Petőfi Népe, 2011. november (66. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-23 / 274. szám
4 BAJA PETŐFI NEPE - 2011. NOVEMBER 23., SZERDA Mindenki jól jár: olcsóbb a fűtés, kevesebb a káros anyag az iskolánál százmillió forintos beruházással korszerűsítették a Szent László Általános Művelődési Központ energetikai rendszerét. Megújult a fűtési rendszer, nyílászárókat cseréltek, a melegvíz előállításában segédkező nap- kollektorokat szereltek a tetőre. Harminc év alatt térül meg a beruházás, hosszas előkészületek után a munkálatok májusban kezdődtek és október végén fejeződtek be. ■ Három évtized alatt térül meg a nagyberuházás. Sebestény György projektmenedzser a program záróeseményén elmondta: számításaik szerint a fűtésre, energiára fordított költségek több mint felét, évi 3,5 millió forintot takarítják meg évente. A költségtakarékosság mellett fontos körülmény, hogy jelentős mértékben, 50 százalékkal csökken a szén-dioxid-kibo- csátás, ez három évtized alatt csaknem 2000 tonnával kevesebbet jelent, nem utolsósorban javul a pedagógusok, diákok komfortérzete és az iskola verseny- képessége. Keresztes József, az intézmény igazgatója kiemelte, hogy zökkenőmentes volt a kivitelezés. Egyben kifejezte reményét, hogy további fejlesztések és korszerűsítések indulhatnak be az általános művelődési központban. ■ Rab Rita Konferenciát és vásárt tartanak a kertészeknél HARMADIK ALKALOMMAL gyűlnek össze pénteken a Bereczki Máté Szakképző Iskolában szakemberek szakmai tanácskozásra. Ezen az évelő fajtaújdonságok, valamint az új kártevők elleni védekezési lehetőségek mellett szó esik a fák veszélyességi állapotának felmérési lehetőségeiről is. Eszmecseréjüket tucatnyi kiállító által gazdagított vásár kíséri 9-től 15 óráig az intézmény sportcsarnokában, ahol a kertészeti termékek mellett a lehetséges ünnepi ajándékokból is nagy választékot kínálnak a kiállítók. ■ K. T. HIRDETÉS FÖLDTULAJDONOSOK FIGYELMÉBE! A Bács-Zöldért Zrt. szántóföldi paprikatermesztésre alkalmas, 2-10 ha nagyságú területet, illetve területeket bérelne: Bácsalmás, Jánoshalma, Tompa és vonzáskörzetükben lévő településeken. Kiemelkedően magas bérleti dij fizetésével. Közös kockázatviseléssel termeltetési szerződés megkötését megkezdtük kápia és pritaminpaprikára. Érdeklődni: +36-30/6065680-as telefonon. BÁCSKA Startmunka a bácsalmási kistérségben A HÓNAP ELSŐ FELÉBEN kezdődött, és az év végéig tart az a Startmunka mintaprogram, mely összességében 214 embernek biztosít jövedelmet a hátrányos helyzetű kistérségben. Bácsalmáson 106 fő, a környező településeken pedig 108 személy végez értékteremtő foglalkoztatást, olyanok juthatnak általa jövedelemhez, akik regisztrált munka- nélküliek voltak, illetve foglalkoztatási támogatásban részesültek. A kisvárosi program hat elemből áll: mezőgazdaság (szabadföldi zöldségtermesztés, fóliás zöldség- és dísznövénytermesztés), mezőgazdasági utak rendbetétele, közúthálózat javítása, illegális szemétlerakóhelyek megszüntetése, belvíz elvezetése és a téli foglalkoztatás. A projekt megvalósításához mintegy 25 millió forintos támogatást kapnak, a résztvevők végzettségtől függően havi 57, illetve 78 ezer forintot kapnak a napi 8 órás munkájukért. ■ J. J. CSÚSZÓS pályS épül Ötödik alkalommal épül fel a bajai műjégpálya, ezúttal azonban kevésbé szembetűnő a téli sportágak helyfoglalása, ugyanis a Szent- háromság térről a Petőfi-szigetre települt a bázis. Ferenczi Gellért, az üzemeltető társaság ügyvezetője elmondta: évek óta gondot jelentett az energiaellátás, a Bácskai Kultúrpalota megnyitása után a szolgáltató technikai okok miatt nem tudta vállalni a főtéri működtetést. Szombaton 14 órakor lesz a hivatalos nyitás, ezen a napon 9 órától ingyen használhatják a pályát a korcsolyázók. Immáron nem lesz kandeláberakadály, és lekerekített sarkok várják a csúszkálás és a jéghoki barátait. Mester-család részesült a díjazásban az egyesület vezetőségének döntése alapján. Ők azok, akik a legnagyobb támogatói a Lisztérzékenyek klubjának - indokolta a döntést Albert Iván.- Az utóbbi években sajnálatos módon megnőtt Baján azoknak a száma, akikről kiderült, hogy a lisztérzékenység áll betegségeik hátterében. A bajai Lisztérzékenyek Klubjának már több mint 100 tagja van. A táplálékallergia miatt különleges étkezésre szorulnak a betegek, ami havonta több tízezres kiadást jelent az érintett családoknak. A Mester család munkája, működésük számukra óriási segítséget jelent - tette hozzá Csáky Józsefné. Rab Rita Figyelnek egymásra. Első alkalommal adták át a BácsJelky András ezúttal nem távozott, hanem érkezett kaiak Egymásért Közhasznú Egyesület díját Baján. A bronzo- zott Jelky András-szobrot Mester Miklósnak és feleségének, | Mesterné Bagó Arankának adta a át a civil szervezet nevében Al- f bért Iván, a szervezet titkára. A i szobor mellett egy szép virágcso- | korral mondott köszönetét a há- 5 zaspárnak Csáky Józsefné, a Lisztérzékenyek csoportjának vezetője.- Egyesületünk most ősszel határozta el, hogy díjat alapít azzal a szándékkal, hogy minden évben átadja olyan személy, személyek és vállalkozások részére, akik meghatározóan segítették az egyesületet, illetve dolgoztak klubjainak életében, mindennapjaiban. A cél azon személyek megbecsülése, akik önzetlen segítőkészségükkel tettek valamit azért, hogy a betegségklubok tagjainak mindennapi életét megkönnyítsék. Első alkalommal a Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA BÁCSKA Szerkesztő: KUBATOVICS TAMÁS Baja, Péter-Pál utca 7/A Telefon: 79/426-371 A református helytörténet baja Holnap 17 órai kezdettel előadást tart Kétszáz éves a bajai református egyházközség címmel az Ady Endre Városi Könyvtár Régi könyvek termében lapunk nyugalmazott munkatársa, dr. Gál Zoltán művelődéstörténész. (G. Z.) Egy napon, két helyen véradás A térség két településén tartanak véradónapot holnap. A Vöröskeresztesek közreműködésével Felsőszentivánon 9 és 12 óra között, míg Rémen a régi moziban 13-tól 15 óráig várják az önkénteseket. Bemutatkoznak a kisállattenyésztők mélykút A hétvégén rendezik meg a hatodik galamb- és díszmadár-kiállítást á Művelődési Házban. Szombaton 9 és 20 óra, vasárnap pedig 9 és 13 óra között tekinthetők meg a szárnyasok. A rendezvény második napján kisállatbörzét is tartanak. (J. J.) Itt születtem, ez a hazám Bácsalmás Szombaton délután 3 órakor tartják a bemutatkozó sorozat következő rendezvényét a Fiedler Közösségi Házban. Ezúttal Orgoványi Anikó költő és festőművész Lopózz mellém című verseskötetét ismerhetik meg az érdeklődők. A beszélgetést dr. Szo- boszlai Attila vezeti. (K. T.) Önzetlenségre érzékenyen baja A mindennapok segítőit díjazták a civilek 9 SZÉCHÉNYI TERV Sallai István emlékülés a főiskolai könyvtárban Sallai Istvánra, a magyar könyvtárügy kiemelkedő alakjára - intézményünk volt hallgatójára - emlékezünk születésének 100. évfordulóján. Időpont: 2011. november 24., 11 óra Helyszín: 6500 Baja, Bajcsy-Zs. u. 14., EJF nagyelőadó Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Pályázat azonosítószáma: TÁMOP-3.2.4/08/1-2009-0063 Eötvös József Főiskola 6500 Baja, Szegedi út 2. www.ejf.nu MAŰfÁRORSZÁfi MEGÚJUL 11K6218 Európtf SlociAUs Al*t> Csávoly Községi Önkormányzat vállalkozók jelentkezését várja a felújításra kerülő Művelődési Házban kialakítandó üzemeltetésére. ESZPRESSZÓ - INTERNET- KÁVÉZÓ Érdeklődni: Berta János polgármesternél lehet. Tel.: 06-20/997-1374, 06-79/352-429. Uj fend jön Baján Jelentősen átalakul a városközpont forgalma az 51-es főút ezen szakaszának rövidesen befejeződő megújításával, a forgalomirányítás átalakításával. Az itt látható forgalomtechnikai helyszínrajz szerint a sávok eltolására, a besorolási szokások megváltoztatására kényszerülnek a gépjárművel közlekedők. Mint a Deák és Széchenyi utcák környékét felvázoló rajzból kitűnik, az utóbbi utcán keresztül lehet majd a Bartók Béla utcát megközelíteni, míg a másik kereszteződésben újdonság lesz, hogy a Deák utca mindkét irányából lehetővé válik a balra kanyarodás.