Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-21 / 247. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2011. OKTÓBER 21., PÉNTEK A tanyavilág erőforrásait aknázná ki az ötösfogat FELSŐ-KISKUNSÁGBAN öt önkormányzat adta meg az esélyt magának arra, hogy komolyabb gazdasági beruházásaikhoz a tanyafejlesztési forrásból pénzhez jussanak. E települések lélekszámá- nak több mint két százaléka a tanyavilágban él, ez az arány egyébként egyik feltétele volt a pályázaton való részvételnek. Épp ezért észrevehető hatása lehet a kistérség gazdaságára a tanyasi emberek életkörülményeinek javulása, portékájuk piacra juttatásának elősegítése. Várhatóan november végén derül ki, sikerrel jártak-e a tanyaprogramban. Szabadszállásról egy hűtőház és egy zöldségtároló felépítésére nyújtottak be pályázatot, Kerekegyházán pedig egy napi ötezer liter kapacitású tejfeldolgozót és csomagolót akarnak létrehozni. Fülöpházán évi 250 ezer darab szárnyas fogadására alkalmas vágóhidat terveznek, Solton zöldségfeldolgozóra Igényeltek támogatást. Kunszentmiklóson lenne a tanyai gazdaságok árulnak értékesítő központja bemutató teremmel, piactéri üzletházzal. ■ M.J. A gazdaságnak is hasznos lehet a városrendezés egyebek közt állattartó telephelyek bővítését, biogázüzem létesítését is elősegítené település- rendezési terve jelenleg már napirenden szereplő módosításával a lajosmizsel önkormányzat. Az elképzelések szerint gazdasági-mezőgazdasági (gmg) övezetbe Sorolnák például a Bartal- major mögötti területet. Ez a változtatás azzal is jár, hogy lehetőség nyílik majd ott a meglévő nyűltelep bővítésére, valamint a telepen keletkező trágya hasznosítására alkalmas biogázüzem építésére. Az utóbbi létesítmény jelentősen elősegítheti a környezetkímélő gazdálkodást, ugyanis a város környékén viszonylag jelentős az állattartás. Szintén gmg övezetbe sorolnák a Kinizsi-major melletti ingatlanok egy részét, amelyek már amúgy is gmg terület mellett fekszenek. Ott egy vállalkozás bővítené telephelyét. ■ M. J. I Lenyelhető fotográfus Kecskemét Egy évben 50 vizsgálatot finanszíroz a társadalombiztosító Az érzékelők továbbítják a belső képet A jövőben fájdalommentesen, egy babszem méretű, kamerát rejtő kapszulával tudják majd vizsgálni a megyei kórházban azokat a betegeket, akiknek bizonyítottan gyomor-bél rendszeri vérzése van, de a vérzés forrását gyomor- és vastagbéltükrözéssel nem találták meg. Hraskó István Kapszulákat eddig is alkalmaztak már az endoszkópiában, e téren tizenéves tapasztalattal rendelkeznek a hazai gasztro- enterológus szakemberek. Az újdonság az, hogy a társadalombiztosítás nemrég kezdte csak el finanszírozni ezt a módszert. Országosan összesen ezer kapszula használatát támogatják, ebből Kecskemétre ötven jut. Mint azt dr. Szepes Attila főorvostól, a megyei kórház gasztro- enterológiai osztályának vezetőjétől megtudtuk: a dél-koreai gyártású kapszulát szűrővizsgáDr. Szepes Attila latokra nem, csak meghatározott betegcsoportnál lehet alkalmazni. Mégpedig azoknál, akiknek biztosan gyomor-bél rendszeri vérzése van, de tükrözéssel nem találták meg a helyét. A főorvos szerint a páciensek körülbelül 1- 3 százaléka sorolható ebbe a kategóriába, azaz az ötven kapszula nagy valószínűséggel fedezni fogja az éves szükségletüket. A műszer egyébként igencsak drága: csak maga az egyszer használatos kapszula 150 ezer forintba kerül, de alkalmazásához komoly számítástechnikai háttérre is szükség van, melyet az intézménynek kellett beszereznie.- A betegnek éhgyomorra egy babszem nagyságú kapszulát kell lenyelnie, melybe minikamera, rádióadó és elem van beszerelve. Aktiválásától kezdve a kapszula 8-12 óráig működik, és ezalatt másodpercenként 2-3 fotót készít, majd a végbélen keresztül távozik. Nemcsak a vékonybelet, hanem a nyelőcsövet, a gyomrot és a vastagbelet is végigkameráz- za. A betegre kívülről elektródákat és rádió adó-vevő készüléket teszünk, a kapszula rádiójellel ide közvetíti a fényképeket. Ezeket már csak le kell tölteni a számítógépre, és ott ki lehet értékelni. Egy szoftver segít a kollégáknak az előszűrésben, hogy a tízezernyi felvétel között megtaláljuk azokat, melyeken a vérzés látható, így gyorsabban el lehet dönteni: gyulladásról, polipról vagy esetleg daganatról van szó. Érdekesség, hogy a kamera felvételeit on-line is megnézhetjük. A kapszula egyébként körülbelül 2-3 óra alatt jut át a vékonybélen. A hagyományos endoszkópoknál sokkal részletgazdagabb képeket tud készíteni a bél nyálkahártyájáról - részletezte a főorvos. Az eljárás nagy jelentősége, hogy az endoszkóppal egyáltalán nem, vagy csak több órás beavatkozással elérhető vékonybéli vérzések okát és helyét a kapszulával az esetek döntő többségében pontosan és fájdalommentesen meg lehet állapítani. Ez nagy segítség a sebészeknek a műtétnél, hiszen így tudják: a hat méteres vékonybél mely szakaszán van szükség beavatkozásra. Más vékonybélbetegségeknél is lehet egyébként a kapszulát használni, de csak térítés ellenében tudják igénybe venni a páciensek. Szepes Attila hozzátette: a kap- szulás módszer a vastagbélrákszűrésben is a jövő útja lehet majd, ha a gyártók kifejlesztenek technikailag erre alkalmas és persze árban is elérhető minikamerákat. ■1 önt járt már rákszűrésen? ma 16 óráig: BA0N.hu A szavazás eredményét a következő lapszámunkban közöljük. HÍRSÁV A háziorvosi ellátás is téma lesz kunszállás Közmeghallgatás lesz hétfőn 17 órai kezdettel a faluház színháztermében. A fórum résztvevői beszámolót hallhatnak majd az ön- kormányzat idei munkájáról és jövő évi terveiről, illetve tájékoztatót az új önkormányzati törvény tervezetének települést érintő hátrányos rendelkezéseiről. A közmeghallgatáson szó esik a háziorvosi ellátással kapcsolatos problémákról Is. (H. I.) Lopott holmira akadtak a mezőőrök KISKUNFÉLEGYHÁZA A SZOIll- szédok hívták fel a kiskunfélegyházi mezei őrszolgálat munkatársainak figyelmét szerdán egy frissen feltört negyedik kerületi tanyára. A mezőőrök a nyomokat követve egy másik tanyában megtalálták az ellopott láncfűrészt és gázpalackot A tolvaj viszont nem volt otthon - mondta el Csáki Zsolt, a mezei őrszolgálat vezetője. A tanyafeltörésről értesítették a félegyházi rendőrkapitányságot. A rendőrök keresik a betörőt. (V. P.) Szemétgyűjtési akció Vacsiköz térségében Kecskemét Szemétgyűjtési akciót hirdetett két kecskeméti részönkormányzat szombaton 9 órától Vacsiköz térségében.'A városrész ítét képviselő körzetét is érinti, így Sztachó-Pekáry István és Leviczky Cirill is részt vesz az önkéntes munkában. Három helyszínen várják azokat a jelentkezőket, akiknek bántja a szemét a szemét: az izraelita temetőnél, a Nádasdy parknál, illetve a Guba parknál. (G. Z.) KÖZÉLETI HÍR Az MSZP Kecskeméti Szervezete október 22-én (szombaton) 18.00 órától fáklyás felvonulással emlékezik meg az 1956-os eseményekről. Gyülekező 17.30- tól a Kossuth-szobornál. Várunk mindenkit, aki Magyarországon békében, biztonságban, szabadságban szeretne élni. Király József elnök. (FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS) MOST Ha Ön már előfizetője lapunknak, fizessen elő egy hónappal hosszabb időszakot jelenlegi előfizetésénél és mi megajándékozzuk Önt meghosszabbított hónaponként 2 db tiszakácskei vagy kiskunhalasi fürdőbelépővel. %Petőfi Népéj Meghosszabbítom a Petőfi Népe előfizetésem f hónappal 3=S~ és ajándékként kérem a: tiszakécskei fürdőbelépőt vagy [~ kiskunhalasi fürdöbelépöt Név: Cím: Telefon: aláírás Előfizetését meghosszabbíthatja: az ingyenes 80/480-756-os számon, e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu személyesen: a Petőfi Népe kézbesítőinél, vagy a kiadóban 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Szabadság tér 6. Bővebb információért hívja ingyenes zöldszámunkat: 06-80/480-756 j® Petőfi Népeb. Polgármesterek köszöntője a kiskunfélegyházi Csiliga Kálmánnét 90. születésnapja alkalmából köszöntötte tegnap Kapus Krisztián polgármester és Bállá László alpolgármester. A város vezetői a virágcsokor mellé a miniszterelnök emléklapját is átadták Csiliga Kálmánnénak, aki öt gyermeket nevelt fel. (V. P.)