az önkormányzattól várna segítséget - Azt ne tessék mondani, hogy nincs pénz - mondta az asszony, majd hosszasan sorolta a város szerinte felesleges kiadásait, köztük Kolompár Orbán kisebbségi vezetőnek munkájáért havonta kifizetett bruttó 100 ezer forintot Kolompár Orbán megköszönte az asszony kritikáját, majd a segítségét ajánlotta fel neki: járandóságából kifizeti az asszony elmaradását még karácsony előtt, és a jövő évi szemétszállítási díját is magára vállalja. Csontos Károlyné köszönettel elfogadta Kolompár Orbán felajánlását, hogy kifizeti helyette a szemétszállítási díjat Matekban és anyanyelvben is jártasak csólyospálos A felkészítő tanárok nagyon büszkék tanulóikra A minap rendezték meg a megyei Bolyai matematika és anyanyelvi csapatversenyt, ahol a Csólyospá- losi Általános Iskola ü.osztályos csapatai nagyszerű eredményeket értek el - kaptuk a tájékoztatást Á. Fúrús Jánosné és Keller András felkészítő tanároktól.- Matematikus csapatunk - Bozóki Viktor, Császár János, Deák Ármin, Telek András - a megye 24 csapata közül a 2. helyen végzett, míg az anyanyelvi csapat - Császár János, Deák Ármin, Szögi Zoltán, Telek András - Bács-Kis- kun és Csongrád megye 36 csapatának versenyében - a két első helyezettek mögött 1 ponttal lemaradva - a 3. helyet érdemelte ki - tudtuk meg a tanároktól. ■ S&VowtMatekosok Magyarosok Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKŐRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szerkesztő: ZSÁMBÓKI DÓRA Kiskunhalas, Sziiády Áron utca 5-7. Telefon: 77/523-852 Új igazgatóval indul a jövő év az iskolában kiskunhalas Év végén nyugdíjba megy Kerekes Katalin, a Felsővárosi Általános Iskola igazgatója, ezért a halasi képviselő- testület új igazgatót bízott meg helyettesítésével, míg az álláshelyre kiírt pályázatot lebonyolítják. A döntés értelmében Juhászné Czinkóczi Éva, általános helyettes 2012. július 3-ig igazgatja majd a Felsővárosi iskolát. Nyugállományba vonulása alkalmából Gyovai István polgármester a város nevében köszönetét fejezte ki Kerekes Katalinnak az elmúlt évtizedekben végzett magas színvonalú szakmai, illetve vezetői munkásságáért. Császárfákat ültet az önkormányzat tompa Több mint fél holdas területen létesít az ön- kormányzat kínai császárfa mintaültetvényt, miután a képviselők a napokban elfogadták a polgármester által benyújtott, erről szóló indítványt. Az ültetvény létrehozásával az önkormányzat ösztönözni kívánja a helyi lakosokat, vállalkozókat is a császárfák telepítésére. Sok egyéb jó tulajdonsága mellett a császárfa magas fűtőértékű, és leveleinek nitrogéntartalma eléri a 14 százalékot, ami a talajminőség javításában különleges előnyöket jelent. Egy 3-5 éves ültetvény hektáronként és naponta 5 tonna széndioxidot dolgoz fel, és mintegy 3 tonna oxigént termel. Készülnek a készenlétiek kiskunhalas Még zajlanak a felújítási munkálatok azon az önkormányzati épületen, ahol a Készenléti Rendőrség bevetési osztálya fog állomásozni 18 hónapon át. Mint korábban arról hírt adtunk: Kiskunhalasra 165 fős egység érkezik majd, melynek tagjai a közeli határszakaszon tapasztalható migrációs helyzet kezelésén túl a város és a térség közbiztonságának fenntartásában is segítséget nyújt majd. A Készenléti Rendőrség sajtóreferensétől kapott tájékoztatás szerint a bevetési osztály Halasra helyezése nincsen késés ben, az egység várhatóan még idén megérkezik a városba. FELSŐ-KISKUNSÁG DÉLPEST MEGYE | KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE