Petőfi Népe, 2011. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-16 / 268. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. NOVEMBER 16., SZERDA AGRÁRHÍRADÓ Több támogatást nyújtana jövőre az agrártárca a tanyaprogramra Hivatásos vadászok Bócsán eseménynapló Bemutatják majd a páratlan irodalmi hagyatékot is Keményre száradt a szántók földje, szélesre nyílt az agrárolló A NEMZETI KÖLTSÉGVETÉSBEN idén szerepelt először olyan ki­adási tétel, amiből célirányosan a tanyák támogatását finanszí­rozták. Közel egymilliárd forint állt rendelkezésre a tanyafej­lesztési programban, és 460 pá­lyázat futott be összesen, mint­egy 2,5 milliárd forintra. A jelentős igények alapján a vidékfejlesztési tárca 2012-es költségvetésében 1,5 milliárd fo­rintot tervez tanyafejlesztésre - jelentette be a parlamentben Án­gyán József a vidékfejlesztési mi­nisztérium államtitkára Balogh József országgyűlési képviselő tanyaprogram jövőjét firtató kér­désére válaszolva. ■ Nem csak a tanyás körzeteket, de az összes külterületet bevonnák a fejlesztésbe. Elhangzott továbbá, hogy a kormány elindította az Európai Unióban a program úgyneve­zett notifikációját. Ez azt jelen­ti, hogy az idei forráshoz képest jelentősebb költségvetési kere­tet biztosítanának a pályázók számára. Szélesítenék a tanya­fejlesztési feladatok körét an­nak érdekében, hogy a program minden eleme közvetlenül szol­gálhassa majd a tanyai gazdál­kodást, a kint élő családok meg­élhetését. Azzal együtt kiter­jesztenék a támogatás felhasz­nálását az országban minde­nütt a külterületekre is. ■ Mozgalmasak a Bács-Kis- kun megyei vadászoknál az őszi hónapok. Az utóbbi hetek vadászati ese­ményeiről és a jövő évi tervek­ről dr. Mészáros Attila, a va­dászkamara és a vadászszövet­ség megyei elnöke tájékozta­tott.- Novemberben két fontos eseményt terveztünk, az egyik már lezajlott. November 4-én találkozóra hívtuk a Bócsai Abonyi Fogadóba a kamarai küldötteket és a vadászatra jo­gosultak vezetőit. A résztvevők tájékoztatást kaptak a 2011. év eddigi eseményeiről, és Pechtol János, az Országos Magyar Va­dászkamara főtitkára előadást tartott a várható jogszabályvál­tozásokról, az aktuális vadásza­ti eseményekről, és válaszolt az elhangzott kérdésekre.- A másik jelentős rendezvé­nyünk - a hivatásos vadászok találkozója - november 18-án lesz, szintén Bócsán. Az idei utolsó vadászvizsga is novem­berben lesz, mintegy hetvenen tesznek tanúbizonyságot felké­szültségéről az Állami Vadász- vizsga Bizottság előtt. Jövő év­től várhatóan tovább szigorod­nak a vizsgaszabályok, kötele­ző lesz a vadászvizsgára felké­szítő tanfolyamon való részvé­tel. Ezért, terveink szerint, 2012-ben a megyei vadászszö­vetség is bekapcsolódik a va­A nagyközönség főleg kiállításokon találkozik a vadászokkal. Jövőre is adódik rá alkalom. dászvizsga előkészítő tanfo­lyamok szervezésébe. Aki első vadászjegyét szeretné kiválta­ni, szakirányú iskolai végzett­ségétől függetlenül köteles letennie az Állami Vadászvizs­gát. 2011. július 28. óta ez alól már nincs kivétel, leg­feljebb a kötelező tanfolyamon nem kell részt venni. Szokásukhoz híven decem­berben, az ünnepek előtt adjuk ■ A jövőben a me­gyei vadászszö­vetség is bekap­csolódik a tan­folyamok szer­vezésébe. ki kamarai hírlevelünk idei má­sodik számát. Abban részlete­sen beszámolunk az elvégzett és az elvégzendő feladatokról. Az utóbbiak közül kiemelem a 2012. januári vadász- és horgászkiállítást, és a február 25-i megyei vadász­bált. Jeles dráma­írónk, Katona József 220 éve született Kecskeméten. A Bánk bán szerzőjéről talán kevesen tudják, hogy szenvedélyes va­dász volt. Kecskemétre való visszatérése után a Vacsi Va­dász Társaság tagja lett, a vadá­szatokat az egylet protocullu- mában (jegyzőkönyvében) örö­kítette meg. A magyar vadász­irodalom e szinte páratlan ha­gyatékát is a közönség elé kí­vánjuk tárni. Ezért azt tervez­zük, hogy 2012. első félévében egy önálló kiállítás keretében is megemlékezünk Katona Jó­zsefről és más neves megyebe­li vadászokról. MTZ,T-25-ös és mezőgazdasági gépalkatrészek kis- és nagykereskedelme Szolnok, Nagysándor József utca 33/a Telefon: 56/342-052 szolnok@habi.hu Kiskunhalas, Szegedi út 71-73. Telefon: 77/426-335 Fax: 77/426-365 rendeles@habi.hu Dunaföldvár, Paksi út 79. Szekszárd, Páskum u. 4. Telefon: 75/343"°99 Telefon: 74/417-493 dunafoldvar@habi.hu szekszard@habi.hu uiobaruhoz.hobi.hu IIKIH II Lindab Arany ezüst áron www.lindab.hu Az acélváz gyors szerelhetősége lehetővé teszi, hogy egy mezőgazdasági tároló, egy gépszín, egy hütöház, egy szerelőműhely vagy egy kiszolgáló épület alig pár hónap alatt felépüljön. Teljes körű kereskedői és gyártói támogatás az elképzeléstől a megvalósulásig. Bi . 11 ÉPÍTKEZIK, FELÚJÍT? Velünk megéri! Kiskőrös, Tel.: 78-413-224 • Kecskemét,Tel.: 76-508-201 Akasztó, Tel.: 78-451-248 • Soltvadkert, Tel.: 78-481-254 www.akker-plus.hu az IDEI ESZTENDŐ első 10 hónapjá­ban 12%-kal nyílt az agrárolló a múlt év hasonló időszakához ké­pest - áll a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében. A mutató változásának oka az, hogy a me­zőgazdasági termelői árak na­gyobb mértékben emelkedtek, mint a ráfordítási árak. Vélhető­en az agrárium egészéről tükrö­zi a valóságot az indexálás, u- gyanis egyes szántóföldi növé­nyek esetében fordítottan alakul­nak az árarányok. A világpiacon jelenleg 190 euró körül mozog a kukorica ára, vagyis 55-60 ezer forint tonnánként a 310 forintos euróval számolva. ■ A kereskedelem nem vállal közösséget a termelő gazdasággal. Ezzel szemben, például Bács- Kiskun megyében 10-15 ezer fo­rinttal alacsonyabb áron fizetik ki a kukoricáért a gazdákat a ke­reskedők, sok esetben papírok nélkül, adómentesen. A piaci ki­szolgáltatottság is közrejátszik abban, hogy a takarmánygabo­na-termesztésben egyre nő az ár­bevétel és a ráfordítás közötti rés, pedig az utóbbi két nehéz év után égető szükség van minden forint­ra, ugyanis az idei bevételből kell megalapozni a jövő évi termesz­tést. A költségek elszabadultak, egyrészt a gázolaj 430-440 forint­ra emelkedésével, másfelől a szá­razságban lekeményedett talaj megnehezítette és megdrágítot­ta a művelést. Dómján Gergely a Magosz Bács-Kiskun megyei szervezetének elnöke szerint normális együttműködésben a kereskedelmi szektor érdekének tekinti a termelői háttér boldo­gulását. A nyomott felvásárlási árak mutatják, hogy Magyaror­szágon még a mezőgazdaság kri­tikus időszakaiban sem mutat­kozik meg a kereskedelem részé­ről a gazdasági közösségvállalás. Hasonlóképp a vágóállat-felvá­sárlók sincsenek tekintettel az önköltség alakulására a húsok -kiváló tulajdonságai ellenére. A szárazság következtében napja­inkra romlottak a jövő évi szán­tóföldi hozamokra szóló prognó­zisok. A gazdák így jellemzik az állapotokat: amely repce szep­temberben kikelt, az is vissza­bújt novemberben. Mindemellett a földbérleti díjak kilátásba he­lyezett emelése is rontja a gazdál­kodók 2012-es kilátásait. ■ YTO erőgépek változatlan áron ! ! ! •európai és magyar minősítés, típusbizonyítvány •Fiat technológián alapuló gyártás •Perkins licenc alapján gyártott motor •25,40,55,70,80,90,120 Le teljesítmény •szinkronizált sebességváltó (70,80,90,120 Le) •honosított, gépkatalógusban szerepel •pályázatokhoz kapcsolható •folyamatos alkatrészellátás •országos szervizellátás •garancia: 12 hónap vagy 1000 üzemóra •kimagasló érték-ár arány •gyárilag beépített klíma és cd-s rádió •Kína piacvezető, legnagyobb jerőgépgyárából 6000 Kecskemét, Könyves K. krt. 109. telefon 76/494-534 fax:76/494-561 - www.solarker.hu info@solarker.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom