Petőfi Népe, 2011. november (66. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-24 / 275. szám
14 MI, HOL, MIKOR? PETŐFI NEPE - 2011. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Az első gyertya fénye programajánló 35 éve alakult a Kecskemét Táncegyüttes December elsejétől bekukucskálhatnak a gyerekek a Mikulás kecskeméti kuckójába a Clróka Bábszínházban készülődés advent első hétvégéjén IDÉN SEM MARADHAT EL az adventi vasárnapok előestéjén tartott közös gyertyagyújtás Kecskeméten. A hagyományoknak megfelelően négy adventi szombaton várják a főtérre a város polgárait, hogy együtt készüljünk az ünnepre. Az első gyertya szombat este gyullad fel, és ezzel egy- időben felkapcsolják a főtér dísz- kivilágítását is. Az ünnepség 17 órakor kezdődik a gyermekek gyertyás bevonulásával. Adventi üzenetet mond Bábel Balázs Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye érseke és Mons. Menyhárt Sándor plébános. Közreműködnek a szentcsalád Plébánia hittanosai. Az első adventi gyertyát Nagypál Sándor alpolgármester gyújtja meg. Az adventi gyertya lángját a Piarista Általános Iskola diákjai hozzák a Piarista templomban meggyújtott adventi koszorúról. ■ Ingyenes szűrés; gyógyító masszázs az egészségnapon városi egészségnapot tartanak szombaton Baján, az Ady Endre Városi Könyvtárban. A 8 órától 13 óráig tartó rendezvényen ingyenes szűrések vehetők igénybe, de szó lesz a megelőzés fontosságáról, a természettudatos életmódról és arról, mitől lesz otthonunk egészséges. A résztvevők táplálkozási tanácsokat kaphatnak, megismerhetik a természetgyógyászat legújabb csodáit, a szépség- és egészségmegőrzés hatékony módszereit, kipróbálhatnak gyógyító masszázsokat, sőt, azt is megtudhatják, mit takar a wellnet és az ökonet fogalma. A rendezvény ingyenes. ■ Fotográfiák Vásárhelyről MAROSVÁSÁRHELYI fotóművész munkáiból nyílik kiállítás a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban szombaton. Plájás István 40 éve foglalkozik fotózással, munkáit több mint 35 nemzetközi fotószalonon állították ki. A megnyitó 16 órakor kezdődik. ■ ZENÉS-TÁNCOS baja A Molnár Dixieland Band koncertezik a Bácskai Kultúrpalotában pénteken 19 órától. Kecskemét Ünnepi gálaműsorral és hajnalig tartó táncházzal ünnepli alapításának 35. évfordulóját a Kecskemét Tánc- együttes. Az együttes nyolc korcsoportját, a Kodály Iskola táncosait és az együttes korábbi tagjait összefogó gála 15 és 19 órakor kezdődik a Kecskeméti Kulturális Központban. Utána hajnali 4 óráig tart a táncház. kiskunmajsa Táncos fonóba várják ma az érdeklődőket a Tájházba, ahol a fonás-szövés technikáival ismerkedhetnek meg 17 és 20 óra között. kiskunhalas Szombaton 15 órakor kezdődik a Szent András Havi Aprók Tánca a könyvtárban. A Fészekrakó Egyesület és a Pásztortűz Egyesület ezúttal is tánc- és énektanítással, valamint játékkal várja a 14 éven aluli gyermekeket. kiskunhalas Vasárnap 16 órától a Prima Primissima Díjas Fourtissimo fúvószenekar és Magda Dávid orgonista ad különleges hangulatúnak ígérkező adventi koncertet a római katolikus templomban. A rendezvény belépődíjas, jegyeket a művelődési házban lehet vásárolni. KIÁLLÍTÁS kecskémét A szerbiai Tavanban készült szalmaképekből nyílik kiállítás szombaton a Népi Iparművészeti Gyűjteményben. A tárlatot Farkas Lajos, a szalkszentmártoni Petőfi Múzeum igazgatója nyitja meg 16 órakor. A megnyitón közreműködnek a tavankúti tamburá- sok, majd tavankúti asszonyok tartanak szalmakötési bemutatót. kecskemét-szeged Keresztes Dóra és Orosz István grafikusművészek alkotásaiból nyílt kiállítás Szegeden, a Kass Galériában. Ezúttal a kecskeméti házaspár animációs filmjeit mutatják be, de a mozgóképek mellett különös optikai játékokat rejtő grafikákkal is találkozhatnak äz érdeklődők. kiskunhalas A Nefelejcs-ház fogyatékkal élő gondozottjainak kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők pénteken 17 órától a Közösségek Házában. A tárlat címe: Színek érintése. KÖNYVES kiskunhalas A bálnák az eszkimók földjére kalauzolja az érdeklődőket az a vetítéssel egybekötött könyvbemutató, mely pénteken 17 órakor kezdődik a Martonosi Pál Városi Könyvtárban. Az Erdélyi Eszkimó Péter által vezetett csukcsfóldi kalandozásokra a belépés díjtalan. kiskunhalas Illés Zsuzsa: Kiskunsági ételek című, színes fotókkal illusztrált, magyar és német nyelvű zsebkönyvének bemutatóját tartják szombaton a Vári Szabó István Szakközépiskolában fél 6-tól. A szerző hagyományos ételek korszerűsített ismertetésére vállalkozott: 33 kiválasztott kiskunsági levest, főételt és tésztafélét mutat be. EGYÉB Kecskemét Miért unatkoznak a gyerekek? - erre a kérdésre is választ kaphatnak azok, akik részt vesznek a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Szülők Iskolája beszélgetéssorozat következő találkozóján. Az előadó Csertő Aranka családterapeuta lesz, aki november 24-én, 17 órakor tart előadást. kecskémét A Nyugat című folyóirat történetéről, alkotóiról tart előadást Kelevéz Ágnes irodalomtörténész kedden 16 órától a Katona József Könyvtárban. KISKUNHALAS Szombaton 13 órától 17 óráig egészségdélutánt tartanak a Tiszti Klubban. Az érdeklődők a mágneses terápiáról és az egészséges táplálkozásról is hallhatnak előadásokat, de lesz ingyenes egészségfelmérés és táplálkozási tanácsadás is. pirtó Katalin-bált rendeznek szombaton 19 órától a művelődési házban. Az est bevételeit a helyi vöröskereszt számára, a karácsonyi élelmiszercsomagok ösz- szeállítására ajánlják fel a szervezők. A helyi iskolások műsorán és a véradók köszöntésén túl a bálozók Posztobányi László előadóművészt láthatják majd a színpadon. BESZÉLGETÉS KECSKEMÉT Danyi Judit és Hegedűs zoltán lesz a vendége a Művész Kávézó Beszélgessünk mi is... sorozatának november 28-án, 17 órától. A művész házaspár pályájáról, fontos szerepeiről mesél, beszélgetőtárs: Komáromi Attila. kecskémét Varga Mihályné Székely Emese kertészmérnök lesz a Női arcok, női élethelyzetek beszégetés-sorozat következő vendége ma 17 órától a megyei iparkamara székházában. Házigazda a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, beszélgetőpartner: Andó Ilona néprajzkutató, néptánctanár. MIT OLVAS? Mérai Kata színésznő- A PAPÍRSÁRKÁNYOK (szerző: Khaled Hosseini) című nagysikerű regényt olvasom éppen újra, immár nem is tudom, hányadszor. A Star Wars-„őrület- re" való tekintettel nemrég előszedtem a sorozat legelső részeit, és újraolvastam a Csillagok háborúja, A birodalom visszavág és A Jedi visszatér köteteket. Kamaszkoromban nagy szerelmem volt a sorozat, és kíváncsi voltam, mi ragadott meg bennük. Ismét le- I kötött a történet, emellett eszembe juttatott sok-sok emléket a takaró alatti olvasástól kezdve, a „nincs kedvem iskolába menni” érzésig. (P. Zs.) Mérai Katalin MIT HALLGAT? Agócs Gergely népzenész- MINDENKINEK AJÁNLOM Hainan Júlia előadásában Bach Máté Passióját. Ha megtalálják, a magyarpéterlakai id. Lunka József Zöldkeservesét is meg kell hallgatni, mert az olyan, hogy a szívet tölti, a lelket emeli. A magyar népzenét tolmácsoló kiváló zenészeket is kár lenne elfeledni, Zerkula Jánostól kezdve, Bertók Mihá- lyon át Antal Ferencig, Csejtei Istvánig bezárólag, hogy csak a magyar területek legszéléit említsem. Nézzék, hallgassák, mert gazdag kincsünk a zene.fP. Zs.) Agócs Gergely A Ciróka Bábszínházban rendezkedik be a Mikulás magyarországi barátai közül a Mikulás ismét a kecskeméti Ciróka Bábszínházát választotta lakhelyéül. Nagy gonddal és figyelemmel rendezték be kuckóját, hogy néhány hetes itt tartózkodása idején otthonosan érezze magát. Megvetették ágyát, kis műhelyt készítettek elő az ajándékok csomagolásához, hintaszéket a beérkezett levelek átböngészéséhez, íróasztalkát a válaszok megírásához. Míg Mikulás a teendőit végzi a nagy világban, december elseje és 18-a között - előre egyeztetett időpontban - a gyerekek is bepillanthatnak kuckójába. HIRDETÉS meS teri?CePt Megrendelését leadhatta: • e-mailen a terjesztes@petofinepe.hu címen • telefonon a 76/518-270-es és az ingyenesen hívható 06-80/480-756-os zöldszámon (hétfőtől csütörtökig: 8.00-16.00 éra között, pénteken: 8.00-14.00 éra között). Személyesen: a Petőfi Népe képzbesítőjénél vagy munkaidőben a kiadóban (6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Szabadság tér 6.) íhCAH»" VtHHtWfc I lÚKtenreny^^ tavalyi Olvasóink receptjei mesterfokon 2010 rendkívül kedvezményes áron, 2500 Ft-ért Nem előfizetőink részére a két könyv együttes ára 9980 Ft. Előfizetőink megtakarítása így 7480 Ft. A Süteményes könyv külön Is megvásárolható, előfizetőink 1490 Ft-ért, nem előfizetőin!