Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-06 / 234. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2011. OKTÓBER 6., CSÜTÖRTÖK KECEL, KISKŐRÖS ÉS SOLTVADKERT Délibábot kergetnek? kiskörös Konfliktuskezelés cigányok és magyarok között - bizottsággal Kunhegyesi Ferenc és Sztojka László rendszeres látogató a Délibáb utcában. Ők nagyon szeretnék megszüntetni a feszültséget. Az életveszélyes játékokat cserélték le az önkéntesek az iskolaudvaron A napokban a kiskőrösi speciális iskola udvara megtelt jókedvvel: önkéntesek fogtak össze az udvar felújításáért. Szorgos kezek javították, csiszolták és festették a fából készült játékokat, építettek homokozót a kicsiknek. A segítségre azért is volt rendkívül nagy szükség, mert a hinták és a mászókák életveszélyesekké váltak, a homokozó pedig már használhatatlan volt. Az iskola karbantartója felmérte, majd egy héten keresztül előkészítette a munkához szükséges anyagokat, eszközöket. Radicsné Szerencsés Terézia igazgató asszony hívó szavára pedig nemcsak pedagógusok, hanem szülők, családtagok és gyerekek is jelentkeztek a nemes munkára. A mintegy 40 ember önzetlen segítségnyújtásának köszönhetően mind az autista, mind pedig az óvodai udvar megújult. ■ Sz. B. Z. Véradásra várják a kecelieket október 1&-ÁN kedden és 19-én szerdán reggel 9 és délután 1 óra között véradás lesz Kecelen a városi könyvtár és művelődési ház nagytermében. Egészségügyi szűrést és vércsoport-megállapítást is végeznek. ■ „Akciós” kutyát lehet Kecelen örökbe fogadni rendkívüli akcióval várják az állatbarátokat az állatok világnapjára tekintettel a keceli kistérségi ebtelepen. Szombaton reggel 8-tól délután 4-ig, illetve vasárnap reggel 9-től délig - az eddig is alacsony örökbefogadási díj helyett - jelképes összegért vihetők haza a kennelekben pihenő kutyák - tájékoztatta lapunkat Gruber Károly, a keceli ön- kormányzat munkatársa. Tőle azt is megtudtuk, hogy az állatokat kötelező védőoltásokkal, illetve chippel ellátva adják ki az új gazdiknak. Most ezek költségét sem kell külön megfizetni. ■ Konfliktuskezelő bizottság jött létre Kiskőrösön a Délibáb utcai, magyarok és cigányok közötti problémák kezelésére. A rendszert most tesztelik. Hetekbe telik, mire kiderült, hogy hatékony-e. Szűcs Brigitta Z. Ez a lassan több mint 10 éves probléma magától nem fog megoldódni! - ebben mindenki egyetértett Kiskőrös város képviselő-testületi ülésén, mely után meg is alakult egy ad hoc konfliktuskezelő bizottság a Délibáb utcai gondok miatt. A Délibáb utca bizonyos szempontból épp olyan, mint a többi.- Az utca végét cigányok lakják, az elejét magyarok. A magyarok portái között is van rendezetlen, és a cigányoké között is akad, ami szépen be van festve, és muskátlik lógnak a ház elején - mondja Sztojka László, a most létrejött bizottság tagja, egy helyi civil egyesület vezetője. Tény, hogy többen az udvarukon tárolják az évek alatt összegyűlt ka- catot, de a fő gond nem abból adódik, hogy ki rendetlen, hanem abból, hogy a lakosság nem vagy csak nehezen fér meg egymás mellett. A helyi lakosok közül mi is megkérdeztünk néhányat. Névvel, arccal nem szerettek volna nyilatkozni, de any- nyit mégis elmondtak, hogy azért neheztelnek az utca végi lakókra, mert azok gyermekei nem csak nagy ricsajjal közlekednek, de sok esetben kárt is tesznek értékeikben. A festett kerítésen bottal dobolnak, az autókat végighúzzák kővel, tiszteletlenek és feleselnek, fölösleges energiájukkal nem tudnak mit kezdeni - mondták többen. Volt olyan nyugdíjas házaspár, akinek egyszerűen „csak” annyi problémája van a gyerekekkel, A néhány napja megalakult bizottság tagja lett Domonyi László polgármester, Szabóné Lovász Márta és Hirsch Imre képviselő, Sztojka László, Kunhegyesi Ferenc, Kolompár Zoltán és hogy hangosak, ők pedig - koruknál fogva - már nyugalomra vágynak.- Azt nem hisszük és nem is láttuk eddig sosem, hogy a gyerekek direkt rongálnának valahol vagy provokálnák a szomszédokat. Az viszont tény, hogy amikor tízen- húszan vonulnak haza az iskolából, akkor hangosak. Emiatt már többször beléjük is kötöttek a lakók, amire sajnos előfordult, hogy a gyerek is ingerülten, kiabálva válaszolt. Belátjuk, hogy erre valamilyen megoldást kell keresnünk. Épp ezért merült fel a bizottság létjogosultsága. Az önkormányzattal közösen kerestük a választ arra, hogy miként kellene mindezt orvosolni. VéKati Erika helyi bűnmegel& zési előadó is. Emellett tagja lett a csapatnak egy utca végi cigány lakos, a felkért magyarok közül azonban senki sem vállalta a bizottsági részvételt. gül abszolút segítőkészséget és együttműködést tapasztalhattunk a hivatal részéről. Első körben egy őszi nagytakarítás következik, amelyhez az önkormányzat biztosít segítséget, ingyenes szemétszállító konténert, így kikerül minden olyan limlom a portákról, ami csak a helyet foglalja, szükség azonban nincs rá. Az elhanyagolt vízelvezető csatornákat is rendbe tesz- szük. Közösen kijelölünk egy szociális munkást is, aki a cigány és a magyar lakossággal, illetve az önkormányzattal is napi kapcsolatot tart, valamint reggel elkíséri, és délután visszakíséri az utcabeli gyerekeket az iskolából, egy kicsit neveli is őket, irányítja viselkedésüket. A következő bizottsági ülésen egyébként téma lesz Kunhegyesi Ferenc festőnek, a helyi cigány önkormányzat elnökhelyettesének ötlete is, melynek alapján a napközibe nem járó, sok lekötetlen energiával bíró gyerekeket délután sport-, illetve kulturális programokkal foglalnák le. Ennek első lépéseként nemrég aszfaltrajzversenyt rendeztek az utcában. További ötleteikhez pedig pénzt nem, csak támogatást kérnek. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Szerkesztő: BARTA ZSOLT Kiskőrös, Árpád utca 2. Telefon: 78/513-644 Megmarad a helyi járat Kiskőrösön KISKŐRÖS A jövőben is megmarad Kiskőrösön a helyi járatú busz - így döntött legutóbbi ülésén a város képviselő-testülete. Az ülésen Domonyi László polgár- mester beszámolt tapasztalatairól, melyek szerint a városban megoszlanak a vélemények a helyi buszjárat szükségességéről, ám mivel az teljes egészében államilag finanszírozott, a városnak egyetlen fdlérjébe sem kerül, éppen ezért a képviselők is megmaradása mellett foglaltak állást. Elkezdődött a gigaprojekt kiskörös A művelődési központ felújításával a napokban elkezdődött Kiskőrös központjának megújítása. A kultúrházat a projekt során közösségi térré alakítják, illetve akadálymentesítik, de az elektromos hálózat is megújul. Emellett korszerű hangtechnikával és vizesblokkal szerelik fel az épületet. A munkálatok várhatóan 2012. március végéig tartanak. Három napon át ünnepelnek csengőd Háromnapos ünnep kezdődik pénteken Csengődön. A falunapi rendezvénysorozat az Év Tanulója faültetéssel kezdődik majd pénteken délelőtt 10 órakor. Szombaton délután 5 órakor Wolf Kati ad koncertet a településen, ahol vasárnap ünnepi szentmisével és futballmérkőzésekkel zárul a programsorozat. ■ Egy szociális munkás kíséri és irányítja majd a gyerekeket. A konfliktuskezelő bizottság tagjai Megújulás Kedden átvehette a kivitelezőtől a solti alapszolgáltatási központ kulcsát Kalmár Pál, Solt polgármestere. A valamikor bölcsődeként működő épület külső és belső felújítása egyre égetőbb volt. így is akadt olyan rész, amelyet le kellett bontani és újra kellett építeni. A megújult épületben kap majd helyet az idősek napközi ellátása, a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás, valamint a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat is. Helytörténeti séta „Soltvadkerti temetők” címmel helytörténeti sétára hívta az érdeklődőket Káposzta Lajos és Légrády Andor történész a minap. A program a Lukács-kápolnában kezdődött, ahol a vadkerti földesúri Lukács család életéről és munkásságáról, illetve az 1847-ben épült kápolnáról hallhattak előadást az érdeklődők, majd közös sétájukat a protestáns temetőben folytatva régi sírokat és síremlékeket vizsgáltak és ismertek meg.