Petőfi Népe, 2011. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-09 / 262. szám

A mellméretüket is ki kell írniuk a svéd eladóknak egysvéd fehérneműmárka bolt­jaiban azért lett kötelező az el­adók saját melltartóméretének feltüntetése, mert a cég vezeté­se szerint ezzel segítik a bizony­talan vásárlókat. Az ügyről nyi­latkozó vezérigazgató, Susann Haglund ugyanakkor hangsú­lyozta, hogy a dolog nem köte­lező, a cég csupán javasolja munkavállalóinak a méretekkel ellátott névtáblák viselését. Több, a cég üzleteiben dolgozó vagy már exalkalmazott szerint azonban a névtábla viselése megalázó, és azt állítják: nem önkéntes alapon működik.- Idős pasik is bejönnek a boltba, és nézik a mellmérete­met. Miért kellene mindenki­nek tudnia? Az alsóneműüzle- tekben dolgozó férfiaknak sem kell a méreteiket mutogatniuk - nyilatkozta nemrég egy, a neve elhallgatását kérő alkalmazott. Egy másik, korábbi munkatárs azt mondta: a munkába állás napján közölték vele, hogy te­gye ki a táblácskára a méreteit.- Én annyira nem élvezem, amikor az emberek a nevemmel és a mellméretemmel üdvözöl­nek. Szerintem ez elég privát dolog - nyilatkozta. Másfél év után lett elege a munkából, és miután kilépett, felvette a kap­csolatot egy munkavállalókat képviselő szervezettel. A szer­vezet pert indít a fehérneműket árusító cég ellen. ■ Teve van eladó Indiában, Pushkar városában minden évben ötnapos tevevásárt tartanak. Idén ötvenezer tevét hajtot­tak fel. A városban lévő tó fontos hindu zarándokhely is, ahová több ezer hívő megy el megmártózni és imádkozni. Hétmilliót adtak a csődbe ment bank részvényéért Titokban írták a főcímdalt titanic Csak akkor bólintott rá, amikor sírva fakadtak HUSZONNÉGYEZER euróért (bő hét­millió forintért) kelt el árverésen Németországban a Lehman Brothers amerikai befektetési bank első részvénye, amely amúgy teljesen értéktelen - mi­vel a pénzintézet 3 éve csődbe ment -, ám történelminek kiáltot­ták ki. A részvényt 1994-ben bo­csátották ki, de az első példányt nem adták el. A papír a bank ve­zérigazgatójának szobájában ló­gott a falon. A pénzintézet 2008- ban dőlt be, és sokak szerint csőd­je indította el a pénzügyi világ­válságot. ■' A világ egyik legismertebb film­slágere, a Titanic című film fő­címdala titokban íródott. A My Heart Will Go On című dalt James Cameron rendező akarata ellené­re írta James Horner hollywoodi zeneszerző, és titokban vette fel Céline Dión énekesnővel. - Nem meséltem róla Jamesnek, aki tel­jesen ellene volt. Horner 1997- ben szinte a teljes fűm zenéjével elkészült, csak a záródal hiány­zott. - Úgy éreztem, nem vagyok képes további nagyzenekari mű­vet írni, valami teljesen mást akartam. Mikor elkészült a demó­felvétel, hetekig magammal hor­doztam, mire megtaláltam a meg­felelő pillanatot, hogy meg is mu­tassam - mesélte a zeneszerző. Cameron csak akkor bólintott rá, amikor egy New York-i próbave­títésen a közönség a zene halla­tán könnyekre fakadt. ■ HIRDETÉS NV200 ÉVVÉGI ÚJDONSÁGOK A NISSAN HOVÁNYNÁL! 1 NISSAN I NV200KOMBI ' Már 8 te 7 személyes változatban Is 14.390.000 Ft-tól NISSAN HOVANY A crossover és 4x4 specialista Kecskemét, Szent László krt. 20. Tel.: 76/501-640 www.nissanhovany.hu ft i.fWTPf!'T'EfJBi-H SHIFT the way you move Fedezze fel különleges ajánlatainkat a NISSAN NYÍLT NAPOKON! NISSAN MICRA összhangban 2.599.000 Ft-tól| NISSAN QASHQAI A városálló caűcatomiában |4.790.000 Ft-tól | NISSAN NAVARA Lágkondlval 0.190.000 Ft+Áfa-tói p ALETTA, Bianca sima vessző származásival el­adó. T.: 06-20/264-2369---------------------------------------------------------------*1141658* AL ETTA, cserszegi f., pannon frankos sima vessző származásival eladó. 06-30/9675-846--------------------------------------------------------------->1141133* ALETTA, cserszegi fűszeres, Generosa gyökeres vessző eladó. I: 06-30/9675-846---------------------------------------------------------------*1141562* a Ale tta gyökeres szőlővessző származási iga­zolással eladó. 06-30/240-96-55.--------------------------------------------------------------*1142234* AL MA eladó, szállítva is. 06-30/740-1101.---------------------------------------------------------------*1141952* ALUMÍNIUMTARTÁLYT veszek. 06-20/458-1357---------------------------------------------------------------*1142076* BONTOTT cserép, tégla, faanyag eladó. 06- 30/382-1020.---------------------------------------------------------------»1142117* GOLF 1.1.6D műszakival eladó Tabdin, vagy ro­bogócsere érdekel. T.: 06-30/398-3201-----■--------------------------------------------------------*1142186* «G yökeres Bianca, Eger-IL, sima Bianca származásival eladó. Vennék sima Irsait! 06- 70/371-7336. —------------------------------------------------------------------*1142213* IDŐS, törött, roncs gépjárművét megvásárol­nám, forgalomból történő végleges kivonási ügyintézéssel. 06-70/239-6325.----------- *1142159* KE CSKÉK eladók vagy hízóra cserélhetők. Érd.: 17 óra után. 06-30/85-52-352.---------------------------------------------------------------*1142178* LÉ ALMÁT veszek Soltvadkerten 0670/272-2862--------------------------------------------—-----------*1142219* S Rába-572 fix pótkocsi eladó 06-20/502- 6068 ——-----------------------------------------------------*1142205* SZ ÁRÍTOTT léhás kukorica tört szem szállítva: 06-30/33-03-531.----------------------------------------- *1142228* SSzőlőkvóta eladó, 203 pontszámú 0,7 ha. 06-70/218-1121------------------------------------------ *1142164* «Takarmánytornyot keresek 120 q-tól. 06- 30/553-08-63.------------------,-------------------—--------------------*1142152* «T rágyaszóró eladó. 06-20/406-22-91. —------------------------------------lií-------------------*1142222* 1 ÉVES Bianca gyökeres szőlövessző eladó. T.: 06-20/391-4289---------------------------------------------------------------*1142196*- Teljes körű tehergépjármű és személygépjármű karosszériajavítása- Szerződött biztosító partner- Márkafüggetlen tehergép­jármű-javítás- Gyári Iveco alkatrész­kereskedelem, viszonteladóknak is SZALAY AUTÓHÁZ Kecskemét-Katonatelep, 441-es főút 06-76/505-600,06-76/471-447 Ötmillió éve Afrikában élt az óriási ragadozó EGY Ősmedve a szárazföldi emlő­sök harapásierő-bajnoka - fe­dezték fel ausztrál kutatók. Az állat 5 millió évvel ezelőtt élt. Óriási volt: 2 méter 70 centi hosszú, és még magasabb, ha hátsó lábaira állt. Az óriás ős­medve latinul az Agriotherium | africanum névre „hallgat”, mi­vel Afrikában élt. A Newcastle-i Egyetem tu­dósai hat medvefaj koponyái­nak háromdimenziós számító- gépes modellezésével jutottak arra, hogy a mackógigász hara­pása a legerősebb közülük, és hogy az összes szárazföldi em­lősénél is izmosabb. A vizsgálódás azt is megmu­tatta, hogy a ma élő medvefaj­ták közül a jegesmedve hara­pása meglepően gyenge, áll­kapcsa nem is igazán húsevés­re „terveződön”, hanem in­kább zsírszívásra. ■ A harapás erőbajnoka HUMORZSÁK jelmez Farsang van az iskolá­ban. A tanár néni végignézi az osztály tanulóit, minek öltöz­tek be. Zolikán korona van meg palást, ő biztos király. Ju­liskának szárnyai vannak meg varázspálcája, ő biztos tündér. Odaér Pistikéhez, aki­nek egy nagy csillag van a fe­jére ragasztva, és egy kötéllel egy csavart vonszol. Megkér­dezi:- füstiké, te minek öltöztél be?- Én vagyok a csillagfejű csavarhúzó! ismétlés A rendőrök a filmfor­gatáson biztosítanak. Nagyon meglepődnek, amikor látják, hogy egy-egy jelenetet milyen sokszor ismételnek.- Te - érdeklődik az egyik -, minek kell ezt ilyen sokszor megismételni?- Na hallod - feleli az oko­sabb -, tudod te, hogy milyen sok mozi van a világon?! VÉG - Sajnálom, de rossz hírt kell közölnöm - mondja az or­vos a betegnek.- Mi az? - kérdi a beteg ri­adtan.- Magának már csak három perce van hátra az életéből - feleli az orvos.- Jaj, ne! Akkor most mit te­gyek?! - kiáltja pánikba esve a beteg.- Hát még főzhet egy lágy tojást. hőfok A szőke nő utószezon­ban megy tengerpartra nya­ralni. Az idegenvezető figyel­mezteti a turistákat:- Kérem, vigyázzanak, az évnek ebben a szakában még elég hideg a víz.- Hány fokos? - kérdezi a szöszi.- Tizenkilenc.- És plusz vagy mínusz? FOGÓ Bemegy egy férfi a fogor­voshoz:- Ki kellene venni egy foga­mat.- No, nyissa ki a száját, mindjárt kint lesz!- Ezzel a kis fogóval?- Ezzel minden fogat ki tu­dok húzni.- Az enyémet nem, ahhoz hosszabb kell.- Miért?- Mert a kocsmában kiver­ték, és lenyeltem. HIRDETÉS 02R.NLI2. pénzváltó MoneyGmm Kecskemét, Dobó krt 8. (Centrál Passage Üzletház) Valuták Vétel Eladás EUR 302.0000 309.4900 USD 220.0000 226.9900 CHF 243.5000 251.4900 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: november 8. Befektetési arany értékesítése. Tel: 76/418*884. Nyitva mindennap: 8-21 óráig. www.cornergroup.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom