Petőfi Népe, 2011. december (66. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-16 / 294. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. DECEMBER 16., PÉNTEK 5 HIRDETÉS A legjobbak közé választották a Kunság-Szesz ZrL-t elismerés A Business Superbrands 2011 címet kapta a kiskőrösi társaság a közelmúltban Nagy László igazgató büszkén mutatja az elismerést tanúsító oklevelet a jövőre már üzemelő pálinkafőző be­rendezés előtt. A képen látható berendezést további kettő beszerzése követi hamarosan. A napokban kapott Business Superbrands 2011 kitüntetést a kiskőrösi Kunság-Szesz Zrt. Az üdítő- és szeszes italok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó vállalat vezérigazga­tója, Nagy László elmondta, hogy az elismerést örömmel és megle­petéssel fogadta a budapesti áta­dó ünnepségen. Erre nem lehe­tett pályázni. Őket egy idehaza hetedik éve a nemzetközi Busi­ness Superbrands program alap­ján működő önkéntes szakértői bizottság választotta ki mások mellett. Ennek a grémiumnak a tagjai az üzleti szférát jól ismerő neves és elismert szakemberek. A bi­zottság elé kerülő lista félmillió működő vállalkozás szűrésével a Dun&Bradstreet, valamint az Prémiumkategóriás termékeik a Mátyás Keserű és a Mátyás Mézes iparági szövetségek által tett aján­lások figyelembevételével jött lét­re. Ebbe a mintegy 3000 már- kál/céget tartalmazó listába egy­aránt beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek csakúgy, mint - az egyes szektorok iparka­marái, egyesületei, szakmai szer­vezetei által javasolt - kisebb vál­lalkozások, melyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak. A szakértői bizottság szakmai kol­légiumai pontozással értékelték a mintegy 100 kategóriába sorolt márkákat/cégeket. így kerülhe­tett a jelöltek közé a Kunság- Szesz Zrt. - avat be a kiválasztás titkaiba Nagy László cégvezető. A vállalkozás jól ismert hazai szeszipari termékek előállításá­val foglalkozó vállalat, mely ép­pen 16 éves múltra tekint visz- sza. Jelenleg száz dolgozónak biztosít megélhetést, két magyar család tulajdona. Hideg úton elő­állított szeszes italok, likőrök és üdítőitalok gyártásával és forgal­mazásával foglalkozik. A termék- választékban az alacsonyabb ár­fekvésű kommersz italoktól a drágább, exkluzív termékekig széles körű palettával állnak ve­vőink rendelkezésére. Töltőüze­mükben 4 modern, szeszesital­palackozó gépsor, valamint 3 üdí­tőtöltő gépsor üzemel, melyek termelőkapacitása összességé­ben eléri a napi 200 000 palackot műszakonként.- Jelenleg közel félszázféle ter­méket gyártunk különböző űr­mértékben, melyeket a stabil ízvilág, esztétikus küllem és vi­szonylagosan alacsony ár jelle­mez. Az évek során kialakult ke­reskedelmi hálózatunkat több saját, önálló kiszállítóhálózattal rendelkező kis- és nagykereske­dés, félszáz nagykereskedő part­ner és több ezer kiskereskedő al­kotja - mondja az igazgató. A díj mellett az is büszkeség­re ad okot, hangsúlyozza Nagy László, hogy két prémiumkate­góriás termékük, a Mátyás Ke­serű és a Mátyás Mézes likőr Kiváló Magyar Élelmiszer tanú­sító védjegyet kapott. A keserű ital különleges gyógynövénye­ket tartalmaz, íze összetéveszt­hetetlen más, hasonló jellegű termékekkel. A mézes likőr pe­dig pálinka alapanyag méz­zel feldúsítva gyümölcságyon, mely az ínyencek tetszését is el­nyerte a visszajelzések alapján. A tervekkel kapcsolatban el­mondta: 2012-ben beindítanak egy új pálinkafőzdét, ahol két 1000 literes illetve egy 500 lite­res berendezést működtetnek majd. A cég jelenleg is forgal­maz pálinkát, melyet nagy ki­szerelésben a vendéglátókba szállítanak. Ötféle ízben - tör­köly-, szilva-, körte-, barack ve­gyesgyümölcs,illetve különle­ges ágyas pálinkát is - árusíta­nak. Ezt a palettát kívánják ha­marosan bővíteni - mondta vé­gül a cégvezető. OLAJCSERE munkadíja 990 n OLAJSZŰRŐ, LEVEGŐSZŰRŐ, POLLENSZŰRŐ, ÜZEMANYAGSZŰRŐ Személyautóhoz • Teherautóhoz • Munkagéphez 4 fékek $ biztonsági átvizsgálás 4 lengéscsillapító £ intelligens motor­4 olaj szerviz é akkumulátor Kecskemét, Szegedi út 88. diagnosztika & egyéb szervizszolgál­tatások Bejelentkezés: 76/412-210 Kunszentmiklós területére a Petőfi Népe kézbesítésére vállalkozó munkatársat keresünk. Érdeklődni: 06-20/534-4034-es telefonszámon MOTOROLAJOK ZSÍROK AKKUMULÁTOROK TÉLI TERMÉKEK AGIP Extra HTS 5W40 ALKATRÉSZEK motorolaj, 51 5990 Ft Hamarosan nyituxLk! EHRLE ONKISZOLGALO AUT0M0S0 Malom m07r ALKONYAT: HAJNALHASADÁS 1. RÉSZ (12) 17.15 ALVIN ÉS A MÓKUSOK 3. 12.30, 14.30, 16.30,18.30, 20.30 SZILVESZTER ÉJJEL (12) 15.00. 19.15, 21.30 DIÓTÖRŐ 3D (12) 17.15 CSIZMÁS, A KANDÚR 3D (12) 13.15,15.15 KARÁCSONY ARTÚR 3D 12.00, 14.00 KARÁCSONY ARTÚR (KN) 13.00 TESTCSERE (16) 19.30, 21.45 MISSION IMPOSSIBLE - FAN­TOM PROTOKOLL 12.45, 15.30, 18.15, 21.00 5.0. 5, LOVE - AZ EGYMILLIÓ DOLLÁROS MEGBÍZÁS 3D 16.00, 18.00, 20.00, 22.00 Katona József Színház: Délután fél 3-kor: WINNETOU - az OTP Bank ajándéka az általános iskolás gyermekek részére. Este 7 órakor: AZ EGÉRFOGÓ - Ódry Árpád b. Ciróka Bábszínház: 10.30-kor: JÓZSEF MONDÁ MÁ­RIÁNAK - Karácsonyi játék. Nagy­terem. 14.30-kor: A TÉLI TÜCSÖK MESÉI - Nagyterem Kecskeméti Televízió: 13.00: HTV: Viva Natura - Vivát Natu­ra - életmódmagazin (12), 13.30: HTV: Nagykörút - közéleti magazin Paor.LiUával (12), 14.00: HTV: Bűvö­let ID. évad. 80. rész. - olasz tévéfilm­sorozat (12), 15.00: HTV: Ezo magazin (12), 15.30: HTV: Zodiákus (12), 17.00: HTV: Öko-Házak - építészeti maga­zinműsor, 17.30: Közélet - magazin- műsor ism., 18.00: Városon kívül ism., 18.30: Mozaik - magazinműsor ism., 19.00: Hírős Hírek - a hír igaz, 19.25: Mozdulj ki!, 19.30: Hírős Mú­zsa - kulturális magazin, 20.10: Hírős Hírek ism., 20.35: HTV: Hírháló, 21.00: HTV: A semmi közepén - ame­rikai akciófilm (16), 23.00: Hírős Hí­rek ism., 23.30: Hírős Múzsa ism. SIKER KFT. MÉTERÁRU KIS- ÉS NAGYKERESKEDELEM 6000 KECSKEMÉT, Bodzái u. 4. Tel/fax: 76/481-595 Nyitva: H-P: 7.30-16.00 • WWW.sikerkft.hu Kínálatunk: • függönyök, sötétítők • párnák, paplanok • ágynemű garnitúrák • törölközők • és egyéb lakástextíliák [KARÁCSONYI SZŐNYEGAKCIÓ? I Most 20% kedvezményt vehet igénybe a kupon felmutatásával! | I A 20%-os akció kizárólag szőnyegeinkre vonatkozik. I Icjg ____Azakció időtartama:j011 J2. 05-12^24._ _ tar tományban. A kép illusztráció! Sasszerrr Optika Kecskemét Szabadság tér 3. 76/505-268, 06-70/311-6548 Tisztelt partnereink, régi és leendő ügyfeleink! Laboratóriumunk nevében kellemes karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk valamennyi partnerünk és ügyfelünk számára! 2012. január 2-ától Ismét várjuk megrendeléseiket! Rövid határidővel és versenyképes árakkal várjuk önöket! Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar Talaj- és Növényvizsgáló Laboratórium Kecskemét, Erdei Ferenc tér 1 -3. Ügyfélfogadás: H-P: 8:00-16:00 Tel.: 76/ 517-661; Fax: 76/ 517-732 vizsgalolabor@kfk.kefo.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom