Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-05 / 233. szám
SPORT 15 PETŐFI NÉPE - 2011. OKTÓBER 5., SZERDA Ma hazai pályán pörögnek kosárlabda A tárgyalóasztalok mellett is igyekezni kell Szepsi Gina (balról) a bajai együttes meghatározó tagja volt az előző idényben, és az lehet a mostaniban is A Paksi FC ellen tíz játékosára nem számíthat Tomiszlav Szivics ma 15 órakor Pakson játszik Ligakupa-mérkőzést a Kecskeméti TE labdarúgó-együttese. A mérkőzéssorozat D-csoportjá- ban Tomiszlav Szivics együttese még veretlen, idegenben legyőzte a Szolnokot, s emlékezetes összecsapáson hazai környezetben az Újpestet is. Nem lesz könnyű a „szüzesség” megőrzése, hiszen különböző okok miatt tíz játékosra nem számíthat a lila-fehérek szerb edzője. Az ETO elleni bajnokin Rada- novics a hátán hagyta el a pályát, Christian Ebala, akinek csípőcsonttörése van, hetekre kidőlt. Sérült Lencse, Németh Gá- •bor és Litsingi is, Forró Gyula pedig megbetegedett. Alempije- vics Belgrádban van kivizsgáláson, Koszónak a csuklója törött el. Foxi hazája, Bertus és Gyurcsó pedig az U21-es válogatottal játszik tétmérkőzést.- Nincs mit tenni, a keret hadra fogható játékosaival és az NB Ill-as csapatból felhozott labdarúgókkal kell bravúrosan szerepelni Pakson - mondta Tomiszlav Szivics. - Legalább kipróbálhatom a védelemben Szabó Györgyöt, szerepet kaphat Patvaros Zsolt és Hegedűs Ádám mellett a fiatal tehetség, az U19- es válogatott Pékár László is. ■ Madarász Dóra a felnőttek közt indul Gdanskban szombaton kezdődik az asztaliteniszezők felnőtt Európa-baj- noksága, amelynek első alkalommal lesz Lengyelország a házigazdája. A 30. kontinensviadal keretében Gdansk és Sopot városa látja vendégül több mint negyven ország legjobbjait, köztük a magyar férfi és női válogatottat. A nőknél érmes reményeinket a csapat mellett továbbra is a Tóth Krisztina, Póta Georgina páros táplálhatja, teljesítményük az elmúlt négy Eb-t tekintve háromszor érmet érdemelt. Mellettük Pergel Szandra, valamint az ifjú kecskeméti tehetség, Madarász Dóra indul. Előbbi tagja volt az Európa-bajnoki'5. helyezett együttesnek, utóbbi 16 évesen, 2009-ben debütált a felnőtt stuttgarti Eb-n. ■ így még nem kezdtek! Győzelemmel nyitott a Bajai NKK női csapata az élvonal hétvégi bajnoki rajtján. Szepsiék idegenben verték a Diósgyőrt. Kubatovics Tamás Bejött a színházi babona a megújult Bajai NKK-nál. A lányok számára pocsék főpróba volt a bajnoki rajt előtt a Sió Kupa. Az utolsó hely megszerzését követően az újonc Diósgyőr otthonában is borzalmasan kezdte a bajnokságot a csapat, ám végül 24 pontos hátrányból fordítva, a névnapos Szabó Petra utolsó másodperces találatával mutatkozott be Stevan Cupic együttese. Ma este 6-kor az ELTE-BEAC Újbudát fogadva lép a dr. Posta Sándor Sportcsarnok parkettjére a csapat.- Először sikerült győzelemmel kezdeni a bajnokságot, és bízunk abban, hogy megőrizzük veretlenségünket az első hazai bajnokin is. Úgy terveztük, hogy új csapatot építünk az új edző köré, megtartva a régi együttes magját. Nagy csatában győztük le az igen jó erőkből álló Diósgyőrt, az új játékosok - Maja Scekic, Augustina Zygaite és Ferencz Andrea - jól beépültek a Stevan Cupic által megálmodott játékstruktúrába - mondja elégedetten Molnár Szilárd, klubelnök. Persze a célok eléréséhez nemcsak a pályán kell jelentős erőfeszítéseket tenni, hanem a financiális háttér megteremtése érdekében is.- Nagyon mélyen érintette költségvetésünket, hogy a koráb- § ban szerződésben vállalt önkor- J H A csapat 4 Augustina, Zygaite 5 Ferencz Andrea 7 Theodoreán Alexandra 8 Kaiser Éva 9 Kühn Anna ío Szabó Petra 11 Krasznai Nikolett 12 Kovács Dóra 13 Bozóki Bettina 14 Kalocsai Dorina 15 Gorjanácz Ágnes 16 Szepsi Gina 17 Scekic, Maja mányzati támogatást a város egyik pillanatról a másikra, szeptember végén, éves szinten tíz százalékkal csökkentette. Ez esetünkben 3,5 millió forint elvonást jelent, amit még nem tudjuk, hogyan sikerül pótolnunk az év végéig. Ennek kiesése nehéz feladat elé állítja a vezetőséget, ugyanakkor kilátásban van egy névadó szponzorral az együttműködés aláírása, valamint nagyon várjuk a társasági adóból származó bevételek fel- használását is, melyből az utánpótlás profitálhat - fogalmaz a pályán kívüli meccsekről a sportvezető. Hozzáteszi: idén kiegyenlítettebb lett a bajnoki mezőny. Míg tavaly volt 4-5 gyengébb játékerőt képviselő vetély- társ, ez a különbség eltűnt. Talán csak a Sopron, a Győr és a Pécs emelkedik ki, viszont a többi kilenc csapat között komoly körbeverések várhatók. Ebben szeretnék a csapatot a pozitív meglepetések között látni. Ehhez azonban a szurkolói támogatásra is nagy szükség van. Nagypál Gábor, a klub szakmai igazgatója volt a vezetőedző a nyitó fordulóban, és az ő nevét írják a jegyzőkönyv rubrikájába ma is. Stevan Cupic szerbiai diplomáját ugyanis honosítani kell, derült ki a rajt előtt.- Adott a kondíció és a sebesség, a fiatal együttes alkalmas arra, hogy pörgős, élvezetes, le- támadós játékkal szolgálja ki a nézőket. Ez a játék volt eredményes a hétvégén, a nagyon erős Diósgyőr ellen is - foglalta ösz- sze terveiket Nagypál Gábor. Csökkenhet az élvonal, visszalép az újonc Tata kézilabda Az önkormányzat és a Tatai HAC közötti ötvenmillió forintos támogatásról szóló vita miatt elfogyott a férficsapat pénze, ezért visszaléphet az NB I- ből. A következő két mécsesét - az Orosháza és a Pécs ellen - már az utolsó tartalékokból játsszák le. Káté és Varga Miklós utazhat az olimpiára ökölvívás Káté Gyula tanári bokszot mutatott be a baki világbajnokságon, így 17-11-re győzte le a kazah Danyijar leleusszinovot a nyolcaddöntőben. A siker egyúttal olimpiai kvótát is jelentett a magyar bokszoló számára. Elérte a kvótát Varga Miklós is, aki a tá- dzsik Madadi Nagzibekovot verte 28-20-ra. Darmos viszont kikapott és kiesett. Nevezési rekord a kaposvári versenyre díjlovaglás Péntektől vasárnapig immár 24. alkalommal rendezik meg Kaposváron a díjlovagló világkupa magyarországi fordulóját. A nevezési határidő lejártáig 15 nemzet 70 sportolója 81 lóval jelezte részvételi szándékát, ami új nevezési csúcs. A hétvége igazi szenzációja, hogy hosszú idő után újra a négyszögbe lovagol az örökös bajnok, a hatvanéves Dallos Gyula. Diák dzsúdósok hoztak érmeket a paksi tornáról cselgáncs Pakson a diák Köztársaság Kupán a Kecskeméti Sportiskola versenyzői közül Hegedűs Levente (27 kg), Cseh Márk (66 kg), és Káról Zsolt Márké (81 kg) második, Kis Csongor (39 kg), Holló László (73 kg) pedig harmadik lett. Vesztett és kiesett a Kecskeméti NKSE kézilabda Tegnap este a Magyar Kupa második fordulójában a Csorvást fogadta a Kecskeméti NKSE NB I/B-s női csapata. 27-23-ra győzött, és ezzel a vendégegyüttes jutott tovább. Mindkét megyebeli gárda sikerrel vette a fordulót Egyetemistákat oktattak a sportiskolások vízilabda Rutinos együttest győztek le idegenben a kecskemétiek A bajai Bácska NB I/B-s férfi ko1 sárlabda-csapata vasárnap esti bajnokijának első félideje után csak a legoptimistábbak reménykedtek hazai sikerben, hiszen az Óbudai Kaszások kevés esélyt adtak a házigazdáknak, előnyük időnként a 20 pontot is megközelítette. A Bácska azonban a harmadik negyed elejétől nagy elszántsággal, szívósan játszva felőrölte ellenfelét, és a 35. percben magához ragadta a vezetést. Ráadásul, ami az elején kifelé pördült, az a végjátékban a kosárban kötött ki. BAJAI BÁCSKA EKE-KASZÁSOK 77-65 (16-26,15-17, 25-15, 21-7) A Baja legjobbjai: Hosszú G. 23/9, Ágfalvi 20/3, Mándity 21.- Harcosnak kell lenni a pályán és el is kell hinni, hogy csak ez a hozzállás lehet eredményes! Zónavédekezésünk nagyon hatékonnyá vált, a kondíciónk pedig bebizonyította, hogy a felkészülési időszakban jó munkát végeztünk - értékelte Hosszú István csapata teljesítményét. A szintén NB I/B-s Kecskeméti Főiskola férfigárdája Tisza- újvárosban szerepelt, és meglepően biztos győzelmet aratott. TISZAÚJVÁROSI TISZA TV-KECS- KEMÉTI FŐISKOLA 69-97 (21-22, 13-22, 6-26, 29-27) A pontok többségét Puszta Dávid 29/18, Mészáros Máté, Lakits András 11-11, Pongó Máté 10 és Tóth Bence 10/3 dobta. ■ A vízilabda OB I/B-ben szereplő HVSE Kecskeméti Sportiskola férficsapata idegenben aratott nagy különbségű győzelmet a fővárosi műegyetemisták éllen, akik az előző bajnoki idényben a mezőny egyik legjobbjának számítottak. MAFC-HVSE-KESI KECSKEMÉT 5-12 (3-3,0-2,0-2,2-5) Budapest, vezette: Horváth Cs., Madarasi. HVSE-KeSI: HARKAI-VARGA I. 4, BÁCSI, KISS Á. 3, HARTMAN 3, Jenei 1, HERÓDEK 1 Csere: SZABÓ Bo., Varga B., Berente, Simon G.,Kovács D., Csuta (k). Edző: Somossy lózsef, Simon Gábor. A rutinos, az elmúlt idényben jól szereplő hazaiak ellen Jenei góljával indult a mérkőzés, de az első negyedben a MAFC még fordítani tudott. Varga I. egyenlítése után - jó védekezés mellett - a második negyedtől sorra születtek a kecskeméti akciógólok Hartman, Heródek, Kiss Ádám és Varga I. révén, Harkai pedig - az első forduló mérkőzéséhez hasonlóan - ismét remekelt a kecskeméti kapuban. A fővárosiak csak 3-10 után tudtak kozmetikázni az eredményen, de a véghajrá ismét a vendégeké volt. Harkain és a góllövőkön kívül Bácsi M., Szabó Bo., Berente a mezőnymunkájával tűnt ki, de az egész csapat dicséretet érdemel. ■ így kell védekezni: Harkai kapus előtt balról Bácsi Miklós és Heródek Bence