Petőfi Népe, 2011. november (66. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-08 / 261. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. NOVEMBER 8., KEDD RIPORT 5 kecskémét - zangla Vályogot kevert, vakolt, födémet javított a fiatal kecskeméti építészmérnök a civilizációtól elzárt, északnyugat-indiai településen ÖNKÉNTESKÉNT A HIMALÁJÁBAN Magyar építészhallgatók összefogtak, hogy megmentsék a pusztulástól azt a kolostoreró'döt, amelyikben egy esztendőn át lakott a magyar őshazát kutató Körösi Csorna Sándor. Az önkéntesek egyike volt Szenes Georgina, aki idén nyáron több mint két hónapot töltött a Himalájában. Rákász Judit Fiatal magyar építészek 2006- ban indultak útnak, hogy Baktay Ervin leírása alapján felkutassák a Himalája déli vonulatai között, 4 ezer méter magasan megbúvó palotaerődöt: Körösi Csorna Sándor egykori lakhelyét. Az apró, északnyugat-indiai településre két évvel később már az első, önkéntesekből álló csapat is megérkezett, hogy nekilásson a pusztulófélben lévő épület felújításának. A kezdeményezésnek gyorsan híre ment: 2008 óta egymást váltják a többnyire egyetemistákból álló csoportok. Szenes Georgina, a Kecskeméti Református Gimnázium egykori diákja két héttel építészmérnöki diplomájának megszerzése után indult el ötödmagával, hogy vályogot keverjen, téglát gyártson és vakoljon a civilizációtól elzárt településen.- Napirendünk abból állt, hogy reggel 20 perces túrával felkapaszkodtunk a palotához, és az ott ismert technikával vályogtéglát gyártottunk, főidet termeltünk ki, és kevertük a kalakot - mert a vályogot ott is úgy hívják, mint Erdélyben. Az épület egyik oldalán meg kellett bontani a falat egy hatalmas repedés miatt. Ezt újraraktuk, és a helyi mesterek irányításával kijavítottuk a födémet is - meséli Gina. A tudós nyelvész, Tibet-kutató Körösi Csorna 1823 júniusától 1824. október végéig élt a zanglai kolostorban. A zord körülmények ellenére ott vészelte át a telet is. Bár a palota fűtetlen volt, Csorna a mínusz 20 fokos hidegben sem rakott tüzet, mert a füst zavarta volna munkáját: az első tibeti-angol szótár megírását. Márpedig - kémény nem lévén a tibeti házakon - csak a kőpadlón gyújtott tűz adhatott volna némi meleget cserébe a maró füstért. Szkander bég - így nevezték Csornát - állatbőrökkel takarózott, és a helyiekhez hasonlóan, vajas-sós teán élt. Amikor öt évvel ezelőtt az „első felfedezők” a kolostorerődre bukkantak, szomorú látvány foPVP Sokat haladt a munka 2011 nyarán. Most már az önkéntesek és helyi segítőik nevével ellátott téglák is a kolostor falát erősítik. Csorna Szobája körösi csoma 1819-ben gyalogosan, kevés pénzzel indult útnak, hogy a Himalája vonulatai mögött rejtőzködő, feltételezett magyar őshazát felkutassa. Gigászi küzdelmei ellenére sem jutott el az őshazába, de az első, tudományos igényű tibeti-angol szótár megírásával beírta nevét a világ legnagyobb kutatóinak sorába. A KOLOSTOR FELÚJÍTÁSÁÉRT létrehozott Csoma Szobája Közhasznú Alapítvány (www. csomasroom. org) örömmel fogadja az új érdeklődőket, önkénteseket, támogatókat. A kolostor felújítása mellett részt vesznek a nyári (idén először a téli!) iskolai oktatásban. Jövő nyáron tervezik elkezdeni egy szolár iskola építését, amely jelentősen javítaná az oktatás körülményeit Zanglában. gadta őket. Kétséges volt, hogy vajon a következő telet kibírja-e az egykor lámák lakóhelyéül szolgáló, szent épület. Az önkéntesek munkájának köszönhetően mára sok minden megváltozott: a falak stabilan állnak, a tetőt mindenütt megjavították, noha a zord időjárás miatt csak nyáron haladhat a munka. A segítők általában egy-két hónapot áldoznak szabad idejükből, s ezalatt a palotához legközelebb eső településen, Zanglában szállásolják el őket.- Sok család állt rá, hogy szobákat adjanak ki magyaroknak - mondja Gina. - A szoba berendezése egy-egy matracból és a jellegzetes pici, lapos asztalkákból állt. A „fürdőszoba” egy kis vályoghelyiség volt hideg vizes dézsával, melyből bögrével mertük magunkra a vizet - meséli Georgina. - A helyiek kedvesek, nyitottak, de angolul nem nagyon beszélnek, úgyhogy a kommunikáció elég nehézkes. A nyáron összeszedett ladakhi szókincsem kimerül abban, hogy tégla, vályog, víz, szalma, meg pár szó az étkezéssel kapcsolatban. A Jammu és Kasmir tartományhoz tartozó Ladakh India legészakibb részén található. Az egykor Tibethez tartozó területet északról a Kunlun hegylánca, délről a Himalája fő hegyvonulata határolja. A sziklás hegyvidéken élők kemény munkával teremtik elő a mindennapi élet feltételeit. A lapos tetős vályogházakat mínusz 20 fokban sem fűtik: télen a családok behúzódnak a legbelső szobába, tüzet raknak, és takarókba bugyolálva vészelik át a hideg évszakot.- Mintha időutazást tettünk volna - így jellemzi Georgina a ladakhiak életét. - Az emberek derűsek, mosolygósak, nem panaszkodnak, de 40 évesen úgy néznek mint, nálunk a 60 évesek. A gyerekek elvileg járnak iskolába, gyakorlatilag viszont nekik is a munka a legfontosabb feladatuk: ha dolgozni kell az árpaföldön, akkor üres az iskola. Nap mint nap láttunk 6-7 éves kislányokat vonulni a patakhoz mo- satlan edényekkel, mosolyogva, vidáman. Két hónap alatt talán egyszer láttunk síró gyereket. A pénz értéke egészen más a világtól elzárt településeken, mint Európában.- Hiába lett volna tízszer annyi pénzünk, nem tudtuk volna elkölteni - mondja Gina. - A bolt egy kis lyuk volt az épület falában. Be kellett kukucskálni, és mondani, hogy kekszet kérsz, konzervet, csokit vagy szappant. Más nincs. Friss zöldséget a két hónap alatt alig láttunk. Reggelire általában csapatit (indiai kenyeret) ettünk lencsével, krumplival vagy káposztával. Estére ugyanezt egy nagy halom rizzsel kiegészítve. Húst egyáltalán nem ■ India nehezített terep, ha utazás vagy túra megtervezéséről van szó - mondja tapasztalatairól. - Szinte lehetetlen pontos információhoz jutni. Semmi sincs kiírva, nincs fent az interneten, és amit a helyiek mondanak, azt fenntartással kell fogadni. ettünk, tejterméket elvétve. Pedig a negyedik hét után már nagyon el tudtunk volna képzelni egy jó rakott krumplit vagy töltött paprikát... A kommunikáció sem egyszerű a Himalája hegyláncai között. Pedig a szülők Kecskeméten nagyon várták, hogy Georgina időről Időre életjelet adjon magáról.- A szállásunk tetején állítólag volt egy pont, ahol volt térerő... - meséli a helyi legendát Gina, aki azt is megtapasztalhatta, milyen érzés, ha két hónapig kikapcsolva hever az ember mobilja a táskájában. - Kéthetente lementünk a szomszéd kisvárosba, ahol elvileg lehetett internetezni, és ha volt áram, akkor gyakorlatilag is. Egy e-mailre általában elég volt. De amikor két hétig túráztunk a Himalájában, minden kapcsolatunk megszakadt a külvilággal. Gináék úgy tervezték útjukat, hogy érkezéskor, és az önkéntes munkát követően is lehetőségük legyen túrázni.- India nehezített terep, ha utazás vagy túra megtervezéséről van szó - mondja tapasztalatairól. - Szinte lehetetlen pontos információhoz jutni. Semmi sincs kiírva, nincs fent az interneten, és amit a helyiek mondanak, azt fenntartással kell fogadni. Ha a vonat indulását akartuk megtudni, volt, hogy még azt is letagadták, hogy vannak sínek. Az utazás kezdetén Georginá- ék repülőgépe Delhibe érkezett, onnan busszal mentek Manali- ba, majd dzsippel tovább, át a Himalája fő hegyvonulatán. Másfél hét alatt jutottak el Darchába, ahonnan 10 napos gyalogtúra után érkeztek Padumba, majd Zanglába. A hazautazást újabb gyalogtúra előzte meg, ezúttal Leh irányába.- Gyönyörű helyeken jártunk! A hegyek hihetetlen élményt jelentettek! Lovas kísérőt fogadtunk, mert a 13-18 kilós hátizsákokat lehetetlen lett volna cipelni. A lovakra felpakoltuk a zsákokat, sátrat, hálózsákot, és csak vizet, napi élelmiszert, fényképezőgépet vittünk magunkkal. A lovas emberek ismerik a túraútvonalakat, de általában elég szűkszavúan láttak el minket információval. A második, túrán már mi mentünk elöl, mindenki a maga ritmusában, eléggé szétszakadozva. Előfordult, hogy egyi- künk-másikunk eltévesztette az utat, de szerencsére időben rájöttünk. Amikor az ember megtapasztalja, milyen egyedül lenni a Himalájában, hallja a hatalmas csöndet - feledhetetlen élmény! Este általában forrás vagy patak mellett kerestünk egy viszonylag vízszintes terepet, ahol felverhettük a sátrakat. Úgy alakult, hogy a visszafelé úton Ginának három napig egyedül kellett folytatnia útját Leltből. Volt, hogy zsúfolásig telt vagonban utazott 80 férfival és mindössze két helybéli asszonnyal összezárva.- A lelkünkre kötötték, hogy ne induljunk el egyedül sehova, de a végén nem tudtuk máshogy megoldani: szét kellett válnunk. Ha az ember egyedül utazik, kiélesednek az érzékei. Indiában bármi megtörténhet. Szerencsém volt, megúsztam különösebb zűr nélkül. Önbizalmat adott, hogy ebben a helyzetben is boldogultam. A nehézségek ellenére - amiket már az út során sem nehézségnek tekintettünk; sokkal inkább élménynek, tapasztalatnak vagy egzotikumnak - bármelyik pillanatban szívesen indulnék vissza és csinálnám újra a teljes utat. Mióta itthon vagyok, a környezetem mást sem hall tőlem, mint milyen fantasztikus volt az egész, mennyire átformálta gondolkodásunkat, és mennyire hiányzik az a létállapot, melyben ott éltünk. A kint megismert önkéntesek közül többekkel baráti kapcsolatban maradtunk, s néha álmodozunk arról, hogy jövő nyáron ismét kiutazunk. Félő azonban, hogy ez csak vágy marad, hiszen munka mellett nemigen lehet minden nyáron 2-3 hónapig járni a nagyvilágot. Sok helyre szeretnék még eljutni, de Zangla és Ladakh mindig a listámon marad. Szenes Georgina vetítéssel egybekötött élménybeszámolót tart december 13-án Kecskeméten, a Természet Házában. Útban Zangla felé - dzsippel keltek át a Himalája fő hegyvonulatán Minden megoldható - a fürdőszobát egy nagyobb tál is helyettesítheti Útitársak - az utolsó három napnak Gina egyedül vágott neki
